-
Alapítvány és Föld
0A galaxis sorsa eldőlt. Golan Trevize, az Első Alapítvány fiatal tanácsosa hozta meg a döntést, amellyel választott a két Alapítvány és Gaia, a kollektív tudattal rendelkező emberiség útja között. Ám Trevize nem elégedett, és végül arra jut, válaszokat csak a legendás Föld, a régen elfeledett eredetbolygó felkutatásával találhat. Társaival, Janov Pelorat történésszel és Blisszel, Gaia képviselőjével nekivág a hosszú útnak, melynek végén úgy reméli, megleli az emberiség bölcsőjét. Ahogy világról világra utaznak, a tanácsos és útitársai előtt egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy végül az ősi múlt dönti majd el, milyen lesz a jövő.íbr>Isaac Asimov kronológiailag utolsó Alapítvány-regényében a szereplőkkel együtt az olvasó előtt is feltárul a Földről kirajzó emberiség története, ahogy mítoszokon és elhagyott bolygókon keresztül az út végül elvezet oda, ahol több mint húszezer évvel ezelőtt minden elkezdődött.
-
Alapítvány I-III.
0Tudományos-fantasztikus trilógia 1-3
Alapítvány
Alapítvány és birodalom
Második Alapítvány -
Áldja meg az Isten, Mr. Rosewater – Az ötös számú vágóhíd
0Az amerikai Kurt Vonnegutot eddig részben tudományos-fantasztikus íróként ismerte a magyar olvasóközönség. Kötetünkben közreadott két kisregénye is bővelkedik fantasztikus elemekben, amelyek azonban szervesen beépülnek a XX. század társadalmi-történeti valóságába.
Az Áldja meg az Isten, Mr.Rosewater az őrület és az ép elme határmezsgyéjéről, a farkasétvágyú kapitalizmus és az idealista lelkesedés groteszk együttéléséről írt, a reális és az abszurd között mozgó alkotás.
Az ötös számú vágóhíd részben az író személyes emlékein alapul: amerikai hadifogolyként Drezdában élte meg a hírhedt 1945. februári bombázást, melynek során a város nagy része és 130 00 ember elpusztult. Az író sajátos technikája: az idő felbontása és a háromsíkú cselekménybonyolítás magasabb művészi egységbe foglalja a szerteágazó eseményeket. -
Állapot: két háború között
0Rózsa-Flores Eduardo, a Boliviai Santa Cruzban született 1960, már-cius 31-én. A Horvát Függetlenségi Háborúban önkéntesként harcolt. Jelenleg a KAPU rovatvezetője.
Megjelent kötetei: Mocskos Háború (1994), Hallgatás Hadművelet (1996), Meghaltunk és mégis élünk (1999), Hűség (1999). -
Állat és angyal között
0A szakképzett természettudósok között sajnos kevés filozófust találunk. Wolfgang Kuhn, ennek a könyvnek és a tavaly megjelentett A darwinizmus buktatói című, szintén a Kairosz Kiadónál megjelent könyvnek a szerzője ezen kevesek közé tartozik. Szabad a tudományban megfontolásokat tenni, de a megfontolásokat tudományosan bizonyított tételként eladni – mint bestsellert – tudománytalan. Wolfgang Kuhn határozottan föllép a tudománynak ilyen megcsúfolása ellen. Nem fárad bele, hogy meggyőző érvekkel mutasson rá arra, milyen veszélyes az ateista evolúciós hipotéziseknek az emberképet megrontó hatása. A mindenható Teremtő minden bizonnyal evolúcióval (lassú fejlődéssel) és immanációval (azonnali létrehozással) is tud teremteni. A teremtés titka sejteti velünk, hogy élt, illetőleg él mindkét eljárással. Csakhogy ez titok, és nem merhetjük azt gondolni, hogy meg tudjuk állapítani, miképpen is történt. A darwinisták nagy tévedése abban áll, hogy azt gondolják, a reális összefüggésnek mindig egyúttal oksági összefüggésnek is kell lennie. Pedig lehetséges akár nem oksági és nem átalakulási evolúció is, mert ez nem mond ellent a Teremtő szabadságának. Ilyenről azonban a darwinisták nem akarnak hallani, mert akkor nem „működnének” modelljeik, amelyek mind oksági-átalakulási modellek. Az egész darwinizmusban csupán az a tény megcáfolhatatlan, hogy tudományosan nem bizonyítható.
