• Thomas ​Hardy és Gerard Manley Hopkins versei

    0

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Thomas Mann világa

    0

    Kevés nagyobb ívű pályát ismer századunk világirodalma, mint a Thomas Manné. Hogyan jut el a gazdag lübecki patríciuscsalád fia a századvégi szecesszió romantikus irracionalizmusától az értelmes emberi lét csodálatos költészetéig a József és testvérei-ben, s a konzervatív nacionalista német addig a belátásig, hogy a jövő a szocializmusé? Szükségszerűen ez a fő témája minden Thomas Mann-könyvnek. Ezé a könyvé is, amely módszerét tekintve, szándéka szerint, egy írói sors filmje, és – türelmesebb megállókkal a legnagyobb műveknél – igyekszik vegyíteni élményt és történeti-esztétikai mérlegelést, filológiát és írói vallomást.ű

    450 Ft
    Kosárba teszem
  • Titkosírás

    0

    Noha ​az itt olvasható színművek ugyanabban az országban és ugyanabban az időszakban születtek, íróik eltérő kulturális háttérrel, más és más tapasztalatokkal, különböző időben érkeztek a színház világába, így aztán a hét drámában hét külön kis világ mutatkozik meg. A kötetünkben szereplő szerzők némelyike több évtizedes színházi múlttal, bemutatók, sikerek és díjak sokaságával dicsekedhet, míg mások ígéretesen induló pályájuk elején tartanak. Akad köztük fiatal, középkorú és idősödő; latin-amerikai, illetve ázsiai származású, fekete és fehér bőrű, hetero- és homoszexuális, nő és férfi. Nem „kultúrpolitikai” döntés, nem előzetes elhatározás, valamiféle „egyensúlyteremtő” szándék következménye ez. Szinte véletlenül alakult így, miközben igyekeztünk olyan antológiát összeállítani, amely a lehető leghívebben mutatja be Amerika – e hatalmas és sokszínű ország – meglepően felszínesen ismert kortárs drámairodalmát. Azt a drámairodalmat, amely nincs se sokkal jobb, se sokkal rosszabb állapotban, mint a színház, amellyel kölcsönösen feltételezik egymást, és nincs sokkal jobb vagy rosszabb helyzetben, mint a kortárs művészet többi ága. Elsősorban a – valamelyest talaját vesztett, ugyanakkor soha nem látott mértékben virágzó – szórakoztatóipar része, de jelentősebb mozzanataiban, az átlagból kiemelkedő alkotásaiban az ezredvég amerikai polgárának, az ezredforduló földlakójának tart tükröt a maga módján.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Trenck Frigyes báró emlékezetes élettörténete

    0

    A Trenck bárói család két tagjáról is elmondhatjuk, hogy emlékezetes alakja a XVIII. századnak. Az idősebb, Ferenc – az ‘osztrák’ Trenck –, mint Mária Terézia vakmerő és kegyetlen pandúrezredese vált híressé. A Spielberg börtönében, romantikus körülmények között bekkövetkezett halálát unokafivére, az ugyancsak – sőt többszörösen is – börtönviselt Trenck Frigyes írja le emlékezéseiben.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Trójáról álmodott

    0

    Az ókortudomány és az archeológia nem éppen népszerű tudomány, Schliemann neve mégis mindenkinek ismerős. Nevéről Homérosz jut eszünkbe, a homéroszi világ, a tízéves háború színhelyével: Trójával, továbbá a komor Mükéné, s a gazdag Tirünsz, melyeket Schliemann tárt fel. Athénisírboltjában levő szobrán három szó van kivésve: „Schliemann-nak, a hérosznak.” A görög nép adózott így emlékének, s nála többet valóban senki nem tett a görög múlt, s mondhatjuk az egész európai kultúra kezdeteinek megismeréséért. Útja nem volt könnyű. Virchow, legjobb barátja, így jellemezte nekrológjában Schliemann életútját: „Nagyot akart, és nagyon vitt véghez. Állhatatos és céltudatos munkával legyőzte mostoha körülményeit, és viszontagságos kereskedői élete során nsem mondott le arról az ideálról, mely még a kisfiú szívében fogant meg. Amit elért, azt saját erejével kényszerítette ki. A sors minden változása közepette hű maradt önmagához. Egy célja volt csak: a tudomány garapítása.” űEzt a gyémántkemény s örökké példamutató életutat mutatja be Stoll híres regénye.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Új ​rend: Az ökológia

    0
    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Üvöltő szelek

    0

    Harmincéves sem volt még Emily Brontë, amikor – egy esztendővel a halála előtt – megírta ezt a regényt, a világirodalom talán legkülönösebb szerelmi regényét. Valóság és látomás, természet és lélekelemzés, vadság és odaadás furcsa szövedéke a történet, egy magába forduló, romantikus írói lélek vallomása a szerelemről és a szenvedélyről. Elemzése kegyetlen mélységeket tár fel, és nyomasztó légkört teremt: titokzatosság, babonák homálya övezi szereplőinek jellemét, a romlás sötét erői csapnak össze és küzdenek meg egymással, míg végül a tragikus feszültséget ismét a szerelem, a fiatalok, az újabb nemzedék szerelme oldja fel.

