-
A történetírás mint tudomány
03 200 FtAz Atelier Magyar–Francia Társadalomtudományi Műhely gondozásában megjelenő, eredeti szövegeken nyugvó, azokat kommentáló és a szerzőik szélesebb szakmai és intellektuális életútjának összefüggésébe helyező válogatása áttekintést nyújt a francia történetírás „klasszikus korának”, a történetírást forradalmasító Annales születését megelőző közel két évszázadnak legfontosabb historiográfiai fejleményeiről. Kötetünk a XVIII. század derekától egészen a XX. század kezdetéig – Montesquieu-tól Voltai re-n, Condorcet-n, Chateabriand-on, Thierryn, Guizot-n, Michelet-n, Renan-on, Taine-en, Fustel de Coulanges-on át Monod-ig, La combe-ig, Langlois-ig és Seignobos-ig –, azaz a francia felvilágosodás történetírásának első elméleti meg fontolásaitól az immár véglegesen intézményesült történész mesterség meg szilárdult módszer tanának, kanonizált metodológiai szintézisének meg jelenéséig kíséri nyomon a francia történetírással kapcsolatos reflexiók alakulását. Az itt közölt szövegek nagy többsége most először lát napvilágot magyar nyelven.
A történetírás története, azaz a modern historiográfia kérdésfeltevése – túlnőve a történeti munkák és szerzőik mechanikus katalógusának hajdani szerepkörén – mindinkább annak vizsgálatára irányul, hogy a történelem és a historiográfia fogalmához az egyes korszakokban milyen típusú jelentések tapadnak, hol helyezik el azt a tudományok korabeli rendszerén belül, továbbá hogy milyen funkcióval rendelkezik a mindenkori társadalmak számára. A történetírás tudománnyá válásának diskurzusa ugyanis elválaszthatatlan a történetírás, mint intézményesült, tehát társadalmilag is elismert paradigma kialakulásának kérdéskörétől. Az ilyen értelemben felfogott tudomány, illetve diszciplínatörténet napjaink magyar felsőoktatásában egyelőre viszonylag kevéssé van jelen, aminek egyik oka minden bizonnyal az oktatásához szükséges segédeszközök hiányában keresendő. -
-
-
-
A totemzenétől a hegedűversenyig
0650 FtIdőben és térben egyre tágul a zenei érdeklődés köre, a koncertek és a rádióadások műsora. Egzotikus muzsika éppúgy érdeklődést vált ki, mint a Bach előtti, renaissance és középkori zene. A szakkönyvek viszont alig tartanak lépést nálunk evvel az új igénnyel. Az átfogó zenetörténetek épp csak említést tesznek az Európán kívüli és a régi muzsikáról, speciális kiadványok alig vannak. Ennek a hiánynak pótlására, ennek az igénynek kielégítésére vállalkozik Darvas Gábor új könyve. Mint a cím is mondja, a „totem-zenétől” indul ki, tehát a muzsika legősibb megjelenésétől. Viszont vizsgálódásának körét lezárja 1700-nál, a ,,… hegedűversenyig” megy csak el, tehát addig a korszakig, mikor kialakulnak a „mai”, más szóval a koncertrepertoárt iényegében ma is uraló műfajok, formák és koncepciók. Tehát a könyv azokra a zene-történeti korokra és területekre vet fényt, amelyek túlnyomórészt még fehér foltnak tekinthetők a nagyközönség információs anyagában: az ősi zenére, Ázsia muzsikájára, a középkori fejlődésre, a renaissance előzményeire és kibontakozására, a barokk első nagy korszakára.
-
A trianoni békeszerződés
01 200 FtRomsics Ignác nagysikerű szintézise (Magyarország története a XX. században) után a modern magyar történelem egyik legvitatottabb kérdéséről, a trianoni békeszerződésről írt új könyvet. Munkájában bemutatja az Osztrák-Magyar Monarchiában élő népek közötti ellentéteket, az I. világháborús hadicélokat, az 1918-19-es magyarországi forradalmak válságmenedzselési kísérleteit, a békekonferencia szempontjait és döntéseit, az Apponyi Albert vezette magyar békedelegáció ellenérveit és tárgyalásait, végül magát a békeszerződést s annak végrehajtását. A rendkívül informatív, olvasmányos, 24 térképpel kiegészített munka a téma hazai és nemzetközi irodalmának áttekintésén, s a szerző hazai és külföldi levéltárakban folytatott kutatásain alapszik.