-
-
Amerre a szél fúj – Az agárdi nádasoktól a Kékszalagig
0Litkey Farkas a magyar vitorlázás kiemelkedő alakja. Európa legrangosabb tókerülő versenyének, a balatoni Kékszalagnak tizenegyszeres győztese és címvédője. Emellett a Soling hajóosztály világbajnoka, sokszoros magyar bajnok, olimpikon.
Az Amerre a szél fúj című könyvében elmeséli hogyan jutott el az agárdi strandtól az atlantai olimpiáig, hogyan lett profi csapatfőnök, mit jelent számára a Balaton, kik a példaképei és az ellenfelei, mi kell a tehetségen és a szorgalmon kívül ahhoz, hogy valaki a legjobb lehessen, és persze elárulja azt is, miért annyira szerethető sport a vitorlázás. -
Andrzej Wajda
0„Úgy gondolkozol, mint a XIX. század romantikus költői. A lengyel film Mickiewicze lennél?” – kérdezi a kötet interjúrészletében az egyik lengyel filmkritikus Andrzed Wajdától. A kérdés a Wajda-filmeket ismerő olvasó számára meghökkető: romantikus alkotó lenne Wajda? Önvallomásokból, interjúkból, kritikákból, forgatókönyv-részletekből áll össze, mint valami színes mozaik, az egyik legismertebb lengyel rendező portréja, aki a lengyel iskola 1957-58-as fellendülésekor indult. Munkássága a divathullámtól függetlenül, az újdonságíz megszűnése után is kommentárok, értékelések tucatját váltja ki, személye akkor is előtérben áll, ha nem alkot új filmet vagy ha éppen gyengébb művet rendez. Mindez arra mutat: jelentősége több, mint műveinek összessége, filmjei. Mennyivel? Miért? Erre kívánunk választ adni.
-
Apró hazugságok
0Megátalkodott hazudozó vagyok. Tökéletesen tudok füllenteni. Rendszeresen, napjában többször, előre megfontoltan, vagy szándék nélkül, spontán vagy pimaszul, tiszta, tágra nyílt szemekkel hazudok. Menekülök a rossz szellemeim elől, hátat fordítok nekik. Lopakodok és elmenekülök mihelyt az élet a markába kaparint, és csak az igazság mutatkozik meg. Nem szeretek magamról beszélni. Ez a legnagyobb hazugságom, a legféltettebb titkom. Azt mondják, hogy nem jól ismerem magam. De mi van egyáltalán, ami tudnivaló? Nap mint nap milliárdnyi új atomot lélegzem be. Még a verőfényben is azt kérdezem magamtól: ki is vagyok?
-
Armales Transylvanorum – Válogatás az erdélyi fejedelmek címeradományaiból
0Az 1945 előtti heraldikai szakirodalom viszonylag keveset foglalkozott a Mohács után kiadott címereslevelekkel, de különösen igaz ez a megállapítás az erdélyi fejedelmek által kibocsátott armálisokra. A háború után kényszerpihenőre ítélt segédtudomány művelőinek sem volt lehetősége átfogó kutatásokat végezni.
Többéves kutatás eredményét tartja most kezében az olvasó. Hat magyarországi és romániai közgyűjtemény több mint félezer, eredeti erdélyi címeres levelének tanulmányozása után készülhetett el ez a válogatás, amely általános képet kíván nyújtani a fejedelmi címeradományokról, többnyire közöletlen, sőt ismeretlen címerekről: ennek megfelelően nem csak a legdíszesebb oklevelek kerülnek bemutatásra, hanem kevésbé kvalitásos művészek alkotásai is. Majd száz éve jelent meg az utolsó, hasonló témájú kötet Kolozsváron, Sándor Imre tollából. Egy évszázad sok idő, a kor változásának megfelelően változott a közlés formátuma is, amit bővebb bevezető tanulmány, rajzok helyett digitális fotómásolatok jeleznek, a latin szövegidézetek mellett fordítások segítik a jobb megértést. -
Ásványnévtár
0Ez a könyv az első, a teljesség igényével készült magyar nyelvű ásványnévjegyzék. Tartalmazza az érvényes ásványfajok nevét, kémiai képletét, kristályrendszerét, esetleges jellemző színét és rendszertani besorolását. A közel 4000 érvényes ásványtani fajnév mellett további 9000 név található benne. Közöttük vannak rendszertani összefoglaló nevek, változatnevek, szinonimák; keverékek, álalakok nevei; ásványok és drágakövek kereskedelmi elnevezései; kőzet-, műtermék- és fosszílianevek, esetenként mindezek téves vagy idegen írásváltozatai. A Bevezetés ismerteti az ásványnévadás történetét, bemutatja az ásványnevek és a könyvben szereplő többi név fajtáit. A Függelékben olvasható egy egyszerűsített rendszertani táblázat is. A könyv a diákok, ásványgyűjtők és más érdeklődők mellett a kutatók számára is hasznos segédeszköz lehet az ásványnevekkel kapcsolatos formai (helyesírási) és tartalmi kérdések megválaszolásához.
