Három fiatal, több gyermekes elvált asszony éli az életét a magánnyal vívott nehéz küzdelemben, New England egy tengerparti kisvárosában. A női magány legyűréséhez viszont férfi szükségeltetik – s női praktika, boszorkánytudomány. Ez pedig, a férjüket elhagyott és férjüktől elhagyott asszonyok ereje, ellenségeskedést, megkövező indulatokat szül a jámbor polgárok szívében. Hiszen, mint köztudott, a boszorkány az ördöggel praktikál, lelkét is eladja neki. S lelkét az ördögtől csak másik boszorkány – vagy más férfi – perelheti vissza. Ennyi Updike új regényének lényegi mondandója. Sovány. Sovány? Attól függ, hogyan mondja el valaki. Updike mosolygós-frivolan, a témát a hétköznap szintjéről fél kézzel a boszorkánymítosz – festett – egére fölhajítva. S ez, ha jól meggondoljuk, nem is olyan könnyű – erre akkor jön rá az olvasó, ha a fejére visszahulló „mondanivalót”, két kézzel, sikerül elkapnia. Updike mesteri könnyedséggel használja az időtlen idők óta meglevő írói eszközöket, ismeri alakjait – testüktől a lelkük, a múltjuk mélyéig –, ismeri a társadalmat, a közvetlen környezetet, ami formálja őket, s amit szakadatlanul formálnak maguk is. S legfőképp: ismeri a folyamatot, amelynek során a társadalom is, regényalakjai is formálódnak.

A rothadás bűze lengi be a híres-nevezetes Macondótól nem messze fekvő falut, amely a kolumbiai polgárháború után néhány évvel látszólag békésen szunnyadozik. Ezt a feszült csendet, a baljós nyugalmat zavarják meg a rejtélyes falragaszok, amelyek reggelente megjelennek itt-ott a házak falán, s bár titkot nem árulnak el senkiről csupa olyasmit tesznek közhírré, ami már úgyis jó ideje közszájon forog –, ezek a falragaszok indítják el az események végzetes láncolatát. „Nem a falragaszok okoznak álmatlanságot az embereknek, hanem a falragaszoktól való félelem” – mondja az egyik szereplő, s lassanként azt is megtudjuk, mi is táplálja igazából a falubeliek félelmeit: a rothadás bűze (melyet egy bozótban fennakadt tehén áraszt) már-már emberi alakot ölt, amikor az elöljáró, a véres polgárháborúban győztes új hatalom helyi képviselője rászabadítja a terrort a falura.

Glamoráma – azaz hírességek, sztárok, csillogó egyéniségek panorámája. Ezt kínálja új, fergeteges cselekményű könyvében Bret Easton Ellis: kandi kíváncsiságunk kielégítését, hogyan élnek, hogyan szeretnek, ölelnek, ölnek, üzletelnek a sztárok, egy új világ új, veszélyes elitje… A szerző könnyed, csipkelődő szatírának induló regényéből végül kafkai hangulatú vízió bomlik ki, amelyben úgy kavarognak korunk „hősei”, a film- és popsztárok, topmodellek, rendezők, producerek, sportolók, divattervezők, mint konfettik egy végtelen buliban… vagy mint egy felrobbantott repülőgép utasai.