-
-
-
A tündér megkötözése
0Költészetének új emelkedőjéhez érkezett el harmadik verseskötetével Ágh István. Korábbi verseinek elégikus, kesernyés poétája helyett most keményebb tartású, konokabb költőt ismerünk meg: tapasztaltabbat, többet tudót. A kötet egymást váltó ciklusaiban különös költői küzdelem részesei lehetünk. A lágyabb hangulatok, az oldottabb líraiság béklyózásának, „a tündér megkötö-zésé”-nek drámai folyamatát követheti képzeletünk, a világ konkrét dolgai, szférái között meg-megcsillanó elvontabb felismeréseket és ráérzéseket. Ekként vallatja Ágh az emberi lét egyszerre megemelő és kiszolgáltató örvényléseit. Hogy e lét tragikus és tisztító értelmét s így benne önmagát is megsejthesse, hogy fellobbanthassa az emberben parázsló szikrát. Hogy költőként és emberként is maga fölé nőhessen: „a feje fölé”.
-
A turizmus általános elmélete
0A könyv törekvése: a környezettel szoros kölcsönhatásban lévő turizmust rendszerelmélettel, átfogó módon bemutatni az olvasónak, beleértve a felsőoktatási intézmények e témát választó hallgatóit, de más szakterületek képviselőit és az érdeklődő személyeket is.
Magyarország számára a turizmus fejlesztése egyedülálló lehetőséget kínál: fenntartható és szakszerű fejlesztésével a turizmus elősegítheti gazdag természeti és kulturális örökségünk védelemmel egybekötött hasznosítását és az ország integrálósását a európai nemzetek közösségébe. -
A tűzoszlop
01558. Anglia.
Stuart Mária és Tudor Erzsébet vetélkedik a trónért. Az angol katolikus arisztokrácia Mária oldalán áll, Erzsébetet, aki sokkal türelmesebb vallási kérdésekben, az anglikán egyházhoz csatlakozó protestánsok és puritánok támogatják. Erzsébet ellen uralkodása alatt számtalan merényletet kíséreltek meg – gyakran Stuart Mária támogatásával – a katolikusok, akik mellett jelentős külföldi erők is álltak. -
A vadász is ember
0Rakk Tamás sikeres erdőmérnök és tapasztalt vadászmester. Gyermekkora óta bűvkörébe vonta a mindig más arcát mutató természet. Az itt megjelent novelláit, döntő többségben a hatvanas években írta. Novelláinak sajátossága, hogy a vadászat ősi izgalmait valós társadalmi közegbe ágyazottan szépirodalmi igénnyel jeleníti meg. Nem idilliek, inkább hitelesen élesek a történetei. Mikszáth, Móra, Móricz óta a magyar irodalom erőssége a népi alakok ízesen plasztikus ábrázolása. A szerző test- és lélekközelből ismeri az erdők, mezők, szántóföldek népének természetközeli, de olykor drámai konfliktusokkal terhes életét. Rakk Tamás népi alakjai elevenek és esendőségükben is rokonszenvesek. Érzésünk szerint emberábrázoló képessége a népi figurák teremtésekor van igazán elemében. Szépek a lírai hangvételű novellák is. A szerelmet, a féltékenységet, a magányt manapság kevésbé divatos, szinte romantikusan finom eszközökkel ábrázolni. Legmegrázóbbak azonban a halállal jegyes elbeszélések. Az írások érzékeny, mélyen érző és gondolkodó ember vallomásai életről, halálról, természetről, szerelemről, magányról, társadalomról. Novellái a természethiányban szenvedő városi ember számára jelentenek különösen nagy élményt. Ha a valóságban nem is, de legalább e könyv közvetítésével kerülhetünk közel a vadászat ősi kultúrájához, amellyel szemben egyes tollforgatók, annyi előítéletet keltettek.
