A hanyatlás nemcsak a nemzetszocialista Németország bukása volt, hanem szövetéseseié is, akik többnyire bénultan várták a fenyegető véget, nem tudtak szabadulni Hitler halálos szorításából. Ki volt a hibás? A sors, a körülmények, a balszerencse, az emberi tehetetlenség, a hibás politika, a német túlerő? vagy mindez együttvéve? Végülis érezhető különbségek vannak. Horthy, az öreg admirális, aki a Führer hatalomra jutását oly örömmel fogadta, s akit Hitler is bizonyos tisztelettel vett körül korábban, még vagy már képes volt elpirulni, amikor harmincezer munkaszolgálatos pusztulásáról szólt, és bárhogy is képzelte el a haza szociális és politikai viszonyait, a hazája iránti aggódás fel-felébresztette benn a józan számítás és gondolkodás igényét. A kedvenc, a fegyelmezett katonát, Antonescut a bolsevizmus iránti gyűlölete mellett mindenekelőtt magyarellenes bosszúszomja vezérelte, és Erdély visszaszerzése kötötte le fő gondolatát. A Hitler jóvoltából államfővé emelkedett vidéki plébános Tisóból Szlovákia látszatfüggetlensége jórészt kiölte mindazt, amit valaha is Krisztusról és a kereszténység humanizmusáról tanult és maga is tanított. Az emberileg lezüllött horvát ügyvéd, Pavelics már évtizede csak az erőszak bűvöletében élt, és szintén a függetlenség nevében ölette halomra, Malaparte által megörökített példátlan brutalitással, mindazokat, akik a németek ölelésében kikiáltott álfüggetlenség helyett valóságos értékeket akartak szolgálni. A józan professzor, Filov világos társadalompolitikai és hatalmi megfontolásból és némi területi engedmény ellenében sorakoztatta fel országát a náci táborba. Sakkfigurák? – A nevek mögött országok voltak, emberek millióinak élete, sorsa szenvedése.