• Vallás és faj

    0

    Hitvédelmi célú könyvemmel kettős feladatot kívánok szolgálni. Egyrészt felelni akarok több fontosabb kérdésre, amely a néhány évtizedes, erőteljes iramú fejlődésre visszatekintő örökléstudomány és fajkutatás legújabb eredményeivel kapcsolatban a keresztény hit területén felmerült. Másrészt, mivel e kérdések egy részét torzítva és túlozva az úgynevezett «faji vallás» követelésének jelszavai röpítik világgá, azért ezekkel a jelszavakkal szemben felvonultatom az illetékes tudományágak (faj- és örökléslélektan, bölcseleti embertan, faj- és vallástörténet) ítéleteit. Hauer Vilmos tübingai egyetemi tanár és vallástörténész mint a «német hitmozgalom» (Deutsche Glaubensbewegung) megalapítója egyben a faji vallás követelésének legfőbb elméleti megalapozója is. Könyvem külső forma szerint Hauer ellen szól. Valójában az így választott külső irodalmi forma csak alkalom arra, hogy a faji vallás elméletével szemben felvett tudományos vita keretében feleljek az örökléstan és fajkutatás fejlődésével szükségszerűen együttjáró teológiai kérdésekre.

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Vallás és filozófia

    0

    A nagy német költő három prózai tanulmányát nyújtjuk át ebben a kötetben olvasóinknak. Mindhárom Heine legérettebb korszakából, az 1831-ben bekövetkezett párizsi emigráció idejéből való. Heinének ezek a művei a Németország demokratikus átalakulásáért folytatott küzdelem jegyében születtek – a reakció, a szolgalelkű filiszterszellem, a hamis hagyományokból táplálkozó filozófiai nézetek ellen. Heine élesen szembehelyezkedik a konzervatív szellemtörténeti irányzatokkal, nemzeti tettként magasztalja Luther bibliafordítását, és a német filozófia forradalmi magvát Kant és Hegel műveiből bontakoztatja ki. Sziporkázóan elmés irónia, tudományos alaposság és mély felelősségérzet jellemzi ezeket az írásokat, melyek a német nemzeti öntudat és nemzeti önkritika harmonikus egységének legszebb példái, és éppen ezért jelentősen hozzájárultak a XIX. századi demokratikus mozgalmak kibontakozásához.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Vallomások

    0

    „Augustinusnak,a patrisztika-korabeli gondolkodás kiemelkedő képviselőjének filozófiai és irodalmi hatása napjainkig érzékelhető.”

    1 200 Ft
    Tovább olvasom
  • Vallomások

    0
    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Vallomások / Emlékiratok

    0

    Vallomásait latinul írta 1716-19 között a grosbois-i kolostorban, majd Törökországban (Jenikőben fejezte be). Részint a hivatalos egyházi felfogással, a pápaság és a francia udvar világával szembenálló jezsuita irányzat szellemében fogant alkotás: vallásos elmélkedéssel átszőtt, igen őszinte, néhol szenvedélyes, másutt fájdalmasan megnyugvó hangú önvallomás egész életéről (kivéve az Emlékiratokban megírt éveket). Emlékiratait 1716-ban alkotta meg. Politikai irat, mely azonban tele van személyes vonatkozásokkal. A korabeli önéletíráshoz hasonlatosan megírt visszaemlékezések 1703–1711-ig, a magyar határra való megérkezésétől az ország elhagyásáig terjedő évekről adnak hű képet. Elemző, dísztelen stílusát erős érzelmi hatást keltő elemek szövik át: egy-egy részlet szinte novellaszerű alkotás (a megérkezés leírása, az első vereség hírére kétségbeesett parasztok messzehangzó jajszavának felelevenítése stb). Szépírói erényekben gazdag részletek jellemzik e kortörténeti dokumentumot.

    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Vallomások Bartókról

    0

    Fodor Andrásról, a költőről köztudott, hogy a muzsikában is igen ott-honos. Verseinek zeneisége, témája gyakran utal erre. Prózaíróként is irt zenéről, könyve jelent meg Stravinskyról. Bartók pedig vezércsillaga volt a magárataláló ifjú költőnek, Ennek a Bartók élménynek ád hangot e kötet. A versek keretezte-tagolta esszék e Bartók-hatás kialakulását tárják föl, másrészt különféle, Bartókkal kapcsolatos kiadványok költőien fogalmazott, általános érvé-nyű recenziói. A bevezető, krónikás rész, a „Küzdelem Bartókért”, címe szerint kettős értelmű: a küzdelem azért is folyt, hogy a költő meghódít-hassa Bartók életművét, de azért is, hogy szellemi életünk végre befogad-hassa legnagyobb zeneszerzőnk alkotásait. Mindez, szerencsére, ma már történelem, de nem árt figyelmeztet-ni rá: volt korszak Magyarországon, amikor a cenzúrázott Bartókért küzdeni kellett.

