-
-
A liturgiatudomány kézikönyve
03 200 FtEgy eredetileg 1998-ban, öt kötetben olaszul megjelent, igen terjedelmes és összefoglaló mű egykötetbe szerkesztett magyar változata. A bőséges válogatás bemutatja a keleti és nyugati rítusokat, a liturgia kapcsolatát a Bibliával, ismerteti a keleti (szír, kopt, örmény, bizánci stb.) és a nem római nyugati (latin, ambrozián, gall, hispán) liturgiák történetét. Megismerhetjük a liturgikus iratokat az első négy századból, a bizánci és a nem római nyugati liturgikus könyveket, szól a liturgia teológiájáról, valamint a liturgia és szimbólum, liturgia és lelkiség, liturgia és lelkipásztorkodás kapcsolatáról. Ismerteti az eucharisztikus ünneplés nyugati történetét, valamint a bizánci és a római rítust. Bepillanthatunk a templomszentelés rítusába és rövid összefoglalást olvashatunk a liturgikus építészetről. Ajánljuk e különleges kötetet a liturgia tanárainak, művelőinek és mindenkinek, aki a liturgia, az Istennek szentelt szent cselekmény iránt érdeklődik.
-
A lőcsei Szent Jakab templom szárnyasoltárai
07 000 FtLőcse a hajdani Felső-Magyarország és a mai Szlovákia középső részén fekvő legészakibb régiójának, a Szepességnek szívében fekszik, a Magas-Tátra tövében, a Lőcsei-hegység délnyugati peremén a Hernád mellékvizének, a Lőcsének a völgyében, Iglótól északra. Templomának neves oltárairól gyönyörű fotóalbum készült Méry Gábor képeivel, Jankovics Marcell elemzésével.
-
A lódentől a miniszoknyáig
01 200 FtA háború utáni romeltakarítást ábrázoló fényképeken éppúgy látni bundás-turbános nőt, öltönye felett zsinóros irhát viselő férfit, mint munkásruhát vagy rongyos kabátját darab madzaggal összekötő alakot. A negyvenes évek végének, ötvenes évek elejének utcaképei a ruházkodás tekintetéven ennél egységesebb képet mutatnak: csupa lódenkabátos ember járja a maga útját, az eleganciát a nőknél is a férfias szabású sötét kosztüm és a fehér ingblúz jelenti. Azután megjelennek a csomagból származó pulóverek, a Római vakáció című film főszereplőjének, Audrey Hepburnnek a ruháit, nyakába kötött cicakendőit utánzó öltözékek, egy-egy Chanel-kosztüm a Rotschild Szalonból, míg a hetvenes évek elejére – ha némi késéssel – a magyar divat is a nyugat-európai és amerikai vonalat követi. Ebből a háború utáni magyar öltözködéstörténetet áttekintő kötetből a divat változásai mellet a társadalmi átalakulásokat is nyomon követhetjük. 1945-től napjainkig megismerhetjük a városi és paraszti öltözködés jellegzetességeit, a ruházkodás és a ruházati ellátottság főbb vonásait, a különféle alkalmakkor felvett ruhadarabok fajtáit. A háború utáni közvetlen esztendők, az „ötvenes évek”, a Kádár-korszak, a „hosszú” hetvenes évek és a nyolcvanas évek második felétől máig terjedő időszak divatját elemző könyvet érdekes és nagyrészt még publikálatlan fotók teszik teljessé.
-
A lovaglás gyakorlati kézikönyve
04 500 FtHa bizalmas kapcsolatot akarunk kialakítani a lóval, alaposan meg kell ismernünk az állat mentális és fizikai tulajdonságait, és meg kell tanulnunk hasznosítani tulajdonságait, és meg kell tanulnunk hasznosítani azokat. A lovaglás gyakorlati kézikönyve értékes segítséget nyújt a lovaglás minden formájának megismeréséhez. Olvashatunk a ló és lovas felkészülésének alapjairól, a kilovaglásról, és a bonyolult jártasságot követelő versenyekről. A kiadvány átfogó, alapos és élvezetes útmutatót ad a lovaglás elsajátításához, a kezdő és haladó lovast egyaránt hozzásegíti a ló és a lovas közti kapcsolat elmélyítéséhez.