-
A Triznya-kocsma
01 800 FtSzőnyi Zsuzsa és férje, Triznya Mátyás otthonát Triznya-kocsmaként emlegették a 60-as-80-as években. Cs. Szabótól Máraiig a nyugati magyar emigráció szinte minden számottevő alakja megfordult örökké nyitva álló szalonjukban, és lehetőséget adott a találkozásra a vasfüggönyön túlról idelátogatókkal. A visszaemlékezés külön portét fest a „kocsma” néhány jeles vendégéről, pl. Kerényi Károlyról, Békés Gellértről, Pilinszkyről, Weöresről.
-
A trónörökös mértankönyve
02 400 FtBáró Anton Ernst Bruckhardt von Birckenstein A TRÓNÖRÖKÖS MÉRTANKÖNYVE című művének reprint kiadása az Országos Széchenyi Könyvtárban őrzött IV. Math. u. 56 és IV. Math. u. 56b egymást kiegészítő kötetek alapján készült.
Ez a XVII. századból fennmaradt látképes könyv igazi kincsesbánya a magyar művelődéstörténet iránt érdeklődők számára: száztíz magyar város, vár és kastély korabeli látképe, továbbá a kort jellemző jelenetek és viseletképek díszítik. -
A tudat-biopszichológia alapvonalai
01 300 FtProf. Dr. Balázs Sándor előszavából: Dr. S. Székely Attila könyve alaposan dokumentált, magas színvonalon megirt, igényes munka. Erénye a szerzőnek nem egy, eddig megszokottnak tartott lélektani vizsgálódás meghaladása, rég ismert és a szakirodalomban sokoldalúan elemzett témák újszerű megvilágítása, hanem egy új diszciplína megalapozása. A szerző a tudat interdiszciplináris vizsgálatával számos szaktudomány – pszichológia, gyógypedagógia, orvostudomány (ezen belül neurológia, pszichiátria, neurobiológia, genetika stb.), biológia, filozófia, etológia, antropológia, szociológia és más tudományok művelőinek kezébe ad egy nagy haszonnal forgatható kötetet.”
-
A tudatalatti tízparancsolata
02 000 FtJó szándékkal, pozitív gondolatokkal, nagy lendülettel és szép reményekkel hozzákezdünk valamihez, ám az eredmény messze elmarad elvárásainktól. Van, aki párkapcsolati viszonyait rontja el sorozatosan, mások anyagi nehézségeiktől nem tudnak szabadulni, és nagyon sokan egészségi állapotukra panaszkodnak. A tudatos gondolkodás és döntés, úgy tűnik, nem mindig segít. A titok nyitja a tudatalattiban rögzült programjainkban rejlik. Csakhogy a rosszul működő programok, beidegződések, sorozatos kudarcokhoz vezető hitrendszerek felülírhatók, kicserélhetők. Csupán legalább annyiszor kell meghallgatni a jó programot, ahányszor szüleink, nevelőink vagy a média elültette bennünk a rosszat. Hogyan valósítható ez meg a gyakorlatban? Egy tudatalattiról szóló könyvet biztosan senki sem olvas el négyszázszor, de egy kellemes zenei aláfestéssel készült CD napi kétszeri meghallgatásával akár hat hónap alatt csodálatos eredményt érhetünk el!
-
A Tudatállapotok szivárványa / Beszélgetés Geréb Ágival / Levéltöredék Feldmárnak
02 800 Ft„Ha a rét füvében egy halra találok, aki nagyon rosszul érzi magát, nem adnék neki orvosságot, nem ajánlanám, hogy pszichoanalízisbe járjon, nem keresnék diagnózist, prognózist, kezelési tervet, hanem azonnal rohannék vele a legközelebbi folyóhoz vagy tóhoz, és gyorsan a vízbe dobnám.” Feldmár András
Kanadában élő magyar pszichológus, pszichoterapeuta. 1940-ben született Budapesten, majd 16 évesen, 1956 decemberében távozott az országból ám ennek – saját bevallása szerint – sokkal inkább családi, mint politikai okai voltak. Kanadában szerez diplomát matematikából, majd egy hirtelen váltással a pszichológia felé fordul. 1969-től egyetemi tanulmányai befejeztével klinikai pszichológusként dolgozik Vancouverben. Ekkor ismerkedik meg R. D. Lainggel és ez a találkozás nagy hatást tesz rá. Londonba költözik, ahol a skót pszichiáter tanítványa lesz és egy életre szóló barátság szövődik közöttük. 1975-ben visszatérve Kanadába privát praxist indít, melyet mind a mai napig folytat. Az eltelt több mint 30 évben rendkívül szerteágazó tevékenység jellemezte őt. Figyelemre méltó eredményeket ért el pszichotikusok pszichoterápiájával, de előszeretettel foglalkozik gyerekekkel, családokkal, csoportokkal és különböző közösségekkel is. 2002-ben Fliegauf Benedek „Van élet a halál előtt?” címmel portréfilmet forgatott róla. Az utóbbi években egyre több időt töltött pszichológusok és pszichiáterek továbbképzésével. Előadásokat és workshop-okat tartott Kanada és USA több városában, Angliában, Minszkben, Szarajevóban, Szerbiában, Debrecenben és Budapesten. -
