• „Élni akarok”

    0

    A ​tizennyolc éves moszkvai diáklányt, Nyina Lugovszkaját 1937-ben öt év kényszermunkára ítélték, melyet egy kolimai börtönlágerben kellett letöltenie. „Bűne” mindössze annyi volt, hogy apja egykor a szociálforradalmár (eszer) pártban tevékenykedett, majd a NEP idején sikeres magánvállalkozást, pékséget hozott létre, ahol több száz embernek adott munkát (s mindez elég volt hozzá, hogy száműzzék Moszkvából). Maga Nyina pedig 1932-től, tizenhárom éves korától kezdve naplót vezetett, amelyben kamaszkori vívódásai, iskolai kalandjai, első romantikus vonzódásai mellett leírta véleményét a bolsevik rendszerről is, amellyel szemben „iszonyatos haragot” érzett, mert elvette tőle az apját.

    2 500 Ft
    Tovább olvasom
  • 25 éves a Magyar Földrajzi Múzeum

    0

    Negyed évszázad telt el a múzeum alapítása óta. Ebből az alkalomból egy összefoglaló jellegű kötetben szeretnénk számot adni munkánkról, mely ezt az országos gyűjtőkörű, Érd városa által fenntartott szakmúzeumot és a falai között zajló munkát több szempontból mutatja be.
    A jubileumi kötet az intézményt létrehozó geográfusra, Balázs Dénesre emlékező fejezettel kezdődik, és az alapító „Élő Múzeum” gondolatának aktualizálásával fejeződik be. Mindez keretet ad a könyvnek, hangsúlyozva Balázs Dénes munkásságának és szemléletének máig ható fontosságát.
    Az olvasó képet kap a múzeum alapításának körülményeiről, kiállításainkról, 25 év változatos szakmai programjairól, a könyvtár és a gyűjtemény sajátosságairól, városunkra vonatkozó kutatásainkról. Érdekesek lehetnek hagyatékok, tárgyak, muzeális értékű relikviák Érdre kerülésének sokszor filmbe illő, vagy éppen a véletlenen múló történetei. Vendégkönyvi bejegyzések és humoros vagy tanulságos múzeumi anekdoták teszik még színesebbé kiadványunkat. A könyvben nem csupán munkatársaink írásai kapnak helyet, hanem társintézmények dolgozói, szakértők, visszaemlékezők sorai is megjelennek.
    A kötet célja, hogy a múzeumot, és annak szakmai tevékenységét a tényeken túl emberközelibb módon mutassa be, a múlt történésein keresztül, abból tanulva adjon képet fejlesztési elképzeléseinkről, terveinkről.
    A szerkesztő

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • A csekei monológ

    0

    Minden esszémet szeretem, de a kedvencem A csekei monológ. Szegény bűnösök vagyunk valamennyien, de a legkeservesebben akkor vétünk, mikor jót akarunk, sterilen jót, az igazságtalanságig, a pusztító tévedésig vezető valóban csak jót.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A Csíki Magánjavak története 1869-1923

    0

    A Csíki Magánjavak néven ismert vagyonkomplexum Csík vármegye dualizmus kori fejlődésében betöltött szerepét már a kortársak is kiemelkedőnek tartották. A román állam általi kisajátítást (1923) követően azonban jelentőségét és az intézmény tevékenységét szinte teljesen elhomályosították az igazságtalan döntés megszüntetése érdekében tett politikai-jogi lépések, amelyek során a vagyon kezelésére, vagy a jövedelmek felhasználására csak szűkszavú utalások történtek. Mivel a több mint egy évtizedes küzdelem nem csak a hazai, de az európai közvélemény (a tulajdonosok a Nemzetek Szövetségéhez fordultak jogorvoslatért) figyelmét is felkeltette, a Magánjavakról csaknem mindenkinek az az időszak jut eszébe, amikor lényegében a vagyonközösség nem is létezett. Ez a paradox helyzet ösztönözte a könyv szerzőjét arra, hogy a hagyományos „Magánjavak-kép” megrajzolása helyett – mely a vagyon visszaszerzése körüli eseményeket helyezi előtérbe – behatóan tanulmányozza az intézmény történetét (1869-1923)..