Horváthy György -
A vadászat kézikönyve
0A vadászat kézikönyve”, mely nemcsak oldalterjedelemben (650), hanem a témák sokaságában is mint legnagyobb alkotása vadászati szakirodalmunknak – kis késéssel – a Vadászati Világkiállítás alkalmából jelent meg, hogy a vadászati és vadgazdálkodási ismeretek teljességével szolgáljon az olvasónak, és nyilván hogy vadászati kultúránk fejlettségének egyik dokumentuma legyen. így tárgyköre sokkal szélesebb a vonatkozó könyvirodalmunkban eddig ismerteknél. Olyan témákkal bővült, mint a magyar vadászat története (dr. Csőre Pál), a természetvédelem és a vadászat (dr. Tildy Zoltán), – az akadémiai színvonalon megírt! – vadászat és vadgazdálkodás természeti és gazdasági adottságai (dr. Keresztesi Béla), a vadeltartó képesség és hozamfokozás (dr. Tóth Sándor), a vadászat etikai kérdései (dr. Bencze Lajos), a mezőgazdasági üzem anyagi érdekeltsége a vadgazdálkodásban (dr. Koller Mihály), a vadgazdálkodás tervezése (dr. Koller-Izrael), a vadontenyésztés (dr. Bencze-dr. Bertóti-Rácz), a mechanizáció, kemizálás stb. hatása a vadra (dr. Nagy Bálint), a vad értéke (dr. Lénárt Lajos), a vad hasznosítása (Gábor József), természetszeretet-vadászat, a vad haszna és kártétele (dr. Hauer Lajos), a vadegészségügy helyzete és szervezete, a vad gyakoribb betegségei (dr. Pásztor Lajos), a tenyésztett vad higiéniai, a befogott vad egészségügyi problémái, a vadhús vizsgálata (dr. Várkonyi János). Mind-mind olyan témák, amelyek közül néhány eddig szétszórtan, különböző orgánumokban jutott csak hanghoz, most pedig egy testes kötetben kínálják magukat az olvasónak a többször megírt, szokványos vadászati és vadgazdálkodási témákkal egyetemben.
-
-
A vándorló katlan. A német 1. páncéloshadsereg küzdelme a túlélésért, 1944. március-április
0A német szövetségi rendszer az 1943-as kurszki hadművelet során végérvényesen elveszítette a hadászati kezdeményezést a Szovjetunióban. Az 1943 végére kialakult helyzetből – ahol az ellencsapások dacára szinte folyamatos volt a német visszavonulás, és a szovjetek már a Kijevtől nyugatra lévő területeket is visszafoglalták – könnyen az következhetett, hogy a Vörös Hadsereg ukrajnai előrenyomulása a következő év első hónapjaiban akár a Kárpát-medence keleti előterét is elérheti. 1944. március elején a keleti hadszíntér déli részén, Ukrajna nyugati területein a szovjet csapatok az úgynevezett „második sztálini csapás” keretében a német 1. páncéloshadsereg megsemmisítését tervezték. A seregtest élén Hube páncélostábornok, az egyik legtapasztaltabb páncélosparancsnok állt. Ő és az elöljáró Dél Hadseregcsoport főparancsnoka, Erich von Manstein tábornagy mindent elkövetett, hogy elkerüljenek egy újabb sztálingrádi (vagy még annál is nagyobb) léptékű német vereséget. A szovjet 1. Ukrán Front főerői, élükön Zsukov marsallal, heves harcokban, súlyos veszteségek árán 1944. március végéig szinte teljesen bekerítették a német páncéloshadsereget. Ez azonban nem mozdulatlanul várta a felmentést vagy a keserű véget, hanem mozgóvédelemben, terepszakaszról terepszakaszra, folyótól folyóig vonult vissza a saját csapatok felé, ráadásul végül nem is abban az irányban, amerre a szovjet felderítés gondolta.
