Horváth Barna 1934-ben németül írt könyve a magyar jogfilozófiai és jogszociológiai gondolkodás egyik elfeledett alapműve, amely Zsidai Ágnes gondozásában most jelenik meg először magyarul. A szerző szinoptikus elméletében a jog mibenlétére, megismerésére, változására és helyességére vonatkozó kérdésfeltevéseit újító módon fogalmazza meg. Bár korának jellemző, a Sein és Sollen megkülönböztetésén és a módszertisztaság követelményén nyugvó neokantiánus paradigmáját fenntartja, a létezés és érvényesség kapcsolatának elméleti megragadása során fogalomképzésébe erőteljesen beépíti az angolszász pragmatikus-empirikus jogfelfogás szempontjait is.

Paradoxonok. ​Aki a joguralom és jogállam kérdéseinek tanulmányozásába kezd, meglehetősen különös dolgokkal találkozik. Az első rögtön az, hogy a jelenségeket már pontosan megnevezni is nehéz. Amit a német kultúra hatásának eredményeként a magyar nyelvben „jogállamiságnak” nevezünk (vö.: Rechtsstaat, Rechtsstaatlichkeit), azt az angol-amerikai szóhasználatban „joguralomként” (rule of law), régebbi kifejezéssel pedig a „jog fensőségeként” (supermacy of law) írják le. S ha az utóbbi fogalmak a magyar szóhasználatban nem is terjedtek el, azért nyelvileg elfogadhatónak tartjuk, ha valaki nem a jog államáról, hanem uralmáról beszél. Hasonló terminológiai kettősség sok más nyelvben is létezik (stato di diritto – domino della legge stb.), s a jelzett probléma ott sem szokatlan, ahol a fogalmak ismertek ugyan (pl. droit gouvernement – la suprématie de la régle de droit), de azokat nem tekintik a rendszerint ide sorolt kérdések megfelelő értelmezési keretének.