    600 Ft
    Tovább olvasom
  • Vallomástöredékek

    0

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Válogatott filozófiai írások

    0

    Kötetünk célja összefoglaló képet adni Fichte filozófiai rendszeréről és gondolkodói fejlődéséről. Az első három írásban a fichtei filozófia alapgondolatának, a gyakorlati ész elsődlegességének, az idealista tevékenységelv eszméjének valóban klasszikus megfogalmazásait olvashatjuk, A természetjog alapja…. az empirikus Én dedukciójának legfontosabb mozzanatait tartalmazza, Az ember rendeltetése e filozófia egészének kétségkívül legsikerültebb és legjelentősebb „népszerű” összefoglalása, A jelenlegi kor alapvonásai a gondolkodó történelem- és államfilozófiáját reprezentálja. Fichte filozófiája fontos láncszem a dialektikus gondolkodás fejlődéstörténetében, de egyes gondolatai közvetlen mondanivalót is hordoznak számunkra, elsősorban azáltal, hogy – bár elvontan, eszmeileg – a egyént és a nemet, a társadalmat szoros összefüggésben tekintve hirdeti az emberi tevékenység, aktivitás döntő jelentőségét.

    2 400 Ft
    Tovább olvasom
  • Válogatott művei

    0

    Vitkovics Mihály – ma már látjuk – nem azt érdemli, hogy merőben irodalomtörténeti adatként vagy egy szép szoborcsoport mellékfigurájaként őrizgessék nevét tudós kutatók. érdeme nagyobb ennél, s ez szeretetteljesebb köztudatba kívánkozik. A magyar nyelv, a magyar irodalom ügyének lelkes, fáradhatatlan művelt szószólója és szervezője volt, nem utolsósorban a szerb-magyar irodalmi kapcsolatok első ápolója, buzgó közvetítő a két szomszédnép értelmisége között.

    850 Ft
    Kosárba teszem
  • Válogatott tanulmányok

    0

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Válogatott tanulmányok

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Válogatott versek

    0

    Guillaume Apollinaire (1880-1918), aki olasz és lengyel származású, még fiatalon Franciaországba kerül. Itt nő fel, és itt lesz költő. Volt nevelő, később Párizsban a művészvilág központi figurája lesz. Részt vett az I. világháborúban, izgalmas kalandnak éli meg. 1916-ban megsebesül, aminek következményeit haláláig viseli.

    1 800 Ft
    Tovább olvasom
  • Válogatott versek

    0
    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Válogatott versek

    0

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Valóság Gondolat Rajz

    0

    z egyes fejezeteket elméleti írások vezetik be, amelyekhez a könyv nagyobb részét kitevő illusztrációs anyag, mintegy 1600 grafika kapcsolódik. A szerzőteam tagjai a BME Rajzi és Formaismeretei Tanszékén oktatnak, és évek óta dolgoznak egy új, komplexebb grafikai szemlélet kialakításán.

    12 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Változó Erdély

    0

    A kötetcím arra utal, hogy a magyar Erdélynek a XX. századi kataklizmák szabták meg az életét. A század elején az Erdélyben még magabízó és gyarapodó magyarság élt, akik igen rövid idő alatt alávetett helyzetbe kerültek. Ennek a folyamatnak a történelmi, művelődéstörténeti és irodalmi vonatkozásait vizsgálja a szerző.

