-
Kissé elmosódva. Emlékeim a háborúból
0„A valóságot megírni mindig nagyon nehéz, így hát az igazság kedvéért megengedtem magamnak, hogy néha egy kicsit túllépjek rajta vagy egy kicsit eloldalazzak mellette. Ennek a könyvnek minden eseménye és szereplője a képzelet szülötte, de van valami köze az igazsághoz is.”
Ezekkel a szavakkal ajánlotta könyvét az olvasók figyelmébe 1947-ben a legendás fotóriporter, Robert Capa. Az eredetileg filmforgatókönyvnek készült írás valójában egy szerelmi történet, melyet át- meg átszőnek Capa második világháborús haditudósítói munkájának eseményei – pergő cselekményével, szellemes és humoros párbeszédeivel valóban filmvászonra kívánkozik. De sokat elárul az eleinte írónak készülő, világvándor fotósról is, akiről már életében tudták ismerői: bármily hihetetlen kalandokba keveredjék, bármennyire közel kerüljön is a halálhoz, számára a valóság még mindig nem elég érdekes. Vérbeli mesemondó volt, szellemes társalgó, csak úgy ontotta a remek sztorikat. Imádták őt a nők, hírességek vették körül, mint például nagy szerelme, Ingrid Bergman, vagy a barátai Steinbeck, Hemingway, John Huston, Billy Wilder és Picasso.
A Kissé elmosódva című, stílusában itt-ott Rejtő Jenő-i ízeket felvonultató háborús memoárt a szerző több mint száz, fekete-fehér fotója illusztrálja. -
Kisszeben Keresztelő Szent János-temploma
0Kisszeben, Szeben (szlk. Sabinov, ném. Zeben, lat. Cibinium) város a Csergő-hegység délnyugati lábánál, a Tarca folyó völgyében. Az Eperjesi kerület Kisszebeni járásának székhelye. A város legértékesebb épülete a Keresztelő Szent Jánosnak szentelt, gótikus stílusú római katolikus templom. A háromhajós plébániatemplom a főtéren áll.
Alapjaiban román kori, a XIV. század elején gótikus stílusban átépítették. 1461-ben, amikor a husziták fölégették a várost, leégett a templom is. Főoltárán felirat emlékeztet a nagy tűzre. Az újjáépítés 1484-ben kezdődött. A tűztől leginkább sérült szentélyt 1505-re sikerült helyreállítani. 1518-ig késő gótikus stílusban megnagyobbították a hosszházat. A templom teljes felújítása reneszánsz kiegészítésekkel 1529-ben fejeződött be. 1846-ban újabb tűz rongálta meg a tornyát. A kisszebenieknek 33 évet kellett várniuk a rendbehozatalra. Fő ok a pénzhiány volt. 1863-ban ismét tűz pusztított. Ezután döntött a gyülekezet a templom teljes felújításáról. 1864–1879 és 1895–1897 során két ütemben folyt a rekonstrukciója. E második szakaszban Schulek Frigyes irányította a munkálatokat. A tornyot 1879-ben állították helyre a késő gótika jegyében. Szerencsére, a beavatkozások nem változtattak építészeti jellegén. A költségekhez az egyház és a hívek mellett a város és a magyar nemzeti hatóságok is hozzájárultak. Az ünnepélyes átadásra 1879. augusztus 20-án, Szent István király ünnepén került sor. -
Kitelepítettek [4. kiad.]
0Jeszenszky Iván dokumentumregénye megrázó történet. A szerző meghurcolt családja sorsán keresztül mutatja be közelmúltunk szégyenteljes eseményeit. A mű különleges értéke az, hogy vádaskodás és gyalázkodás nélkül eleveníti fel az Ebesre kitelepítettek kálváriáját. Soraiból nem a bosszúvágy, hanem a humanista bölcs megértése, az eltévelyedettek és elesettek iránt érzett szeretete sugárzik.
-
Kiűzettünk városunkból
0Ezen a napon étkezésünkről sem gondoskodtak, még a répaleves is elmaradt. Este hiába vártuk a vacsorát. A barakkban nem alhattunk, de a takarókat kihozhattuk. A szabad ég alatt, a nagy tér kemény földjén, takaróba burkolózva töltöttük az éjszakát. Üres gyomorral, éhesen, csendesen beszélgettünk a másnapi kivonulásról, az előttünk álló útról. Hová visznek, mit forralnak a nácik? A bátrak, erősek, az elszántak ellenállásra buzdítottak, ha az őrök fegyverüket használnák. Ezer ember nem hagyhatja legyilkolni magát! Mit tehetünk? Megrohanni a németeket, hangzott a válasz. Mindenkit nem tudnak lelőni, valaki megmarad.
