• Mikszáth Kálmán és a gyermekjátékok világa

    0

    „A gyermekjátékok – játék és költészet ölelkezése” – állapította meg főművében, az Ormányság-ban találóan a kákicsi tudós tiszteletes, Kiss Géza. Vajon ez a tündéri világ – a gyermekjátékok világa – hogyan tükröződik művelődéstörténetünk egyik legnagyobb alakjának életművében? Annak a lángelmének életművében, aki – talán szabad így fogalmaznunk – maga is valósággal „játékból és költészetből” volt összegyúrva… Hogyan látta ő ezt a világot kisgyermekként a XIX. század közepén a nógrádi szülőtájakon? Hogyan élte át, hogyan szívta magába? Mit őrzött meg és mit hordozott belőle magában élete folyamán? Végül mit hagyott hátra belőle nekünk, utókornak? És túl mindezeken: vajon mivel járult az hozzá egyfelől gondolatvilága és egyénisége, másfelől nyelve és stílusa kiformálódásához? Hívjuk az olvasót, hogy mindennek feltárásában tartson velünk…

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Minimal art

    0

    Átlósan a falhoz rögzített hétköznapi neoncső; megmunkálatlan fagerendák vagy fémlemezek mintázata a padlón; egyszerűen elrendezett, fémből vagy plexiből készült dobozok; rétegelt lemezből, alumíniumból vagy acélból készült kockák és más alapvető geometriai alakzatok – így lehetne leírni számos képzőművésznek a hatvanas évek elején New Yorkban és Los Angelesben született műveit. A minimal art egyik legjellemzőbb vonása a hasonló elemek hierarchiát nélkülöző geometrikus egymás mellé rendelése. A minimal art az absztrakt expresszionizmus és a pop art irányzataira adott válaszként jelentkezett az Egyesült Államokban. A „Minimal Art” kifejezés Richard Wollheim művészetfilozófusnak tulajdonítható, 1965-ben írt, azonos című cikkében nem a legújabb amerikai művészeti irányzat leírására, hanem a 20. század általános jelenségének, a művészi tartalom minimalizálásának megragadására tesz kísérletet.

    2 400 Ft
    Tovább olvasom
  • MOMO

    0

    A regény történetének helyszíne egy modern nagyváros, valahol Dél-Európában. Egy kísérteties társaság, a szürke urak csoportosulása hatalmába keríti az embereket, és arra ösztönzi őket, hogy takarékoskodjanak az idővel. De az idő maga az élet, és az élet a szívben lakozik. Minél inkább takarékoskodnak tehát az emberek vele, annál szegényebb, sivárabb és hidegebb lesz a jelenük, és annál idegenebbé válnak önmaguk számára is. Momo, ennek a történetnek borzas kis hősnője egyedül veszi fel a harcot a szürkék seregével, semmi más nem segíti őt ebben, csak egy szál virág a kezében és egy teknősbéka a karjában. Krimibe illő izgalmas kalanddal hozza vissza az embereknek az ellopott időt. S kiderül: a reménytelenül betegnek tűnő világ gyógyítható.A Végtelen történet szerzőjének világsikert aratott műve hosszú szünet után magyarul is újra olvasható Kalász Márton kitűnő fordításában.

    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Nagy fenyő és örökzöld lexikon

    0

    Amit a tisztelt olvasó most a kezében tart, nem szakkönyv, nem hivatásos kertészeknek szól, hanem azoknak a laikus növényfelhasználóknak, akik örökzöld fenyőt, fát vagy cserjét kívánnak ültetni. Eme könyv ötletet, tanácsot szeretne adni a megfelelő faj vagy fajta kiválasztásához, ültetéséhez, vagy támpontot a már meglévő növény beazonosításához, felismeréséhez.

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Négy húron pendülök

    0

    „Pauk igazi Naturtalent: természetes, ösztönös tehetség, az a ritka, jó hallású muzsikus, akinek az ujjai azért mennek jó helyre, mert belső hallása tévedhetetlen, és azonnal korrigál minden apró hamisságot.”
    Fischer Iván
    „Az életem, visszatekintve, egyszerre tűnik tipikus művészsorsnak a 20. század második feléből és teljességgel egyedinek. Én utólag szépnek látom, de szerencsém van: néhány szomorú momentuma ellenére közben is szépnek láttam, hála annak, hogy egészen kis gyermekként sikerült megtalálnom azt a hivatást, amely mindmáig boldoggá tesz.”
    Az 1936-ban Budapesten született Pauk Györgyöt korosztálya legjelentősebb hegedűsei között, a magyar hegedűiskola örököseként és folytatójaként tartja számon a világ. Zeneakadémiai tanulmányait mint tehetséges kisfiú Zathureczky Ede növendékeként kezdte. Nemzetközi karrierje az 1956-os genovai Paganini-verseny, majd a párizsi Jacques Thibaud-verseny első díjával kezdődött. 1957-ben Frankl Péterrel együtt megnyerte a müncheni szonátaversenyt. 1958-ban Hollandiába emigrált, 1961 óta Londonban él. A londoni Királyi Zeneakadémia professzoraként hegedűsök nemzedékeit nevelte fel.

