• Tengerek tengelye. Ibér terjeszkedés az Atlantikumban a 15-16. században

    0

    A kötet végén angol, spanyol és olasz nyelvű összegzéssel. „A ​történelem olyan, mint a bifsztek sült krumplival, akárhol kéri az ember, mindenütt ugyanolyan az íze” – írja egy helyütt az argentin író, Julio Cortázar. Afrika, majd még inkább az Új Világ felfedezésének és gyarmatosításának története esetében sincs ez másképp. Tények, tézisek közhelyekké rögzültek az idők folyamán, a 16-17. századi ibér gyarmatosítás egyedi vonásai, ízei egybemosódtak, az Európa-centrikus látásmód pedig a konkvisztádor képét tolta előtérbe. Ilyen helyzetben, véli a szerző, aki az ELTE Portrugál Tanszékének kutató docense és az Európai Expanzió Program alapító vezetője, egy népszerű formába megírt mű is alakalmas lehet bizonyos tévképzetek eloszlatására, ha a tényeket más megvilágításban tárgyalja, ha az olvasók ismereteit bővíti, árnyaltabbá teszi, kérdéseket fogalmaz meg, és válaszokat keres rájuk.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Térképek a félhold árnyékából (DVD-vel)

    0

    „Az Európa sorsát meghatározó háborúk forgatagában (1683-1699), majd az azt követő néhány esztendőben született az a 370 kéziratos térkép, amelynek leírását és szinte eredetiként tanulmányozható digitális képét tartalmazza ez a kiadvány. Oldalain nemcsak a Kárpát-medence, hanem egész Európa népeinek történelme elevenedik meg, hiszen a nagyszerű bolognai származású tudós katona, Luigi Ferdinando Marsigli (1658-1730) és a nürnbergi német kartográfus, Johann Christoph Müller (1673-1721) munkássága, eddig feltáratlan térképeik szinte képszerűen rajzolják elénk a korszakot.
    Az itt bemutatott mappákat főként Bologna és Bécs levéltárai őrzik. Kevés kivétellel szerző és időpont megnevezése nélküliek, s ennek nagy része lehetett abban, hogy több évszázadon át elkerülték a kutatók figyelmét.”
    Deák Antal András

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Termelési-regény

    0

    „Mikszáth Kálmán intett a mesternek, hogy megy. ‘Spiccer bár?’ – kiáltott Ő, loholván egy elugrott labda után. A nagy anekdotázó, aki néhanapján* elképesztő élességgel mondta meg a véleményét a kormánynak is, a pártnak is, akinek realista ösztöne, eleven valóságérzéke megóvta, hogy a meghasonlottak, kiábrándultak útjára lépjen, akinek lelkére nyomasztóan nehezedett saját korának riasztó sivársága, mindazonáltal cinizmusba tokosodva ugyan, de az öregedő íróban is ott rejlett fiatalkori másának szép hősiessége, és akinek Tisza Kálmánhoz fűződő kapcsolatából a polgári irodalomtörténetírás mítoszt teremtett (igen, mert így akarta veszélyteleníteni metsző kritikáját: hisz hogyan lehetne az úri társadalom kegyetlen tollú szatirikusa az, aki Jókai svábhegyi villájának a teraszán csaknem minden szombaton és vasárnap Tiszának kibicel), nos ez az ember megvonta a vállát, és visszaintett a sportoló mesternek, hogy ‘bedob még valahol néhány decit’. Ő bólintott, majd figyelmesen végighallgatta, hogy mi a következő gyakorlat; ún. játékos gyakorlat következett, de Ő, mint mindig, nem értette. ‘Ne haragudj, fűzfa, nem értem.’ Mire elmagyarázták neki, lassan, mint a gyerekeknek. ‘Érdemes volt kitaníttatni téged, haver.’

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Tibetben a lélek

    0

    Az ​út folytatódik. Tolvaly Ferenc, a nagysikerű El Camino – Az út szerzője, új regényében a mágikus-misztikus Tibetbe kalauzolja az olvasót, ahol még a tábortűz füstjében is táncoló démonok, a félelem és a remény szülöttjei jelennek meg. A gyötrelmes és fenséges spirituális utazás végcélja a Kailásza, a tibetiek legszentebb hegye.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Titkos tanítások