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A fejedelem stafétája

    0

    A történelmi regény a Rákóczi-szabadságharc idejébe viszi el az olvasót. Még a nagyságos fejedelem hadai uralják az ország nagy részét, ám már jelentkeznek a szüntelen hadakozás, a végső erőt felőrlő küzdelem kifáradásának tünetei. Ennek egyik jele az, hogy a fejedelem kincsesládája csaknem kiürült. Márpedig a háborúhoz nemcsak vitézség, hanem pénz is kell.

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • A halhatatlan

    0

    Olga Szlavnyikova 1957-ben született Jekatyerinburgban, jelenleg Moszkvában él. A Novij Mir, a Znamja és az Oktyabr című folyóirat munkatársa. A halhatatlan című regényét Booker-díjra jelölték 2001-ben és a National Bestseller-re 2002-ben. 2006-ban, a hamarosan magyar nyelven is olvasható, 2017 című regényével elnyerte az orosz Booker-díjat.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A két világháború között

    0

    5 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A modernizmus sorskérdései. Válság és megújulás a 19. és a 21. század festészetében

    0

    Ki, milyen alapon, honnan „számítja” a képzőművészeti modernizmust? Szabadi Judit minden témában megtalálja azt a pontot, ahonnan ő másként látja, és teszi mások számára is beláthatóvá a már ismert vagy eddig még ily módon fel nem tárt művészettörténeti tényeket. Alkotói életútjának legfontosabb darabjait tartalmazó, szépirodalomként is olvasható könyve a modernizmus sorskérdésit koherens egységben láttatja. Egyedi szemléletét esszéisztikus stílusban fogalmazza meg, s tanulmányai továbbgondolásra késztetnek minden olvasót, legyen az „laikus” avagy szakember. A magyar századelő és az európai modernizmus egybejátszatása, egymásra-montírozása a korszak izgalmas aszimmetriája ellenére is megteremti az egységet a tanulmánykötet két ciklusa között. A könyvet olvasva talán lehetőség nyílik majd arra is, hogy tovább töprengjünk a magyar és az egyetemes festészet korrelációjának máig megoldadan kérdésein. A kötet az 1969 és 2005 között keletkezett, e kiadás számára kiegészített, nem egy esetben újrafogalmazott írásai egy gazdag tudományos pálya ívét rajzolják meg. Egy tudományos pályáét, mely önmagában is tananyag lehetne.

    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A régészet csodái

    0

    A régészet csodái több mint 40 kiváló régész, történész és kulturális antropológus együttműködésének eredménye. A legújabb felfedezéseket is tartalmazó, gazdagon illusztrált kötet átfogó képet nyújt a régészettudományról. Számba veszi az öt világrész kultúráinak és civilizációinak maradványait, és a leletek alapján rekonstruálja a múltat – a ruházkodástól és az étkezéstől kezdve a társadalomszerveződés legösszetettebb kérdéseiig.
    A szerzők régióról régióra és kultúráról kultúrára járva mutatják be a világ legfontosabb régészeti lelőhelyeit, és ezeken keresztül az emberiség történetét. A hatalmas leletanyagban való tájékozódást elősegítik a kiemelt témákról szóló fejezetek, amelyek többek között a múmiákkal és a mumifikálással, a mocsári hullákkal, az írás kialakulásával, az azték emberáldozatokkal és a sziklaművészettel ismertetik meg az olvasót.

    5 000 Ft
    Tovább olvasom
  • A társadalomtudományi kutatás gyakorlata

    0

    A kötet egyetemi tankönyv, emellett a társadalomtudományi kutatások módszertanának alapvető, világszerte használt kézikönyvének új, hatodik kiadása, amely a 9. angol nyelv kiadás fordítása, több ponton átdolgozásra került. A szerző előszavában részletesen ismerteti a változtatásokat, figyelembe véve a társadalomtudományok gyakorlata és az alkalmazott módszerek változása során végbemenő folyamatokat.

