A ​szerző új regényét Tiziano halálával kezdi: Itáliában elhalványodik a képzőművészet sokszázados ragyogása s a múzsák az új művészet – a zene felé fordulnak. a cinqeucento utolsó évtizedeiben tűnik fel Claudio Monteverdi, Itália máig is legnagyobb komponistáinak egyike, az opera teremtő géniusza: fiatalon Mantuába kerül, ahol egy könnyűvérű, de elevenszellemű herceg (aki oly ismert szerepet kapott a Rigolettóban) ösztönzi arra,hogy kiemelkedjék a liturgikus zeneszerzők, madrigálisták szinte névtelen seregéből s kiformálja a „dramma per musica”-t – a mai operát.

A Rougon-Macquart ciklus Állat az emberben című kötete, bármily különös is ez Zolánál – vérbeli bűnügyi regény. Zola indítéka természetesen nem azonos a detektívregény-írókéval, célja ezúttal is a környezet és életmód, a társadalmi és biológiai körülmények hatásának vizsgálata. Ebben a regényében azonban olyan területen folytatja tanulmányait, olyan súlyosan terhelt figurákon végzi vizsgálatait, hogy – talán szándéktalanul – izgalmas bűnügyi történettel, érdekes kriminálpszichológiai tanulmánnyal lepi meg olvasóit. A cselekmény két szálon fut: az egyik egy lány megrontásának és megrontója szörnyű bűnhődésének története, a másik pedig egy alkoholista szülőktől származó, roncsolt idegzetű emberé, akit terheltségében szüntelenül a legiszonyúbb bűn, a kéjgyilkosság kényszere kísért…

Hat évszázaddal ezelőtt írta Boccaccio, a nagy olasz író, a novellairodalom atyja, világhírű elbeszéléseit. Dekameron címmel egybegyűjtött borsos történetei azóta se veszítettek elevenségükből, mert az író nem éri be azzal, hogy egyszerűen elbeszéli a szerencsétlen vagy boldog szerelmesek megpróbáltatásait vagy kacagtató kalandjait, tréfás vagy szomorú történeteket: elbeszéléseiben ott kavarog korának egész társadalma, megtollasodott vagy tönkrement kereskedők, uzsorások, művészek, kalandorok, féktelen nemes urak, ravasz kópék, huncut parasztok, álszent, nagybélű, parázna papok, ostoba és agyafúrt törvénytudók, orvosok. Boccaccio a középkor alkonyán már az újkor hírnöke: a vakhit helyett a kétkedést, a józan észt, az önsanyargató vezeklés helyett a derűs életörömöt hirdeti.

„1973 ​tavaszán – írja Passuth László – egy regénnyel, Zsigmond királyunk fél évszázadának summázásával, lezártam a hazai sors egy fejezetét. A történelmi regények szigorúbb folyamatossága, kronológiája után vágyódtam a forrásművektől függetlenebb történet megírására. Így találkoztam újból 1946 tavaszán megjelent regényemnek a Felhő és oázis-nak szereplőivel, hogy szinte három évtized távolságából építsem újra az 1945 és 1947 közötti évek budapesti és európai valóságát, mely számomra akkor megélt mindennap volt (és sok tragikus ágával viszonyult az előző esztendőkbe) de ma a fiatalabbak szemében mégiscsak inkább lezárt történelmi korszak. Két lány és két férfi sorsában próbáltam megállítani az időt, mint egy pillanatképben – az emlékek felvillantásával, a túlélt háborús napok felidézésével.

Anatole France Pingvinek szigete óta aligha jelent meg a világirodalomban olyan maró szatíra a korabeli kapitalista társadalomról, mint Karel Capek egyik legnagyobb műve, a Harc a szalamandrákkal. Ferde, de utánozhatatlanul hű tükre ez a könyv a társadalom erkölcseinek, minden jogtalanságának, bűnének és embertelen cinizmusának. Capek kíméletlen gúnnyal veszi célba a kispolgár gondolkodását éppen úgy, mint a konszernek és trösztök kapzsiságát vagy az öncélú dekadens tudományt.
Az olvasó előtt teljes egészében kibontakozik a „szalamandrakorszak” ijesztő képe. Ezek a lények elsajátítják ugyan a technikát, de a kultúra idegen marad tőlük, nem ismerik az irodalmat, a zenét, a művészetet, a szerelmet, nincsenek emberi érzéseik.
Lenyűgöző Capek éles iróniája, sajátos humora, s az író elévülhetetlen érdeme hogy művével a fasizmus veszélyére igyekezett felhívni az emberiség figyelmét.

A regény Erdély történelmének néhány évét idézi fel, azt a néhány évet, mely Báthory István fejedelemmé választásától megkoronázásáig, lengyelországi trónra jutásáig eltelt. A regény jelentős része annak a nagyarányú korképnek, mely Passuth László műveiben összefüggően kirajzolódik a XVI. és XVII. század Európájáról.