-
-
-
-
-
-
-
-
Gróf Szirmay István
03 000 Ft„Eleitül fogvást alázatossan kértem Nagyságtokat, úgy folyjanak a Haza dolgai, hogy a keresztény Világ, leginkább a Magyar Nemzet ne találjon okot Nagyságtokban.” Szirmay István levele II. Rákóczi Ferenc fejedelemhez. 1705. december 24.
-
Gróf Zrinyi Miklós prózai munkái
02 000 FtElőszó (részlet): Amikor a Magyar Szemle Társaságtól azt a megtisztelő megbízást kaptam, hogy állítsam össze egy új kiadás számára Zrinyi Miklós gróf hadtudományi és politikai írásait, Kazinczy Ferenc szavai jutottak, eszembe, amelyeket Zrinyi egyik prózai munkájáról mondott: „Életem legszebb órái közé tartozik az, melyben én az általam annyira szeretett Zrinyinek ezt a munkáját is olvashatnám.”
-
-
-
-
-
-
-
Guiseppe Verdi
0600 Ft„Ne tegye önteltté a dicséret, s ne ijessze meg a korholás. Ha kritika, akár a legbecsületesebb is, útját állja…, menjen egyenesen tovább. A kritika teszi a dolgát; kialakult szabályok és szokások alapján ítél, és kell is ítélnie; a művésznek a jövőt kell kutatnia, s a káoszban kell új világokat felfedeznie, és ha az új út végén picinyke fényt lát, ne ijessze meg a sötétség, ami körülveszi; haladjon tovább, s ha olykor megbotlik és elesik, keljen fel, és menjen tovább a maga útján… de mi az ördögöt fecsegek itt össze-vissza!!” Verdi levele Vincenzo Torellihez, Genova, 1867. december 23.
-
Gulácsy Lajos
0800 FtKülönös lírájú, finom festői hangulatú képein varázslatos olasz tájak, meseszerűen átfogalmazott történelmi és zsánerjelenetek, sohasem volt álomvilág tüneményei, légies nőalakok tűnnek elő. A magyar szecesszió művészei közé is gyakran besorolják, illetve a modern látomásos szürrealista festészet atyjának is nevezik, valójában sajátos invenciójú, különc és tragikus sorsú egyénisége egyetlen izmushoz sem kapcsolható. 1907-es Márffy Ödönnel közösen rendezett kiállításának kapcsán írta Márkus László a katalógus előszóban: ”Ők nem a dolgok objektív valóságát keresik, de szubjektív világképüket ebből a valóságból vonják el: nem keresik a természet fotografikus hűségű ábrázolását, de benső kontaktusban vannak a természettel, amely eleven víziókban nyilatkozik meg a látás izzó pillanatai alatt. Lírikusok, akik éneket mondanak a termékeny pillanatokról, lírikusok ők, akik megérzik a vibráló lombok, a sugárzuhatagok, a gyöngéd vonalak, a hatalmas színek, a csöndes szobák és az emberi arc misztériumának poézisét, lírikusok ők, akik egy futó pillanat érzéseit éneklik meg őszintén, becsületesen és egészségesen, egy futó pillanat érzéseit, amelyek szertefoszlanak, mint a tavaszi ködök, s nem marad utánuk más, mint az elröppent érzés fájdalma. Gulácsy Lajos a halk szomorúság elégiáját énekli. Botticelli látta így egy könnycsepp fátyolán át a dolgokat, s ama legnagyobb, a bánatos Giorgione, aki az élet egész rejtelmes finom fájdalmát bele tudta festeni a Concerto csodálatos muzsikusának arcába Valami gótikus búsongás, valami a festett üvegeken át elbágyadó napsugár szelíd panaszából, valamint misztikus áhítat, valami gyöngéd eksztázis lelkesíti át a fiatal piktor karcsú vonalait” Egy 1922-es kiállítása kapcsán Lyka Károly pedig így írt Na’Conxiopan bizarr birodalmáról: „Testetlen asztrál-lények lakják, felfoszlott formájuk, sápadt színük éppen csak dereng, cselekvésük erély nélküli imbolygás. Némelyik színné vált illatnak hat” Valóban Gulácsy művészetének lényege a szinesztézia, mely a lélek labirintusába való utazást segítette elő.