A tudomány és a politika mint hivatás
02 000 Ft„Az emberek kétféle módon tehetik hivatásukká a politikát. Vagy úgy, hogy ‘érte’ élnek, vagy úgy, hogy ‘belőle’. Ez az ellentét egyáltalán nem kizáró jellegű… Aki a politikáért él, az belső értelemben erre ‘alapozza az életét’: vagy a hatalom puszta birtoklását élvezi, vagy saját belső egyensúlyát és önérzetét táplálja azzal a tudattal, hogy egy ‘ügy’ szolgálata értelmet ad az életének. Ebben a belső értelemben bizonyára minden komoly ember, aki valamilyen ügynek él, ugyanakkor ebből az ügyből is él. A különbség tehát a dolognak egy sokkal súlyosabb oldalára vonatkozik, nevezetesen a gazdaságira…”
-
A tudós meg a tevehajcsár
02 400 FtMitévő legyen az, aki a mindennapi élet nyomását elviselhetetlennek, s magát emiatt betegnek érzi? Például keresse fel Nossrat Peseschkiant, aki alaposan kikérdezi panaszairól, majd elmond egy régi keleti történetet, amely a tünetek mögött húzódó konfliktust nemcsak feltárja, hanem modell értékű megoldást is ad rá. Aki pedig nem tud elmenni Peseschkianhoz (és ilyenek sokan vannak), az olvassa el ezt a könyvet. Peseschkian módszere, bár egyedülálló, látszólag igazán egyszerű: „csupán” észre kell venni a személyiség neuralgikus pontjait, ismerni kell néhány ezer mesét, ezek közül ki kell választani azt, amelynek elemeibe beleilleszthető a páciens lelkében zajló konfliktus: ennek révén kell őt rávezetni a gyógyulás útjára, amelyen ezek után – mint a könyvben leírt esetek is tanúsítják – jóformán magától is végigmegy. Már e folyamat leírása is tanulságos és érdekfeszítő volna, még inkább azzá teszik a könyvet az esetleírások, ám a legérdekesebbek mégiscsak a mesék: egy-egy pillanatra érezhetővé válik a régi Kelet atmoszférája, fantáziája, bölcsessége – s a könyvet olvasva magunk is megtanulunk lelkünk mélyére pillantani.
-
A tulajdon és kezdetleges alakjai I-II.
03 600 FtA Magyar Tudományos Akadémia, midőn Laveleye Emilnek a tulajdonról és ősi alakjairól szóló könyvét magyarul közrebocsátja, ezzel elismerését fejezi ki a szeretetre méltó és sokat utazott és látott író iránt, a ki a száraz tudományos kérdéseket is oly közvetlenséggel, oly élénkséggel és oly érdekfeszítően tárgyalta, és a ki, ha főképen hazai viszonyainkat illetőleg, néha-néha tévedett is, mégis a legjelesebb európai publicisták közé tartozott; de egyszersmind méltatja azon jelentőséget is, a melyre e mű úgy tartalmánál, valamint modoránál fogva igényt emelhet, a mi legjobban kiviláglik abból, hogy lefordították majdnem minden európai nyelvre, s hogy eredeti franczia alakjában is már négy kiadást ért. Nem az első munka, a melyet tárgyáról közzé tettek..
-
-
-
A tündér megkötözése
0600 FtKöltészetének új emelkedőjéhez érkezett el harmadik verseskötetével Ágh István. Korábbi verseinek elégikus, kesernyés poétája helyett most keményebb tartású, konokabb költőt ismerünk meg: tapasztaltabbat, többet tudót. A kötet egymást váltó ciklusaiban különös költői küzdelem részesei lehetünk. A lágyabb hangulatok, az oldottabb líraiság béklyózásának, „a tündér megkötö-zésé”-nek drámai folyamatát követheti képzeletünk, a világ konkrét dolgai, szférái között meg-megcsillanó elvontabb felismeréseket és ráérzéseket. Ekként vallatja Ágh az emberi lét egyszerre megemelő és kiszolgáltató örvényléseit. Hogy e lét tragikus és tisztító értelmét s így benne önmagát is megsejthesse, hogy fellobbanthassa az emberben parázsló szikrát. Hogy költőként és emberként is maga fölé nőhessen: „a feje fölé”.