    10 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A világ madarai

    0

    A Határozó Kézikönyvek a természet világának megismerésében és megértésében segítik az Olvasót. A gondosan összeválogatott színes fényképek, a rövid, lényegretörő leírások segítséget nyújtanak környezetünk, a növények, az állatok, az ásványok és a kőzetek világának megismeréséhez. Ezek a könnyen használható, szép kivitelű és tartalmas könyvek nem hiányozhatnak egyetlen természetet kedvelő felnőtt vagy gyermek könyvtárából sem.

    2 400 Ft
    Tovább olvasom
  • Arisztokraták ma I.

    0

    Ez a könyv a történelmi arisztokrácia hazánkban élő, illetve Magyarországhoz szorosan kötődő tagjairól szól. Adonyi Sztancs János az utóbbi két évben huszonegy főnemesi családot keresett fel. A szerzőt leginkább az érdekelte, miként és miből élnek manapság a főnemesek. Kölcsönöz-e nekik tekintélyt történelmi nevük? Milyen nyomokat hagyott bennük az üldöztetés? Hogyan látják a jövőt? Mindemellett most először, ebben a kötetben kerülnek nyilvánosság elé olyan történetek, amiket kizárólag a családi legendák őriztek meg. Például: miért csapták ki a kalocsai katolikus gimnáziumból a 2003-ban boldoggá avatott Batthyány-Strattmann Lászlót? Miért maradt alul Podmaniczky báró Beethovennel szemben abban a szerelmi küzdelemben, amit egy Brunswick lány szívéért vívtak? Milyen szemtelen ajándékkal utasította vissza Esterházy herceg a magyar koronát, amelyet Napóleon ajánlott fel neki? Kit kellett ahhoz lefejezni, hogy a Bánffyak a mai napig utáljanak szőnyegen állva fogadalmat tenni? Milyen körülmények között kunyerálta el Victor Hugo, a francia költő, író Teleki Sándortól a cifraszűrét? Megtalálta-e az inka hercegnő kincsét a Szalay-Berzevicy család? Milyen üldöztetéseken mentek keresztül Tisza Kata felmenői?

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Arisztokraták ma II.

    0

    Az Arisztokraták ma második kötetében olyan titkok és legendák kapunk első ízben nyilvánosságot, amik túlmutatnak egy-egy főnemesi család keretein. Miért vállalt hullamosást Párizsban gróf Nádasdy Borbála? Miért bútorozta be a pannonhalmi főapát báró Apor Péterék házát? Mit kért gróf Markovits Kálmán olimpiai bajnok Rákosi Mátyástól? Mi köze a gépromboláshoz a Fiáth bárónőknek? Milyen terve volt Istennek Borbón Alessandro királyi herceggel? Hogyan veszett nyoma báró Atzél Edének? Miért robbantott teherautót Odescalchi Pál herceg? Mitől vált legendássá gróf Wenekheim Dickens Jeanne-Marie az argentin pampán? Miért kísérti a Perényi bárók feleségeit a fej nélküli barát szelleme? Miért kántorizál magyar falvak templomaiban Willelsbach királyi hercegnő? Miért lett volna jobb báró Jeszenszky Antalnak, ha nem születik arisztokratának? Hogyan lett az ékszertervező Kornis grófból mezőgazdasági vállalkozó? Mi köze báró Riedel Miklósnak a belső villámképződéshez? Miért jelent meg egy sebéhez kapó vörös róka Bolza gróf lelki szemei előtt? Milyen hátrányt okoztak Csáky István grófnak a keletnémet műszaki rajzolók? Miért érte meg báró Kémény Jánosnak harmincötezer hektár erdőt színházra költeni? Milyen titka volt Rudnyánszky báróék sziklapincéjének? Hogyan varrták Puchmer báróék nyakába az aradi vértanúkat? Miről híresek a Jankovich-Bésán grófok Dél-Afrikában? Miért vállalt hét gyereket Serényi Marianna grófnő? Hogyan vélekedik gróf Wass Huba amerikai tábornok a Wass Albertet ért vádakról? Csakúgy, mint az első kötetben, ismét arra keresek választ, mekkorát bukott az ország, a magyarság azon, hogy brutálisan kiiktatták a történelmi arisztokráciát a társadalomból?
    Adonyi Sztancs János