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Olasz – Magyar szótár / Vocabolario Italiano-Ungherese

    0

    Az új olasz magyar kéziszótár a korábbi, Herczeg Gyula-féle nagyszótár anyagára épülve és ezt az anyagot korszerűsítve a mai nyelvállapotot tükröző legmodernebb szóállományt tartalmazza. Szótárunk elsősorban a hazai olaszul tanuló, olasz nyelvet használó, nyelvvizsgára készülő közönségnek készült. A mintegy 50 ezres címszóállományú szótárban jelentős szerephez jut a gazdasági, társadalmi és technikai változásokat követő szakszókincs, s nagy hangsúlyt fektettünk az élőnyelvi példák bemutatására. Helyet kapnak benne a mai olasz nyelvbe újonnan bekerült, gyakran használt idegen eredetű szavak is.

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Románia autóatlasz

    Románia autóatlasz

    0
    3 600 Ft
    Tovább olvasom
  • Rózsadomb és vidéke tegnap és ma

    0

    Könyvünk a Rózsadomb és vidéke harmincas évekbeni állapotát bemutató kiadványhoz csatlakozva azt kiegészítve, az azóta eltelt évtizedek változásait mutatja be a múlt század elején és napjainkban készült felvételek segítségével. A változások sok helyütt megdöbbentőek és már-már azonosíthatatlanok, de vannak helyek, ahol szinte minden változatlan. A múlt és a jelen egymás mellé állítása minden érdeklődő számára tartogat érdekességeket és tanulságokat.

    2 400 Ft
    Tovább olvasom
  • Sigismundus Rex et Imperator. Művészet és kultúra Luxemburgi Zsigmond korában (1387-1437)

    0

    Kiállítási katalógus.
    Amikor 1974-ben a budai várban végzett ásatások során embereket ábrázoló, tökéletes szépségű gótikus szobrokat találtak, az egész ország lázba jött. Ez volt az első fénysugár, amely úgy világított be a nagyközönség előtt voltaképpen ismeretlen magyar középkorba, hogy mindenkit megérinthetett egy nagy, gazdag kultúra jelenléte. Az emberek ráébredhettek e kultúra folyamatosságára és európai beágyazottságára – hiszen a köztudatban a 11. századi nagy királyok s azután mintegy hirtelen támadt szigetként Mátyás király reneszánsz udvara és híres könyvtára éltek a 15. század második feléből….Sólyom László

    8 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Székelyföld falvai a XX. század végén IV.

    0

    Az I. Háromszék (1998), a II. Csík-, Kászon-, Gyergyószék (2000) és a III. Udvarhelyszék (2003) kötet után, most a befejezö IV. Marosszék, Aranyosszék kötet is eíkészült.
    A szerző írja: „…faluleírásaim megismertetik az olvasóval egy-egy település lakosságának etnikai és vaílásfelekezeti megoszlását, a gyülekezetek életét is. Rögzííettem az óvodások és a helyben tanuló elemi iskolások számát, az oktatási és művelődési állapotokat. Bemutatom a lakosság fő foglalkozási ágazatait, a térség gazdasági helyzetének érzékeltetésére számba veszem a falvakban működő ipari, mezőgazdasági és kereskedelmi vállalkozásokat, a mesterembereket, kézmüveseket. A gazdálkodásra, az állatok és munkagépek számára vonatkozó adatokat a helyi tanácsbeli tisztviselők tájékoztatása alapján jegyeztem le. A peremfalvakban és tanyákon adataimat a gazdáktól és csordapásztoroktól gyüjtöttem össze. Kitérek a társadalmi és kulturális élet jellegzetességeire, a műveltségi állapotokra, a hagyományok őrzésére, olykor részletes leírást adva egy-egy ünnepi népszokásról. A műemlék épületek, művészeti és történelmi emlékek felsorolását a természeti értékek és erőforrások leírásai egészítik ki.”

