-
64 hattyú
01 000 FtÚgy gondolom, a versírót előbb-utóbb érdekelni kezdi a saját mestersége, érdeklik azok az eljárásmódok, amelyeket többnyire tudattalanul használ, s amelyeket mások használnak, és érdeklik azok az élménykötegek, mintegy rejtett kábelcsomók, amelyeken átfutva a vers verssé lesz. Letagadhatatlanul vonzódik eszközeihez; mint egy edzett pallér a kőhöz, téglához, vakolókanálhoz, úgy vonzódik a nyelvhez, a verslábhoz, a kötőszavakhoz, és nemegyszer el is átkozza őket, ha mégsem esnek jól a keze ügyébe. A téma sok-sok lehetősége közül az itt következő elmélkedésekben főképpen egy dolog érdekelt engem: a vers alakulása, a szó több értelmében. Érdekelt a vers létrejötte, kialakulása az élménymagtól a kész versig, és érdekelt a vers átalakulása, úgy, ahogyan részben kortársként megfigyelhettem, szemmel kísérhettem a 20. századi vers, versfunkció, versélmény nagy változásait a megelőző verseszményekhez képest. De hát nem írok én valami irodalomtörténet-félét. Sem kritikát. Talán még tanulmányt sem. Egyszerűen tapasztalataimat közlöm, egy alanyi versíró alanyi gondolatait. Ha alcímet keresnék ehhez a könyvhöz, ilyesmit választanék: tűnődések a versről. Vagy: hogyan szokás verset írni? Persze, ahány ház, annyi szokás – erről igyekeztem el nem feledkezni. Megpróbáltam más és más költők versírási módjait fölfejteni, műhelyükhöz minél közelebb férkőzve, és megpróbáltam a magam műhelyéből hozzácsapni a versélményhez mindazt, amit egy gyakorló költő versismeretből összegyűjt. Műhelylátogatásra invitálom tehát az olvasót, megjegyezve, hogy ez többé-kevésbé szabadtéri műhely. Olyan, amelynek van valami köze a természetmegfigyeléshez, mintha egy madártelep felszerelését óhajtanánk megtekinteni, szemlénk közben nem feledkezve meg a természetesnek és a mesterségesnek arról a sokszor nehezen elhordozható kettősségéről, amit a versírás vagy a versolvasás jelent.
-
A Bauhaus
08 500 FtA Bauhaus néven ismert építészeti és művészeti iskola mindössze tizennégy évig működött, 1919-től 1933-ig. Eredetileg Weimarban, majd Dessauban és Berlinben. A végleges berlini feloszlatást követően a tanárok és növendékek egy része a nácizmus elől Amerikába emigrált, a többiek szétszóródtak a világban. Az iskola Amerikában éledt újjá, de módszere, gyakorlata másutt is meghonosodott. A Bauhaus neve azóta fogalommá vált. Kötetünk az iskola legfontosabb dokumentumaiból ad válogatást, széles skálán mutatja be a Bauhaus eredményeit az új építészet, az ipari formatervezés, a művésznevelés és a művészet más elméleti és gyakorlati területein, amelyek által a Bauhaus a 20. század művészeti fejlődésében meghatározó jelentőségűvé vált.
-
A Bauhaus. Válogatás a mozgalom dokumentumaiból
04 500 FtA Bauhaus néven ismert építészeti és művészeti iskola mindössze tizennégy évig működött, 1919-től 1933-ig. Eredetileg Weimarban, majd Dessauban és Berlinben. A végleges berlini feloszlatást követően a tanárok és növendékek egy része a nácizmus elől Amerikába emigrált, a többiek szétszóródtak a világban. Az iskola Amerikában éledt újjá, de módszere, gyakorlata másutt is meghonosodott. A Bauhaus neve azóta fogalommá vált. Kötetünk az iskola legfontosabb dokumentumaiból ad válogatást, széles skálán mutatja be a Bauhaus eredményeit az új építészet, az ipari formatervezés, a művésznevelés és a művészet más elméleti és gyakorlati területein, amelyek által a Bauhaus a 20. század művészeti fejlődésében meghatározó jelentőségűvé vált.
-
-
A caesarok élete
03 000 FtRóma első császári családja, a Iulius-Claudius-dinasztia nemcsak azzal írta be nevét a történelembe, hogy megteremtette az ókori világ legtekintélyesebb birodalmát. Idestova kétezer éve e császárok magánéletének ezer furcsaságán ámul-szörnyülködik az utókor: a nagy Augustus az ajtófélfába veri fejét, úgy siratja a csatában odaveszett katonáit, a véres költő, Nero fáklyát vet Rómára, a zsugori Vespasianus megadóztatja a római illemhelyeket, hisz a pénznek nincs szaga, a kedves Titus szomorkodik, ha úgy telik el a napja, hogy senki emberfiával nem tett jót, az őrült Domitianus bezárkózik a szobájába, és íróvesszőjére legyeket nyársal fel. Mindezt – és még sok más történetet – egy tudós ókori levéltáros gyűjtötte össze. Gaius Suetonius Tranquillus hiteles dokumentumokból kötött anekdotafüzérét mindazoknak ajánljuk, akik szeretik az ókori Rómát, akik szeretik a jó mesét.
-
A Felső-Tiszavidék népi építészete
02 500 FtA mai Szabolcs-Szatmár megye területén fekvő Felső-Tiszavidék földrajzi és néprajzi szempontból nagyjából egységesnek tekinthető. Településeik mai szerkezete a XIII.-XIV. században lényegében már kialakult. A török sohasem szállta meg, s hol az erdélyi fejedelemséghez, hol a magyar királysághoz tartozott. Ez a vidék mindig szegény volt, az áradások gyakran tönkretették az egész termést, amikor is csak az erdők nyújtottak megélhetést az ott lakóknak: fát döntöttek, bárdoltak, hasítottak, fúrtak, faragtak. A legügyesebbekből lettek a malomépítő molnárok, ácsok, asztalos-festő mesterek. A fával kapcsolatos mesterségek már a középkorban is igen fejlettek voltak e vidéken, s a XVII-XVIII. század fordulóján az ács és asztalos mesterség újra felvirágzott. Fából épültek a lakó- és gazdasági épületek, vízi-, hajó- és kallómalmok, csárdák, fürdőházak, sőt a templomok is. Jellegzetes képet adnak e vidéknek a templomok mellé épült fa harangtornyok, amelyek a magasrendű ácsművesség legszebb bizonyítékai. A templombelsők faberendezései e vidék festő-asztalosainak művészetére vetnek fényt. E könyv célja, hogy bemutassa e vidék gazdag, de egyre pusztuló építészetén kiváló értékeit. Ezenkívül megismertet az itt általános településszerkezettel, a lakóház fejlődésével és elrendezésével, a gazdasági épületek jellemzőivel, a malmokkal és egyéb épületekkel és végül ismerteti a Sóstó-i Szabadtéri Falumúzeum tervét. A magyar műemlékvédelem mindent elkövet, hogy a Felső-Tiszavidék faépítészetének néhány kiváló értékét megmentse a jövő számára, ez azonban csak elenyésző része e vidék építészetének. A könyv legnagyobb jelentősége abban rejlik, hogy e pusztuló kultúra feldolgozásával a feledés ellen szellemi védelmet nyújt.
-
A jávai tekercsek
0800 FtA jávai Sangkuriang-legenda egy évezredekkel ezelőtt lejátszódott vulkánkitörés emlékét is megőrizte az indiai származású királyné történetében. Ez a tény máris elegendő magyarázattal szolgál, miért is keltette föl az ókori keleti szerelmes história a szerzőt, Hédervári Péter figyelmét. Hisz Hédervári Péter tudományos szakíróként ismert: vulkán-geofizikus. Most azonban vérbeli szépíróként mutatkozik be.
-
-
A mantuai herceg muzsikusa
0800 FtA szerző új regényét Tiziano halálával kezdi: Itáliában elhalványodik a képzőművészet sokszázados ragyogása s a múzsák az új művészet – a zene felé fordulnak. a cinqeucento utolsó évtizedeiben tűnik fel Claudio Monteverdi, Itália máig is legnagyobb komponistáinak egyike, az opera teremtő géniusza: fiatalon Mantuába kerül, ahol egy könnyűvérű, de elevenszellemű herceg (aki oly ismert szerepet kapott a Rigolettóban) ösztönzi arra,hogy kiemelkedjék a liturgikus zeneszerzők, madrigálisták szinte névtelen seregéből s kiformálja a „dramma per musica”-t – a mai operát.