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Az alkimista-kódex

    0

    A krimi főszereplői, a geológus és a fiatal kutatónő egy tragikus barlangi balesetben találkoznak először.
    A rejtélyes balesetben életét veszti a kutatónő régészprofesszor édesapja is, aki egész életében elveszett történelmi ereklyék után nyomozott. Kutatásai során összefüggéseket fedezett fel a középkori misztika és a Szent Korona története között. Talált egy alkimista kódexet, mellyel lánya és segítője misztikus utazásra indul a középkorba. Kalandjaik során kénytelenek felfedezni, hogy saját múltjuk és a magyar királyok, különösképpen Mátyás és Zsigmond rég elfeledett szellemisége a távolból is hatással van a ma eseményeire…

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Az idők végezetéig

    0

    Az ​idők végezetéig A katedrális folytatása: ugyanabban az angliai városban, Kingsbridge-ben játszódik a történet kétszáz évvel később, a 14. században. A szereplők a katedrális építőinek leszármazottjai, akik ugyanúgy küzdenek az élettel, mint elődeik. Az Európán végigsöprő pestisjárvány a hajósok, kereskedők közvetítése révén felüti fejét az angliai kisvárosban is, s éveken keresztül változatlan erővel tombol, szedi áldozatait. A Benedek-rendi kolostor ispotálya az egyetlen hely, ahol a halálos beteg emberek menedéket kaphatnak. A járvány közepette sem állhat meg azonban az élet: meg kell erősíteni az életveszélyessé vált hidat, a katedrális megroggyant tornyát helyre kell állítani, s az elöljáróságnak és a céheknek biztosítaniuk kell a város megélhetését. Gyilkos indulatok, testvérharcok, árulások, minden nehézséget áthidaló szerelmek közepette zajlik az élet Kingsbridge-ben. Ken Follett megint remekelt: olyan művet kínál olvasóinak, amely egyszerűen letehetetlen – egy hatalmas ívű történetet filmszerűen pergő cselekménnyel.

    4 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Bajuszokra vigyázni, itt jön Egeróni!

    0

    Egy félszemű rágcsáló tönkre akarja tenni a Rágcsáló Híreket… Én azonban mindenáron meg akarom menteni a kiadót: még arra is hajlandó vagyok, hogy részt vegyek egy rémisztő horrorkvízben, az Egérfogóban, ahol kis híján elveszítem a farkincámat! Végül pedig hála a híres Egeróninak, sikerül kiderítenem, ki a titokzatos rágcsáló…

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Bara Margit tekintete

    0

    „…() több Bara Margit nem fog születni, nem fog tündökölni, s nem fog eltűnni előlünk úgy, hogy mégis örökre megmaradjon. Bara Margit a gyöngyvászon egyszeri királynője, koronája nem hullt le, talán mert látni se láttuk, hogy fejére illesztették – hiszen mindig ott volt, ugye? Ezért aztán megmaradt olyannak, amilyennek mutatta magát.” – írja a színésznőről a kötet szerkesztője, Kocsis L. Mihály.

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Bethlen Gábor – Az átértékelt Bethlen Gábor

    0

    „A mohácsi vész után két, majd három részre bomlott Magyarország sorsát napjaink szenvedése alatt érthetjük meg; Erdély fejedelmeinek buzgólkodását a bomlott egység helyreállítására ma értékelhetjük legjobban. A letűnt idők tanuságára, reményre szomjúhozó lelkünk ma jobban megérti azon őseink szerepét, akikről eddig csak azt állapították meg, hogy pártot változtattak, fondorkodtak, vagy hősiesen elvérzettek a hazáért.”

