A színház ősi szimbóluma két maszk: az egyik sír, a másik nevet. Az előbbi a tragédiát, az utóbbi a komédiát jelképezi, de a maga módján mindkettő a való élet problematikáját viszi színpadra és oldja meg. Az irodalomtörténet túlnyomórészt a tragédiára összpontosítja figyelmét, jóllehet a mindennapi élet sokféle fonáksága, az emberi élet tömérdek apró mozzanata a nagy néptömegek vágya, óhaja, gondolkozása és főként a felszabadító nevetés csak a komédiában nyerheti el valóságos helyét. A tragédia fennkölt apostolai azonban szemmel láthatólag más véleményen voltak; ezért minden úton-módon, minden elképzelhető eszközzel megpróbálták megakadályozni fejlődését, terjedését. A könnyű zenés színház és közönsége azonban erről alig, vagy egyáltalán nem vett tudomást és így a műfaj mint valami „Keljfel-jancsi”, fejét újból és újból felemelve adott életjelt magáról. A könnyű zenés színpad kétezer esztendő óta folyó lét-küzdelmeiről ad fordulatos, lebilincselő képet Gáspár Margit írónő.

Napjaink zenei életének nélkülözhetetlen hangszere a zongora. Egy-egy kiváló zongoristának olyan fanatikus közönsége van, mint amilyennel szinte semmilyen más hangszeres előadó sem rendelkezik. A zongora a lágy fuvola-pianissimóktól a rezek harsogásáig a zenekar palettájának minden színét birtokolja; ez szorosan összefügg azzal a fejlődéssel, amelynek során a zongora közvetlen őseit: a clavichordot, a cembalót és a cimbalmot próbálták egyre több szín visszadására képessé tenni. Hosszú utat kellett megtennie a zongorának ahhoz, hogy mai fontos szerepéhez eljuthasson, sokféle kísérlet és sok zsákutca is szükséges volt ahhoz, hogy mai formája kialakulhasson. A történelmi billentyűs hangszerek ismerete nélkül a zongora számos szerkezeti sajátossága nem lenne eléggé érthető. De beszélni kell ezekről a történelmi hangszerekről azért is, mert a régi muzsika tekintélyes része teljesen kielégítően csak ezeken szólal meg. Mivel e könyv elsősorban zongoratanárok és a zongorajáték kedvelői számára íródott, a zongoraépítés szakmai részletkérdéseinek elsősorban történeti vonatkozásait tárgyalja. Hálás köszönetemet fejezem ki a Blüthner és a Steinway gyárnak fényképek elkészítéséért és adatok szolgáltatásáért, Hanns Neupertnek a kiváló zenetudósnak értékes tanácsaiért, valamint fényképek rendelkezésre bocsátásáért, Gábry Györgynek a Nemzeti Múzeum Hangszertára őrének, és a Széchenyi Könyvtár Zeneműtára lelkes gárdájának fáradhatatlan segítőkészségükért. 1964. szeptember

Az 1802-es (Budán, a Királyi Universitásnak betűivel) kiadás hasonmáskiadása

E könyv szerzője arra vállalkozott, hogy 440 kép-dokumentum és a képeket magyarázó szöveg-dokumentumok segítségével felidézze századunk egyik kimagasló egyéniségének, a gyémánt keménységű jellemnek, a korszakalkotó művésznek és tudósnak életútját. Hat évtized történetét villantják fel e képek, megkísérelve, hogy az egyes vonásokból egyetlen összegező, általános portrét alkossanak.

Albert Wolff előszavával. Az Offenbach-tanulmányt írta: Fischer Sándor

A „Mosolygó muzsika” szerzőjének új kötete a közkedvelt zenei anekdotagyűjtemény folytatása. Híres zeneszerzők, karmesterek, énekesek, hangszeres művészek emlékezéseiből, korabeli újságcikkekből tárul elénk a zenés színpad és a koncert terem csodás, a néző-hallgató számára mindig kissé egzotikus világa. Az opera bálványai, az operett, csillagai, világraszóló remekművek alkotói emberi közelségbe kerülnek e derűs történetek révén. A kötetet korabeli illusztrációk díszítik.

„Ne tegye önteltté a dicséret, s ne ijessze meg a korholás. Ha kritika, akár a legbecsületesebb is, útját állja…, menjen egyenesen tovább. A kritika teszi a dolgát; kialakult szabályok és szokások alapján ítél, és kell is ítélnie; a művésznek a jövőt kell kutatnia, s a káoszban kell új világokat felfedeznie, és ha az új út végén picinyke fényt lát, ne ijessze meg a sötétség, ami körülveszi; haladjon tovább, s ha olykor megbotlik és elesik, keljen fel, és menjen tovább a maga útján… de mi az ördögöt fecsegek itt össze-vissza!!” Verdi levele Vincenzo Torellihez, Genova, 1867. december 23.