    700 Ft
    Tovább olvasom
  • Válogatott tanulmányok

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Velence közelről

    0

    800 Ft
    Tovább olvasom
  • Véres történetek és legendák

    0

    „…elkapkodott, szintetikus ítéleteknek vagyok fabrikálója, a pancsolt tér kóstolója és degusztátora, a szenilitást, a dementiát és a gyermeki csacsogást tartom minden lehetséges felfedezés kezdetének, játékossággal és játékkal változtatom nevetéssé a siralomvölgyet, varázsszavakkal bűvölöm a valóságot… az imbecillitás szilárd harangja vagyok, a felismerés villámától repedt harang, a természet- és társadalomtudományok objektivitása, negatív géniusz, a nyelv berkeiben cserkésző vadorzó, a humoros inspiráció erdőkerülője, hites csősz a névtelen anekdoták mezején, jó ötletek lemészárolója, a spontaneitás kétes haltárolóinak őrzője, a debilitás és a pornográfia örök amatőre és dilettánsa, a gondolkodó esztelenség hérosza, a párhuzamosok hebehurgya és idő előtti keresztes lovagja, aki a végtelenség vajával megkent kenyérkaréjra áhítozik, aki az örökkévalóság tejfölös csuprát akarja meghúzni, most rögvest, most, soha máskor, tehát sohasem…” – vall önmagáról és írásművészetéről a szerző válogatásunk egyik darabjában, Az önvilágámító tanonc kalauzá-ban, e sajátosan hrabali ars poeticában. Akárcsak az elbeszéléskötet többi,1949 és 1986 között született, sokáig íróasztalfiókban őrzött írásában, melyekből egy nem mindennapi életutat megjárt, történelmi sorsfordulókat próbált ember és egy kivételes tehetségű, hol mennybe menesztett, hol pokolba kívánt író feketén-fehéren megrajzolt Janus-arcú önportréja tárul az olvasó elé.

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Victor ​Hugo versei

    0

    1 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Vigasztalások – Erkölcsi levelek

    0

    „Az alvilág hátborzongató sok rémsége mind csak mese, nem rettenti a holtakat sem éjsötét, se rabbilincs, se tûzfolyam, sem Léthe vize, sem bírói szék… Költők játszi képzelődése mindez csupán, ők ojtották belénk hazug rémmesékkel a rettegést” – írta az i. sz. 1. században Seneca, a római államférfi, természettudós, filozófus és költő. Három Vigasztalás-a az ókori vigasztalás-irodalom legérettebb alkotása. Az egyik egy asszonyhoz szól, aki elvesztette fiát, a másik Seneca egy barátjához, aki testvérét siratja, a harmadikat pedig édesanyjához írta Seneca corsicai száműzetéséből. Az Erkölcsi levelek-ben, legnagyobb hatású és legjelentékenyebb alkotásában epikureizmussal színezett sztoikus erkölcsfilozófiájának summáját,eszmei végrendeletét írta meg élete utolsó éveiben. Kötetünk ötvenkilenc levelet, e gyűjtemény legjavát tartalmazza.

    2 400 Ft
    Tovább olvasom
  • Visszafelé…

    0

    A történelmi-politikai tárgyú, nagyszerű könyvek szerzője ebben a gyűjteményben lírai oldaláról mutatkozik be – közel fél évszázad utazásainak egyes momentumait eleveníti fel, az 1954-es velencei érkezéstől az 1996-os baden-badeni emlékező sétáig –, ám ezeket a szubjektív kirándulásokat, lírai memoárokat át- meg átszövi a történelem.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • William Blake versei

    0
    1 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Zeno tudata

    0

    Italo Svevo (1861–1928) Ettore Schmitz néven született az osztrák–magyar Triesztben. Két ifjúkori könyvének kedvezőtlen fogadtatása után felhagyott az irodalommal, és szinte egy egész életet leélt már köztiszteletben álló jómódú trieszti polgárként, míg – barátja és angoltanára, James Joyce biztatása nyomán – meg nem írta ezt a regényt. A polgári lét lelki szerkezetét latin elmeéllel és közép-európaias humorral fürkésző Zeno tudata, ez a tragikomikus lélekelemző börleszk, melynek fontos motívumai a Freudnak mutatott fityisz ellenére azért a klasszikus pszichoanalízistől sem egészen idegenek, némi francia kerülővel végül is meghozta szerzőjének a sikert. Svevo ma a modern olasz regény megteremtőjének, a 20. századi olasz irodalom máig legnagyobb hatású alakjai egyikének számít. A regény magyar fordítása, mely a hatvanas évekig váratott magára, nagy port vert fel annak idején. Új kiadásban évtizedek óta most jelenik meg először.

    1 600 Ft
    Tovább olvasom
  • Erasmus

    Erasmus

    0

    Önöknek ajánlva e könyvet, úgy érzem, mintha egy csokor virágot nyújtanék át, amit az önök kertjében szedtem. Egyetlen mentségem, hogy önök bekerítették az egész területet. Manapság senki sem kezdhet bele Erasmus tanulmányozásába anélkül, hogy végig ne járja az Opus Epistolarum Erasmi ösvényeit, a tudományos könyvgondozás mintapéldáját, amely még sokkal több ennél: igaz történelmi kincsestára mindannak, ami a humanizmus és a reformáció korának nagy szellemi mozgalmaira vonatkozik. Erasmus diákja biztonságban érzi magát, amíg Önök kalauzolják megbízható, pontos információikkal, amikor az Önök türelmes munkája által még el nem rendezett utakra tér, végtelen vadont lát maga előtt.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Szinuhe

    Szinuhe

    0

    Magával ragadott Théba láza, gazdag és híres akartam lenni, és hasznomra felhasználni azt az időt, mikor még mindenki ismeri e nevet: „Szinuhe, Ő, aki magányos.” Mika Waltari, neves finn író regényében Szinuhe, a fáraó barátja és orvosa beszéli el életének eseményekben bővelkedő, fordulatos történetét. Szavai nyomán megelevenedik előttünk az akkori nagy városok, Théba, Babilon, Kréta lüktető, tarka világa, feltárulnak a fáraó aranyházának titkai és a kikötőnegyedek sikátorainak élete.

    1 000 Ft
    Tovább olvasom