    1 600 Ft
    Tovább olvasom
  • Csillag a holló árnyékában

    0

    Az Országos Széchényi Könyvtár mint a középkori és reneszánsz magyar kultúra írott forrásainak legnagyobb gyűjtőhelye a Reneszánsz Év alkalmából rendezett kiállításának középpontjába a könyvkultúrát állítja. A kiállítás a magyarországi humanizmus kezdeteit mutatja be.
    Vitéz János személye és működése kulcsa a magyarországi nagy reneszánsznak. Filológus, író, diplomata, mecénás, könyvgyűjtő, főpap a középkor és a reneszánsz határán. Ennek a kivételes tehetségű embernek és könyvtárának állítunk emléket a jelen katalógus megjelentetésével.

    3 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Csukjátok le Tévémacit!

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Dzsentlmenek

    0

    Henry Morgan bokszoló és zongorista közös lakásban él öccsével, Leóval, az egykori gyereksztárral, a hatvanas évek költőnemzedékének mára leépült jelentős alakjával. A rejtélyes Morgan fivérek otthonában furcsa események zajlanak. A regénybeli „Klas Östergren” 1978 nyarán csöppen az események középpontjába, amikor is a Morgan fivérekhez költözik – itt hamarosan megdöbbentő dráma részesévé válik…

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Édith Piaf

    0

    Ha az ember csak egyszer is hallotta, sosem feledheti Edith Piafnak, a kis „párizsi veréb”-nek a hangját, aki az utcasarokról a halhatatlanságba énekelte magát rövid, hányatott életében (1915-1963). Apja, anyja mutatványosként tengődött, nem ért rá törődni vele, ott nőtt fel az utcán, utcasarkokon, kávéházakban énekelte ki magából a fájdalmat, énekelte saját szerzeményét, „A rózsaszínű élet”-et, a szerelem himnuszát… – mígnem felfedezték, megtörtént a csoda, pontosabban kiderült, hogy ő maga az. A boldogságot nemigen ismerhette, nagy szerelmek, kudarc és siker, küzdelem várt rá, de világgá kiáltotta: „Nem bánok semmit sem! – Betegesen tékozolta magát” – mondta róla Maurice Chavalier, sok nagy művésszel és a nagyközönséggel együtt pályájának ámuló, egyszersmind megrendült tanújaként. Az utókor sem tud betelni vele: 2007-ben az Oscar-díjat egy gyönyörű, fiatal, de szinte ismeretlen francia színésznő kapta – Edith Piaf szerepéért. A legendás hírnév visszája, hogy annyian marakodnak Edith Piaf emlékén, hol leleplezik, hol istenítik. A két újságíró szerző színesen, mégis tényszerűen, kevéssé ismert fényképekkel illusztrálva eleveníti fel ezt a fantasztikus, mégis oly szomorú életutat.

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Egy hosszú élet rövid történetei

    0

    Pintér Emil könyve visszapillantás, memoár, amelyben egy sokat látott és tapasztalt ember mesél életéről, munkájáról, családjáról, pácienseiről. Teszi ezt azzal a bölcsességgel, amely egy már nyugvópontra jutott élethez megadatott.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Elegáns otthon. Az ötlettől a megvalósulásig

    0

    Nina Carnpbell Elegáns otthon című könyve mestermunka arról, hogy miként teremtsük meg a korszerűség és a hagyomány harmonikus egyensúlyát otthonunkban, családunk és életstílusunk szolgálatában. Alexandra Parsons tolmácsolásában.

