-
Páter Zadravecz titkos naplója
01 500 FtA szegedi szervezkedők egyik első érdemleges ténykedése a Prónay-féle tiszti különítmény felállítása volt. Ezt a különítményt nem kell bemutatnunk az olvasónak: neve fogalommá vált Magyarországon már akkor, amikor a Tisza hullámai sodorták a bácskai partok felé áldozatainak hulláit. Zadravecz és a Prónay-különítmény hamarosan egymásra talált. Prónay, a szadista gyilkos, tetteinek valamiféle feloldozását vélte megtalálni abban, ha tisztjei papi áldásban részesülnek, Zadravecz pedig eszményei gyakorlati megvalósítóit ismerte fel a szennynek, mocsoknak és vérnek e bandájában. Úgy érzete, itt a nagy pillanat: vagy most kerül be a „nagypolitikába”, vagy soha. E találkozás jegyében rendezte meg élete nagy jelenetét: a Klauzál téri zászlószentelést. A nép nélküli „kormánynak” és a katonaságát pótló különítményeseinek népszerűsége a szegedi lakosság között a kicsinél is kisebb volt. (Ezt egyébként maga Zadravecz is keserűen állapítja meg írásában.) A férfiak nem akartak Horthy-katonák lenni. Hogy a jeges tartózkodás falát áttörjék, meg kellett teremteni a „nemzetmentő” nimbuszát. El kellett hitetni, hogy a grófok, tábornokok, ügyvédek és katonatisztek „kormánya” nem saját hatalmát, hanem „Magyarországot” akarta visszaszerezni; hogy Horthy bandája egyenes leszármazottja a törökverő Hunyadi dicső seregének. E feladat elvégzésére vállalkozott Zadravecz.
-
Pátriárkák és próféták
01 400 FtA Pátriárkák és próféták a szerző ötkötetes, Korszakok küzdelme című – a bibliai történelmen a teremtéstől a földi történelem végéig, majd a végső újjáteremtésig végighaladó – sorozatának első része. A könyv az egyetemes emberi őstörténet időszakát, valamint Isten ószövetségi választott népe, Izrael történetének első részét ismerteti, az ősatyáktól Dávid király uralkodása végéig.
-
Páty
02 000 FtA Pátyról készült első képes albumot tartja a kezében. Hasonló tartalmú, anyagú könyvek, kiadványok szép számmal jelennek meg országszerte. A múlt képi bemutatása, a megmaradt emlékek dokumentálása korunk igénye. Fontosnak érzem, hogy megismerjük településünk múltját, lássuk változásait, érezzük hangulatait. A könyv elkészültét sokan segítették, megnyíltak családi albumok, régen elfeledett képek, történetek kerültek elő. A könyv összeállításához, képletesen és konkrétan is, Bécstől Szerencsig tartott az út. Köszönet illet mindenkit, aki segített végigmenni rajta. Folytassuk az utat együtt tovább, mi, pátyiak!
-
-
-
-
-
-
Pécs zenéje a 18. században
01 500 Ft1686 után, a török kiűzését követően — főleg a dunántúli városokban és kastélyokban — élénk zenei élet kezd kibontakozni az európai barokk és klasszikus zene hatására. A szerző részletes levéltári kutatás és a korabeli sajtó alapján varázsolja elénk a pécsi dóm egyházi muzsikáját, a gimnáziumi hangversenyeket, a katonazenekarokat és a polgárság zenei életét. 1788-ban megnyílt Pécsett az ország harmadik zeneiskolája (a pesti és a pozsonyi után), amely mintegy kiegészítette a gimnázium által nyújtott zenei nevelést. Bárdos Kornél könyvében a város ünnepeinek, hangversenyeinek korabeli színes leírásai idézik a muzsikáló Pécs hangulatát. A dómban használt 380 korabeli kotta — köztük 50 szimfónia — tematikus jegyzéke hitelesíti a város muzsikájáról és zeneszerzőiről rajzolt képet.
-
-
-
-
-
-
Pedagógia
04 500 FtA német nyelvterületen széles körben használt, magyar vonatkozású részekkel is kiegészített tankönyv elsődleges célja, hogy a pedagógia tudományos kérdéseivel elmélyültebben foglalkozni szándékozóknak segítséget nyújtson a neveléstudomány alapvető kérdéskörei, általános fogalmal, rész- és rokon tudományai, elsősorban a szociológia és neveléspszichológia újabb eredményeinek megismerésében. Ezen túl menően törekszik a pedagógiai kutatások, elméleti alapvetések eredményeinek, gyakorlati vonatkozásainak bemutatására is. A kötetet nem csupán a pedagógia elméletével ismerkedő, illetve annak különböző területeiről elmélyültebb ismeretek megszerzésére törekvő egyétermi, főiskolai hallgatóknak, hanem az oktatásirányítás és a neveléstudomány.elméleti szakembereinek is ajánljuk.
-
Pedagogiai encyclopaedia
05 000 FtA neveléstudomány szótára, melyben az általános és részletes paedagogika, didaktika és methodika, a statisztika, lélek-, erkölcs- és gondolkodástan, valamint az irodalom, művelődés és paedagogiai történelem főbb részletei betürendben foglalvák.
Segédkönyv tanítók, bevelők, szülők, és iskolai előljárók számára. -
Példabeszéd
0800 FtA regény Faulkner kései műve. Azt gondolhatnánk tehát, hogy lehiggadt, letisztult, klasszicizáló öregkori mesterdarab. De nem: a Példabeszéd még a csupa rendhagyó vállalkozásból összeálló életműben is különleges kivétel: újabb kísérlet. Elüt a többitől mind témáját, mind ábrázolásmódját tekintve. Nem a Yoknapatawpha megyei Jeffersonban játszódik, hanem az első világháború francia hadszínterén: nem a „déli mítoszt” jeleníti meg a szimbolikus naturalizmus korábban megismert faulkneri eszközeivel, hanem az Újszövetséget „modernizálja” allegorikus példázat formájában.
-
Péntek vagy a Csendes-óceán végvidéke
0750 FtA Robinson-mítosz – a lakatlan szigetre vetődött magányos ember elképzelt viselkedésének s e viselkedés rugóinak – sajátos újraértékelése folyik a Péntek lapjain: a költői és filozófiai szinten folyó elvonatkoztatás nem válik a kalandosság kárára; fojtott, de egyre növekvő izgalommal követjük az új Robinson s még inkább az új Péntek testvér-kalandját, mely az ismert történettel összehasonlítva bőven szolgál meglepetéssel.
-
-
Pergőtűz
01 000 FtAz előszót Juhász Gyula írta.
Második világháborús történetünk iránt hosszú évek óta igen nagy az érdeklődés. Dokumentumkötetek és emlékiratok, szaktanulmányok és vitairatok egyaránt olvasóra találnak. S az érdeklődők nagy táborába nemcsak azok tartoznak, akik átélték a háborút, és most évtizedek múltán saját emlékeiket, élményeiket keresik, hanem a felszabadulás után született, mai lakosságunk fiatalabb fel is, mert a háborút követő társadalmi-politikai változások, jelenkori valóságunk genezisét keresi. -
Peru és a bolíviai határvidék
04 500 FtA Napisten, az aranytrónusú inka gazdag, titokzatos birodalma, a merész felfedezők, az aranyra éhes, kérlelhetetlen konkvisztádorok és a hittérítők földje – így él ismereteinkben Peru, ez a messzi dél-amerikai ország. A szerző, Gyarmati János régészeti kutatóprogramok vezetőjeként, illetve utazóként több mint két évet töltött Peruban. Az ő jóvoltából most a magyar olvasók egészen közelről megismerhetik ezt a ma gazdaságilag szegény, ám történelmében, kultúrájában és tárgyi emlékeiben hihetetlenül gazdag, hatalmas országot. A szakértő tudós magabiztosságával, a helyszínen szerzett sokirányú tapasztalatok birtokában szerzőnk úgy kalauzolja az olvasót végig ezen a gyönyörű országon, hogy a végén maga is úgy érzi, személyesen járt a pampákon, kapaszkodott a magas hágókon, taposta az ezeréves Inka Ösvényt, állt a Nappiramis lábánál, s csodálta a lélegzetelállítóan szépséges Machu Picchu panorámáját. S aki úgy dönt, hogy valóban is felkeresi az inkák földjét, első kézből származó ismeretekhez, fontos turisztikai információkhoz juthat e könyvből, s alaposan felkészülhet élete egyik legszebb, legkalandosabb utazására.
