-
-
Tengerek tengelye. Ibér terjeszkedés az Atlantikumban a 15-16. században
0A kötet végén angol, spanyol és olasz nyelvű összegzéssel. „A történelem olyan, mint a bifsztek sült krumplival, akárhol kéri az ember, mindenütt ugyanolyan az íze” – írja egy helyütt az argentin író, Julio Cortázar. Afrika, majd még inkább az Új Világ felfedezésének és gyarmatosításának története esetében sincs ez másképp. Tények, tézisek közhelyekké rögzültek az idők folyamán, a 16-17. századi ibér gyarmatosítás egyedi vonásai, ízei egybemosódtak, az Európa-centrikus látásmód pedig a konkvisztádor képét tolta előtérbe. Ilyen helyzetben, véli a szerző, aki az ELTE Portrugál Tanszékének kutató docense és az Európai Expanzió Program alapító vezetője, egy népszerű formába megírt mű is alakalmas lehet bizonyos tévképzetek eloszlatására, ha a tényeket más megvilágításban tárgyalja, ha az olvasók ismereteit bővíti, árnyaltabbá teszi, kérdéseket fogalmaz meg, és válaszokat keres rájuk.
-
Tengeróceán
0„Úgy kell olvasni, mint egy kalandregényt – írja Baricco a könyvéről –, és úgy kell hallgatni mint a Tengeróceán morajlását.”
Sok-sok évvel, talán másfél századdal ezelőtt, hajótörést szenved egy vitorlás hajó. Legénységének és utasainak egy része megmenekül, tengernyi szenvedés árán. Egy hétszobás tengerparti kis szállodában különös vendégek gyűlnek össze. A természetben fellelhető határokat – most a tenger határait – kereső tudós; a tengert tengervízzel megörökítő festő; a titokzatos tengerész; a túlérzékenységből gyógyulást a tengernél kereső lány – a szállodát pedig egy tízéves gyerek vezeti. Mintha mindnyájan a tenger hívásának engedelmeskednének, oly véletlenül és oly szükségszerűen találkoznak e házban, mint Thornton Wilder szereplői a Szent Lajos király hídján. -
Tépőzáras oroszlánszáj
0Benne gázolunk a 21. században. Következő nemzedékünk kiemelkedő tagja, Kájon Tas kertészmérnök, országgyűlési képviselő azért küzd, hogy Magyarország felemelkedjék. Egy új hatóanyag felfedezése közben belekeveredik a színfalak mögött folyó nemzetközi hatalmi harcba.
-Megvédheti-e magát és családját egy képviselő a titkosszolgálatok és bűnszövetkezetek támadásaitól?
-Kiderül-e, hogy milyen kincseket rejt az Altáj feltáratlan mélye?
-Milyen hagyatékot mentenek át számunkra az örmények?
-Hol tűnik fel újra a hun uralkodók családja?
-Hogyan alakul a közeljövőben az Iszlám világának és a kínai nagyhatalomnak a szerepe?
-Hogyan épülhet fel romjaiból Magyarország?íbr>-Kapcsolódhat-e a Szent Korona az európai együttműködéshez?
-Kitáthatja-e még száját az Árpádok oroszlánja?
Ezekkel a kérdésekkel foglalkozik ez a fordulatokban gazdag, a szerző két évtizedes politikai tapasztalataiból táplálkozó kalandregény. -
Térkép,csata után. Magyarország a brit külpolitikában (1918-1919)
0„E munka első ízben kísérelte meg felvázolni Magyarország helyét a brit külpolitikában egy rövid, de eseményekben gazdag időszakban, 1918-1919-ben – írja lebilincselően izgalmas, forrásértékű kötetében a kitűnő történész, Arday Lajos. – Alig egy év leforgása alatt olyan, milliók számára sorsdöntő kérdésekben kellett ál-lást foglalni Londonban, mint az Osztrák-Magyar Monarchia fenntartása vagy szét-zúzása, az utódállamok határainak kiala-kítása, a Pétervártól Berlinig és Münchenig végigsöprő forradalmi hullám feltartóz-tatása, a gazdasági és politikai konszolidá-ció kérdései, az ellenforradalmi mozgal-mak és restaurációs kísérletek.”