-
A Mester és Margarita
0800 Ft„A kéziratok nem égnek el” – mondja Woland, Bulgakov regényének talányos Sátánja, s ez a szállóigévé vált mondat a szerző munkásságának, főművének, A Mester és Margaritának akár a mottója is lehetne. A regény-Bulgakov számos hánytatott sorsú írásához hasonlóan- csak jóval az író halála után, 1966-ban jelenhetett meg, s azóta világszerte töretlen a népszerűsége. A Mester és Margarita a világirodalom egyik alapműve, amelyben Bulgakov a szatíra, a groteszk és a fantasztikum eszközeivel részint szuggesztív képet fest a húszas-harmincas évek Oroszországáról, részint minden korra érvényes módon mutatja be a történelmi és személyes kínok, kötöttségek közt vergődő, hívő és hitetlen, nagyot akaró és tétován botladozó ember örök dilemmáit. Felejthetetlenek a regény figurái: Woland, aki egyszerre Sátán és a felsőbb igazságszolgáltatás képviselője; a Mester, aki a hatalmi gépezettel szemben álló Művész örök jelképévé vált, s aki regényen belüli regényben sajátos módon meséli el Jézus történetét; maga Jézus (Jesua), aki Bulgakov értelmezésében úgy elevenedik meg előttünk, mint nagyon kevés Jézus-regényben: Isten fia ő, de egyúttal modern, töprengő értelmiségi; a szörnyű fejfájással küzdő Pilátus, aki hiába látja a valódi értékeket, nem tud túllépni gyávaságán; a gyönyörűséges Margarita, aki maga az örök nőiesség…
-
A régi Óbuda
01 000 FtEget ostromló házak nőnek a régi viskók helyén Óbudán, a ferde tetős, mállott házak töredékes sorozata napjainkban tűnik el végleg a szurtos kávémérésekkel, kertes kis udvarokkal együtt. Ha ecsettel lehet egy városrész kortörténetét megírni, úgy Kássa Gábor óbudai képei arra szolgálnak. Itt élt és tanított, minden részét ismerte Óbudának, alkotásainak alapanyagát, modelljét környezetében kapta és érzékletes piktúrájával mindezeket meg is festette. „Gyermekkorunk Óbudája – mondja a kötet szövegének szerzője, Pereházy Károly – eltűnt, de az ott átélt élmények még mindig bennünk élnek, és a múló idővel, a távolsággal az élmények kiszínesednek, megszépülnek. Emlékezünk még a vándorcirkuszosokra, kiket gyermeki fejjel oly fennkölteknek láttunk, mint az Olimposz isteneit, a vándor panorámásra, ki soha nem látott csodákat, csacska történeteket, híres rablóvezéreket, kéjgyilkosságokat vetített a kisemberekből összeverődött ámuló közönségnek. Ez az írás – miként a korábban megjelent Tabán című is – egy már elmerül artisztikus világ képeihez íródott, és ugyanazt az emocionális hangulatot kívántam közvetíteni, melyet Kássa Gábor képei láttán az olvasó kap. A lapok forgatásakor csodálkoznak majd rá unokáink a régi település egykori formájára, napjaink emberének pedig, akinek élete része volt ez a település, s némi nosztalgiával tekint a jól ismert utcákra, terekre – messzire futott fiatalságára.”
-
-
A sumér nyelvről
02 000 FtRészlet az Előszóból: Mindenképpen értékes jelenség, hogy megnövekedett az érdeklődés a népek, kultúrák múltja és mélyebb gyökerei iránt. Mintha egyre erősödne az a felismerés, hogy az ember – miután tudatára ébredt a fejlődésnek, melynek ő is hordozója – egyre tudatosabban és határozottabban akarná irányítani is azt. Felismerjük, hogy a népek különbözőségének nem az az értelme, hogy egymással szembeálljanak, hanem hogy egymást kiegészítsék és gazdagítsák. Múltunk felé is azért fordulunk megújult lendülettel, mert látjuk, mennyire összekapcsolódnak fajok, népek, nyelvek egymással. Kitűnik, hogy az emberiség egyes csoportjai sokkal közelebb állnak egymáshoz, mint ahogy a világ politikai térképén az országhatárok elválasztó vonalai alapján gondolni lehetne. A népek kívánják is a nagyobb összetartozást s nem akarnak hallgatni olyan – sokszor titokzatos forrásokból eredő – sugallatokra, melyek egymással szembe szeretnék őket állítani.