    950 Ft
    Kosárba teszem
  • Változó világtérkép

    0

    „Akár ókori agyagtábláról, akár korszerű műholdképről van szó, a térkép mint olyan alapvető fontosságú emberi célokat és igényeket szolgál – a valóság térképészeti leképezését. Készüljön bármilyen adatrögzítési és ábrázolási eljárással, a térkép világunk adott állapotáról és változásainak mikéntjéről mesél.” Daniel Yergin gazdaságtörténész, energiaszakértő jelen kötetében nem vállal kevesebbet: a geopolitikában és az energetikában jelenleg zajló, világunkat átformáló változásokat tárja az olvasó elé. A Pulitzer-díjas szerző rendkívüli tudását úgy adja át olvasóinak, mint ahogy a régi korok világlátott felfedezői: egy térképet kiterítve, régiónként veszi sorra a nagyhatalmi szereplőket. Az Egyesült Államokra, Oroszországra, Kínára, valamint a Közel-Keletre új perspektívából tekint, s kiváló lényeglátással közelít rá egy-egy állam történelmében bizonyos fordulópontokra, kritikus döntésekre vagy elszalasztott lehetőségekre, melyek a mai geopolitikai viszonyok kialakulásához vezettek, s segítenek megérteni az adott szereplő jelenkori politikai tettei mögött rejlő motivációkat. Egy olyan korban, amikor a megalapozott érvek fogyóban vannak, szemléletes statisztikákkal világítja meg az átalakuló nemzetközi trendeket, realista módon értelmezi az energiaátmenet körüli tényeket és tévhiteket, ezáltal segít az olvasónak eligazodni egy új, dinamikusan változó globális térképen.

    4 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Változtasd át a félelmedet!

    0

    Anselm Grün arra hív minket, hogy vizsgáljuk meg közelebbről saját érzéseinket, lépjünk beszélgetésbe saját félelmünkkel, hallgassunk rá, halljuk meg, mit mond nekünk, s tegyünk különbséget: vajon határaimra hívja fel figyelmemet, vagy pedig egy beteges mintát vésett belém. Grün számára nem a klasszikus terápia, hanem a lelki utak lényegesek, hogy kezeljük félelmünket és megszabadítsuk szívünket a szűkösségből. Meg van győződve róla: A félelem angyallá válhat, ha békét kötünk vele, s barátunkká tesszük a nagyobb elevenség felé vezető úton. A Bibliával beszélgetve, és megfigyelve, hogyan bánik Jézus az emberek valós félelmeivel, Grün olyan belátásokat fogalmaz meg, amelyek terápiásan is segítséget jelenthetnek.

    3 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Van Eyck festői életműve

    0

    A bevezetőt Végh János írta, a dokumentációt Giorgio T. Faggin készítette.

    1 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Váncsa István szakácskönyve

    0

    Váncsa István szakácskönyve harminc évig készült, azóta gyűjtögeti a szerző az ízlése szerinti recepteket, s végül ezek közül választotta ki ezeregy különleges, kivételesen finom étel elírását, a gyűjtemény legjavát. A könyv emellett a konyhaművészetre vonatkozó ismeretek gazdag tárháza, s ráadásul nemcsak tanulságos, hanem rendkívül mulattató is. Olvashatunk benne olyasmiről, mint hogy mi köze van a magyar lakodalmas birkának Belső-Ázsiához, a töltött káoszának Perzsiához; hogyan kapcsolódik össze a levesfőzés a hadművészettel; ki volt Prométheusz, és egészen pontosan mennyire cselekedett alkohol befolyása alatt akkor, amikor hazavitte a tüzet. Szó esik a könyvben a világegyetem létezését meghatározó fizikai állandók és a marhafarok különös, misztikus kapcsolatáról, a rákok víz alatti hetvenkedésének matematikai vonatkozásait leíró Rayleigh-Plesset típusú egyenletekről, a norvég kormány halfőzési szokásairól, a marsala történetéről és fajtáiról, a polip hátborzongatóan fejlett intelligenciájáról, de mindenekelőtt a konyhaművészet filozófiai, irodalmi, képzőművészeti és vallástörténeti hátteréről, meg arról is, hogy hogyan igyunk madeirát. Komoly, elmélyült gondolkodású ínyencekhez szól ez a különleges mű, amely szakácskönyvnek nélkülözhetetlen, olvasmánynak pedig roppant szórakoztató.

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Vándornyomdászok Magyarországon a 16. században

    0

    A Nyomdász könyvtár sorozat ötödik kötete a magyarországi nyomdászat öt úttörőjének – Huszár Gál, Raphael Hoffhalter és fia Rudolf, Bornemisza Péter, Mantskovit(s) Bálint – küzdelmes életútján, munkásságán, művein, nyomtatványain keresztül megismerteti az olvasót a lutheri reformáció hazai terjedésével, a hazai tipográfia útjának kibontakozásával.