-
-
A turizmus általános elmélete
02 500 FtA könyv törekvése: a környezettel szoros kölcsönhatásban lévő turizmust rendszerelmélettel, átfogó módon bemutatni az olvasónak, beleértve a felsőoktatási intézmények e témát választó hallgatóit, de más szakterületek képviselőit és az érdeklődő személyeket is.
Magyarország számára a turizmus fejlesztése egyedülálló lehetőséget kínál: fenntartható és szakszerű fejlesztésével a turizmus elősegítheti gazdag természeti és kulturális örökségünk védelemmel egybekötött hasznosítását és az ország integrálósását a európai nemzetek közösségébe. -
A tüzes pecsét
02 400 Ft„Ha mi, rómaiak, nem tudjuk sikerre vinni küldetésünket, a világakarat központja máshová kerül – az arabok, a latinok, a bolgárok földjére, vagy talán másokéra. De a szent tűz nem alszik ki soha. A világ az egység felé halad, és egyszer majd eggyé válik. A mi intézményünk azért született, hogy megvédje ezt a szent tüzet, és gondoskodjon arról, hogy ne hagyja el Konstantinápolyt, ahogyan valaha elhagyta a bukott Rómát. A második Róma itt áll, a Propontisz partján, harmadikra pedig semmi szükség. Most már érted, miért a Tűz Őrzője az én tisztségem neve? Hogy miért gondolom, hogy a folt a homlokom közepén egy tüzes pecsét nyoma? Egykor magam döntöttem úgy, hogy ez a sorsom bélyege. Vannak átlagos emberek, és vannak olyanok, akik magukra vették a nem mindennapi végzet terhét. Elég ezt az egyet elhatározni, és aztán csak ragaszkodni a döntésünkhöz…”
Borisz Akunyin, a világszerte népszerű orosz krimiíró ezúttal közkedvelt Fandorin-sorozatához méltóan emlékezetes karakterekkel és váratlan fordulatokkal teli történelmi kalandtörténetekkel jelentkezik. A tüzes pecsét elbeszélései a Kijevi Rusz díszletei között játszódnak, az óorosz birodalom megalakulását, virágkorát és hanyatlását övező nagyhatalmi csatározások és véres udvari intrikák közepette. Bizánc legjobb titkosügynöke legújabb küldetése során a Rorik vezette vikingekkel kényszerül szembenézni; egy nyomorék asszony titokban törvénytelen gyermeket szül a kijevi vezér fiának; egy fiatal fejedelem akaratán kívül összetűzésbe kerül sztyeppei szomszédjával, Tagiz kánnal – három évszázadokon átívelő történet, három különleges sors, melyek bármikor tragikus fordulatot vehetnek az orosz történelem kiszámíthatatlan viharában. -
A tűzoszlop
04 500 Ft1558. Anglia.
Stuart Mária és Tudor Erzsébet vetélkedik a trónért. Az angol katolikus arisztokrácia Mária oldalán áll, Erzsébetet, aki sokkal türelmesebb vallási kérdésekben, az anglikán egyházhoz csatlakozó protestánsok és puritánok támogatják. Erzsébet ellen uralkodása alatt számtalan merényletet kíséreltek meg – gyakran Stuart Mária támogatásával – a katolikusok, akik mellett jelentős külföldi erők is álltak. -
-
-
A vadállatban is van szánalom
02 000 FtMax Dembo nyolc évet húzott le a sitten. Túlélte. Most, szabadulása előtt, elhatározza, mindent megtesz, hogy beilleszkedjen a falakon túl élő „normális” emberek közé, és soha többé ne kelljen visszatérnie a börtönök kegyetlen és sivár világába. A társadalom azonban nem fogadja vissza, és Max – paradox módon – kénytelen ismét a bűnözők világában és a bűn mocsarában menedéket keresni. Edward Bunker önéletrajzi ihletésű, feszültséggel teli regényében hátborzongatóan hiteles képet fest Los Angeles alvilágáról, és ugyanilyen hitelességgel mesél a szabadság rettenetéről, a könnyű zsákmány okozta borzongásról és a zsigeri gyűlöletről, amely ráveszi az embert, hogy meghúzza a ravaszt a fegyveren.