-
Térképek a félhold árnyékából (DVD-vel)
0„Az Európa sorsát meghatározó háborúk forgatagában (1683-1699), majd az azt követő néhány esztendőben született az a 370 kéziratos térkép, amelynek leírását és szinte eredetiként tanulmányozható digitális képét tartalmazza ez a kiadvány. Oldalain nemcsak a Kárpát-medence, hanem egész Európa népeinek történelme elevenedik meg, hiszen a nagyszerű bolognai származású tudós katona, Luigi Ferdinando Marsigli (1658-1730) és a nürnbergi német kartográfus, Johann Christoph Müller (1673-1721) munkássága, eddig feltáratlan térképeik szinte képszerűen rajzolják elénk a korszakot.
Az itt bemutatott mappákat főként Bologna és Bécs levéltárai őrzik. Kevés kivétellel szerző és időpont megnevezése nélküliek, s ennek nagy része lehetett abban, hogy több évszázadon át elkerülték a kutatók figyelmét.”
Deák Antal András -
-
Természet és szabadság
0A Lányi András szerkesztette humánökológiai olvasókönyv a felsőoktatás számára készült kiváló összefoglalás. A bevezető oldalak a humánökológia eszmetörténeti összefüggéseit világítják meg, ilyen formában társadalomfilozófiai, társadalompolitikai megalapozás is; eddig használt fogalmak tisztázása is. Az anyagát négy fejezetben közlő kötet a természet- és környezettudományok művelői közül a legfontosabb egyéniségeket sokirányú megközelítéssel mutatja be. Az első részben az ökológiai ismeretek összefoglalása, a másodikban a környezetetikai alapvetése (Aldo Leopold, Hans Jonas és mások), a harmadikban a társadalomökológia szemléletének változása, az utolsó részben pedig A fenntartható társadalomról írott alapelvek találhatók. A tanulmányok végén jegyzetek és bibliográfia segíti a megértést, a témában való további elmélyülést. – Fontos munka, melyet elsősorban a humánökológiát hallgató egyetemisták és a környezetvédelemmel foglalkozó szakemberek figyelmébe érdemes ajánlani.
-
Természetföldrajzi kislexikon
0Gondolkodásunk csak akkor lehet eredményes, csak akkor lehet reményünk arra, hogy a természeti folyamatok lényegéből valamit is megértsünk, ha alapfogalmaink világosak. Különösen áll ez a megállapítás a természetföldrajzra, amely számos más tudományággal tart szoros kapcsolatot.
A „Természetföldrajzi kislexikon” főleg a földrajzkönyvekben előforduló, a tanórákon elhangzó legfontosabb kifejezéseket magyarázza röviden, legtöbbször 5-10 mondatban. Elsősorban meghatározást nyújt, így a tankönyvet nem helyettesíteni, csupán kiegészíteni kívánja.
Több mint 400 önálló szócikket találunk benne, ezenkívül több mint félezer szakkifejezést, ún. utalót. -
Tészták
0A tésztaféle gyorsan megvan és garantáltan sikerül. De mindenekelőtt változatos és felülmúlhatatlanul jó! Krémesen tejszínestől a paradicsomosig, hallal, hússal avagy zöldséggel, aranybarnára sütve a sütőben vagy akár salátaként – tészta egyszerűen boldoggá tesz! Ebben a könyvben bőséges választékát találja ínycsiklandó recepteknek, akár hétköznapi étkezéshez, akár ünnepi alkalomra válogat: klasszikus olasz ételektől, mint például a spagetti carbonara és a penne all’arrabbiata, esetleg az egyszerű lasagne egészen a legrafináltabb ételkölteményekig, mint a rigatoni kardhallal, pappardelle vadkacsával vagy a cannelloni romanesco módra. A legjobb: saját magunk is elkészíthetjük a raviolit és társait a könyv részletes útmutatásai alapján. A fotók lépésről lépésre tanítanak kezdőket és varázskezű szakácsokat egyaránt.
-
-
-
-
Tiltott égbolt
0A könyv ´56-ról szól, és amennyiben helyes volt lefordítani, annak valójában egyetlen nagyon fontos oka van: hangsúlyozza ´56 egyedülálló jelentőségét a nemzetközi kommunizmus elleni küzdelemben.
-
-
-
-
Titkosírás
0Noha az itt olvasható színművek ugyanabban az országban és ugyanabban az időszakban születtek, íróik eltérő kulturális háttérrel, más és más tapasztalatokkal, különböző időben érkeztek a színház világába, így aztán a hét drámában hét külön kis világ mutatkozik meg. A kötetünkben szereplő szerzők némelyike több évtizedes színházi múlttal, bemutatók, sikerek és díjak sokaságával dicsekedhet, míg mások ígéretesen induló pályájuk elején tartanak. Akad köztük fiatal, középkorú és idősödő; latin-amerikai, illetve ázsiai származású, fekete és fehér bőrű, hetero- és homoszexuális, nő és férfi. Nem „kultúrpolitikai” döntés, nem előzetes elhatározás, valamiféle „egyensúlyteremtő” szándék következménye ez. Szinte véletlenül alakult így, miközben igyekeztünk olyan antológiát összeállítani, amely a lehető leghívebben mutatja be Amerika – e hatalmas és sokszínű ország – meglepően felszínesen ismert kortárs drámairodalmát. Azt a drámairodalmat, amely nincs se sokkal jobb, se sokkal rosszabb állapotban, mint a színház, amellyel kölcsönösen feltételezik egymást, és nincs sokkal jobb vagy rosszabb helyzetben, mint a kortárs művészet többi ága. Elsősorban a – valamelyest talaját vesztett, ugyanakkor soha nem látott mértékben virágzó – szórakoztatóipar része, de jelentősebb mozzanataiban, az átlagból kiemelkedő alkotásaiban az ezredvég amerikai polgárának, az ezredforduló földlakójának tart tükröt a maga módján.
-
-
Titokkal a lelkemben éltem
0Könyvükben Az ötvenhatosok második nemzedéke címmel folytatott kutatásuk eredményeit mutatják be a szerzők. Vizsgálatuk során arra kerestek választ, hogy hogyan alakult a forradalom leverése után kivégzettek vagy börtönbüntetésre ítéltek gyermekeinek sorsa, miként nőttek fel a szülő forradalmi szerepe miatt büntetett generáció tagjai a súlyos örökség terhe alatt. Személyes sorsukat és a hivatalos, illetve a magánszférában szerzett tapasztalataikat megismerve értékelhető információkhoz jutottunk a Kádár-korszak mikrotörténelmével és társadalmi mentalitásával kapcsolatban is.
-
Tizenkét császár
0Hogyan fest a hatalom arca? Kit örökít meg a művészet, és miért? Hogyan tekintünk olyan politikusok szobrára, akiket emberként megvetünk?
Ebben a könyvben Mary Beard – a mai emlékműszobrászatot övező esztétikai és politikai csetepaték háttere előtt – elmeséli, hogy az elmúlt kétezer év folyamán a nyugati világ hatalmasainak arcmásait hogyan befolyásolta a római császárok ábrázolása.
A világhírű ókortörténész, az SPQR és a Pompeji című könyvek szerzője főképpen a „tizenkét cézár” – Julius Caesar és az első tizenegy császár – alakjára összpontosítva elemzi, hogy ezek a könyörtelen autokraták miképpen váltak hatalmassá az antik, a reneszánsz és az újkori művészetben is. -
Tizenkét vándor novella
0Egy rövid novella megírása olyan erőfeszítésbe kerül, mint egy regény első sorai. A regény első bekezdésében ugyanis mindent meg kell határozni: a szerkezetet, a hangot, a stilust, a ritmust, a terjedelmet, olykor még valamelyik regényalak jellemét is. A többi már gyönyör, az írás gyönyöre, melynél bensőségesebb és magányosabb gyönyört el sem lehet képzelni, és az ember csak azért nem javítgatja a könyvét élete végéig, mert ugyanaz a vasszigor, amellyel elkezdte, arra is rákényszeríti, hogy befejezze. A novellának viszont nincs eleje és nincs vége: vagy megköt vagy nem köt meg. És ha nem köt meg, akkor azt súgja a tapasztalat, a magamé meg a másoké is, hogy az esetek többségében jobb, ha újra kezdjük valami más úton indulva el, vagy kidobjuk a szemétbe.
