Ez a történet egy fiatal magyar diákról szól, aki átélte a második világháború borzalmait, a légitámadásokat, szülővárosának bombázását és Budapest ostromát. Szovjet katonák hurcolták el 1945 februárjában mint hadifoglyot. A náci megszállás idején, családjával együtt, aktívan segítette zsidó honfitársait. A háború után évekig élt a szovjet kommunista terror elnyomása alatt. Hamis vádak alapján börtönbüntetés fenyegette, s hogy ezt elkerülje, áldiagnózis segítségével egy tüdőszanatóriumban talált menedékre. Az 1956-os forradalom alatt sebészként dolgozott Budapest egyik kórházában, ahová a harcok kitörése után az első áldozatokat szállították. A szabadságharc brutális vérbe fojtása után menekülni kényszerült.

1944 ​decemberében egy értelmetlen háború zavaros hadseregének legbizarrabb raja felderítő akciót hajt végre az Ardennekben. Hat amerikai zsenipalántának kellene igazi katonásdit játszani, mintegy mellesleg, a folyamatos bridzselés, sakkozás, rejtvénygyártás és egyéb intellektuális örömök közepette. Mert ezek az antikatonák, akik serdülő fejjel pottyantak bele a második világháború szörnyűségeibe, úgy akarják végigcsinálni az egészet, hogy ők maguk valójában egy pillanatra se váljanak a háború részévé. Sikerülhet-e játszó-érző-gondolkodó embernek maradni akkor, amikor ölnöd kell, amikor téged is bármikor megölhetnek, amikor egész lényedet átjárja a félelem?

Négy ​fiú és egy leány. Testben-lélekben együtt. Négy egyházi iskolás srác és a világi csaj. A hithűek és a hitehagyott. Mit tartogat a sorsdöntő találkozás, melyben két, egymással homlokegyenest ellentétes világnézet ütközik? A testiség és bujaság oltárán. Ami a felfedezés titkos öröme. Oltár és altáj. És a titok. Hogy erről nem szabad beszélni. Hogy a szentség mellett mily édes a profán.
A világhírű Alessandro Baricco a kortárs olasz irodalom legizgalmasabb alkotója; műveit több mint két tucat nyelvre fordították le, több regényéből emlékezetes film is készült. Az Emmaus a legújabb kötete.

„Csupa olyan kérdést vet fel a könyv, amit nem lehet megúszni. Mindezt érzékenységgel, mindent átható figyelemmel. Kapunk, és van veszteségünk is. És mi marad a végén? Egy kulcs az életünkhöz, egy dilemma, egy Tolsztoj-kötet, egy vallomás, egy mindent megváltoztató élő közvetítés, vagy a pont, amikor megtanulunk gondoskodni. Szerelmek, anyák, apák és fiúk, és a történelem. Az életünk – közelről.” – Juhász Anna irodalmár

Az 1990-ben kiadott Fekete könyv Orhan Pamuk egyik legrejtélyesebb és egyben legszínesebb műve, amelyben egy bűnügyi regény feszültsége ötvöződik a Kelet misztikájával. A könyv egyik részében leginkább a titkok, jelek és nyomok dominálnak, itt fut a fő cselekményszál, amelyet az eltűnt feleségét, Rüyát kereső isztambuli ügyvéd, Galip nézőpontjából ismerünk meg. A regény másik részét az ügyvéd magánnyomozásának történetébe beékelt, az eltűnt Rüya féltestvérének, Celâlnak a hírlapi tárcái alkotják, amelyekből Isztambulnak nemcsak a múltjába és jelenébe, de még a jö-vőjébe is bepillantást nyerünk. Mint több más regényében, Pamuk itt is ravasz játékot űz a szereplők egymásra tükröztetésével, így aztán eljön a pillanat, amikor már az ügyvéd feleségével egy időben szintén köddé vált Celal bőrébe bújó Galip írja az Isztambul varázslatos és titokzatos világáról szóló tárcákat… A Helikon Kiadó jelen kötettel indítja útjára Pamuk-életműsorozatát.

1948 ​nyarán Körner Aladár nőgyógyásznál egy kétségbeesett asszony jelenik meg egy hallgatag, fiatal lánnyal. Klára, aki a háború során szüleit és testvéreit is elveszítette, tizenhat éves, kórosan sovány, olyan, mintha nem akarna felnőni. A férfi, aki családjából egyedüliként élte túl a vészkorszakot, hamar felismeri a lány szótlansága és kamaszos dühe mögött azt a magányt és elképesztő szeretetvágyat, amellyel neki is nap mint nap meg kell küzdenie.

Klas ​Östergren Gengszterek címû remeklésében folytatja 1980-as regénye, a kultuszkönyvvé mitizált Dzsentlmenek történetét. A szerzõ ott veszi fel a szálat, ahol a Dzsentlmenekben elszakította – illetve 25 év után valamiképpen mégis másképp folytatja mondandóját igazságról és hazugságról, összeesküvés-elméletekrõl, a sötét alvilágról – és teszi mindezt egy gyönyörû és tragikus, élethosszig tartó szerelmi történet formájában. Az olvasó a regény lapjain egy olyan sötét alvilágba lép be, ahol semmi és senki nem megbízható, az igazság ki nem mondható, s már magának az igazságnak a megléte is megkérdõjelezett. E paranoiás mestermû az összeesküvés-elméletek jellegzetességeivel villanyozza fel az olvasót, s egyben megmutatja egy író fájdalmas utazását a fiatalos bizalomtól az igazi mester érettségéig és kételyeiig.

Jack Kerouac életének egyik meghatározó, megrázó élménye volt bátyja halála. A gyermekként eltávozott Gerard alakja Jack valamennyi regényében felbukkan. Minden esetben ő a tisztaság, a szépség, az angyaliság megtestesítője; ő a jin-jang szimbólum fehér szelete – Jack önmagát általában a megelevenedett fekete szeletnek látta.
Sokáig tartott, míg Kerouac rászánta magát, hogy megírja a legendássá nemesült, titokzatossá vált Gerard rövid életének és fájdalmas elvesztésének történetét, de ennek is eljött az ideje.

A Hajsza 1995-ben jelent meg. Fred Scully, az egyetemi tanulmányokba is belekóstolt ausztrál kétkezi munkás a családjával együtt kiválasztott új otthon elkészülte után egy írországi repülőtéren várja feleségét és kislányát, de csak az anyja által magára hagyott hétéves Billie érkezik meg – az őt ért sokktól hosszú időre némaságba zárkózva.

Húszezer ​éjszaka az több mint 54 év. Egy egész élet, amit ugyanazzal az emberrel kéne hűségben leélnünk. De képes-e erre ma egy negyvenes, érzelmekre és intimitásra szomjazó nő, aki a mindennapi rutinba, a látszatvilágba és saját kínzó vágyaiba beletörik? Mit dönt, amikor váratlanul elérkezik hozzá a mindent alapjaiban megrengető szenvedély, és felcsillan egy intenzív, új élet reménye? Érvényesek-e még az előző generációk tanításai az örök hűségről és a jóságról? Hány nap a világ? Lehet-e egy együtt leélt élet húszezer éjszakás kaland?