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Szerelem & halál

    0

    A Nirvana frontemberének holttestét 1994. Április 8-án találják meg az üvegházban, s a kiérkező rendőrök gondolkodás nélkül öngyilkosságot állapítanak meg. Vajon mi oka lehetett ennek a zseniális költőnek és zenésznek az öngyilkosságra? Vagy talán nem is ő volt az, aki véget vetett életének? Halála előtt válni akart, és ki akart lépni a Nirvanából. Tény, hogy Courtney Love-nak nem származott volna előnye ebből…

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Szerelem a kolera idején

    0

    „Florentino Ariza egy szokványos házasság szüzességétől fosztotta meg, amely ártalmasabb volt, mint az eredendő szüzesség vagy az özvegyi önmegtartóztatás. Megtanította rá, hogy semmi sem erkölcstelen, ami az ágyban történik, ha arra jó, hogy fenntartsa a szerelmet. És még valamire, ami attól kezdve az élete lett: meggyőzte arról, hogy az ember a maga kiszámolt homokszemeivel jön a világra, és azok a szemek, amelyeket bármi okból, önmaga vagy más miatt, szándékosan vagy kényszerűségből nem használ fel belőlük, örökre elvesznek…”

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Szeretetkönyv

    0

    Hetvenedik születésnapján élete egyik legjelentősebb könyvével jelentkezik a magyar spirituális irodalom mestere. A szeretetről ír. Műve őszinte önvallomás. Gazdag tanítás de ugyanakkor társkeresés is. Az olvasó szeretét keresi. Azt mondja: „A szeretetről beszélni egyedül nem lehet. Csak együtt.” Szól a szerelemről, a barátságról, a női és a férfisorsról. A párkapcsolatról, a szexualitásról és a magányról, társunk elvesztéséről, a saját lelkünkkel való barátságról, az öregségről, a családról a gyermeki és az anyai szeretetről, korunk érzelmi zűrzavaráról s az elmúlhatatlan égi szeretetről. A szeretet a legnagyobb szavunk. Minden örömünk és gondunk mögött ez az egyetlen szó rejlik. A jóskönyv élni segített. Ez a könyv továbblép. Szeretni segít.

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Szót kérek Amerikából

    0

    Előszó helyett égi üzenet Bartis Ferenctől: Ég tudja, miért vállalta olyan lelkesen megírni az előszót a „Szót kérek Amerikából” című könyvemhez Bartis Ferenc. Ennek megírásában csak a hirtelen súlyosra változó, alattomos kór akadályozta meg. Igen, „akarta”, szinte eget ostromló akarattal, hogy – szavai szerint – leírja azt hogy mit, hol és miért látja jónak verseim és előadásaim „üzenetét”: a könyv címét is megváltoztatta egy kicsit. A könyv korai megjelenését is ő kívánta, amit már betegen szerkesztett meg. Kezdeti vonakodásom, ami főleg a költségek miatt támadt kennem, bosszantotta, és a rá jellemző durva őszinteséggel kioktatott, kb. ezekkel a szavakkal: „Nem nekem fontos, hogy megjelenjen ez a könyv, hanem népünknek és hazánknak – a nemzeti megmaradásért! Megismerni őstörténetünket és büszke lenni arra! Útvesztett és agymosott jelenkori generációjával kapcsolatkan éppen te idézted Adyt: »S ha néhányan nem kiáltoznánk, Azt sem tudná, hogy őt pofozzák.« Azonkívül szeretem az eszközeidet: a hazaszeretet, a bátorság, a kutatott és meglelt történelmi igazság fegyvereivel karcolsz, hogy ne tűnjön el ősi népünk a nemzetköziség jellegtelen, szürke közegéken. Te mondod így, egyik írásodban! S ezt nem akarod, hogy megismerje a magyar nép?! A több mint 9 millió magyarnak nem jelent semmit, hogy Cleveland, Ohio államban (USA) székelő Árpád-Akadémia évente több példányt ad a magyar könyvtáraknak KRÓNIKA című évkönyvéből – amiken a te írásaid is megjelentek. Hányan látták vagy olvasták? Talán százan?! Az emberi élet útja egyénenként nagyon különböző lehet, de az utolsó út egyben teljesen azonos: kikerülhetetlen. Akár késlelteti, akár sietteti azt valaki! A megrendelt halál ott leselkedett Bartis Ferenc fiatal korában, több mint 10 éven át. Azonban mindig volt egy-egy hű barát, aki elébe állt a halálnak, hogy Bartis Ferencet megmentse. Úgy látszik 2006 júniusára elfogytak a Gilgamesek Feri környezetéből. De ez a régóta leselkedő halál tette őt halhatatlanná és legyőzhetetlenné. Öt világrész magyarsága gyászolja őt. Égigérő lármafává nőtt gyógyító intelmei, a könnyek és virágok közé én is odateszem könyvemet – virágcsokor helyett.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Tamási Áron