-
-
A ma szakácskönyve
04 500 FtElőszó.
A szakácskönyvnek ma egészen más szerepe van, mint régebben. Nem elég, hogy leírja az ételek készítési módját, nem elég, hogy kitünő ételekre tanít. Ennél sokkal többet kívánnak tőle!
A ma háztartásának minden követelményét, a mai háziasszony hajszolt, nehéz életét, legtöbbször szűkös anyagi viszonyait kell szem előtt tartania. És amellett sok, sok ötletet kívánnak tőle, amivel segítségére legyen a háziasszonynak. -
-
A macskát visszafelé simogatják
0800 Ft„Amikor te lettél a mi mamánk, akkor én még kis hülye voltam, és nem tudtam, hogy engem nem fogsz szeretni. Csak aztán mindig jobban megnőttem, és mindig jobban rájöttem.” Ilyet persze hangosan soha nem mondana a nevelőanyjának Judit, de éjszaka a kórházban, ahol az ember úgysem tud aludni, sok minden kimondható, vagy legalábbis végiggondolható. Juditnak most bőven van ideje a magányos párbeszédre, hiszen jó darabig nem rohanhat úszni, dzsúdózni, huzakodni ikertestvérével, a lüke Ágival, hiszen feküdnie kell.
-
A madridi követségtől Mauthausenig
01 000 FtEgy korszakot jellemezni, tükröt tartani a kortársak elé, utólag magyarázatot adni a következő nemzedéknek, ki tgadná, hogy a legnehezebb feladatok közé tartozik. Mégis megkísérelhető, de azt is kockáztatjuk, hogy felemásan sikerül a jellemzés, torzít a tükör, sommás lesz az indoklás.
Ez a naplótöredék, amelyet az olvasó most a kezébe vesz, a magyar nép huszadik századi történetének legkritikusabb éveiben íródott. Sajnos, csak töredék. Két füzet maradt meg számunkra, az 1938. november 19-től 1939. december 31-ig és az 1941. november 16-tól 1943. április 17-ig terjedő időszak feljegyzéseivel.
A napló, amit egy személy az események frisseségében feljegyez a maga emlékezetének, az utódok figyelmeztetésére, szubjektivitástól egyáltalán nem mentes, de kizárja az utólagos szépítések, formálások lehetőségét.
A korszak és önmaga krónikása, dr. Andorka Rudolf, 1939 májusáig a vezérkari főnökség 2. (kémelhárítással is foglalkozó) osztályának vezetője, majd Horthy első madridi követe Franco mellett és végül a politikától hivatalosan „visszavonultan” élő nyugalmazott tábornok és követ. 1944. március 19-e után a mauthauseni koncentrációs tábor foglya.