-
Perun innen és túl
03 000 FtTöbb előző perui kutatást követően 2010-ben indultunk Ecuadorból Perun át a bolíviai Tiwanakuig, hogy a magyarok ősi jelenlétét Amerikában kutató Móricz János nyomán az ember kataklizmák előtti eredetének és ismeretlen történelmünknek ma is kézzelfogható bizonyítékait végiglátogassuk. Időutazásunkban visszarepülünk a hajdani MU fölé a Csendes-óceánban, hogy megértsük, miként süllyedt el és mely népek az örökösei. Megszokott szemléletünk keretein túllépve keressük a választ arra, milyen civilizációk építhettek megannyi, máig megfejtetlen földfelszíni és földalatti létesítményt; mit jelent az ember kozmikussága; mi a Belső Föld és középpontjában a kozmikus MAG, melyben Életfánk gyökerezik; kik a MAG-tudást őrző naga-maga népek, akiknek ősi nyelvéből a magyarok ma is sokat értenek? Személyes élményeinkkel, a modern és az ősi Peru mesés világán át hívjuk egy különleges utazásra, térben és időben.
-
Pest
0950 FtAz emlékezetes sikerű Porral kezdődő, az Év regénye címet elnyert Híddal folytatódó regénytrilógia méltó záró darabja ez az önmagában is élvezetes nagyregény.
-
Pest megyei barangolások
02 400 FtKözel négy esztendeje, hogy Békés István első barangoló útjára indult a megyében. Akkor arra vállalkozott, hogy felkeres egy-egy jellegzetes tájat, várost, községet, s a Pest Megyei Hírlapban elmondja róluk, ami érdekes a múltjukból, tanulságos a jelenükből; igyekezvén a távol- és közelmúltat egybevetni a jelennel és pillanatképekben rögzíteni mindazt, amit egy-egy útja alkalmával megismert, látott, hallott, észlelt.
Békés István így barangolta hétről hétre a megyét, miközben először maga is csak kóstolgatta, hogyan lehet száz vagy kétszáz gépelt sorban egy-egy kisebb, nagyobb településről a múltat és a jelent egybefogó hasznos, ismeretekben gazdag, mégis szórakoztató beszámolót adni. Aztán egyre jobban ráérzett a teendőkre: könyvtárak, levéltárak polcain kutatott a történelmi emlékek után; szóbeli hagyományokat, feledésbe merült eseményeket, múltba vesző történetek adatait azonosította, tudományos kutatókkal tárgyalt, folytatott tapasztalatcserét, de főként sokat, nagyon sokat találkozott, ismerkedett, beszélt a helyi emberekkel, a községbeliekkel, vezetőkkel, munkásokkal, tsz-parasztokkal. -
Pest-Buda 1850-ben
0800 FtA székesfőváros megbízásából Budapest legújabbkori történelmén dolgozom. Évek munkája után szükségét éreztem annak, hogy a félelmesen halmozódó anyag fölött áttekintést szerezzek. E végből a kiindulás pontját kellett megvilágítanom, Pest-Buda 1849/50-i állapotát. A föladattól eltérésre csábíthatott volna az, hogy az 1850 körüli állapotról több alapvető munka számol be. Van-e értelme annak, hogy mintegy versenybe álljak ezekkel a művekkel, melyek hitelét egykorúságuk emeli?
-
-
-
-
-
-
Pesti Izé 1946-47
012 000 FtSzatirikus hetilap, amely 1946 és 1948 között jelent meg. Alapítója és főszerkesztője Gál György, a Füles későbbi főszerkesztője volt. Karikaturistái között megtalálhatók olyan alkotók, akik később képregényrajzolóként is ismertté váltak, mint például Korcsmáros Pál, Sebők Imre és Zórád Ernő. Bekötve: I. évf., 1. sz.-II. évf., 50. sz.
-
Pesti Izé I. évf., II. évf., III. évf. számai, összesen 60 szám
040 000 FtPesti izé – szatirikus hetilap
– I. évf. (1946): 3, 4, 5, 6, 7. sz.
– II. évf. (1947): 1,2,3,5,6,7,8,9,11,12,17,21,22,23,28,29,30,31,33,34,36,38,39,40,41,42,43,45,46,47,49,50,51,52(karácsonyi).
– III. évf. (1948): 1,2,3,4,6,8,9,10,11,12,13,14,15,16,24,33,36,37,38,39,42.
Füles – szórakoztató hetilap: I. évf. 2. sz. (1949.10.23.)
Fűrész – szatirikus hetilap (szerk.: Gál György)
– I. évf. (1948) 4 sz.
– II. évf. (1949) 236,7,8,13,16,17,18,19,20,26,28,30. sz.