-
Kívül a körön
0Tárgyukban és módszerükben változatos, szemléletük szerint mégis összetartozó írásokat gyűjt egybe Szabó Magda tanulmánykötete: íróarcképeket, verselemzéseket, kritikákat, esztétikai elmefuttatásokat, írói-önéletrajzi vallomásokat, emlékezéseket.
-
Kívül a körön
0Tárgyukban és módszerükben változatos, szemléletük szerint mégis összetartozó írásokat gyűjt egybe Szabó Magda tanulmánykötete: íróarcképeket, verselemzéseket, kritikákat, esztétikai elmefuttatásokat, írói-önéletrajzi vallomásokat, emlékezéseket. Az esszék az írónő sokoldalú érdeklődéséről adnak hírt: Szabó Magda érzékletes, árnyalt portrékat fest irodalmunk népszerű vagy kevésbé ismert, méltatlanul elhanyagolt nagyjairól – Jókairól, Szenczi Molnár Albertról, Apáczai Csere Jánosról, Kármán Józsefről, Kerényi Frigyesről –, az explication de texte-ek módszereit szellemesen, eredetien megújító verselemzésekben tárja föl Szentjóbi Szabó László, Gyulai Pál, Nadányi Zoltán és mások verseinek titkait, a sznobokkal perlekedve mutatja ki Dickens művészetének értékeit, érvényességét, élet és irodalom kölcsönhatását vizsgálja a tulajdon regényeit és drámáit tárgyaló írásokban, művelődésünk és közéletünk kérdéseihez szól hozzá „postá”-jában – végül pedig lírai vallomásokban idézi meg a „Holtig haza”, Debrecen hagyományait és jelenét.
-
-
Klapka György
0Az 1848-49-es szabadságharc vezéregyéniségéről számos tanulmány, monográfia, elemzés jelent már meg. Korszakoktól és kutatói egyéniségtől függően különbözőképpen értelmezték és értékelték a szabadságharc vezéreinek szerepét a harcok idején, az emigrációban, majd a kiegyezés után.
Az eddig kialakult véleményekhez nyújt további adalékot Szénássy Zoltán munkája. A szerződ gazdag forrásanyag alapján értékeli Klapka György tevékenységét, pályáját. Végigkíséri a legendás hírű katona életútját, elemzi tevékenységét. Vitázik eddig elfogadott nézetekkel, értelmez és átértékel.
A mindig érdekes téma és a szerző szenvedélyes hozzáállása sajátos hangvételű könyvet eredményezett. -
Klasszikus vitorlás jachtok
0A gondosan megépített, klasszikus formákat viselő vitorlás jachtok igazi látványosságszámba mennek, és nem csupán a tengerészek, de a „szárazföldi emberek” csodálatát is kivívják. Ez a könyv ennek a szépségnek az ünnepe: miközben a legszebb vitorlás hajók seregszemléjét nyújtja, egyben szakszerű elemzéssel is szolgál, a klasszikus jacht pontos meghatározásától kezdve az egyes tényezők – tervezés, anyagok, évjárat, méret, építő stb. – szerepének magyarázatáig. A fejezetek egy-egy hajót tárgyalnak, és részletes információkat közölnek azok eredetéről, történetéről, felépítéséről és az egyéb típusokkal való kapcsolatáról. Az olvasó tökéletes képet kaphat arról, hogy ezeknél a gyönyörű tengerjáró járműveknél a különböző országok hajóépítő szakemberei hogyan fejlesztették ki egyedi megoldásaikat, és milyen válaszokat találtak a sebességgel és manőverezőképességgel kapcsolatos kihívásokra. A kötetben szereplő klasszikus vitorlás jachtok története több mint 120 évet ölel fel. Jill Bobrow – csodálatos fotók segítségével – a 19. század végétől napjainkig kíséri végig fordulatos és izgalmas históriájukat, és olyan régi és modern típusok sorsát követi nyomon, mint a Britannia, az Astra, az Enterprise, az Endeavour, a Rainbow, a Ranger, a Meteor, az Atlantic és még sorolhatnánk. A szerző a zárófejezetben azt is bemutatja, hogy a mostani klasszikusok – a különféle regattákon egymással versengve – miként hasítják most is a vizeket, egyben igazolva azt a tényt, hogy a jachtvitorlázás iránti szenvedély a mai napig nem csitul.
-
-
-
Kő, bronz, buldózer. Láthatatlan és újra látható emlékműveink
0Az első világháború záróakkordjaként a kisantant országai három irányból igyekeztek minél nagyobb területet elfoglalni Magyarországból, nem törődve egyezményekkel és demarkációs vonalakkal, wilsoni elvekkel és önrendelkezési joggal. Már jóval a foglalásokat legnagyobb részben szentesítő trianoni békediktátum (1920. június 4.) előtt tudatos módszerességgel megkezdik az illető területeken a nemzeti jelképek, elsősorban az emlékművek eltüntetését, arra törekedve, hogy nemcsak a magyar államiság, hanem a magyar kultúra, a helyi magyar népi jelenlét látványos jeleit, emlékeit, nyomait is felszámolják. Ezt a törekvést fél évszázaddal később „homogenizálás”-nak fogja nevezni egy diktátor.íbr>Elbe István
-
Koalíció és pártharcok 1944–1948
0E kis könyv arra vállalkozik, hogy áttekintést adjon az 1944–1948 közötti évek legérdekesebb, legizgalmasabb eseményeiről. Mindenekelőtt annak a küzdelemnek a menetét és eredményeit követi nyomon, amelyet a munkáspártok köré törörülő baloldal a politikai hatalom megszerzéséért folytatott. Igyekszik árnyalt és sokoldalú képet festeni a pártpolitikai harcokról. Megkisérli fölfedni a koaliciós pártok cselekedeteinek hátterét, osztálymeghatározottságát. A korszak szereplőit korabeli tetteik alapján ítéli meg.
-
-
Koldus és királyfi
0VIII. Henrik korában járunk. Egy koldusfiú, Tom Canty különös véletlen folytán a királyfi szerepében találja magát. A trónörökös pedig kénytelen koldusgúnyát ölteni. Igazi szerepjáték, csak éppen a 16. században. A királyfi ide-oda hányódik London szegénynegyedeiben és vidéken, kereskedők, parasztok és útonállók között, a koldusfiú pedig a királyi palotában próbál boldogulni az uralkodás mesterségével. Kinek könnyebb a dolga? És vajon melyikük lepleződik le hamarabb? Kiből lesz az igazi király? Mark Twain klasszikus regénye most felújítva kerül az olvasók elé.
-
-
-
Költészet és valóság
0A Költészet és valóság úgyszólván pedagógiai regény, mint a Wilheim Meister, csak benne nem egy képzeletbeli alak sorsa, hanem az író személyes életének teljes valósága értelmeződik át költői üzenetté.
-
Komor Marcell – Jakab Dezső
0A kiadó Építészeti sorozatának következő tagja most egyszerre két építészmester munkásságát mutatja be. Komor Marcell, a Komor és Jakab építészeti csoport főtervezője és Jakab Dezső, a finom részletek, díszek kidolgozója leginkább Szabadkán, szecessziós stílusban alkotott. A kiadvány csemege az építészetet művelők és kedvelők körében.
-
Könyves sors – Magyar sors
0Személyes és kiadói történetem az I. rész 1. fejezetén túl nem most megírt önéletrajz vagy ‘életem regénye’, hanem a mindenkori terveket, beszámolókat, ‘vallomás’-okat, beszélgetéseket, méltatásokat raktam sorba, és csak a jobb megértéshez szükséges szövegeket írtam most hozzájuk.
-
-
Kopjafák
0Nyirő elbeszélései, különösen, 1933-ban megjelent Kopjafák című kötetének írásai maguk is értelmetlenül elpusztult és halálba kergetett emberekről szólnak. A huszonegy novellából álló ciklus minden darabja egy-egy balladába illő szerencsétlen emberi sorsot örökít meg.
-
Korbács
0Gyönyörű szőnyegbe szőtték világukat a Látólények, hogy elrejtőzzenek az emberek ridegsége elől. De egy liverpooli ház padlásán a szőnyeg alvó szövete váratlanul életre kel, s hosszú téli álmából feltámad az Éden csodálatos, sokdimenziós világa. Az élő szőnyeg felbomlott szálait minden gonosz fondorlat és veszély ellenére újra kell szőni, különben végpusztulás fenyegeti a tökéletes harmónia polgárait. Barker könyve a titáni küzdelem krónikája. A reményé és a szerelemé. A lidércnyomásé és a felhőtlen boldogságé. Az életé…
-
-
-
Kőrössy Albert Kálmán
0Kőrössy Albert Kálmán a századforduló magyar építészettörténetének méltatlanul elfeledett alakja. Habár neve a nagyközönség számára rejtve maradt az elmúlt évtizedekben, munkái sokaknak lehetnek ismerősek, ha visszagondolnak a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban töltött évekre, a Váci utcai Philanthia virágüzlet kirakatára vagy az egykori tisztviselőtelepi főgimnáziumra a Hungária körúton. Életművében nemcsak a neobarokk formák jelennek meg, hanem a szecesszió egyik jelentős európai irányzata, a korai Jugendstil is. A hazai élővilágból válogatta a növénymotívumokat és állatalakokat, ennek legszebb példái: saját villája a Városligeti fasorban, az Aulich utcai Walko-ház és a Munkácsy utcai Sonnenberg-ház. 1906 és 1908 között együtt dolgozott Lechner Ödönnel, akinek egyedi motívumvilága számos alkotást inspirált.
-
Korrajzok a dunamelléki helv. hitv. egyházkerület életköréből
0Korrajzok a dunamelléki helv. hitv. egyházkerület életköréből, melyeket fő tekintettel a kecskeméti s pesti főiskolák ügyére előterjeszt Török Pál.
-
-
Korszerű honvédelem
0A világháború tengernyi áldozata és megpróbáltatása, a legyőzött nemzetek megbéklyózása és -a győztes hatalmak további fegyverkezésével kapcsolatos- kiszolgáltatottsága, nemkülönben a Népszövetség életrehívása: az emberi társadalom legszélesebb rétegében s így a legtöbb magyar emberben is azt a meggyőződést érlelte meg, hogy -különösen az európai népeket érintő- háborúval, de főleg nagyobb méretű, újabb világháború kirobbanásával beláthatatlan ideig egyáltalában nem kell számolni.
-
Kortárs magyar tájépítészet
0KIKNEK SZÓL A KÖNYV?
Van egy kifejezés, amit nem is olyan rég még gyakran használt a könyves szakma: ez a „művelt olvasó”.
Olyan embert értettek alatta, akinek a könyvespolcán helyet kaptak a világ- és a magyar irodalom legfontosabb regényei, drámái, verseskötetei, természettudományokat népszerűsítő művek, történelemkönyvek, képzőművészeti albumok, útleírások, vallás-, építészet- vagy épp zenetörténeti alkotások is. Úgy vélték ugyanis, hogy egy kultúrember – foglalkozzék elmélyülten bármivel – legyen olvasott kicsit a művészetek és a tudományok minden területén.
Amikor először merült fel ennek a könyvnek az ötlete, egy ilyen „művelt olvasót” képzeltünk magunk elé, akinek a polcán magától értetődő módon ott van a Kortárs Magyar Tájépítészet is. Szeretnénk ugyanis, ha a tájépítészet is része lenne annak az általános műveltségnek, amit a természet- és társadalomtudományok, valamint a művészetek terén elvár a társadalom egy értelmiségitől. Már csak azért is, mert ez a szakma gyönyörűen egyesíti magában a művészetek, valamint a társadalom- és természettudományok legkülönfélébb ágait.
A kötet szerzői mindvégig arra törekedtek, hogy az az itt bemutatott művek egy tájépítészetben járatlan ember számára is érdekes, változatos, szemet gyönyörködtető, olykor elgondolkodtató képet nyújtsanak. -
Kortársak Bajcsy-Zsilinszky Endréről
0Harcostársai és barátai írják meg ebben a kötetben visszaemlékezéseiket a Horthy-korszak legjelentősebb polgári politikusáról, aki a legnagyobb utat tette meg, amíg az uralkodó osztály, az ellenforradalmi rendszer szolgálatától eljutott a magyar nép igazának képviseletéig, az antifasiszta harc vállalásáig, végül a sopronkőhidai mártírhalálig.
-