Nem érdektelen szemtanú és szemlélő, és bár mindaz, amiről szól; az 1938. őszi kárpátukrán akció, a hitleri Németországtól megcsömörlő, az angolszász hatalmakkal szorosabb kapcsolatot igénylő uralkodó réteg önellentmondásokkal terhes és eleve kudarcra ítélt útkeresései nem ismeretlenek történészeink, sőt, a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasótábor előtt sem, mégis számtalan új momentumot tárnak fel a naplórészletek az eseményekről úgy, hogy közben képet kapunk egy érdekes egyéniségről is. -
A magasabb világok megismerésének útja
03 000 FtRudolf Steiner, a filozófia doktora, 1861-ben született Kraljevecben (akkor Magyarország) és 1925-ben halt meg Dornachban (Svájc). Bécsben folytat tanulmányokat (természettudományok, matematika, történelem, irodalom, filozófia). Mint Goethe természettudományos műveinek kiadója, író, újságszerkesztő és oktató Bécsben; Weimarban, Berlinben és Európa különböző országaiban gazdag kulturális tevékenységet fejt ki, melyet a századforduló után mindinkább az általa megteremtett antropozófiai irányultságú szellemtudomány határoz meg. A Basel melletti Dornachban felépült „Goetheanum” lesz működésének központja. Az antropozófia a XX. század kereső embere előtt új szellemi világ- és emberképet tár föl; kapcsolódik az emberiség ősi bölcsességéhez, azonban keleti tradíciókkal ellentétben a nyugati szellemi életben gyökerezik és centrumában a Krisztus-esemény áll. Így iskolázási módszere is – az ember morális fejlesztése mellett – a nyugati gondolkodásból sarjad. A gondolkodás világprincípium, teremtő erő, melynek realitása van. Steiner szellemtudományos kutatási eredményei a gyakorlatban az élet számos területén mutatkoznak, így például a nevelésben (Waldorf-iskolák), a gyógyászatban és gyógypedagógiában, a művészetben (építészet, fesétszet, eurythmia, beszédformálás stb.) éppúgy, mint a mezőgazdaságban (biodinamikus metódus) és a társadalmi élet területén (a szociális organizmus hármas tagozódása).
-
A mágikus idézés gyakorlata
012 000 FtMindenkinek tudomásul kell vennie, hogy ezen az úton nincs sem megállás, sem visszalépés, mert az kétségkívül visszaesés lenne a szürke hétköznapiságba, a sötétségbe és a tudatlanságba. Ezért tehát csak továbbhaladás van…
-
-
-
-
A magyar biedermeier
02 400 FtA biedermeiert elsősorban a festészettel, a lakberendezési tárgyakkal és egyfajta polgári életmóddal kapcsolatban szokás emlegetni. Mindennapokra szabott igényes otthonossága mindig is népszerűséget biztosított számára, és takarékos, míves vonalvezetésében újabban a modernizmus előkészítőjét látják. Élvezetes, a korszak hangulatát is megidéző szövegében a művészettörténész szerző arra is kitér, hogy a biedermeier a 19. századi magyar művészetben fontos szerepet tölt be: ez a stíluskategória Európához kapcsolja a korszak mindmáig kissé lebecsült, szerény produktumait. A magyar társadalom ekkoriban Európa közepén nem tért, nem is térhetett ki a divatirányzatok elől, így a biedermeier nem utolsósorban a nyugati civilizáció követését jelentette, miközben megjelent a „nemzeti” művészet igénye. A „magyar biedermeier” aranysujtásos csillogása, vidékies zamata, tempós rátartisága, de főképpen a hagyományok modern nemzeti értékké transzportálása pedig új elemekkel, vonzó helyi színekkel gazdagította a stílus tárházát.
-
-
-
A magyar bortermelő lelki alkata. történelmi tanulmány
02 000 Ft„… minél nehezebben tudjuk megmozdítani az ősi alkatot,… annál inkább meg kellett feszíteni minden erőnket a célbavett változtatás, a reform érdekében. Amint már Széchenyi is így tett, és így tettek és tesznek bortermelésünk tanult vezéremberei…” – írja Szekfű Gyula, de napjainkban ismét aktuálisnak tekintett mondanivalókkal teljes 1922-es kismonográfiájában. Kupa László sokoldalú értékelésével újra hozzáférhetővé tett kötet mind a történettudomány, mint a hazai bortermelők számára.
-
-
A magyar cserkészet története 1910-1948
01 500 FtÍme, sokévi kutatómunka eredményeként egy könyv, ami a cserkészet történetén keresztél a legújabb kori magyar történelem egy sajátos megvilágítását adja. Választ keres és ad mindazokra a kérdésekre, melyek a mozgalom megszűnése óta a viták középpontjában álltak: militarista, antiszemita volt-e a magyar cserkészet? Íme egy könyv, amiből az egykori cserkészek számára eddig ismeretlen politikai csatározásokról, a cserkészet hátteréről tudhatunk meg részleteket; az újabb nemzedék pedig sok-sok dokumentum, fotó alapján képet alkothat a szép emléket adó mozgalomról.
-
-
A magyar építészet mesterei
02 400 FtMagyarországon a 2014-es esztendőt az Építészet évének nyilvánították Ybl Miklós kétszáz éves születésnapja alkalmából. Emellett fontos kiemelni azt is, hogy idén száz éve, az első világháború kezdetével ért véget a magyar építészet egyik legragyogóbb és leggazdagabb időszaka. Ami azonban véget ért, az nem múlt el: az ebben az időszakban létrehozott művészetből sokat merítettek a következő generációk. Ez a könyv tisztelgés az elmúlt háromszáz év jól vagy kevésbé ismert nagy építészei előtt, akik maradandó alkotásaikkal gyarapították a magyar kultúrát.
-
A magyar építészet története
02 400 FtA magyar építészet egészének történetét még nem írták meg. E kötet a feladat megoldásának első kísérletét igyekszik nyújtani. A munka alapját főként az utolsó évtizedben megindult alapos és a tudományos követelményeknek megfelelő részletkutatások alkotják.
Könyvem hangsúlyozottan nem a magyar építőművészet történetét akarja adni, hanem az építészet egészének fejlődését törekszik feltárni. Az építészettörténet művelői általában csak az építőművészet legnagyobb alkotásaival foglalkoznak: királyok és nagyurak építkezéseivel, az állam és az egyház nagyszabású műveivel, jelentős művészegyéniségek alkotásaival. Az építészettörténet jórészt csak az ú.n. építőstílusok fejlődését szokta vizsgálni. Jelen kísérlet többre tör. A magyar nemzet egész építő munkáját kívánja megrajzolni, tehát a királyok, főpapok, főurak, polgárok és a falusi ember építészetét egyaránt tárgyalja. -
A magyar falu
01 200 FtSzokatlan, hogy kis, ötíves tanulmányt előszó vezessen be. Ez a néhány sor csupán arra kívánja az olvasó figyelmét felhívni, hogy az itt következők nem rendszeres ismertetése, összefüggő rajza a magyar falunak. Ezt a szerző öt íven nem is nyújthatná. Ilyen terjedelemben arra kell szorítkoznia, hogy mozaikszerű képeket vázoljon fel a falusi életből és néhány olyan eszmét ismertessen, néhány olyan kérdést vessen fel, amelyek az átlagos újságolvasó városi ember előtt teljesen vagy csaknem ismeretlenek. Arra törekszik a szerző, hogy a falut a maga valójában, kendőzés nélkül állítsa az olvasó elé, belső mivoltában, összefüggéseiben, lakosaival. Ha a kép nem ad teljesen vonzó hatást, annak nem a szerző, még kevésbbé a magyar falu az oka, hanem azok, akik önmagukat illúziókba ringatták a falvakat illetően, avagy tudatosan kedvezőbb, vagy legalább rikítóbb színeket használtak a valóságnál.
-
-
-
A magyar falvak temetői
02 800 FtA temető halott falu, melyben az élő falu gazdasági és társadalmi törvényei érvényesülnek. Ugyanakkor rendkívül régi hagyományok is sokáig fennmaradtak benne, mert az ősök tisztelete élteti ezeket. A szerző rengeteg nyomtatott, írásos és ábrázolásos forrást a maga csaknem félévszázados gyűjtőmunkájának eredményeivel ötvözve ebben a könyvben. Megismerhetjük a falusi temetőket múltjukban és jelenükben, különösképpen a sírjeleket (kereszt, sírkő, gomba, fejfa, kopja stb.) és mindazt amit erről a különböző tudományágak (régészet, néprajz, nyelvtudomány, művelődés- és vallástörténet stb.) megállapítottak. Ez a könyv az első nagyobbszabású kísérlet a magyar falvak temetőinke sokoldalú bemutatására.