-
Gulag
02 200 FtBalogh Istvánt a Pázmány Péter Hittudományi Egyetem teológiai hallgatójaként 1941. november 1-jén szentelték pappá Budapesten. Először Szerencsen és Sátoraljaújhelyen volt hitoktató. Egy teológia tanári állást utasított vissza, amikor a tábori lelkészi szolgálatot választotta. 1944-ben behívták tábori lelkésznek. Az orosz fronton legfontosabb feladatának a halottak nemzetiségre való tekintet nélküli eltemetését és a dögcédulák összegyűjtését tartotta. 1945 májusában szovjet fogságba esett, számos orosz lágerban megfordult. Nem engedelmeskedett annak a parancsnak, hogy a fogolytábor területén tilos gyóntatnia, miséznie, tilos a haldoklókat a betegek szentségében részesíteni, a halottakat egyházi szertartással temetni. Kitartó jellemének híre terjedt, és nemcsak fogolytársai, de rabtartói is tiszteletben tartották személyét. Rettenthetetlen jellemének bizonyítéka, hogy méteres hóban, mínusz 40 fokos hidegben temette a halottakat, és ha kellett, a latrinaárokban állva gyóntatta a hadifoglyokat. A táborban társaival együtt többször éhségsztrájkkal vívták ki a hadifogolyjogokat és a misézés lehetőségét is. Ezekben a csatározásokban ő élen járt, amit azzal jutalmaztak, hogy amikor az utolsó transzporttal 1951-ben hazakerült, a szabadság helyett újabb két és fél évig az ÁVH börtöneiben „vendégeskedhetett”. Ott válogatott kínzásokkal gyötörték. Az ellene készített koncepciós perben pedig azzal vádolták, hogy a lágerben a Vatikán számára kémkedett.
-
Gulliver utazásai
02 000 FtA könyv minden idők legnagyobb és legsikerültebb szatirikus regénye. Lemuel Gulliver, seborvos, majd hajóskapitány bőrébe bújva Swift a korabeli (1725) divatos útleírások modorában adja elő hőse fantasztikus kalandjait; ironikusan hitelesiti féktelen mesélőkedvét köznapi adalékkal, hajónaplóadatokkal, tengerészszakzsargonnal, hogy országról országra haladva véresen kegyetlen szatírát adjon először csak a korabeli Angliáról, aztán egyre inkább, magáról az emberről és az emberiségről.
-
Gustav Klimt
01 600 FtKlimt a bécsi századforduló legjellegzetesebb festője volt. Neki köszönhető, hogy Párizs mellett Bécs vált a korabeli festészet másik nagy központjává. Munkásságában Klimt egyesíti a Kelet és a Nyugat művészeti hagyományait: bizánci kompozíciójú, aranytól sziporkázó képei szecessziós motívumokból állnak össze lenyűgöző egésszé. Azon kevesek közé tartozott, akik a „szent művészetnek” egy mind művészietlenebb korban csakugyan szakrális tartalmat tudtak adni, megőrizve szépségét és hitelét. Klimtnek és híveinek sokat kellett küzdeniük, amíg el tudták fogadtatni ezt a provincializmusból kitörő, új művészetet s a képek megbotránkozást keltő, kihívó erotikáját. A válogatás, amely – jórészt korabeli – osztrák írók, kritikusok, műtörténészek írásaiból készült, ezekkel a csitulni nem akaró tusákkal s az életmű értékeivel és hátterével ismerteti meg az olvasót.
-
-
-
-
Gyerekkatona voltam Afrikában
02 000 FtA mai háborúkat idegileg szétroncsolt, AK-47-esekkel felszerelkezett kábítószerfüggő gyerekekkel vívják. Világszerte háromszázezerre teszik a gyerekkatonák számát. Ishmael Beah egy volt közülük. Megélte a poklot, és túl is élte azt. Tizenkét évesen a lázadók elől hosszú hónapokig menekült az erőszaktól a felismerhetetlenségig torzult vidékeken. Tizenhárom évesen a kormányhadsereg besorozta, és az egyébként finomlelkületű Ishmael rájött, hogy képes akár gyilkolni is. Tizenhat évesen az UNICEF eltávolította a harcoktól, és megtanulta, hogyan bocsásson meg önmagának, hogyan viselkedjen újra emberként, és végül, hogyan kezdjen új életet. Ez a különleges és megigéző beszámoló egy őszinte irodalmi alkotás, amely immár a világ húsz nyelvén több millió olvasóhoz jutott el.
