-
Vaddisznóriport. Életem a vaddisznók között
0Csak kevés zoológusnak sikerült átélnie, hogy közösségben élő vadállatok falkájukba, hordájukba, családi kötelékükbe befogadják. Annak idején szenzációként hatott Goodallék beszámolója, amelyben a vad csimpánzok körében átélt élményeiket írták le. Senki sem hitte volna azonban, hogy ma Európában nálunk honos vadállatokkal is hasonló kapcsolatba lehet kerülni, és hasonló eredményeket elérni. Mégis, amit senki sem tartott lehetségesnek, megtörtént az NDK egyik vadászkerületében: egy amatőr biológusnak sikerült elterelő etetéssel egy vaddisznókondával kapcsolatot teremtenie, és ezt a kapcsolatot annyira elmélyítenie, hogy végül a disznók a konda tagjának tekintették. Meynhardt az elmúlt években – 1986-ig, sok ezer órát töltött a vaddisznókkal, és az állatok 14 generációjáról készített szenzációs értékű feljegyzéseket. A kutató – aki eredeti foglalkozását tekintve villanyszerelő – tanulmányozta, miként alakul az állatok napi életritmusa, a vaddisznók közösségében milyen alá- és fölérendeltségi viszonyok vannak, és hogyan kommunikálnak, milyen hangjelzéseket adnak különböző alkalmakkor. Ebben a könyvében lebilincselően, humorosan, mégis tárgyilagos módon tárja elénk élményeit „saját” vaddisznói között. Az NDK televízió nézői jól ismerik a szerzőt mint a vaddisznókról készített filmek szerzőjét.
-
Vadidegen
0Tom, a külvárosi krematórium igazgatója látszólag nyugalmas életet él. Mégis pánikrohamok gyötrik, a barátnőjét és családját egyre nehezebben viseli el, álmaiban pusztító faji háborúk és a civilizált nyugat alkonyának rémképei kísértik. Amikor pedig gyanút fog, hogy a hullaházból elszállított emberi szervek körül nem stimmel valami, olyan eseménysor veszi kezdetét, hogy örülhet, ha ő maga nem kerül végül a boncasztalra…
Farkas tiborc regénye szédítő utazás egy nem is olyan távoli jövőbe. Egy városba, ahol mindenki jött valahonnan, de ahol otthonrasenki sem talál. Megrendítő összeomlás-történet, mély értelmű krimi és utópisztikus látomás. -
Vadkan képében
0„Norfolk új műve állásfoglalásra késztető és felvidító olvasmány, melynek intellektuális ereje olyan, mint A Lempričre-lexikoné és A pápa rinocéroszáé, de az elbeszélés szenvedélyességében és intenzitásában meg is haladja azt.” (Publishers Weekly)”
-
-
Vadmeggy
0„Márta negy, kék szeme teljesen magába nyelt; mákonyként éreztem a haja és a bőre illatát. Félek jelen idejűvé tenni azokat a pillanatokat, perceknek rémlő órákat. Ahogy a csípője kifeszítette a szoknyáját, zakatolni kezdett a szívem. Jó lett volna magamhoz ölelni ruganyom, kísértő, gyönyörű combjait. Ez a kép jelent meg előttem otthon is az ágyon: Márta velem szemben guggol a füvön, mesél, mesél zamatos fegyverneki hangzóival, piros az arca, szeme nevet, összehúzódik, kitágul egészen a kék égig és nekem nincs más vágyam, mint magamhoz szorítani a csípőjénél fogva, kétségbeejtően erős, rugalmas, ruhaszakító mellére hajtani az arcom, nagy loboncos haja.”
-
Vadon nőtt gyöngyvirág
0Tizenkét év telt el azóta, hogy megjelent tamási Gáspár emlékezéseinek első könyve. Aki papírra vetette, kétkezi munkához érdesedett kézzel azóta újra tollat vett a kezébe, s elkészült egy újabb füzettel, emlékei második könyvével, amelyet most az elsővel együtt kap kézbe az olvasó.
