Az ​író vallomása: „Onnan kezdem önéletrajzom történetét, amikor – tizennégy éves korom küszöbén – kitör az első világháború. Ettől kezdve annak az évtizednek feltérképezése, melyet ebben a könyvben megkíséreltem, csak úgy volt lehetséges, ha egy felnövő fiú külső és belső életét egybe tudom kapcsolni azokkal a világtörténeti eseményekkel – sorsfordulatokkal, háborúval –, melyeknek tanúja voltam s különös módon néha kissé szereplője is.

Az ​Udvari asszony regényének nevezhetnénk ezt a művet, olyan értelemben, ahogyan Castiglione az Udvari Ember kifejezést használta. A XV-XVI. század fordulója már férfi-erényeket is követel a nőtől, az iménti értelemben vett Udvari Asszonytól: azt, hogy folyamatosan uralkodjék értelmével szenvedélyein, érzelmein és érzékein, azt, hogy legyen benne valami „démoni tárgyilagosság” önmagával és az udvarokkal szemben, azt, hogy a test és a lélek szépségei az értelem uralma alatt harmonizáljanak benne.

Az 1979-es iráni forradalom legvéresebb napjaiban az akkor tizenegy éves Tara Bahrampour családjának még sikerült elmenekülnie az országból. Amit magukkal vittek, belefért öt bőröndbe. Az Amerikában töltött másfél évtized után Tara volt az első, aki visszatért Iránba, hogy felnőttként felkutassa a család gyökereit. A Látni és visszatérni három generáció és két világ, két ellentétes kultúra találkozásának története. A kétnejű nagyapa egy feudális társadalom jómódú tagja, az apa az Egyesült Államokban végzett, felvilágosult gondolkodású építész, amerikai popsztár feleséggel..