-
Gyerünk haza!
01 000 FtHallott már valaki Kokas faluról? Lakói szerint békés, barátságos hely. Eszter és Robert szerint azonban igazi rémálom. Az angliai testvérpár nem önszántából nyaral Kokason, a szüleik küldték őket ide. A kerti budit még csak megszoknák, de amikor rájönnek, hogy a húsleves errefelé az udvaron gyanútlanul kapirgáló tyúkból készül, akkor betelik a pohár. Eszter egy komondorral együtt útra kel, Robert pedig felkap Sári ló hátára, és a húga után ered. A gyerekek haza akarnak szökni Londonba. Útközben veszélyes kalandokba keverednek, vicces alakokkal találkoznak, és barátokra is szert tesznek. Talán végül még Magyarországot is megkedvelik?
-
Gyilkosság az Orient Expresszen
01 200 FtA híres Orient Expressz a hóban vesztegel. Az egyik utas holtan fekszik a kabinjában, testét tizenkét késszúrás járta át. Az ajtó belülről zárva. A vonaton tizenkét utas maradt, a legkülönbözőbb társadalmi osztályból és nemzetiségből, ám mind egyre idegesebbek. Vagy van más is, ami összeköti őket? Hercule Poirot, a legendás nyomozó csak a kis szürke agysejtjeire támaszkodhat a hóviharban rekedt luxusvonaton. Egyetlen dolog biztos: a gyilkos az utasok közt van, és Poirot-nak meg kell találnia, mielőtt újra lesújt…
-
Gyilokjáró
0800 Ft„A kör bezárul: a gimnazista, aki a Kutatóárok-ban elindul, hogy szembe találja magát a nagy európai csend fél százada után az első világháború kataklizmájával, nyugtalan, belsőleg meghasonlott férfivá érik a Rézkor két háború közötti korszakának évtizedében. A Gyilokjáró-ban már csak hat esztendőt igyekszik feltérképezni, 1933–1939 között, a nagy európai s még inkább a hazai események síkján, de éppúgy saját sorsában is, amelyet magán-világtörténelemnek nevez.” Passuth László
-
Gyógy- és fűszernövények termesztése, felhasználása
04 000 FtA gyógy- és fűszernövények felhasználása rendkívül sokoldalú: fogyaszthatjuk magvaikat, virágaikat vagy leveleiket, készíthetünk belőlük teát, és jégkockában, koktálokban is találkozhatunk velük. Ebből a hasznos, gazdagon illusztrált kézikönyvből megtanulhatjuk, hogyan alakítsuk ki saját fűszerkertünket, illetve hogyan használhatjuk fel gyógy- és fűszernövényeinket életünk szinte minden területén.
Holly Farrell a világhírű angol Királyi Botanikus Kert (Kew Gardens) szakembereinek közreműködésével részletesen leírja 77 gyógy- és fűszernövény termesztését, betakarítását és a legváltozatosabb módokon való felhasználását, a zöldtetőtől a házi pesztóig. -
Gyógyíthatsz
0600 FtAz `Agykontroll` című, nagy sikerű könyv amerikai írója új könyvével 40 nap alatt tanítja meg az olvasót az öngyógyítás és gyógyítás egyszerű és hatásos módszereire. Többek között a kézrátétellel való gyógyítást is ismerteti. De nemcsak a gyógyulni és gyógyítani vágyók kincse lesz ez a könyv, hanem azoké is, akik más célból akarják elsajátítani a világhírű Silva-féle agykontrollt, mert művében a szerző részletes útmutatást ad ehhez.