-
-
A váradi regestrum
0Azelőtt sokat foglalkoztam Borsodmegye multjá- val. Borsodi adatokat keresve, vettem kezembe a Váradi Regestrumot. Az történt velem is, ami sok másokkal: talányszerű, szokatlan tartalma és nehezen érthető volta annakutána is kézben tartatta velem e bűbájos történetirási kútfőt, melyet átérteni volt majd titkos vágyam, majd bevallott törekvésem.
-
A vásárok történeti fejlődése Nyugat- és Középeurópában. A középkortól a kapitalizmus kialakulásáig
0A mű tárgyalja a vásárok keletkezésének okait, a vásártartás jogi forrásait, a vásárok szerepét a középkori városfejlődésben, a nemzetközi kereskedelem kialakulásában.
-
A végtelen bennünk van
0A háború utáni finn költészet és próza kiemelkedő alakja, Lauri Viita 1916. december 17-én született Tampere elővárosában, Pispalában. Úgyszólván minden írásának cselekménye szülővárosában játszódik. A végtelen bennünk van című regényben is a szülőhely tájait örökíti meg.
-
A vendéglátás aranykönyve 1996
0A magyar vendéglátás néhány ismertebb helyszínét bemutató kötet ízelítőt nyújt mindazoknak, akik már megtapasztalták vagy csak hírét hallották a magyar konyha sajátos varázsának.
-
A vendéglátás emlékei
0A magyar kultúrtörténet egyik alig ismert fejezetét, a hagyományokban gazdag vendéglátás színes emlékeit eleveníti fel ez a könyv. Végigkíséri a magyar konyhaművészet és cukrászat fejlődését, az étkezési kultúra változását, az üzlethálózat kialakulását. A szerzők végigvezetik és eligazítják az olvasót a főváros vendéglátásának közel 200 éves múltjában. Irodalmi, művészeti, szakmatörténeti emlékekre támaszkodva adnak betekintést a pesti, óbudai és budai szállodák, fogadók, kávéházak, mulatók, cukrászdák életébe, a nevek és az évszámok tömegéből csak a legfontosabbakat emelve ki.
-
-
-
A világ egy kritikus európai szemével
0A nagy elméletek és az elbizakodott felszínes ítéletek ideje lejárt. Kelet-Európában – de nem csak ott – sok minden mozgásban van. A vasfüggöny lebontása és a létező szocializmus összeomlása, a NATO és az Európai Unió bővítése megváltoztatta Európa képét. Ugyanezt mondhatjuk a 2001. szeptember 11-i terrortámadás sokrétű hatásáról. Paul Lendvai reflexiói az elmúlt évek politikai és társadalmi tendenciáinak elképesztő sokaságáról adnak szemléletes képet; közben világossá válnak a komplex összefüggések és az ebből következő fejlemények. A tárgyalt témák íve a balkáni és oroszországi viharos fejleményektől a „régi és új” antiszemitizmusig és a különböző formában megjelenő nacionalizmusokig, az európai integráció problematikájától a múlt és a jelen nagy személyiségeinek a politikában játszott szerepéig terjed.
-
A világ életéért
0Alexander Schemann a XX. századi ortodox teológiai gondolkodás egyik nagyformátumú egyénisége, eredeti alakja. Kötetének céljáról írja: „Jelen írással egyetlen célom az volt, hogy körvonalazzam a keresztény világszemléletet, vagyis a világ és az ember életének keresztény közelítését.” A kötet témája a szekularizáció – vagyis kultúránk egyre erősödő és gyorsuló elidegenedése attól a keresztény világszemlélettől, amely kezdettől fogva meghatározó befolyást gyakorolt e kultúrára – valamint az a mélyreható megosztottság, amit a szekularizáció maguk között a keresztények között idéz elő. Némelyek a kereszténység eredményeként üdvözlik, míg mások igazolva látják benne a világ elvetésének gondolatát. Mindkét szemlélet meghamisítja az eredeti ortodox hagyomány katolicitását, amely mindig határozottan állította mind a világ jóságát mind pedig bűnösségét, és vasárnaponként szakadatlanul hirdette és hirdeti, hogy „a kereszt által öröm áradt a világba”.
