Jelen kötetben az expresszionista próza kiemelkedő alakjának, Franz Kafkának két meghatározó elbeszélése, Az átváltozás és A fűtő található.

Három fiatal, több gyermekes elvált asszony éli az életét a magánnyal vívott nehéz küzdelemben, New England egy tengerparti kisvárosában. A női magány legyűréséhez viszont férfi szükségeltetik – s női praktika, boszorkánytudomány. Ez pedig, a férjüket elhagyott és férjüktől elhagyott asszonyok ereje, ellenségeskedést, megkövező indulatokat szül a jámbor polgárok szívében. Hiszen, mint köztudott, a boszorkány az ördöggel praktikál, lelkét is eladja neki. S lelkét az ördögtől csak másik boszorkány – vagy más férfi – perelheti vissza. Ennyi Updike új regényének lényegi mondandója. Sovány. Sovány? Attól függ, hogyan mondja el valaki. Updike mosolygós-frivolan, a témát a hétköznap szintjéről fél kézzel a boszorkánymítosz – festett – egére fölhajítva. S ez, ha jól meggondoljuk, nem is olyan könnyű – erre akkor jön rá az olvasó, ha a fejére visszahulló „mondanivalót”, két kézzel, sikerül elkapnia. Updike mesteri könnyedséggel használja az időtlen idők óta meglevő írói eszközöket, ismeri alakjait – testüktől a lelkük, a múltjuk mélyéig –, ismeri a társadalmat, a közvetlen környezetet, ami formálja őket, s amit szakadatlanul formálnak maguk is. S legfőképp: ismeri a folyamatot, amelynek során a társadalom is, regényalakjai is formálódnak.

„Bizonyítani tudom, hogy valamely történetbe sosem keveredünk bele ártatlanul, legföljebb tudatlanul, s belőle kilépni akkor sem adatik meg, ha közben más emberré válunk. Erről szól ez az eseménysorozat, amelynek forradását négy évtizede hordozom már. Amikor letartóztattak, huszonegy éves voltam, és tudtam, hogy ezzel a történet már nem velem, hanem bennem folytatódik, s majd csak a halálom napján szakad meg.”

Egy totális diktatúrában ez rendjén való: az idő, a történelem nem is folyhat tovább, a földi üdvözülés bekövetkezte után az idő feleslegessé válik, hiszen a megváltottak közössége visszazökken az ősi állapotba, az örökkévalóságba, ahol – a dolog lényegéből fakadóan – minden viszonylat csak térbeli koordinátákkal határozható meg. A tér-idő viszonyok „átalakítása”, az „ősállapot” visszaállítása terén Európában az albániai diktatúra jutott a legmesszebb: az ország mindvégig terra incognita, vagyis olyan „zárt rendszer” maradt, mely a külvilág szemében csak markánsan körülhatárolt területi egységként szerepelt, melyen belül minden történés kizárólag a rendszer egyensúlyát szolgálta, és semmiféle kölcsönhatásban nem állt a környező, időben létező valósággal.

Az 1000 számozott példány egyik darabja.