-
A vadász is ember
01 000 FtRakk Tamás sikeres erdőmérnök és tapasztalt vadászmester. Gyermekkora óta bűvkörébe vonta a mindig más arcát mutató természet. Az itt megjelent novelláit, döntő többségben a hatvanas években írta. Novelláinak sajátossága, hogy a vadászat ősi izgalmait valós társadalmi közegbe ágyazottan szépirodalmi igénnyel jeleníti meg. Nem idilliek, inkább hitelesen élesek a történetei. Mikszáth, Móra, Móricz óta a magyar irodalom erőssége a népi alakok ízesen plasztikus ábrázolása. A szerző test- és lélekközelből ismeri az erdők, mezők, szántóföldek népének természetközeli, de olykor drámai konfliktusokkal terhes életét. Rakk Tamás népi alakjai elevenek és esendőségükben is rokonszenvesek. Érzésünk szerint emberábrázoló képessége a népi figurák teremtésekor van igazán elemében. Szépek a lírai hangvételű novellák is. A szerelmet, a féltékenységet, a magányt manapság kevésbé divatos, szinte romantikusan finom eszközökkel ábrázolni. Legmegrázóbbak azonban a halállal jegyes elbeszélések. Az írások érzékeny, mélyen érző és gondolkodó ember vallomásai életről, halálról, természetről, szerelemről, magányról, társadalomról. Novellái a természethiányban szenvedő városi ember számára jelentenek különösen nagy élményt. Ha a valóságban nem is, de legalább e könyv közvetítésével kerülhetünk közel a vadászat ősi kultúrájához, amellyel szemben egyes tollforgatók, annyi előítéletet keltettek.
Horváthy György -
-
A vadászat kézikönyve
04 500 FtA vadászat kézikönyve”, mely nemcsak oldalterjedelemben (650), hanem a témák sokaságában is mint legnagyobb alkotása vadászati szakirodalmunknak – kis késéssel – a Vadászati Világkiállítás alkalmából jelent meg, hogy a vadászati és vadgazdálkodási ismeretek teljességével szolgáljon az olvasónak, és nyilván hogy vadászati kultúránk fejlettségének egyik dokumentuma legyen. így tárgyköre sokkal szélesebb a vonatkozó könyvirodalmunkban eddig ismerteknél. Olyan témákkal bővült, mint a magyar vadászat története (dr. Csőre Pál), a természetvédelem és a vadászat (dr. Tildy Zoltán), – az akadémiai színvonalon megírt! – vadászat és vadgazdálkodás természeti és gazdasági adottságai (dr. Keresztesi Béla), a vadeltartó képesség és hozamfokozás (dr. Tóth Sándor), a vadászat etikai kérdései (dr. Bencze Lajos), a mezőgazdasági üzem anyagi érdekeltsége a vadgazdálkodásban (dr. Koller Mihály), a vadgazdálkodás tervezése (dr. Koller-Izrael), a vadontenyésztés (dr. Bencze-dr. Bertóti-Rácz), a mechanizáció, kemizálás stb. hatása a vadra (dr. Nagy Bálint), a vad értéke (dr. Lénárt Lajos), a vad hasznosítása (Gábor József), természetszeretet-vadászat, a vad haszna és kártétele (dr. Hauer Lajos), a vadegészségügy helyzete és szervezete, a vad gyakoribb betegségei (dr. Pásztor Lajos), a tenyésztett vad higiéniai, a befogott vad egészségügyi problémái, a vadhús vizsgálata (dr. Várkonyi János). Mind-mind olyan témák, amelyek közül néhány eddig szétszórtan, különböző orgánumokban jutott csak hanghoz, most pedig egy testes kötetben kínálják magukat az olvasónak a többször megírt, szokványos vadászati és vadgazdálkodási témákkal egyetemben.
-
A vadon vonzásában
02 000 FtPálffy Pál a vadvédelem neves szakértője és sokat tapasztalt, szenvedélyes, ugyanakkor etikus vadász volt, akinek diplomáciai és irodalmi tevékenysége is jelentős. Állandó szakírója volt a Jurán Vidor szerkesztésében megjelenő Vadászlapnak, és több élménybeszámolót is írt, melyek nagyrészt az 1945 utáni emigrációja alatt jelentek meg német és francia nyelven.
-
-
A választás tétje
03 600 Ft„Ulrich Beck a 2005. évi német választások elott azzal bocsátotta útjára könyvét, annak ellenére, a hogy a kilátások nem fényesek, mégis hasznos lesz, ha az egészet, beleértve a választási harcot és a választás kimenetelét, az eredménybol kiindulva vesszük szemügyre. Azt gondoljuk, hogy Beck könyve néhány hónappal a magyar országgyulési választások után is sokat segíthet a globalizáció és a magyar politika viszonyának értelmezésében, a különbség talán annyi, hogy Magyarországon Gregor Samsát Pató Pálnak hívják…
-
-