-
Silja
0A huszadik századi finn irodalom sajátos alkatú klasszikusa Frans Eemil Sillanpää. Egész szívét és irodalmi munkásságát az északi természet áttetszően tiszta és mégis titokzatos rezdülései és honfitársaink olykor poétikus, olykor döbbenetesen szomorú élményei töltötték be. Silja című regényéért tüntették ki Nobel-díjjal, de más műveiben is a lelki finomság és vergődés nyert páratlanul egyéni megörökítést.
-
Terje Vigen
0A nagy drámaíró Ibsent új oldaláról ismeri most meg a közönségünk, hazájában számtalan kiadásban ismeretesek elbeszélő költeményei s ezek között különösen kedvelt a „Terje Vigen”.
A „Terje Vigen” egy norvég halászlegény története, aki az angolok blokádzárja idején merészen áttöri a blokádot, hogy családjának élelmet szerezzen. S mikor már kis csónakjában van a gabona, elfogja őt egy angol hajó legénysége s minden hősies küzdelme ellenére foglyul ejtik és bebörtönözik. Öt év rabsága után szeretteinek már csak sírhalmát találja. Késő öregségére módja nyílna az egész életén át ápolt bosszú kitöltésére, mert a viharban csak ő tudja megmenteni fiatalkori ellenfelét, a büszke angol lordot és családját. Az egyszerű halász embersége azonban magasabban áll a lord emberségénél, s megmenti őket. Méltán példázza ez a kis történet a norvég nép küzdelmes sorsát és emelkedett lelkületét.
A bibliofil kiadásban, Hajdu Henrik nagyszerű fordításában megjelenő kötetet Bernáth Aurél festőművész színes akvarelljei teszik teljessé, olyan értéket adva ezzel az olvasó kezébe, amely méltó Ibsen nagy művéhez. -
-
Vörös és fekete
0A Vörös és fekete többszörös szín-jelképrendszere azt fejezi ki, hogy a XIX. századelő Franciaországában az egyszerű ember gyereke csak a vörös katonadolmányban vagy a fekete reverendában érvényesülhetett, de a vörös és fekete, a rulett két színe, azt is felidézi, hogy minden ilyen vakmerő törekvés mögött egy szerencsejáték kockázata borong.
-
Esztétika
0˝Esztétikát nem annak írnak, aki alkotja a szépet, és nem is annak, aki szemléli, hanem kizárólag a gondolkodó számára, aki az előbbi kettő tevékenységében és magatartásában rejtélyes problémát lát. Aki elmerül a szép élvezetében, azt csak zavarja a gondolat, a művészet pedig kizökkenti és bosszantja.˝ Hartmann ezekkel a szinte riasztóan szigorú szavakkal kezdi vizsgálódásait. Az esztétika nem ígér élményt és inspirációt, az elméleti reflexió megtöri a közvetlen átélés varázsát. „A filozófus munkája ott kezdődik, ahol a műélvező és a művész a mélység és a tudattalan hatalmainak engedi át saját tevékenysége csodáját.
-