-
Átoksori kísértetek
0Az Átoksori kísértetek Amerikában született főhőse – nagyapjához megtérve – húsz évet tölt Erdélyben. 1936–1956 között. Az archaikus élet ifjúkori emlékei… és megszállások, megaláztatások, börtön, forradalmi remények, félájult emigrálás….
Fájdalmak, kiábrándultság, helytállás, a remény fel nem adása jellemzi Wass Albert különböző idősíkokat felidéző regényét. Turcsány Péter -
Attentat auf Elisabeth, Königin von Ungarn
0Die Ermordung der Kaiserin und Königin Elisabeth durch einen Anarchisten 1898 in Genf erregte riesiges Aufsehen und wird uns durch die heutigen terroristischen Anschläge immer wieder in Errinerung gebracht.
Der Historiker Emil Niederhauser, korrespondierendes Mitglied der Ungarischen Akademie der Wissenschaft, berichtet über die Ereignisse und deren Hintergrund, indem er den Fachkollegen und den historisch interessierten Leser gleichermassen anspricht. Im ersten Teil seines Buches berichtet er vom Attentat und gibt abschliessend eine kurze Skizze des Lebens der Königen, dieser „ersten modernen Frau”, wie sie Brigitte Haman, ihre Biographin, nennt. Liberal, aufgeschlossen gegenüber neuen Ideen, selbst eine Dichterin, die in Heine ihren Abgott sah, konnte sie sich in dem steifen Zeremoniell des Wiener Hofes nur fremd und unglücklich fühlen. Aus ihrem Widerwillen gegen diesen Hof entstand ihr Interesse für Ungarn und die Magyaren, die ihr lieb sein mussten, da sie jedermann am Hofe hasste, Daher ihr politisches Engagement zugunsten der Ungarn in den Verhandlungen um den österreich-ungarischen Ausgleich. In den letzten Jahren des Jahrhunderts war sie aber nur mehr ein seltener Gast am Wiener Hof, von Familientragödien und Krankheit geplagt irrte sie ruhelos in ganz Europa umher.
Das zweite Teil stellt die Fahndung nach dem vermeintlichen Komplizen des Attentäters, Luigi Lucheni, dar, wobei auch sein unglückliches Schicksal, das ihn zu den Anarchisten führte, nachgezeichnet wird. Der Verfasser skizziert auch die Herkunft der anarchistischen Ideen und den organisatorischen Wandel der Bewegung, natürlich nur bis zum Augenblick des Attentats. Zu jener Zeit wurde eine Reihe von Attentaten verübt, nicht nur auf Staatoberhäupter und Politiker, sondern auch auf einfache Menschen. Parallelen zur Gegenwart werden nicht gezogen, aber das erübrigt sich aufgrund des Erzählten. -
Avilai Szent Teréz levelei I-II.
0Avilai Teréz a levelei által egy „közösségi hálót” hozott létre. Ezzel megtanít minket arra, hogy a Krisztussal együtt élő ember nem lehet izolált, nem lehet elszigetelt, hanem arra hivatott, hogy másokkal való kommunikációban éljen. A levelekben a misztikust látjuk a hétköznapokban: nem a világtól elforduló, életidegen spiritualizmust, hanem az emberi, hétköznapi „normalitást”, az Istennel való kapcsolat egyszerűségében.
-
Az Adeptus iskolája I.
0Senki sem fogja többé a kezünket.
Ennek dacára tudjuk, hogy nem egyedül indulunk az egyetlen megmaradt ösvény irányába. Korszakok, civilizációk névtelenjei jártak már itt előttünk, azok akik az emberiség „láthatatlan” történelmét írják. A labirintus tehát minden mélységét, szögletét megmutatja már csak követnünk kell a Fény fonalát.íbr>Ahol azt hittük szörnyeteg vár, ott egy istenség lépett elénk. Ahol másra emeltük kardunkat, ott a sebből mi véreztünk el. Ahol azt hittük, kifelé haladunk, valójában létünk centrumába vitt az út. Ahol azt hittük magunkra hagytak, ott fogadott magába a világ.
Tulajdon lábnyomaink vezetnek, de egyedül az Elindulás a miénk… -
Az Aggtelek-Rudabányai-hegység földtana
0A Magyar Állami Földtani Intézet (MÁFI) Észak-magyarországi Osztálya 1980-ban kapta feladatául, hogy dolgozza ki az Aggtelek-Rudabányai-hegység komplex földtani előkutatási programját, különös tekintettel a tájegység nyersanyagperspektíváira.
A Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet (ELGI) közvetlen közreműködésével készült és az Országos Érc- és Ásványbányákkal (OÉÁ) egyeztetett program szakmai részét a Központi Földtani Hivatal 1981-ben hagyta jóvá. A kivitelezés határidejét 1985. végére rögzítette úgy, hogy a ráfordítások összegét évről évre külön határozta meg.
A kutatást elsősorban az indokolta, hogy előre látható volt a rudabányai, gazdaságosan kitermelhető vasérckészlet kimerülése, amely a helyi bányászati hagyomány átmentésének vagy más nyersanyagra való átirányításának jogos igényével együtt jelentkezett. -
Az Alapítvány pereme I-II.
0Hari Seldon ötszáz évvel ezelőtt indította el a tervét, amelynek célja a Galaktikus Birodalom összeomlását követő káosz és anarchia idejének lerövidítése. A galaxis szélén létrehozott Alapítvány lakóinak számára úgy tűnik, a terv zökkenőmentesen halad, azonban egy fiatal tanácsos, Golan Trevize szerint valójában a háttérben még mindig a régen eltöröltnek hitt Második Alapítvány mozgatja a szálakat. Titkos küldetésre indul hát, amelyen kéretlen útitársat is kap a mítoszokba vesző eredetbolygót, a Földet kutató Janov Pelorat személyében. Ám talán nem a Második Alapítvány az egyetlen csoport, amely titokban próbálja befolyásolni az emberiség sorsát.
Isaac Asimov három évtizeddel az eredeti Alapítvány-regények megírása után tért vissza legkedveltebb történetfolyamához, hogy tovább vezesse az olvasókat a távoli jövő eseményein, közben feltárva az emberek és civilizációk működésének alapelveit. -
-
Az arany virágcserép / A homokember / Scuderi kisasszony
0A német romantika mindmáig nagy hatású elbeszélőjének varázslatosan szép fantasztikus kisregényében „Az arany virágcserépben” Anselmus, a félszeg diák a mindennapi életnél nemesebb és szebb közegben, a mesevilágban oldódik fel. Munkaadójának, Lindhorstnak és három lányának fantasztikus története a sejtelmes mesék forrásvidékén játszódik. Szalamandrák, kígyók vagy emberek ők? A káprázatos kolorittal égő világ a lényeges, amelyben izzó szirmú virágok, pazar tollú madarak, zenélő szökőkutak és egyéb földöntúli csodák alkotják a környezetet. Anselmus megérti a madarak beszédét, övé lesz az arany virágcserép és Serpentina is. Ez a felhőtlen öröm és boldogságérzet a mese végén nem más mint a kötészetben, általában véve a szép emberi tettekben, alkotásokban, rejlő boldogság. A Scuderi kisasszony története reális időben és környezetben a Napkirály uralkodása idején játszódik Párizsban, középpontjában egy nemes lelkű idős irónővel. Madeleine Scuderivel és egy borzongató bűnügyi történettel. Fordulatos meseszövés, lebilincselő olvasmányosság és hajlékony stílus jellemzi a kisregényt.
-
Az áttörés kora
0A Budapesti Történeti Múzeum által rendezett „Klimt, Schiele, Kokoschka és a dualizmus művészete” című kiállítás tanulmány- illetve tárgyleírások kötete.
-
Az ausztriai birodalom némely részeiben tett utazásom jegyzetei 1830
0Szeretett, Kedves Testvérem!
Messze tájokat, idegen földeket vándorolék öszve, s mindazon virágokat, melyeket Hunnai Duna s Tisza mosta gazdag térein vagy Ausztria sziklaváros halmain, Stíria és Illíria setétített, szirtos havassain, vagy az adriai kies tengerpart s édeni olasz föld gyönyörködtető környékein rövid utamban leszakíthaték, koszorúba fűztem, hogy azzal Tenéked szerencsés visszatérésemmel kedveskedjem. Virágim csak ősziek – belőlek font ajándék koszorúm hullékony vala, de hogy hervadhatatlanná tégyem azt a szeretet oltárán, ím, e könyvecskében nyújtom kezeidbe.
Te valál – bátor rám nézt néha kedvetlen, de mégis szép – utazásom legfőbb eszköze. Fogadd örök hálám emlékéül annak rövid rajzoltját. Olvasd egyszerű betűimet azon gyönyörrel, mellyel tollam azokat számodra munkás szereteted kicsin, de szíves jutalmául e néma lapokra tevé!
Kolozsvárt, május 1. napjáníbr>Szerető testvéred,
Pákei Lajos -
Az elveszett paradicsom
0Várkonyi Nándor (1896-1974) a harmincas évektől kezdve Pécs szellemi életének egyik legjelentősebb polihisztora, irodalomszervezője volt. Irodalomtörténeti írásai mellett művelődéstörténeti munkássága is jelentős: SZIRIÁT OSZLOPAI című műve méltán vált népszerűvé, több kiadást megért.
Ez a kötet az ELVESZETT PARADICSOM című vaskos kézirat mintegy negyedét tartalmazza, a Sziriát Oszlopai-nak méltó folytatása. A szerző az egyetemességre való törekvés igényét és gyakorlatát megtartva a „régi embert”, mint kozmius létezőt vizsgálja, akinek a kezdetektől fogva természetes tudása van saját és az őt körülvevő mindenség létmódjáról. -
-
-
Az erdélyi renaissance
0A renaissance az erdélyi művészetnek legsajátosabb, legegyénibb korszaka. Bár az erdélyi szellem és lélek mind a renaissance előtt, mind utána a különféle stílusáramlatokat a maga képére alakította át, és nem egy igen kiváló és jellegzetes művet alkotott, mégis a renaissance korban – melynek fő időtartama egybeesik Erdély külön állami életével – szabhatta és szabta meg legönállóbban fejlődésének irányát, művészetének kialakulását. Az erdélyi renaissance korán kezdődik, protorenaissance előzményei Márton és György kolozsvári szobrászok remekével visszanyúlnak a XIV. századba, kibontakozása szorosan követi Mátyás király Budáját, virágzása a fejedelmi Erdély legnemesebb megnyilvánulása, Mikes „tündér Erdély”-ének művészi kifejezése, melynek fénye, ragyogása még tovább él a XVIII. században Sipos Dávid faragványain, mennyezetfestményeken, kúriaépítkezéseken, hogy tündöklésének utolsó sugarai az erdélyi művészet legszebb alkotásain lobbanjanak ki.
-
-
-
Az igazlátó. Aforizmák, bölcsességek és gondolatok
0A Látó-ember, az Igazlátó Wass Albert bölcs és tömör gondolatait foglalja egybe válogatásunk. Páratlan hitelességgel és szenvedéllyel ragadja vonzáskörébe a kötet olvasóit, a szépség és tragikum, az esszenciális értékek világába.
-
-
Az ősmagyar hadművészet fejlődése és hatása Nyugateurópára
0A szerző korabeli arab, bizánci és nyugati források alapján dolgozta fel a honfoglaló magyarság hadművészetéről megtudható adatokat. Bemutatja az ősmagyar hadművészet eredetét, a művelődés fő jellemvonásait, a honfoglaló ősmagyarok fegyverzetét, a hadi taktikájuk alapelveit, valamint az ősmagyar hadművészet jelentőségét a nemzet életében.
-
Az Osztrák-Magyar Monarchia mint közös piac. Ausztria-Magyarország gazdasági fejlődése a tizenkilencedik században
0Az Osztrák-Magyar Monarchia – ma már jól tudjuk – a térség munkamegosztását magas szinten megszervező politikai képződmény volt. Az itt élő népek természetes módon járultak hozzá egymás szükségleteinek kielégítéséhez. John Komlosnak, a Princeton University (USA) neves kutatójának alapvető munkája azt is vizsgálja, hogy a „közös monarchia” „kinek érte meg” jobban: a magyaroknak, vagy az osztrákoknak. A választ a régió gazdaságtörténeti forrásai alapján, de az általunk eddig ismert és tanult nézetekkel vitatkozva ismerheti meg az olvasó.
-