-
-
A szelíd teremtés
0800 FtDosztojevszkij önmagát elsősorban regényírónak tekintette. Nagylélegzetű, sokkötetes regényeibe igyekezett belesűríteni mindazt, amit ellentmondásos koráról meglátott, amit az ember sorsáról és lehetőségeiről gondolt. Ám a nagy művekkel egyidőben kisebb terjedelmű írások is születtek. Bár kisregényei, elbeszélései – az érdekes tartalom mellett – belsőleg egységesek és szerkezetileg nagyon tiszták, az író életében kevesen figyelnek fel rájuk. Napjainkban a kutatók – és az olvasó is – gyakran vélekednek úgy, hogy éppen ezek Dosztojevszkij legtökéletesebb alkotásai. Kötetünkben négy kisregényt nyújtunk át az olvasónak, de a hősök mögött, a mélyben valahol, azonos hős, az „odúlakó” rejtőzik, akiről az író azt mondta, hogy „ez a legfontosabb ember az egész orosz világban”. Se nem jó, se nem rossz, elég okos ahhoz, hogy a környező világ ésszerűtlenségét felismerje, de ebből azt a következtetést vonja le, hogy neki is joga van aljasnak lenni, másokat megkínozni. Hangulatai, érzései szinte pillanatonként változnak. Amikor barátkozik, már gyűlöl, és legmélyebb megaláztatása pillanataiban is szereti ellenségét. A kisregényeket nem laboratóriumi csendben, hanem tragikus megaláztatások, kudarcok, betegség, csődök közepette alkotta meg az író, de ezeknek a hősöknek a XX. század emberének sorsát és gondolatait előlegezte. Ezért olyan aktuális Dosztojevszkij napjainkban is; nélküle egyszerűen nincs modern irodalom.
-
A Szent Sátán
0600 FtA könyv az életre-halálra vívott hatalmi harcok első nagy ütközetéről szól, amelyet az akkor ismert világ fölötti uralomért vívott a római egyház és a nyugati Birodalom, a pápa és a német király-császár. A könyv fő alakja VII. Gergely pápa, akit jellemének furcsa kettősségéről „Szent Sátán”-nak neveztek el kortársai, ellenfele pedig IV. Henrik német király. A könyv lapjain megjelenített időben, a XI. század közepén, ők ketten személyesítették meg az egymással szemben álló, kibékíthetetlen hatalmi törekvéseket. Harcuk és mindkettejük bukása lett így könyv témája.
-
-
A szocialista képzőművészet nyomában
0800 FtOlmacher Anna képzett festőként kezdte pályáját a két világháború közötti időszakban. Tagja volt a Szocialista Képzőművészek Csoportjának. Az ecsetet azonban később – s főként a felszabadulás után – mindinkább a tollal cserélte fel: a képzőművészeti kritika és ismeretterjesztés fáradhatatlan, pártos munkása lett. Ez a kötet kritikusi működésének csaknem három évtizedét reprezentálja. Kiállításokról írott kritikái és összefoglaló jellegű, illetve portrészerű tanulmányai a magyar haladó képzőművészeti hagyomány alkotóit, a szocialista realista képzőművészet úttörőit, valamint a mai magyar képzőművészet figyelemre méltó alkotóit és alkotásait elemzik, méltatják.”
-
A szociológia ágazatai
0800 FtA szociológia magyarországi fejlődését és a tudományág iránt rohamosan fokozódó érdeklődést a szociológiáról szóló könyvek, tanulmányok növekvő száma is mutatja. De azok a történeti vagy elméleti összefoglaló munkák, amelyek eddig a magyar könyvpiacon megjelentek, főként az általános szociológiával foglalkoztak, jobbára csak utalva az önálló vagy önállósuló kutatási területek helyzetére, sajátos problematikájára. Ennek a hiánynak a pótlására hivatott ez a tanulmánykötet, melyben neves magyar szociológusok vállalkoztak a tudományág egy-egy általuk művelt fontos ágazatának szakszerű és közérthető ismertetésére. A kötet áttekintést ad a társadalmi struktúra és rétegződés kutatásáról, a városszociológiáról, a faluszociológiáról, a társadalmi mobilitás, az életmód, a társadalmi csoportok kutatásáról, a politikai és jogszociológiáról, a szervezetszociológiáról, az iparszociológiáról, a tudományszociológiáról, a tömegkommunikáció szociológiájáról, a családszociológiáról, a szociálpszichológiáról és a kriminálszociológiáról. Az egyes tanulmányokat ajánló bibliográfia egészíti ki.
-
A vájtfülű kutya esete
0800 FtEnnek a könyvnek ugyan nem Erle S. Gardner a szezője és nem tartozik a „…….. esete”-sorozat detektívregényei közé, de legalább olyan izgalmas, mint egy krimi. Hogyan válik egy ötletből, egy pusztán játékszerként feltűnő találmányból a zenei közművelődés egyik leglényegesebb eszköze, hogyan fonódik szétválaszthatatlanul egybe ipar, kereskedelem és művészet a hanglemezgyártás kifejlődésében, mint bontakoznak ki és hanyatlanak le szédületes művészi és üzleti karrierek, mi a technika útja a viaszhengertől a kvadrofóniáig – ezek talán a kötet leglényegesebb témakörei. Közben felvillannak ismerős arcok, nagy nevek: Caruso (aki „megcsinálta” a hanglemezt, s akit a hanglemez tett világhíressé), Saljapin (aki minden felvétel előtt kaviáros-pezsgős vacsorát adott a hangfelvevő csoportnak), Adelina Patti (aki saját angliai kastélyában fogadta a lemezeseket), Toscanini, Furtwängler, Nikisch és Stokowski, a századforduló és napjaink nagy énekesei és hangszeres előadóművészei. A vájtfülű kutya – a His Master’s Voice világszerte ismert emblémája – nagy érdeklődéssel hallgatja a tölcsérből kiszűrődő hangokat. A hanglemez barátai, a gyűjtők és általában a zenekedvelők ugyanilyen érdeklődéssel olvashatják Oldal Gábor könyvének színes, izgalmas és érdekes fejezeteit.
-
-
Abony történeti és művészeti emlékei
0600 FtTöbbrétű meggondolásból született ez a tanulmány. Komoly figyelmeztetés számunkra, hogy a második világháborúban szinte teljesen elpusztult Abony régi iratanyagából a Nagyközség 250 évet átfogó irattára, a zsidó hitközség teljes iratanyaga és a róm. kat. egyház írásos emlékeinek jórésze. És ezzel együtt sok-sok tárgyi emlék. A Közbirtokossági irattárból is csak az maradt meg, ami ezekből állami irattárainkba bekerült, vagy aminek töredékeit egyes családok átmentettek. A helyi múlt legrégebbi emlékei legsértetlenebbül a református egyháznál maradtak meg. Pillanatnyilag ez a kis ősi sejt őrzi a helység legrégibb írásos és tárgyi emlékeit. Az a nyersanyag, amit ez a dolgozat összefog, – zömükben tehát egyedi emlékeink. Első célunk azért ezzel a feldolgozással az, hogy ezeknek az emlékeknek a folytonosságát és biztonságát szolgáljuk. Nem mellékes azonban a második cél sem. Szaktudósaink előtt közismert probléma a részterületek összefüggő feltárásának hiánya. Ezt az igényt is szolgálni kívánná a magunk szerény eszközeivel ez a feldolgozás. És talán a kettős célon túl is a legdöntőbb a helyi honismereti cél. Kultúrszintünkhöz tartozó, ha többet tudunk önmagunkról. Mik az eddigi tények témánk körül?! Abony az országhatár minden irányából szinte centrálisán, az Alföld szívében, a Tisza tövében, Szolnok szomszédságában fekszik. Főtere egyik sarkában, szerényen húzódik meg műemlék jellegű kis református temploma. Kevert építési stílusa miatt a Műemlék Felügyelőség szerint különösebben nem figyelemre méltó. Különleges értékét inkább tartozékai adják meg. Kórusának mennyezetét „fára virágokkal cifrázott” kazetták díszítik. Az egyik kórus padanyaga pedig szinte érintetlenül őrzi a XVIII. századi fatemplomból az egykorú jobbágy templombelsőt. Van aztán 4 úrasztali kendője. Keshedő, sárgult szövésükben évszázadok szunyókálnak, Ornamentika anyaguk pedig kazettamintáink tejtestvérei, vagy idegenül elütő. Pár lépéssel odébb az öreg prédikátorház. Írásos feljegyzéseink szerint 1808-ban már renoválták. Stílusa – véleményünk szerint – egyedül őrzi helységünkben a XVIII. sz. első nemesi udvarházak stílusát. Szűk is irattárában pedig a község legrégibb iratanyaga van meg mutatónak azokból, amik körülötte elpusztultak. Mindezeket lassan már csak eltűnő emlékfoszlányok szálai fogják össze. Százados cserépedény maradványaiként hatnak, aminek időette darabjaiból csak türelemjátékkal lehet a megközelítő formát összerakosgatni. Erre a türelemjátékra vállalkozunk, mikor a korai idők áttekintése után megkíséreljük feltámasztani az 1740-es évek s ebbe emlékeinek is megkíséreljük visszaültetni, hogy élőben érzékeljük a történelmet hordozó népünk egykorú problémáit és sorsa forgandóságát. Szűkebb kultúrmunka s egyben szélesebb nemzeti kultúrát szolgáló forrásfeltárás a programunk, amit ez a feldolgozás szolgálni kíván.
-
Állat az emberben
0600 FtA Rougon-Macquart ciklus Állat az emberben című kötete, bármily különös is ez Zolánál – vérbeli bűnügyi regény. Zola indítéka természetesen nem azonos a detektívregény-írókéval, célja ezúttal is a környezet és életmód, a társadalmi és biológiai körülmények hatásának vizsgálata. Ebben a regényében azonban olyan területen folytatja tanulmányait, olyan súlyosan terhelt figurákon végzi vizsgálatait, hogy – talán szándéktalanul – izgalmas bűnügyi történettel, érdekes kriminálpszichológiai tanulmánnyal lepi meg olvasóit. A cselekmény két szálon fut: az egyik egy lány megrontásának és megrontója szörnyű bűnhődésének története, a másik pedig egy alkoholista szülőktől származó, roncsolt idegzetű emberé, akit terheltségében szüntelenül a legiszonyúbb bűn, a kéjgyilkosság kényszere kísért…
-
Andrzej Wajda
0600 Ft„Úgy gondolkozol, mint a XIX. század romantikus költői. A lengyel film Mickiewicze lennél?” – kérdezi a kötet interjúrészletében az egyik lengyel filmkritikus Andrzed Wajdától. A kérdés a Wajda-filmeket ismerő olvasó számára meghökkető: romantikus alkotó lenne Wajda? Önvallomásokból, interjúkból, kritikákból, forgatókönyv-részletekből áll össze, mint valami színes mozaik, az egyik legismertebb lengyel rendező portréja, aki a lengyel iskola 1957-58-as fellendülésekor indult. Munkássága a divathullámtól függetlenül, az újdonságíz megszűnése után is kommentárok, értékelések tucatját váltja ki, személye akkor is előtérben áll, ha nem alkot új filmet vagy ha éppen gyengébb művet rendez. Mindez arra mutat: jelentősége több, mint műveinek összessége, filmjei. Mennyivel? Miért? Erre kívánunk választ adni.
-
-
-
-
Az Őrségek népi építészete
03 600 FtA szerző eredeti kutatásai alapján is merteti művében az Őrség: az Alsó Őrség és a burgerlandi Felső Őrség népi építészetét. A hagyományos építés anyagát táji, történeti keretbe ágyazza, s keresi az Őrség építészetének kapcsolatát a környező területek és nemzetiségek építkezésével. Részletesen foglalkozik a településformákkal, szerkezetekkel, az udvarrendszerrel, a lakóház fejlődésével a kemencés, füstös lakókonyhától kezdve az előszobás, kéményes házig. Értékes része a munkának a családszervezet és az építkezés kapcsolatának bemutatása.
-
-
Black Hollywood
02 500 FtAn album of motion-picture stills and publicity shots traces the progress of and major influences on black actors and actresses since pre-World War I years
-
Boccaccio művei I-II.
01 000 FtHat évszázaddal ezelőtt írta Boccaccio, a nagy olasz író, a novellairodalom atyja, világhírű elbeszéléseit. Dekameron címmel egybegyűjtött borsos történetei azóta se veszítettek elevenségükből, mert az író nem éri be azzal, hogy egyszerűen elbeszéli a szerencsétlen vagy boldog szerelmesek megpróbáltatásait vagy kacagtató kalandjait, tréfás vagy szomorú történeteket: elbeszéléseiben ott kavarog korának egész társadalma, megtollasodott vagy tönkrement kereskedők, uzsorások, művészek, kalandorok, féktelen nemes urak, ravasz kópék, huncut parasztok, álszent, nagybélű, parázna papok, ostoba és agyafúrt törvénytudók, orvosok. Boccaccio a középkor alkonyán már az újkor hírnöke: a vakhit helyett a kétkedést, a józan észt, az önsanyargató vezeklés helyett a derűs életörömöt hirdeti.