• A balgaság dicsérete

    A balgaság dicsérete

    0
    5 000 Ft
    Tovább olvasom
  • A balgaság dicsérete

    0

    Az 1958-ban megjelent nagysikerű kötet újrakiadásával az olvasóközönség kívánságának szeretne eleget tenni a Magyar Helikon. A tizenhatodik századi nagy humanista tart benne görbe tükröt kora embereinek hibái és a vallási bigottéria elé. Így kapjuk meg a buja, az oktondi, az aszkéta és a bölcs, a méltóságában pöffeszkedő és a tudományában kérkedő ember karikatúráját, melyről a „Balgaság” nevében mond ítéletet. Talán nem is szükséges külön kiemelni, hogy a tizenhatodik századi kosztümökbe öltöztetett karikatúrák a mai emberi fogyatékosságokról is karikákat mondanak, és nagy humanista oktatását mi, mai emberek is megszívlelhetjük. A kötetet Holbein fametszetei díszítik.

    5 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A caesarok élete

    0

    Róma első császári családja, a Iulius-Claudius-dinasztia nemcsak azzal írta be nevét a történelembe, hogy megteremtette az ókori világ legtekintélyesebb birodalmát. Idestova kétezer éve e császárok magánéletének ezer furcsaságán ámul-szörnyülködik az utókor: a nagy Augustus az ajtófélfába veri fejét, úgy siratja a csatában odaveszett katonáit, a véres költő, Nero fáklyát vet Rómára, a zsugori Vespasianus megadóztatja a római illemhelyeket, hisz a pénznek nincs szaga, a kedves Titus szomorkodik, ha úgy telik el a napja, hogy senki emberfiával nem tett jót, az őrült Domitianus bezárkózik a szobájába, és íróvesszőjére legyeket nyársal fel. Mindezt – és még sok más történetet – egy tudós ókori levéltáros gyűjtötte össze. Gaius Suetonius Tranquillus hiteles dokumentumokból kötött anekdotafüzérét mindazoknak ajánljuk, akik szeretik az ókori Rómát, akik szeretik a jó mesét.

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A csinovnyik halála

    0
    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A harminckilences dandár

    0

    A kötet Karikás Frigyes válogatott elbeszéléseit tartalmazza. Az elbeszélések nagyobb fele a Tanácsköztársaság vöröshadseregének harcairól, nagyszerű hőseiről, jellegzetes figuráiról szól. Az író életteljes, vérbő stílusban, a személyes élmény erejével, természetes pátosszal eleveníti meg a „harminckilences dandár” hősi harcainak egy-egy epizódját. Ezekből az elbeszélésekből készült a nagysikerű „A 39-es dandár” című magyar film. A többi elbeszélés a falusi és városi proletárok Horthy-korszakbeli életét s az illegális párt harcait mutatja be.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • A lakoma

    0

    A fordítást a görög eredetivel egybevetette Kerényi Grácia. Az utószót és a jegyzeteket Falus Róbert írta.

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • A lyoni selyemszövők

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • A magyar könyv története 1711-ig

    0

    Kultúrtörténetünk egyik legfontosabb ágáról, a magyar könyv történetéről mindeddig nem jelent meg a nagyközönség igényeit kielégítő, átfogó jellegű munka.
    Ezt a hiányt akarta megszüntetni a kiadó, amikor felkérte Fitz Józsefet és Kéki Bélát, könyvtörténetünk kiváló ismerőit egy kétrészes mű megírására, amely a legrégibb időktől napjainkig bemutatja a magyar könyv fejlődését.
    E mű 1711-ig terjedő első része Fitz József munkája. Könyvünk szélesebb olvasótábor számára szóló összefoglalása a szerző készülő, többkötetes tudományos rendszerezésének, melynek első kötete a közelmúltban jelent meg. (Fitz József: A magyar nyomdászat, könyvkiadás és könyvkereskedelem története. I. A mohácsi vész előtt. Akadémiai Kiadó 1959.) Éppen ezért csak szakembert érdeklő részletekbe nem bocsátkozik; olvasmányosan, színesen, gazdag hangszereléssel, a könyvesztétika szólamát is megpendítve idézi fel a magyar könyv múltját.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A nagy hegyi tolvaj

    0

    Válogatta és a bevezetőt írta Ortutay Gyula. A jegyzeteket összeállította Kríza Ildikó.

    650 Ft
    Kosárba teszem
  • A salamancai diák

    0

    1 200 Ft
    Tovább olvasom
  • A törvény

    0

    Az utószót Heller Ágnes írta.

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • A törvény

    0

    Az utószót Heller Ágnes írta.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Arany János balladái

    0
    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Az állatok dicsérete

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Az elcserélt fejek

    0

    A magyar szöveget a német nyelvű eredetivel Ottlik Géza vetette egybe. Az utószót Heller Ágnes írta. A jegyzeteket Töttösy Csaba állította össze.

    1 200 Ft
    Tovább olvasom
  • Az elcserélt fejek

    0
    1 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Az ezerkettedik éjszaka

    0

    Mesejáték. E kötet kiadását az örökszép mesék költője emlékének szenteli a kiadó.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Az ezerkettedik éjszaka

    0

    Varázslatos mese versbe szedve, elandalít és mulattat egyben. A szerelem hatalmas, a bosszúvágy nemkülönben. Melyik lesz a győztes? Kiderül e könyvben.