-
Vágó József
0Vágó József ragyogó pályafutása – számos honfitársáéhoz hasonlóan – egy Európa felére kiterjedő, belső határok nélküli birodalomban kezdődött. Szíve négyfelé húzta: soha meg nem tagadott szülőhazájához, Magyarországhoz; minden építész második hazájához, Olaszországhoz; Svájchoz, ahol – többnyire reménytelen küzdelmet folytatva – mégis dolgozhatott; s hőn szeretett Franciaországához, ahol külső nyugalmat talált.
-
Vaják. Az utolsó kívánság
0Geralt a vajákok közé tartozik: mágikus képességeinek köszönhetően, amelyeket hosszan tartó kiképzése és egy rejtélyes elixír csak még tovább csiszolt, zseniális és könyörtelen harcos hírében áll. Ugyanakkor nem hétköznapi gyilkos: célpontjai vérszomjas szörnyetegek és aljas fenevadak, amelyek mindenütt hatalmas pusztítást végeznek, és megtámadják az ártatlanokat. Hiába tűnik azonban valami gonosznak vagy jónak, nem biztos, hogy valóban az – és minden mesében van egy csipetnyi igazság.
-
Valaki tévedett. Elbeszélések 1945-1950
0A kötet főként Erdély II. Világháborús eseményeinek hiteles magánemberi krónikája és a legvégsőbb humánum megszólaltatója. A szerző igazság- és szabadságszeretete és önelemző magyarság-vallása példamutató a ma embere, a ma olvasója számára is.
-
Valamit visz a víz
0Kötetünk négy kisregénye – Zilahy Lajos alkotásainak javából válogatva – művészetének széles skáláját fogja át. Az olvasó találkozhat a Valamit visz a víz lendületes, sodró erejű prózájával, a Csöndes élet nyugodt, kiegyensúlyozott, de a felszín alatt vibráló, sejtetéssel s elhallgatásokkal dolgozó modern epikájával. Ismét más oldalról mutatja be Zilahy tehetségét a Szépapám szerelme finom lírával, humorral és iróniával átszőtt történelmi idillje és a Családi levelesláda kedélyes, anekdotázó elbeszélése.
-
Vallée de Chamonix [15 ff. fotó]
0A Chamonix-völgy Franciaországban található, a Mont Blanc lábánál. Az alpinizmus útttörői innen indultak el meghódítani a környező hegycsúcsokat.
-
Válogatott filozófiai írások
0Kötetünk célja összefoglaló képet adni Fichte filozófiai rendszeréről és gondolkodói fejlődéséről. Az első három írásban a fichtei filozófia alapgondolatának, a gyakorlati ész elsődlegességének, az idealista tevékenységelv eszméjének valóban klasszikus megfogalmazásait olvashatjuk, A természetjog alapja…. az empirikus Én dedukciójának legfontosabb mozzanatait tartalmazza, Az ember rendeltetése e filozófia egészének kétségkívül legsikerültebb és legjelentősebb „népszerű” összefoglalása, A jelenlegi kor alapvonásai a gondolkodó történelem- és államfilozófiáját reprezentálja. Fichte filozófiája fontos láncszem a dialektikus gondolkodás fejlődéstörténetében, de egyes gondolatai közvetlen mondanivalót is hordoznak számunkra, elsősorban azáltal, hogy – bár elvontan, eszmeileg – a egyént és a nemet, a társadalmat szoros összefüggésben tekintve hirdeti az emberi tevékenység, aktivitás döntő jelentőségét.
-
Válogatott művei
0Vitkovics Mihály – ma már látjuk – nem azt érdemli, hogy merőben irodalomtörténeti adatként vagy egy szép szoborcsoport mellékfigurájaként őrizgessék nevét tudós kutatók. érdeme nagyobb ennél, s ez szeretetteljesebb köztudatba kívánkozik. A magyar nyelv, a magyar irodalom ügyének lelkes, fáradhatatlan művelt szószólója és szervezője volt, nem utolsósorban a szerb-magyar irodalmi kapcsolatok első ápolója, buzgó közvetítő a két szomszédnép értelmisége között.
-
Valóra vált rémálom
0A Tűzmadár sorozat első kötetéből, a Vérzivatarból megismert Sinclair család megpróbáltatásai tovább folytatódnak. Csillogó és fényűző életük újabb és még sötétebb titkai kerülnek napvilágra. Céljaik érdekében a morál és az etika szabályait felrúgják. Megmutatják igazi arcukat, mialatt cselekedeteiket nem hétköznapi logika, hanem bosszú és hatalomvágy irányítja.
-
Válság és apokalipszis
0Egymást érik a világvégejóslatok, a világ gazdasága válságos helyzetbe jutott, az erőforrások végességéről szóló híradások mindennaposak, a vallás hétköznapokban betöltött szerepe csökkenni látszik… Egy újabb világvége. Kijelenthetjük-e, hogy a virtuális világ fokozódó jelenléte csökkenti a transzcendens gondolkodás esélyeit, illetve a felgyorsult fejlődés előrébb hozza-e a vég kezdetét? Milyen deformációk figyelhetők meg az emberen, a civilizáción? A klímaváltozás kérdésének politikai Maya-fátyla mennyire engedi, hogy valóban a mögötte rejlő problémákra fókuszálhassunk? A Manréza-füzetek legújabb kötete ezekre és ehhez hasonló kérdésekre keresi a lehetséges válaszokat Almár Iván csillagásszal, Csaba László közgazdásszal, Csányi Vilmos etológussal, Czelnai Rudolf meteorológussal, Falus András genetikussal, Fürst Zsuzsanna farmakológussal, Kroó Norbert fizikussal, Pataki Ferenc pszichológussal, Székely János esztergomi püspökkel és Varga János virológussal folytatott beszélgetések formájában.
-
Változtasd át a félelmedet!
0Anselm Grün arra hív minket, hogy vizsgáljuk meg közelebbről saját érzéseinket, lépjünk beszélgetésbe saját félelmünkkel, hallgassunk rá, halljuk meg, mit mond nekünk, s tegyünk különbséget: vajon határaimra hívja fel figyelmemet, vagy pedig egy beteges mintát vésett belém. Grün számára nem a klasszikus terápia, hanem a lelki utak lényegesek, hogy kezeljük félelmünket és megszabadítsuk szívünket a szűkösségből. Meg van győződve róla: A félelem angyallá válhat, ha békét kötünk vele, s barátunkká tesszük a nagyobb elevenség felé vezető úton. A Bibliával beszélgetve, és megfigyelve, hogyan bánik Jézus az emberek valós félelmeivel, Grün olyan belátásokat fogalmaz meg, amelyek terápiásan is segítséget jelenthetnek.
-
Van Eyck festői életműve
0A bevezetőt Végh János írta, a dokumentációt Giorgio T. Faggin készítette.
-
-
Varázskő
0„Müller Péter nem „olvasóknak”, hanem lelki társainak ír, akik tovább élik és szövik a gondolatait. Derűsen, bölcsen, élvezetesen mesél. Akik olvasták írásait a Nők Lapjában, tudják, hogy mindegyik meséjében titkot rejt el. Olyan magot, mely fává növekedhet. Varázsszavakat tud, melyek élni segítenek.”
-
-
Városligeti lexikon
0Ezt a maga nemében előzmény nélküli, a szó szoros értelmébe hiánypótló kézikönyvet húsz éve írják a szerzők, egy elméleti és egy gyakorlati szakember összeszokott párosa.
Akkor jelenik meg, amikor a Liget iránt minden eddiginél nagyobb az érdeklődés.íbr>Azt nyilván sokan eddig is tudták, hogy mi volt az ezredéves kiállítás, vagy hogy miért fontos hely a Királydomb, illetve a Fuit-kő.
De ha Önök azt is tudni szeretnék, hogy mit csinált egy bértolongó, vagy mi volt a cupringerlokál vagy a szerpentincsata, hogy a Feszty-körképen hány másik körkép volt látogatható a Millennium idején, hogy ki volt Helfgott Sámuel, Räde Károly, vagy Stolcz János – akkor biztosan nem nélkülözhetik ezt a tartalmas lexikont.
116 színes és fekete-fehér illusztrációval, amelynek jelentős része csak a szakértők szűk körének volt ismerős, de nyomtatásban még soha nem jelent meg. -
-
Vau!
0Ez a könyv azért született, mert gyermekként úgy éreztem, hogy az én öcsém is mindennél és mindenkinél jobban szereti az állatait. Amikor például több napra elutazott, hosszú oldalakon hagyta meg pontokba szedve, hogy mivel etessük Matyit, a varjút, hogyan mosdassuk Tibit, az iguánát, és miképpen futtassuk délutánonként Dödikét, a fehéregeret. Én pedig éveken keresztül féltem attól, hogy nem versenyezhetek velük a testvérem szeretetéért, s időnként arra vágytam, hogy egy kicsit Matyi, Tibi, vagy Dödike lehessek, és engem is nagyon szeressen az öcsém.
Talán ha néha kutyává válok, mi is jobb testvérek lettünk volna.
Nógrádi Gergely -
Végrendelet
0Justus Pál 1905. április 7-én született Pécsett, és 1965-ben halt meg Temesvárott. Küzdelmes életútjának csupán egyik, bár nem jelentéktelen állomása volt költői pályájának kibontakozása.
-
Végzetes eszetendő. Történelmi korrajz egykorú képekkel
0A kötet szerepel a Magyar Ideiglenes Nemzetgyűlés által 1945/1946-ban összeállított „Fasiszta szellemű, antidemokratikus és szovjetellenes sajtótermékek I-IV.” címmel megnevezett zárolt könyvek tételes és hivatalos listáján.
-
-
Vendéglátó gazdálkodási ismeretek
0A vendéglátóipari gazdálkodás legfontosabb elemeinek kapcsolatát mutatja be a korszerűsített tankönyv. A vállalkozások általános gazdasági környezete, a pénzforgalom, a hitelezés, a vagyon- és készletgazdálkodás, a munka- és bérügyek alkotják a téma gerincét. A tananyag az eredmények elemzése, a sajátos szállodai gazdálkodás, a vezetés, az üzleti terv készítés módszereinek bemutatásával válik teljessé.
-
-
Venyigeszú és a plankton
0A Venyigeszú és a plankton egyfelől két, irigylésre méltó profizmussal megszervezett, fergetegesen erkölcstelen házibuli történetét kínálja az olvasóknak, másfelől pedig betekintést nyújt annak az agyalágyult bürokratákkal teli Hivatalnak a hétköznapjaiba, amelyet egy rövid időre az ifjú, friss mérnöki diplomás Boris Vian is kénytelen volt munkahelyéül elfogadni.
-
Vérben és viharban
0Wass Albert a Vérben és viharban című kisregényben Attila leszármazottainak erdélyi letelepedését, mint a székelység eredettörténetét írja meg. A kisregény nyomon követi a kis néppé tizedelődött hunok fölötti uralomért folytatott belviszályokat, az országépítés keserves, de dicsőséges munkáját, s mindezt pergő, meglepő fordulatokkal teli cselekményvezetéssel teszi. A Vérben és viharban bővelkedik nagyszabású csatajelenetekben, vadászkalandokban, s az „emberi tényező” is megjelenik benne.
-
Vérben és viharban – Egyedül a világ ellen
0Wass Albert a Vérben és viharban című kisregényben Attila leszármazottainak erdélyi letelepedését, mint a székelység eredettörténetét írja meg. Az Egyedül a világ ellen árva gyermekhőse is mintha az életbenmaradás himnuszát folytatná tetteivel. A művek példázatként erősítik magyarságtudatunkat. Kráter
-
Vérben és viharban – Egyedül a világ ellen
0Wass Albert a Vérben és viharban című kisregényben Attila leszármazottainak erdélyi letelepedését, mint a székelység eredettörténetét írja meg. Az Egyedül a világ ellen árva gyermekhőse is mintha az életbenmaradás himnuszát folytatná tetteivel. A művek példázatként erősítik magyarságtudatunkat. Kráter