-
A világ legszebb szállodái 1-5.
0Számtalan rangsor készült már a világ szállodáiról a bevétel, a szobaár, a kihasználtság alapján, de vizsgálták azt is, mennyire elégedettek a vendégek, vagy hányan térnek vissza késõbb. Ez a lista más. Azokat a szállodákat gyûjtöttem csokorba, amelyek nem átlagosak. Amelyekbe, ha belép a vendég, így kiált fel: hú, ez igen! Ha egyáltalán fel bír kiáltani. Hiszen a világ egyik fantasztikus szállodáját például csak csutorával a szájában, palackkal a hátán közelítheti meg a látogató, mert a minihotel a tenger mélyén, a víz alatt található! De létezik olyan szálloda is, amelyet a fák lombjai közé építettek, és vacsora közben alattunk trombitál az elefánt. Svédországban jégbõl alkottak hotelt, a vendégek prémes hálózsákban alhatnak a jégágyon. A dél-afrikai Lost City palota köré mesterséges tengert álmodtak, és a teljes illúzió kedvéért gép keltette hullámokon szörfözni is lehet. Újjáépítették az elsüllyedt hetedik kontinenst, és létrehozták Atlantist a Bahama-szigeteken, a hotel csúszdája a cápák alagútján vezet keresztül. Van olyan szálloda, amelyik New York-ot, és olyan is, amelyik Párizst, Egyiptomot vagy Moszkvát mintázza meg, kicsiben. A híres dubai szállodák közül a vitorlát formázó Burj AI Arab helikopter-leszállóján maga Andre Agassi teniszezett. A fantáziának semmi sem szabhat határt.
-
A világ madarai
0A Határozó Kézikönyvek a természet világának megismerésében és megértésében segítik az Olvasót. A gondosan összeválogatott színes fényképek, a rövid, lényegretörő leírások segítséget nyújtanak környezetünk, a növények, az állatok, az ásványok és a kőzetek világának megismeréséhez. Ezek a könnyen használható, szép kivitelű és tartalmas könyvek nem hiányozhatnak egyetlen természetet kedvelő felnőtt vagy gyermek könyvtárából sem.
-
A világ népessége
0Kötetünk tájékoztatást nyújt a népességrobbanás okairól, valamint az ENSZ és a nemzetközi kutatóintézetek XXI. századra adott népesség-előrejelzéseiről.
Központi témája a Föld eltartóképessége, a népességnövekedés drámai felgyorsulása a fejlődő országokban, amelyek előreláthatólag a világ népességének 90%-át fogják kitenni a XXI. században, valamint az ipari országokban a népesség jelentősen tapasztalható csökkenése, annak minden gazdasági, társadalmi és politikai kihatásával együtt. Mindezeken kívül a könyv betekintés nyújt a világnépesség alakulásának történetébe és a demográfiai elméletekbe is.
Herwig Birg demográfus professzor, a Bielefeldi Egyetem Népességkutató és Társadalompolitikai Intézetének nyugalmazottvezetője. Nevéhez számos iránymutató publikáció fűződik. -
-
-
A vizek óriásai
0Napjainkban van születőben a modern tengerkutatás. Ennek látványosabb részét, a mélytengeri merüléseket és a tengeri állatok életének, viselkedésének vizsgálódását – a televízió jóvoltából – a nagyközönség feszült érdeklődése kíséri. Érthető hát, ha a tengerről szóló könyveket napok – hetek alatt elkapkodják.