    0

    Tamási ​Áron (1897-1966) már-már csak egyetlen alkotásával, az Ábel a rengetegben című regényével és néhány novellájával 61 az olvasók emlékezetében. Sokan csak a székelység írójának tekintik, aki amint az 1925-ben megjelent Lélekindulás című kötete után írták róla a székelysorsról adott számot (Féja Géza), a „vidékköltészet színeit” mutatta föl (Németh László), „székely szólásokkal” beszéltette hőseit (Áprily Lajos). Arra már kevesen emlékeznek, hogy 1961-ben a hivatalosság ki akarta iktatni az irodalmi hagyományból. A Népszabadságban megjelent könyvbírálatban szemére vetették a „gondolati tartalom nélküli nyelv”-et, a „modorrá, stílusromantikává avasodó” szövegformálást (Bokor László).

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Tengerek tengelye. Ibér terjeszkedés az Atlantikumban a 15-16. században

    0

    A kötet végén angol, spanyol és olasz nyelvű összegzéssel. „A ​történelem olyan, mint a bifsztek sült krumplival, akárhol kéri az ember, mindenütt ugyanolyan az íze” – írja egy helyütt az argentin író, Julio Cortázar. Afrika, majd még inkább az Új Világ felfedezésének és gyarmatosításának története esetében sincs ez másképp. Tények, tézisek közhelyekké rögzültek az idők folyamán, a 16-17. századi ibér gyarmatosítás egyedi vonásai, ízei egybemosódtak, az Európa-centrikus látásmód pedig a konkvisztádor képét tolta előtérbe. Ilyen helyzetben, véli a szerző, aki az ELTE Portrugál Tanszékének kutató docense és az Európai Expanzió Program alapító vezetője, egy népszerű formába megírt mű is alakalmas lehet bizonyos tévképzetek eloszlatására, ha a tényeket más megvilágításban tárgyalja, ha az olvasók ismereteit bővíti, árnyaltabbá teszi, kérdéseket fogalmaz meg, és válaszokat keres rájuk.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Térképek a félhold árnyékából (DVD-vel)

    0

    „Az Európa sorsát meghatározó háborúk forgatagában (1683-1699), majd az azt követő néhány esztendőben született az a 370 kéziratos térkép, amelynek leírását és szinte eredetiként tanulmányozható digitális képét tartalmazza ez a kiadvány. Oldalain nemcsak a Kárpát-medence, hanem egész Európa népeinek történelme elevenedik meg, hiszen a nagyszerű bolognai származású tudós katona, Luigi Ferdinando Marsigli (1658-1730) és a nürnbergi német kartográfus, Johann Christoph Müller (1673-1721) munkássága, eddig feltáratlan térképeik szinte képszerűen rajzolják elénk a korszakot.
    Az itt bemutatott mappákat főként Bologna és Bécs levéltárai őrzik. Kevés kivétellel szerző és időpont megnevezése nélküliek, s ennek nagy része lehetett abban, hogy több évszázadon át elkerülték a kutatók figyelmét.”
    Deák Antal András

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Tibetben a lélek

    0

    Az ​út folytatódik. Tolvaly Ferenc, a nagysikerű El Camino – Az út szerzője, új regényében a mágikus-misztikus Tibetbe kalauzolja az olvasót, ahol még a tábortűz füstjében is táncoló démonok, a félelem és a remény szülöttjei jelennek meg. A gyötrelmes és fenséges spirituális utazás végcélja a Kailásza, a tibetiek legszentebb hegye.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Titkos tanítások

    0

    Müller Péter könyvei – melyek közül az utolsó, a kínai Ji-kingre épülő „Jóskönyv” tizenkét kiadásban, százezres példányszámban talált gazdára – elsősorban azért kelthettek ilyen megdöbbentően nagy érdeklődést, mert minden sorukon átsüt az élmény, hogy szerzőjük immár negyedszázada állandó kapcsolatban áll a magasabb szellemi világgal. Ezt írja a könyvéről: „Alapkérdésekre kerestem a választ ezekben az írásokban. Kiválasztottam azokat a titkokat, amelyek az elmúlt húsz év során, az olvasóimmal való beszélgetések közben, leveleikben a legtöbbször kerültek szóba: a hit, az istenélmény, a megismerés, a magány, a reinkarnáció, a szellemvilág, a szeretet, az anyai sors, a földi születés és halál titkai, s főleg azt a legnehezebb kérdést: hogyan lehet értelmesen és harmonikusan élni a mai bomlott világban, melyet az ősi hagyomány „utolsó időknek” nevez? Igyekeztem sorban megfejteni ezeket a titkokat, de mindig elérkeztem egy pontig, ahol meg kellett állnom és meghajolnom a megfejthetetlen előtt. Innen már nem tudok egyedül továbbmenni. Csakis együtt haladhatunk, mint egy csodálatos, közös kirakósjáték, olyan az élet: a teljes kép hiányzó részei már a te lelkedben vannak elrejtve, mert azokat csakis te élted meg. Keresd meg őket, és írd tovább a könyvünket! Talán így, együtt eljutunk a végső válaszokig.”

    2 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Trees

    0
    4 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Turmixok, koktélok és gyümölcsitalok

    0

    A könyv több mint 160, csábítóbbnál csábítóbb turmix és gyümölcsital, különösen egészséges zöldséglé, tejes shake, fagylaltos finomság és klasszikus koktél receptjét mutatja be. Ismerteti az italköltemények készítéséhez használt eszközöket és a lehetséges lékészítési módszereket, az italokhoz szükséges alapanyagokat: a gyümölcsöket, a zöldségeket, a fűszernövényeket és a különféle táplálékkiegészítőket. Részletesen bemutatja az egyes anyagok egészségére gyakorolt hatását, kitérve a vitamin- és ásványi anyag-tartalomra is. A több mint 600 csodálatos fényképpel illusztrált könyv lépésről lépésre bemutatja az italok elkészítését.

    3 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Útban Babadagba

    0

    „A ​világnak ezen a felén a valóság gyakran kívülről érkezett, valami olyasmiként, amit ránk kényszerítettek, és nehéz volt vele azonosulni. Legfeljebb ki lehetett várni a végét, akár a rossz időnek. Ez most sem megy másképp.” – nyilatkozta egy interjúban Stasiuk. „Minden, ami ideérkezik, már valahol le volt ellenőrizve, használták, sőt még egy kicsit el is használták, összekoszolták, elnyűtték. Ez ugyanúgy érvényes az ideák, mint a tárgyak világára. Nekem ez kifejezetten tetszik, mivel egyfajta konvenciót, egyfajta fikciót hoz létre. Amit nem lehet túl komolyan, túlzottan szó szerint venni.”

    2 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Vérfüred

    0

    Ne higgy a meséknek! Vidám befejezés nem létezik. Sőt. Befejezés sincs. Az élet megy tovább, két kanyarral arrébb már mindig történik valami új. Legyőzhetsz hatalmas akadályokat, dacolhatsz ezer veszéllyel, farkasszemet nézhetsz a gonosszal, a végén dicsekedhetsz is vele, de az még nem a befejezés. Amíg van benned szufla, a történeted pereg tovább. Dervish Gradyt lidérces álmok kínozzák, amióta visszatért a Démonvilág univerzumából, de Grubbs nagyon vigyáz nagybátyjára. Megpróbálnak normális, démonmentes életet élni. Amikor aztán egy híres producer felkéri Dervisht, hogy vegyen részt következő horrorfilmje elkészítésében szakértőként, úgy gondolják, ez jó buli lehet, és amúgy sem árta-na nekik egy kis levegőváltozás. Csakhogy a forgatás helyszínén, a Vérfüred névre keresztelt városkában, nem csupán feltörő emlékeikkel kell megküzdeniük.

    600 Ft
    Tovább olvasom
  • Embernek maradni. Redemptio. (Önmegváltás).

    Embernek maradni. Redemptio. (Önmegváltás).

    0

    Hosszú órákon át küzdött az életéért a tenger hullámai között a jászsági legény, Bollók Feri, míg végre partot ért. Egy szál fürdőnadrágban, csuromvizesen, holtfáradtan lépett a szabadság földjére. Csak a tehetségét és a szorgalmát vihette magával az Újvilágba. Innen indult a karrierje, s ma szép családja, sikeres vállalkozása van New Yorkban. Lényegében mindent elért, amire vágyott, mégis arra a legbüszkébb, hogy minden körülmények között ember tudott maradni. És ez nem volt egyszerű feladat: erőfeszítéseiről, kalandjairól, társairól és gondolatairól szól ez az érdekfeszítően izgalmas könyv.

    1 100 Ft
    Kosárba teszem