-
-
A magyar felsőház története 1927-1945
02 000 FtAz első világháborút követő forradalmak után, 1920 elejétől Magyarországon kizárólag a nemzetgyűlés gyakorolta a törvényhozó hatalmat, ami ekkor Európában – ha nem is példa nélküli, de mindenképpen – kivételes jelenség. A felsőház részint történelmi hagyományok alapján működött, részint az intézményes hatalommegosztás biztosítékának tekintették, részint pedig regionális érdekeket képviselt. Hasonló okokból és céllal jött létre az 1927-ben nem utolsósorban társadalmi nyomásra újjáalakult magyar második kamara is. Politikai szempontból fontos feladatának szánták, hogy a szélsőséges irányzatokkal szemben, a társadalmi közhangulat változásaitól függetlenül a rendszer stabilizátoraként működjön.
A kötet, amely a felsőház történetének első átfogó feldolgozása, négy fő témakörre összpontosít, mint a második kamara felállítása és alkotmányjogi helyzete; tevékenysége; tagjainak társadalmi összetétele, tagozódása; belső működése. A politikai küzdelmek tárgyalása közben a felsőházi törvényhozók személyisége, egymáshoz fűződő kapcsolataik is kirajzolódnak. Igaz, a – nem pártpolitikai hovatartozás alapján felépülő – második kamara jogköre, súlya elmaradt a képviselőházétól, ennek ellenére többféle, komoly feladatot ellátó, nagy presztízsű intézmény volt.
E monográfiát mindazok figyelmébe ajánljuk, akik szeretnék alaposabban megismerni mind a Horthy-korszak törvényhozásának mechanizmusát, mind politikai elitjét. -
A magyar film története
01 500 FtHogyan lett a magyar filmipar filmművészetté – ebben a mondatban lehet összefoglalni Nemeskürty István könyvének tartalmát. Az egymondatos, szükségképpen szürke összefoglalás azonban izgalmasan érdekes életrajzot takar, a magyar film életrajzát. Hat évtizeddel ezelőtt nálunk is, másutt is „a film még a vásári mutatvány »ősállapotában« volt. Nem tudta és nem vallotta magáról, hogy művészet. Nem volt elismert nemessége, mely kötelezte volna” (Balázs Béla). Az azóta megszerzett nemesség viszont már kötelez bennünket: ideje összefoglalnunk filmművészetünk történetét. A magyar filmtörténetírásnak alig van hagyománya. Filmszakirodalmunkban számottevő írások csak a filmesztétika tárgykörében születtek. Nemeskürty István filmesztéta és irodalomtörténész saját kutatásaira támaszkodva írta meg a magyar film történetének első összefoglalását.
-
A magyar földkérdés
03 000 FtA kiváló felkészültségű szociográfus hatalmas összefoglaló munkájába elénk tárja a magyar közélet egyik régóta vajúdó, egyre sürgetőbben megoldást követelő problémáját: a magyar földkérdést. Higgadt tárgyilagossággal és tudományos elmélyedéssel vezet végig a magyar földkérdés történetén, rámutat a mulasztásokra és hibákra, bírálja az eddigi földreformkísérleteket, megfelel az aggályokra és ellnérvekre, hogy végül bebizonyítsa az új földreform végrehajtásának halasztást nem tűrő szükségességét és felhívja a magyarság sorsát kezükben tartók figyelmét a gyors és radikális cselekvésre. Soha nem lehetett volna időszerűbb ez a könyv, mint napjainkban, és soha nem volt hivatottabb és képzetebb szószólója a földkérdésnek, mint Kerék Mihály.