Az „élet bölcsőjének” a varázsát a különleges állatvilág adja. Megközelítőleg kétszázezer állatfaj és a tengerekben, amelyeknek a többsége alsóbbrendű, mégis az uralkodó csoport a gerincesek, mindenekelőtt a halak és az emlősök. Bár a szárazföldön is élnek hatalmas termetű állatok, de az óriások igazi világa a tengerek és a nagy folyók. Óriásai szinte minden állatcsoportnak vannak, még az egysejtűeknek is. Könyvünk azonban olyan állatokról szól, amelyek a történelem folyamán szorosabb kapcsolatba kerültek az emberrel, rá nézve veszélyesnek bizonyultak, vagy éppen az ember fenyegeti kipusztítással őket. Ide sorolhatjuk az óriáskalmárokat, egyes polipfajokat, cápákat, rájákat, barrakuda- és murénafajokat, a tengeri hüllők közül az óriásteknősöket, az emlősök közül a jegesmedvét, a fókákat és delfineket, a békés természetű tengeri teheneket, és a minden idők legnagyobb állatait magukba foglaló bálnákat, illetőleg a folyami óriások közül az anakonda kígyókat és a krokodilusféléket, valamint a vízilovakat.
Könyvünk vadászok, tengeri halászok és horgászok, tengerkutatók, biológusok és más szakemberek írásaiból készült válogatás és fordítás. Úgy igyekszik bemutatni az egyes állatcsoportokat, hogy az olvasó megismerje életüket, viselkedési szokásaikat, a zsákmányszerzésüket vagy menekülésüket, és az emberrel folytatott küzdelmüket, amely – sajnos – többségüknek veszedelmes megfogyatkozásához, egyeseknek pedig a teljes kiirtásához vezetett. Az egyes történetek rendkívül érdekes, izgalmas olvasmányok, s a vizek világának legrejtettebb titkaiba avatják be az olvasót. -
A vízgyógyászat abc-je
0A víz- és gyógynövénykúra szelíd módszer, amely a természet és benne az ember gyógyító erejére támaszkodik. Kneipp világhírű gyógymódja kiállta az idők próbáját – egyre terjed és fejlődik ma is. Egyszerű, eredményes, kíméletes és sokoldalú. Pénzbe sem kerül: bárki alkalmazhatja otthonában, saját fürdőszobájában is.
-
A vulkán szerelmese
0Nápoly, 1772. Európa második városának káprázatos, zsivajgó nyüzsgése fölött fenyegetően magasodik a Vezúv. Ezen a színtéren játszódik a legendás szerelmi háromszög történet, melyet Korda Sándor is filmre vitt 1941-ben Lady Hamilton címmel, Laurence Olivier-vel és Vivien Leigh-jel a főszerepben.
-
-
A Wim Hof-módszer
0Wim Hof, a Jégember rendkívüli állóképességével és hidegtűrésével több világcsúcsot is tart: megmászta a Kilimandzsárót rövidnadrágban és cipőben, mezítláb futott maratont az Északi-sarkkörön túl, és 112 percet állt egy jéggel megtöltött tartályban. A milliók által követett módszer egészségre gyakorolt előnyös hatásait már nyolc egyetemi kutatás igazolta. Wim szerepelt a BBC, a Discovery Channel és a Vice Media műsoraiban, illetve Joe Rogan, Tim Ferriss és a School of Greatness podcastjaiban.
A Wim Hof-módszer az emberi potenciál kiteljesítésének úttörője, amit bárki – fiatal, öreg, beteg vagy egészséges – használhat, hogy csordultig töltse magát erővel, energiával és boldogsággal. Wim Hof üzenete mindannyiunkhoz szól: „Képes vagy a lehetetlenre is. Le tudod győzni a betegségeket, képes vagy javítani a mentális egészségedet és a fizikai teljesítményedet, sőt a tested működését is irányítani tudod, hogy bármilyen megterhelő helyzetben kihozd magadból a legjobbat.” -
-
A zarándok
0E könyvében Leon Uris visszatér arra a helyszínre, ahol a világszerte bestsellerré vált műve, az Exodus is játszódik. visszatér egy olyan történet kedvéért, amely a gyűlöletről, a szeretetről, a bosszúállásról és a megbocsátásról szól.
-