G. García Márquez -
-
Többnemzetiségű régiók népi építészete
0Az Épített örökség felújításának elméleti és gyakorlati kérdései nemzetközi konferencia-sorozat – Tusnad
-
Tóbiás a tejesember
0Nyolc kis történetet mond el életéből Tóbiás, a Kijev környéki tejesember, hét csudálatosan szép leány boldog apja. Tóbiás házában állandóan vendég a balszerencse.
A századfordulón keletkezett sajátos zamatú írás a jiddis irodalom időálló értékei közé tartozik, egyre népszerűbb; Hegedűs a háztetőn címmel musicalnek is feldolgozták s világszerte nagy sikerrel játsszák. -
-
Tóparti kastély
0Ameddig élek, csak azt akarom, hogy elmondhassam: milyennek látom a dolgokat. Theodor Fontane vallomása és írói programja ez. És talán egyetlen könyvében sem sikerült ezt a programot olyan tökéletesen megvalósítania, mint éppen a Tóparti kastély-ban, utolsó regényében. Színes és gazdag életének utolsó éveiben szülőföldjére, a Berlintől északra elterülő erdős és homokbuckás Mark-Brandenburg tartományba tér vissza az író, hogy elmondja milyennek látja a múlt század utolsó évtizedének porosz társadalmát, az embereket és általában a világot. Egy régi vágású porosz junker, Dubslav von Stechlin életének sírba hanyatlása és ezzel párhuzamosan fiának kibontakozó szerelme és szerencsés házassága: ennyi a regény cselekménye.
-
Törökországi utazás
01552. augusztus 4-én az itáliai Ponzai-szigetek közelében, rövid tengeri csata után hét keresztény gálya a túlerőben lévő török támadóknak, Szinán pasa matrózainak a hatalmába került. A foglyok közt volt egy Cristóbal de Villalón nevű spanyol diák is, aki tanulmányait félbehagyva a könyveit fegyverekre cserélte fel, és nyugtalan természetétől hajtva katonának állt. Az ő fogságba esésének, konstantinápolyi rabságának és kalandos szökésének a történetét beszéli el a Törökországi utazás, ez a korabeli reneszánsz ízlés szerint párbeszédes formában írt, világos tagolású könyv, mely egyben a XVI. századi törökországi élet enciklopédikus, színes leírása.
-
-
Történelmi arcképek II.
0A magyar közélet két világháború közötti szereplőiről keveset tudunk, vagy sokszor csak azt, amit a diktatúra évtizedeken át sulykolt. Tőkéczki László történész harmincnégy magyar sorstörténetet szabadított ki a múlt fogságából. A Történelmi arcképek II. egy olyan korszak emberi teljesítményeit mutatja be, amely már magában hordozza jelenünk nyugtalanságát és kiszámíthatatlanságát. Ez a kötet annak a 2002-ben megjelent Történelmi arcképek-nek a szellemi folytatása, amely a dualizmus korának már-már idilli világába kalauzolta az olvasót.
-
Történetírás és forrásktitika
0A történeti vizsgálódás indítóoka az ember ösztönös érdeklődése a körülte folyó események előzményei, saját őseinek és a hozzá közelállók elődeinek élete és cselekedetei, általában a homálybavesző mult minden eseménye iránt. A történetíró ezt az érdeklődést elégíti ki. Célja elmúlt emberi életjelenségek, emlékezetreméltó események, régi történések megörökítése.
-
Törvénysértés nélkül…
0Magyarországon több mint 2500 családot deportáltak szervezett körülmények között a Hortobágyra.
1950–1953 között mintegy tízezer fő, családok ezrei sínylődtek itt, a sztálini magyar Szibérián – tizenkét kényszermunkatáborban, amiről a közvélemény a mai napig is alig tud valamit. A rendszerváltozásig a meg elő tanuk nem beszeltek, nem beszelhettek, s a „szigorúan titkos” levéltári anyagok 1995-ig a történészek elől el voltak zárva. /részlet a könyvből/