    0

    Müller Péter könyvei – melyek közül az utolsó, a kínai Ji-kingre épülő „Jóskönyv” tizenkét kiadásban, százezres példányszámban talált gazdára – elsősorban azért kelthettek ilyen megdöbbentően nagy érdeklődést, mert minden sorukon átsüt az élmény, hogy szerzőjük immár negyedszázada állandó kapcsolatban áll a magasabb szellemi világgal. Ezt írja a könyvéről: „Alapkérdésekre kerestem a választ ezekben az írásokban. Kiválasztottam azokat a titkokat, amelyek az elmúlt húsz év során, az olvasóimmal való beszélgetések közben, leveleikben a legtöbbször kerültek szóba: a hit, az istenélmény, a megismerés, a magány, a reinkarnáció, a szellemvilág, a szeretet, az anyai sors, a földi születés és halál titkai, s főleg azt a legnehezebb kérdést: hogyan lehet értelmesen és harmonikusan élni a mai bomlott világban, melyet az ősi hagyomány „utolsó időknek” nevez? Igyekeztem sorban megfejteni ezeket a titkokat, de mindig elérkeztem egy pontig, ahol meg kellett állnom és meghajolnom a megfejthetetlen előtt. Innen már nem tudok egyedül továbbmenni. Csakis együtt haladhatunk, mint egy csodálatos, közös kirakósjáték, olyan az élet: a teljes kép hiányzó részei már a te lelkedben vannak elrejtve, mert azokat csakis te élted meg. Keresd meg őket, és írd tovább a könyvünket! Talán így, együtt eljutunk a végső válaszokig.”

    2 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Trees

    0
    4 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Turmixok, koktélok és gyümölcsitalok

    0

    A könyv több mint 160, csábítóbbnál csábítóbb turmix és gyümölcsital, különösen egészséges zöldséglé, tejes shake, fagylaltos finomság és klasszikus koktél receptjét mutatja be. Ismerteti az italköltemények készítéséhez használt eszközöket és a lehetséges lékészítési módszereket, az italokhoz szükséges alapanyagokat: a gyümölcsöket, a zöldségeket, a fűszernövényeket és a különféle táplálékkiegészítőket. Részletesen bemutatja az egyes anyagok egészségére gyakorolt hatását, kitérve a vitamin- és ásványi anyag-tartalomra is. A több mint 600 csodálatos fényképpel illusztrált könyv lépésről lépésre bemutatja az italok elkészítését.

    3 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Útban Babadagba

    0

    „A ​világnak ezen a felén a valóság gyakran kívülről érkezett, valami olyasmiként, amit ránk kényszerítettek, és nehéz volt vele azonosulni. Legfeljebb ki lehetett várni a végét, akár a rossz időnek. Ez most sem megy másképp.” – nyilatkozta egy interjúban Stasiuk. „Minden, ami ideérkezik, már valahol le volt ellenőrizve, használták, sőt még egy kicsit el is használták, összekoszolták, elnyűtték. Ez ugyanúgy érvényes az ideák, mint a tárgyak világára. Nekem ez kifejezetten tetszik, mivel egyfajta konvenciót, egyfajta fikciót hoz létre. Amit nem lehet túl komolyan, túlzottan szó szerint venni.”

    2 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Vérfüred

    0

    Ne higgy a meséknek! Vidám befejezés nem létezik. Sőt. Befejezés sincs. Az élet megy tovább, két kanyarral arrébb már mindig történik valami új. Legyőzhetsz hatalmas akadályokat, dacolhatsz ezer veszéllyel, farkasszemet nézhetsz a gonosszal, a végén dicsekedhetsz is vele, de az még nem a befejezés. Amíg van benned szufla, a történeted pereg tovább. Dervish Gradyt lidérces álmok kínozzák, amióta visszatért a Démonvilág univerzumából, de Grubbs nagyon vigyáz nagybátyjára. Megpróbálnak normális, démonmentes életet élni. Amikor aztán egy híres producer felkéri Dervisht, hogy vegyen részt következő horrorfilmje elkészítésében szakértőként, úgy gondolják, ez jó buli lehet, és amúgy sem árta-na nekik egy kis levegőváltozás. Csakhogy a forgatás helyszínén, a Vérfüred névre keresztelt városkában, nem csupán feltörő emlékeikkel kell megküzdeniük.

    600 Ft
    Tovább olvasom
  • Embernek maradni. Redemptio. (Önmegváltás).

    Embernek maradni. Redemptio. (Önmegváltás).

    0

    Hosszú órákon át küzdött az életéért a tenger hullámai között a jászsági legény, Bollók Feri, míg végre partot ért. Egy szál fürdőnadrágban, csuromvizesen, holtfáradtan lépett a szabadság földjére. Csak a tehetségét és a szorgalmát vihette magával az Újvilágba. Innen indult a karrierje, s ma szép családja, sikeres vállalkozása van New Yorkban. Lényegében mindent elért, amire vágyott, mégis arra a legbüszkébb, hogy minden körülmények között ember tudott maradni. És ez nem volt egyszerű feladat: erőfeszítéseiről, kalandjairól, társairól és gondolatairól szól ez az érdekfeszítően izgalmas könyv.

    1 100 Ft
    Kosárba teszem