-
Gyógyító médium
04 000 FtA Gyógyító Médium könyvek New York Times bestseller szerzőjétől, íme az egészség forradalmát elindító könyv átdolgozott és bővített kiadása. Anthony William, a gyógyító médium, több millió embernek segített meggyógyulni különböző betegségekből, most pedig visszatért a mindent elindító kötethez, amelyben először ismertette meg az olvasókkal a fentről származó gyógyító tudását, hogy a szélesebb tömegeknek is segíthessen válaszokat kapni, gyógyulni és visszaszerezni az életüket. A közismert és sok embert érintő betegségek – mint a migrén, a Candida – mellett, a súlyosabb és krónikus betegségek mögött rejlő valódi okokat, valamint gyógymódokat fedi fel az író, melyek a teljes és természetes módon történő gyógyulás titkait rejtik magukban. Az orvostudományban forradalmian újnak számító módszerek olyan betegeknél hoztak fantasztikus és végleges gyógyulást, akik előtte pénzt és időt nem sajnálva jártak kezelésről kezelésre – eredménytelenül. E nem mindennapi könyv átdolgozott kiadása még több immunerősítő támogatást nyújt, recepteket kínál és még több olyan megoldást tár elénk, amelyek segítenek a gyógyulásban, a betegségek utáni regenerálódásban mind testileg, mind lelkileg. Ismerd meg több mint harminc betegség és állapot valódi okát, melyek jelenleg nem megfelelően vannak értelmezve és kezelve. Tudd meg, milyen természetes gyógymódok jelenthetik a megoldást olyan betegségek hosszú sorára, melyek képesek megkeseríteni életünket, ideértve a Candidát, a migrént, a depressziót, a Lyme-kórt, a krónikus fáradtság szindrómát, a hormonális egyensúly felborulását, a sclerosis multiplexet, neurológiai és autoimmun betegségeket, krónikus gyulladásokat, a vércukorszint ingadozásait és rengeteg egyéb egészségügyi problémát. A Gyógyító Médium által nyújtott gyógyító erő ma már bizonyított. Világszerte menedékként találtak rá erre az információra olyanok, akik addigra már mindent kipróbáltak, amit az orvostudomány és a kutatások kínálni tudtak. Soha ne felejtsd el a gyógyulás felé tett lépéseid erejét. „Megérdemled a válaszokat. Megérdemled, hogy meglegyen a tudásod és az eszközeid ahhoz, hogy megvédhesd magad és a szeretteidet. Soha ne feledd: a gyógyulásért végzett munkádnak nagyobb jelentősége van, mint azt valaha gondolnád.” – Anthony William
-
Gyógyító növények
01 000 FtA Gyógyító növények c. könyv 1974-ben megjelent negyedik kiadása az iránta megnyilvánult nagy érdeklődés következtében rövid idő alatt elfogyott. Ez a körülmény, valamint a fejlődés és az olvasók által támasztott igények szükségessé tették az ötödik, átdolgozott és bővített kiadás megjelentetését, amellyel a szerzők minden bizonnyal kielégítik az érdeklődőket.
A gyógynövények iránti érdeklődés világszerte, nálunk pedig különösen nagymértékben növekszik; szaporodik mind a gyógynövénygyűjtők, mind pedig a gyógyteákat fogyasztó közönség tábora. A gyógyszeripar is egyre gyakrabban fordul a gyógynövényvilág szinte kimeríthetetlen forrásaihoz.
Az új fejezetekkel kiegészített ötödik kiadásban a szerzők által közreadott anyag nagymértékben segítheti a gyógynövénygyűjtőket, valamint a gyógynövényáruk forgalmazásával és feldolgozásával foglalkozókat is munkájuk elvégzésében; nem utolsósorban pedig a gyógyteákat fogyasztó, vagy éppen fogyasztani kívánó közönségnek nyújt hasznos tanácsokat. -
Gyógyító színek
01 600 FtA fény gyógyító erejét általában ismerjük, a színekét már kevésbé. Jóllehet a színek a „fény”, a „napsugár” gyermekei. Ahol hiányoznak a színek, ott a magány, sivárság és az élettől való féelelem uralkodik. Ahol színes a környezet, ott a fejlődés, élet, erő és öröm lakik.