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Elfogult beszélgetéseim

    0

    Dedikált példány

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Fából, kőből, sárból / From wood, stone and mud

    0

    „Lantos Miklós építész, félig-meddig mint az egykori építkező parasztemberek, ácsok, nádazók, kőművesek szakértő kollégája nézi az épületeket, a formákban látja a szerkezetet, a súlyok, a terhek megoszlását, a hordozó elemek teherbírását. A képeiből összeállított sorozatok kifejezik a különböző építőanyagok, a fa, a kő, a vesszőfonatra tapasztott, vályoggá szárított, téglává égetett sár és föld tájanként különböző módon megjelenő egyéniségét. Részletfelvételein érezzük az építkező munka fogásait, hosszú hagyományból merített tapasztalatait, az anyagokkal folytatott párbeszédet, amiben az alakító szándékkal szemben, vagy mellett érvényesül a fának, a kőnek esetleges formája, a tapasztást, a meszelést végző kezejárása. A műemlékvédelem alapelveit megfogalmazó Új Athéni Karta (1998) azoknak a felületeknek a megőrzését teszi feladatunkká, melyek „tanúi voltak a történelemnek”. A tapasztott, faragott, esőmosta felületek Lantos képein a történelemről tanúskodnak, a közöttük, előttük zajló hajdani paraszti életről. (…)”
    Hofer Tamás

    7 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Hasítás – Huszonhat író novellája a rockról

    0

    A rockzene nemzedékek számára nyújtott és nyújt máig is életre szóló élményt, mert mindenkit szétfeszít belül a rock and roll rugója! Tóth Krisztina és Békés Pál írók felkérték zenerajongó kollégáikat, hogy írjanak novellát valamilyen, a rockkal kapcsolatos személyes élményükről. Az írások témája igen változatos: egy lemez, szám, koncert, együttes, vagy csupán egy emlékezetes pillanat. Az antológiában huszonhat alkotó írása olvasható magyar és külföldi, régi és új, kőkemény és dallamos zenét játszó együttesekről, a Beatlestől a Nirvanáig.
    A művek szerzői: Dragomán György, Garaczi László, Grecsó Krisztián, Háy János, Hazai Attila, Kemény István, Podmaniczky Szilárd, Vámos Miklós, Balázs Attila, Bán Zsófia, Bárdos Deák Ágnes, Békés Pál, Demény Péter, Egressy Zoltán, Esze Dóra, Jánossy Lajos, Kapecz Zsuzsa, Kiss László, Kiss Ottó, Majoros Sándor, Méhes Károly, Ménes Attila, Radics Viktória, Salamon András, Szüts Miklós, Tóth Krisztina

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Hidak Veszprém megyében

    0

    Megjelent Veszprémben, a 49. Hídmérnöki Konferencia alkalmából 2008-ban.
    Írták: Balogh András, Fonyó Sándor, Gábriel László, Kovács Csilla, Gy. Lovassy Klára, Somfai Balázs, dr. Tóth Ernő

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Honterus Antikvárium 73. Aukció

    0

    500 Ft
    Kosárba teszem
  • Honterus Antikvárium 74. Aukció

    0

    500 Ft
    Kosárba teszem
  • Isten

    0

    „Egy és ugyanaz a valóság, de számtalan névvel illetik, és a hozzá vezető út is sokféle. Egyesek Istennek hívják, mások igazságnak nevezik, megint mások örökké tartó boldogságnak. Számomra Isten az igazság, és az igazság az, ami minden időben létezik: a múltban, a jelenben és a jövőben. Önmagától létező; sohasem született, s így sohasem hal meg. Ez a fény és a szeretet kútfeje. Isten keresése az igazság ismerete nélkül hiábavaló, mivel Isten a végső igazság. Az ember, noha minden élő teremtmény legkiválóbbika, mégiscsak egy befejezetlen lény, aki a tökéletességre, a fájdalmaktól és nyomorúságoktól való szabadságra vágyódik, s ez vezeti el az igazság felismerésének, megtapasztalásának kereséséhez. Az igazság mind belül, mind kívül megtalálható, így közvetlenül megvalósítható azzal, hogy felismerjük önmagunkban.” – Részlet Szvámí Ráma előszavából

    2 500 Ft
    Tovább olvasom