Önálló kötetben Magyarországon most jelenik meg először a regény. Maga Márai adta ki először Torontóban, 1975-ben, aztán a Helikon kiadó 2002-ben jelentette meg a Történelmi regények II. kötetében. A történelmi háttér csupán díszlet, amelybe belehelyezi az író mindazt a tudást, tapasztalatot és emóciót, amit immár 75 évesen magába gyűjtött a diktatúra természetéről.
Az Úr 1598. esztendejében, amikor a Szent Inkvizíció működése szinte már napi természetességgé és rutinná válik, egy spanyol karmelita szerzetes – maga is gyakorló inkvizítor – több zarándoktársával együtt Rómába megy, hogy meglássa azt az Egyetlent, akinek jogában áll oldani és kötni, akinek jogában áll bárkire ránézve máglyára küldeni vagy szabadon engedni: a Főinkvizítort, aki uralja a Santo Ufficio épületét, celláit, kínzókamráit, börtöneit és tágas csarnokait. A történetet egyes szám első személyben elmesélő karmelita atya titkos küldetéssel jött. Tanulmányozni az olasz dominikánusok módszereit, mert a spanyolokban száz év után felmerült a kétely, miért van az, hogy még mindig nem lehetett elpusztítani az összes eretneket? Miért, hogy akadnak nyakasok és megátalkodottak, akik minden kínzás dacára sem térnek meg? Aztán meg miért van az, hogy az inkvizítorok viszont a megtértek esetében egyre gyakrabban kételkednek abban, hogy őszinte-e a megtérésük, mi az a módszer, ami elvezet a Célhoz: az egységes és őszinte Hithez? A szerzetes Rómában mindent megnézhet és kihallgathat, feladata, hogy erősítse a kínzásnak alávetett eretneket, nehogy idő előtt összeroppanjon, és így megszabaduljon a földi kínoktól. Meg tudja-e törni az erőszak és a kínzás azt, ami maga az ember? Hosszú tapasztalatgyűjtés után így felel erre a szerzetes: „Attól tartok, az ember a saját feje szerint akar ember lenni. És akkor mi lesz velünk, szegényes és lelkes inkvizítorokkal?”