Számítógépes kalóz férkőzik a Vatikán informatikai rendszerébe. Sevillában egy barokk templom embereket öl, hogy a lebontás ellen védekezzen. Három furcsa figura arról ábrándozik, hogy új életre kelti a spanyol zenei hagyományt. Feltűnik egy gyönyörű andalúz arisztokrata hölgy, no meg egy jóképű nyomozó pap, aki piszkos ügyek felderítésére szakosodott. Továbbá egy féltékeny bankár és játékfüggő titkára. És egy kólát kortyolgató hetvenéves nénike. Egy képeslap, amelyet száz éve írt egy rég halott nő. Egy nyaklánc, amelyet az utolsó spanyol kalóz, Xaloc kapitány adott oda valakinek, mielőtt 1898-ban, Kuba partjainál életét vesztette. Arturo Pérez-Reverte ötletes, bonyolult, lenyűgöző regényt alkotott a fenti elemekből. A Dél királynője és A Dumas-klub írója áradó fantáziával, látványos mesefűző technikával dolgozik, és mesterien ötvözi a krimi, a misztikum, a történelmi regény stílusát a romantikus, kalandos lektűrrel. Az olvasó nem vonhatja ki magát a rejtély hatása alól, amelynek kulcsát a Guadalquivir partján találjuk. Sevillában, ahol bizonyos teliholdas éjszakákon még ma is meglibben egy fehér kendő, és egy árnyalak búcsúztatja az Antillákra induló kísértethajó vitorláit.

Elbűvölő, lélegzetelállító történet egy titokzatos világról, amely egy letűnt kultúra rejtelmeibe, egy japán gésa életébe enged bepillantani. A történet egy szegény halászfaluból elkerülő 9 éves, kék szemű kislányról szól, akit eladnak egy gésa házba. A hű önéletrajzi leírásból tanúi lehetünk élete átalakulásának, miközben beletanul a gésák szigorú művészetébe, ahol a szerelem csak illúzió, ahol a szüzesség a legmagasabb áron kel el, ahol a nő feladata, hogy szolgáljon és tudásával elbűvölje a befolyásos férfiakat. Átélhetjük a háború okozta változást, amely egy új életforma kialakítására kényszeríti a gésákat, nem hoz szabadságot, csak kétségbeesést és vívódást.

A valaha spanyol származású francia író”-nak megismert Jorge Semprún az arisztokrata családba született diplomatagyerekből lett emigráns párizsi filozófushallgató, majd antifasiszta ellenálló, aki a buchenwaldi koncentrációs tábor foglyaként szerzett borzalmas élményeit a huszadik század egyik alapművének számító, legendás regényében, A nagy utazás-ban dolgozta fel, a náci lágervilág mellett és mögött felsejlő szovjet verziónak, a Gulagnak immár az antifasizmus és a kommunizmus viszonyára is vonatkoztatott tanulságait pedig, a hatvanas évek végétől kezdődően, újabb nagy sikerű regények sorában. Semprún tehát, aki a szabaddá lett Spanyolországban másfél évtizede a kulturális miniszterségig vitte, fáradhatatlanul járja tovább a maga útját.
Legújabb regényének nagy újdonsága, hogy Semprún anyanyelvén, spanyolul íródott. Cselekménye két sorsfordító dátum, az egymástól pontosan húsz év és egy nap távolságban lévő 1936. július 18. és 1956. július 18. körül, előtt és után, Semprún életének és életművének legfontosabb, jelképes és valóságos helyszínein játszódik. Középpontjában furcsa rítus áll: egy tragikus haláleset emlékére 1936-ban egy csapat napszámos megölte egy nagybirtokos család legfiatalabb férfi tagját -a gyilkosoknak minden évben el kell játszaniuk az egykori véres eseményeket. Az utolsó ilyen szertartáson a család tagjain kívül egy amerikai történész és egy francóista vizsgálóbiztos is részt vesz. Utóbbiak – ki-ki a maga módján a család politikával és érzékiséggel telien szerteágazó történetét próbálják kibogozni. Így mintegy az ő nyomozásuk eredménye is ez a nagyszerű és izgalmas regény, mely színpompás tablója nem csupán húsz évnek és egy napnak, hanem szinte az egész elmúlt évszázadnak.

Dokumentumgyűjtemény – magyar és angol nyelven
Amellett, hogy sűrített és hiteles áttekintést adunk Erdély földrajzáról, történelméről és kultúrájáról, szükségesnek érezzük azt is, hogy különös figyelmet szenteljünk a nemzeti kisebbségek problémáinak, a kisebbségi jogoknak, valamint egyéb összetett emberi tényezőknek, amelyekkel szemben nem lehetünk többé közömbösek, sem mint az emberiség társadalma, sem pedig mint a nemzetek közössége” – írta Wass Albert 1977 márciusában. Szomorú szellemtörténeti tény, hogy e nagyszerű és igényes összeállítás magyar kiadása közel 30 évet váratott magára! A kérdéskör jelentősége – sajnos – változatlan maradt. A világnak meg kell ismernie Erdély igaz történetét és azt a megszámlálhatatlan igazságtalanságot, ami az erdélyi magyarságot érte és éri Trianon óta.

A K. dosszié „önéletrajz két hangra”: regényes párbeszéd Kertész Imre életéről – szüleiről, szerelmeiről –, pályájáról – a szellemi szabadság kivívásáról – és arról, hogyan függ össze a saját élete hőseinek sorsával, az élet az irodalommal.
E páratlanul személyes könyvből megtudhatjuk, e kettő szétválasztása nem is olyan egyértelmű. Meddig valóság és honnan fikció? Szolgálhat-e az irodalom tárgyául az egyénileg megélt borzalom és boldogság, és mennyiben tartozik ez az „egyéni” mindnyájunkra, akik olvasunk – akik őt olvassuk? Milyen korban nőtt fel, milyen másikban lett íróvá? Mennyiben befolyásolták e korok és légkörök műveit, mennyi szivárgott be mindebből regényeibe, novelláiba, nem is beszélve a főhősök vonásairól: Köves Gyuriéról, az Öregéről vagy K.-éről.
„Egészében véve, én a derű pártján állok” – mondja az író. Ez a derű hatja át a K. dossziét, amely ugyanolyan „botrányos”, mint Kertész Imre egész életműve.