    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Az ifjú Werther szenvedései

    0
    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Az őserdő foglyai

    0

    Elegáns lakásaikba mahagóni bútort kívántak az urak New Yorkban, Londonban, Párizsban a századforduló idején. A nemes fát otthonuktól messzire űzött, az igavonó baromnál súlyosabban kiszipolyozott indiánok termelik ki a dzsungel mélyén, kimondhatatlan szenvedések között. Kit apja adósságának ledolgozására, kit más okból adnak el a monteriára, ahonnan élve nem szabadulhatnak, mert újdonsült gazdáik, a féktelen kapzsiságú Montellano-fivérek, mindenre elszánt hóhéraikon keresztül – gondoskodnak róla, hogy adósságukat soha le nem törleszthessék. A caobafa kitermelésének leírása, az egész mexikói élet legapróbb részleteinek valósághű ábrázolása, vérbő figurák sokoldalú jellemzése teszi nagy élménnyé a könyvet az olvasó számára, aki szinte sürgeti a kifejtést: a megkínzott indiánok forradalmi kitörését. A végkifejlés azonban a Mahagóni-sorozat két befejező részében következik.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Balladák könyve

    0

    Élő erdélyi és moldvai magyar népballadák, dallamanyaggal.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Beszélgetés a táncról

    0
    1 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Beszélgetések

    0

    Mi a különbség a francia, német és olasz fogadók közt a XVI. században? Miért oly ostobák az apát urak és valóban baj-e, ha a nők olvasnak? Mi az aranycsinálás titka? Valóban tolvaj-e minden kolduló barát? – Rotterdami Erasmus, a nagy holland humanista „beszélgetései” ezekre és más hasonló kérdésekre keresnek és adnak választ. Két-három-négy vagy még több szereplő vitatkozik, élcelődik ezekben az anekdotaszerű írásokban, melyeket meghitt hangulattal tölt meg a párbeszédes forma. A világirodalom – és az európai filozófia – remeke ez a gyűjtemény, amelynek tizenhat gyöngyszemét kapja most kezébe a magyar olvasó.

    1 800 Ft
    Tovább olvasom
  • Bölcső és bagoly / Vadrózsa ága

    0

    „A Bölcső és Bagoly-t, gyermekkorának történetét és népi írásművészetének remekét, 1949-ben írta Tamási Áron, s a könyv 1953-ban jelent meg első ízben. A hűségé ez a könyv is, és tárgya szerint talán jobban, vagy legalábbis közvetlenebbül, mint a többiek. Az anya „szenvedő s mégis derűs tekintete”, az apa „komoly és értelemben díszes arca” és a szorgos család körül a szorgos falu, az emberi munka szakadatlan szép ritmusa és szinte ősi teremtő-hangulata – ezekhez a tájakhoz, arcokhoz és eszmékhez tért vissza ebben a könyvben az író hűsége, hogy újabb művekhez új erőt merítsen. S erőforrás lesz éppen ezért az olvasó számára is ez a kis kötet, és azt sem fogja tagadni, amit az előszóban olvashatott, hogy Tamási Áronban „olyan írót ismert meg, aki mindenen okulva tanít és az élethez holtig gyűjti a kedvet…”

    3 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Bori notesz (fakszimile)

    0

    A költő utolsó verseit tartalmazó notesz hasonmás és szedésnyomtatásban megjelenő kiadása, amely Radnóti Miklós munkaszolgálat alatt írt verseit tartalmazza. A kötet megdöbbentő mementó, s nem csupán azért, mert a notesz, amelyben az Erőltetett menet és a Razglednyicák is megtalálható, a Radnóti holttestét rejtő tömegsírból került elő, hanem azért is, mert tanúsítja, hogy még az embertelen körülmények között is képes volt ember és költő maradni.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Buday György fametszetei

    0

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • C. Sallustius Crispus összes művei

    0

    „A legragyogóbb római történetíró” – ahogy a nagy tanítvány, Tacitus nevezte – viharos közpálya és magánélet után jutott el oda, hogy szinte világtörténelmi távlatból szemlélődve gondolkozzék a római köztársaság bukásának és egyeduralom felé haladásának okain és tanulságain. Ez a szemlélődés a Julius Caesar meggyilkolását követő néhány évben kapott irodalmi formát két teljesen fennmaradt főművében, a Catilina-összeesküvés és a Jugurtha-háború történetében, valamint a befejezetlenül maradt, csak részleteiben ismert Korunk történetében. A két kis munka, amely Sallustius helyét a világirodalomban kijelölte, csak a legáltalánosabb értelemben sorolható a történetírás műfajába. Szerzőjük szándékai között a megtörtént dolgok emlékezetének megörökítése távolról sem volt a leglényegesebb. A római történelemnek néhány évtizeddel korábbi és viszonylag jelentéktelen két mozzanatát azért választotta tárgyául, hogy így zavartalanabbul beszélhessen a maga koráról, sokkal inkább az író, mint a kutató történész szemével nézve emberi jellemeket, sorsokat, indulatokat. Munkái bevallottan szenvedélyes erkölcsi állásfoglalások a maga korának alapkérdéseiben, de az író olyan mélységeit ismerte az emberi cselekvések társadalmi és lélektani indítékainak, hogy távol a lehangoló irányzatosságtól, az erkölcsi züllés parttalanságát példázó Catilina a mű végén hőssé magasztosul, a hősnek szánt Marius pedig szerencse pártolta learatójává ellenfele dicsőségének. Így történhetett, hogy Sallustius történeti koncepciói ma tudománytörténeti kuriózumok, az író ragyogása azonban Tacitus óta semmit nem homályosodott.

    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Cléves hercegnő

    0

    Az utószót és a jegyzeteket Szávai Nándor írta.

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Csongor és Tünde

    0
    800 Ft
    Kosárba teszem
  • De Humani Corporis Fabrica

    0
    4 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Eclogák

    0

    1 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Emberi sors. Idegen vér

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem