„Florentino Ariza egy szokványos házasság szüzességétől fosztotta meg, amely ártalmasabb volt, mint az eredendő szüzesség vagy az özvegyi önmegtartóztatás. Megtanította rá, hogy semmi sem erkölcstelen, ami az ágyban történik, ha arra jó, hogy fenntartsa a szerelmet. És még valamire, ami attól kezdve az élete lett: meggyőzte arról, hogy az ember a maga kiszámolt homokszemeivel jön a világra, és azok a szemek, amelyeket bármi okból, önmaga vagy más miatt, szándékosan vagy kényszerűségből nem használ fel belőlük, örökre elvesznek…”

Pilinszky János költői rangját a kritika és a versolvasó közönség egyaránt elismeri. Ez a törékeny, ritkán és halkan megszólaló költő már életében eljutott annak a szinte áhitatos figyelemnek a fókuszába, amellyel a legnagyobbakat is többnyire csak az utókor szokta körülvenni. Ez a kötet Pilinszky János irodalmi hagyatékának egy kevésbé ismert és alig számon tartott területére irányítja az olvasó figyelmét. A költő Pilinszky mellett ismernünk kell a prózaírót is! S ha a Rekviem című filmforgatókönyv, a Végkifejlet-ben megjelent talányos drámák, a Sheryl Suttonnal folytatott beszélgetések kezünk ügyében vannak, oda kívánkoznak a költő cikkei is, amelyekről már 1968-ban mint „kis remekművekről” beszélt Gyurkovics Tibor, pedig akkor még csak kialakulóban volt az a sajátos publicisztikai műfaj, amely aztán olyan szokatlan őszinteségi fokra fejlődött a költő-publicista utolsó éveiben. E kötet lapjain egy költői figyelem történetét követhetjük végig, s olvasásuk során közelebb jutunk Pilinszky költői műveihez is. De ezeket a cikkeket nemcsak a költemények jobb megközelítése, teljesebb megértése kedvéért érdemes tanulmányozni. Önmagukért is meg lehet szeretni őket. Együttesükből valami – szinte pascali – mű kerekedik ki, legyűgöző alázattal és mégis öntörvényű biztonsággal. Itt is megtörtént az az evangéliumi csoda, amelyről költői nyelvével kapcsolatban szeretett beszélni Pilinszky: „A művészetben a süketek hallanak, a vakok látnak, a bénák járnak, minden fogyatékosság teremtő és magasrendű erővé válhat”. Itt a kezdetben kedvetlenül vállalt feladat változott meg, s a költő keze közt, aki sem lírikus mivoltát, sem vállalt szolgálatát nem tudta megtagadni, megszületett valami olyasmi, ami irodalmunknak maradandó kincse lesz, élő olvasmány akkor is, amikor már semmi sem marad azokból az újságlapokból, amelyeken ezek a rövid meditációk először megjelentek.