A magyar könyvpiac évek óta nélkülözi már a zenei anekdotagyűjteményeket. A szerző szorgos búvárkodás eredményeként többszáz kedves, humoros történet, anekdota gyűlt egybe. Az olvasó megismerkedhet a magyar operajátszás hőskorának, Déryné és Szentpétery korának levegőjével, a nemzetközi operaszínpad humoros eseményeivel, a koncerttermek vidámságával. Egyes zeneszerzők és előadóművészekkel kapcsolatos anekdoták is szerepelnek a gyűjteményben; ezek néha jobb betekintést nyújtanak az alkotó és előadóművészet titkaiba, mint a tudákos, esztetizáló ismeretterjesztő művek. A zene dokumentumokban, művekben és levéltári anyagokban lefektetett „hivatalos” története mellett létezik egy másik zenetörténet, amely éppen úgy végigkíséri, az európai muzsika történetét kezdetétől napjainkig, mint amaz: ez az anekdotáriumok zenetörténete. Révész Tibor gyűjteménye ennek az, apokrif” zenetörténetnek néhány kedves fejezetét tárja a közönség elé. A kötetet számos korabeli illusztráció (karikatúrák, szín-lapok stb.) gazdagítja.

„A magyar orgonaépítészet történetének feldolgozása zenetörténet-írásunknak jövendő feladata. De aligha kerülhet sor összefoglaló munkára addig, míg a részletkutatások bizonyos fokig el nem jutottak.” E részletkutatások első eredményei Szigeti Kilián Kőszeg, majd Győr, ezúttal pedig Szombathely orgonáit, orgonaépítőit, műhelyeit ismertető kötetei. A korábbiakhoz hasonlóan most is levéltári kutatások, helyszíni vizsgálatok alapján, gazdag fotóanyag segítségével mutatja be a szerző a város orgonáit és azok építőit. Könyve csak látszólag szűk keretű tudományos monográfia: valójában a magyar kultúrtörténet igen érdekes szakaszába enged bepillantást.

„Rendhagyó lexikon – mi más is szólhatnak egy rendhagyó műfajról? Ez a műfaj, borzas lázongásaival, a fiatalság tűzhányó energiájával, a tehetség és az új akarásának összefonódásával gyökerestől felforgatta a muzsika évszázados rendjét, elsőként adva önálló zenét a fiatalok kezébe. Milliókat mozgósít, blue jeans egyenruhában, azonos érdeklődési körrel, a zene azonos hangjaira mozogva. Alkotói világhírre tesznek szert, csak a legnagyobb hollywoodi filmszínészek és az emberiség politikai irányítói ismertebbek náluk. Kialakul a történelme, papírra vethetők az egyének, együttesek jelentős mindennapjai: megszületik a szaksajtó, könyvek és lexikonok foglalkoznak e témával – ezek számát gyarapítja e kötet.”
A könyv rövid idő alatt teljesen elfogyott – a második javított és bővített kiadás friss adatokat, s mindegy 70 címszóval többet tartalmaz – az Adam and the Ants-től a KFT-ig és a Visage-ig. A kötetet fényképek és Bodola György újabb karikatúrái gazdagítják.

Az Operák Könyve és az Opera kalauz munkatársa, Verdi és Arkel életregényének szerzője, új könyvében egy népszerű zeneesztétika kísérletét adja. Módszere – amelyet száz és száz előadáson próbált ki a zene és a testvér-művészetek össze-vetésén alapul. A ritmusról beszél. 8 a zenei ritmussal együtt rávilágít a drámai dialógus, a képzőművészeti alkotás, az épületkonstrukció, a vers és az emberi szervezet ritmusára. Szól az anyagszerűségről. A problémát megmutatja a szobrászvéső, a festőecset, a toll és a különböző hangszerek világában is. Hasonlóképpen többszörös tükrözéssel vetíti elénk a hangszínek, összecsengések, a formák, a stílusok, a zenei program problémáit is. Gál György Sándor új könyvét hatalmas kotta-példatár és a művészi reprodukciók egész Bora egészíti ki. A könyv stílusa egyszerű, színes és közérthető. Jelentős segítséget nyújt a zenebarátnak, mert valóban járható utat ajánl az igazi muzsika fennsíkjaihoz. Megmutatja azt is, hogyan kapcsolhatjuk össze a már ismertet a még ismeretlennel, hogyan illeszthetjük be frissen szerzett, vagy már begyűjtött zenei ismereteinket a történelem, az iroda-lom, a festészet, a színház, egyszóval: az emberi kultúra szétbonthatatlan, összefüggő egészébe.

Fodor Andrásról, a költőről köztudott, hogy a muzsikában is igen ott-honos. Verseinek zeneisége, témája gyakran utal erre. Prózaíróként is irt zenéről, könyve jelent meg Stravinskyról. Bartók pedig vezércsillaga volt a magárataláló ifjú költőnek, Ennek a Bartók élménynek ád hangot e kötet. A versek keretezte-tagolta esszék e Bartók-hatás kialakulását tárják föl, másrészt különféle, Bartókkal kapcsolatos kiadványok költőien fogalmazott, általános érvé-nyű recenziói. A bevezető, krónikás rész, a „Küzdelem Bartókért”, címe szerint kettős értelmű: a küzdelem azért is folyt, hogy a költő meghódít-hassa Bartók életművét, de azért is, hogy szellemi életünk végre befogad-hassa legnagyobb zeneszerzőnk alkotásait. Mindez, szerencsére, ma már történelem, de nem árt figyelmeztet-ni rá: volt korszak Magyarországon, amikor a cenzúrázott Bartókért küzdeni kellett.