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Vanina Vanini – Elbeszélések

    0

    Déli szenvedély, féktelen indulatok, csodálatosan szép asszonyok szerelme, pápák és hercegek hatalmi tébolya, pénzsóvársága – ilyen és hasonló indítékok ösztönzik Stendhal elbeszéléseinek hőseit tetteik elkövetésére.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Várak, várkastélyok, várhelyek Magyarországon

    0

    A Panoráma „Utazások a múltban és a jelenben” sorozatának új kötete a mai Magyarország területét bejárva, 2000 év történelmi emlékeit mutatja be az olvasónak.
    Várak, várkastélyok, vármaradványok, tornyok, vár- és városfalak, árkok – mind-mind a múltunkra emlékeztetnek.
    A honfoglalást követően, a magyar államiság kialakulásával párhuzamosan a király az ország védelmére, a főurak gyakran hatalmuk, s vagyonuk biztosítására kezdtek erősségeket építeni; melyek történelmünk különböző időszakaiban a vidék vagy az ország védelmét is biztosították.
    Históriánknak ezen emlékeit végigjárva, hazánk és a magyarországi várépítés történetét ismerjük meg.

    1 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Varázstükör

    0

    Kornét Gábor újságíró barbár idők tanúja. Berlinből tudósít, amíg ki nem utasítják Németországból. Hazatérve egy nevezetes varázstükröt örököl, amely egykor Rabbi Abraham Eleazarnak, az 1100 körül élt nagy kabbalistának, mágusnak és alkimistának tulajdonában volt. „Semmi el nem rejtőzhet előle, amit látni akar… Mert mi maradhat titokban a Szellem előtt, amely nem ismer időt, távolságot, áthatol az anyagon, s minden forma mögött az anyagot szemléli? A tükörbe pedig ez a mindentudó, mindenlátó, misztikus erőinek birtokában lévő szellem vetíti ki a felidézett jelenségeket.” Kornét Gábor azonban nem csupán látni akar, hanem jótékonyan beleavatkozni a zajló eseményekbe… Szepes Mária ezoterikus regénye mélységével, fordulatosságával méltó párja a Vörös Oroszlánnak.

    3 600 Ft
    Tovább olvasom
  • Varietas delectat – Latin mondások

    0

    1 200 Ft
    Tovább olvasom
  • Varjunemzetség

    0

    Kós Károly krónikának nevezi ezt a legkedvesebb, legjellemzőbb könyvét. „Nem regény, nem is történelem – írja. – Nem kitalálás, de nem is valóság. Csak néhány szál virág…” S feleségének ajánlja „ezeket a régifajta, sovány, köves földben termett, erdők alján, hegyek között, az örökké élő múlt porából született virágait Kalotaszegnek.”

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Városaink múltja és jelene

    0

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Városépítés Magyarországon

    0

    Egy nemzet története valójában városainak története: a falvak népe őrzi a nyelvet és a hagyományokat, de nem lesz nemzetté. Ahhoz értelmiség kell, értelmiség pedig magasabb iskola és város nélkül nem létezik. Az értelmiség ad nevet egy nemzetnek. Városi értelmiség nélkül fennmaradhat a nép és a nyelv, de nem születik sem irodalom, sem nemzeti tudat. Dr. Takács Sarolta könyve nem építészettörténet, nem műemléki katalógus, hanem annak leírása, hogyan teljesítették történelmi feladatukat a mai Magyarország városai, tartalommal töltve meg azt a szót, hogy magyarság.

    3 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Városépítés Magyarországon

    0

    Egy nemzet története valójában városainak története: a falvak népe őrzi a nyelvet és a hagyományokat, de nem lesz nemzetté. Ahhoz értelmiség kell, értelmiség pedig magasabb iskola és város nélkül nem létezik. Az értelmiség ad nevet egy nemzetnek. Városi értelmiség nélkül fennmaradhat a nép és a nyelv, de nem születik sem irodalom, sem nemzeti tudat. Dr. Takács Sarolta könyve nem építészettörténet, nem műemléki katalógus, hanem annak leírása, hogyan teljesítették történelmi feladatukat a mai Magyarország városai, tartalommal töltve meg azt a szót, hogy magyarság.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Városépítéstan

    0

    Ez a könyv az 1961-ben megjelent A városépítés története és a harmadik kiadásban 1972-ben megjelent Településtervezés összevont, bővített és átdolgozott kiadása.
    Az első rész a városépítés történetét tárgyalja. Négy fő fejezetéből az első a városodás és a városépítés kezdetét, a rabszolgatartó társadalmak, az ókori keleti, az ókori görög, majd az ókori római városépítést ismerteti. A másodikban a feudális társadalmak városépítéséről, ezen belül az európai korai és fejlett, majd a kései feudalizmus és az Európán kívüli országok feudalizmus-kori városépítéséről esik szó.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem