• Csillagjóslás

    0

    1 200 Ft
    Tovább olvasom
  • Csillagok a Bibliában

    0

    A neves ismeretterjesztő csillagász szerző művét elsősorban a Biblia és a csillagászat iránt érdeklődő olvasóknak szánta. Sorra veszi a csillagászattal összefüggésbe hozható bibliai leírásokat, és igyekszik választ adni a velük kapcsolatban felmerülő kérdésekre. A Könyvek Könyvében ugyanis számos helyen szerepelnek égitestek, feltűnő égi események. Különösen fontos a ritkább csillagászati jelenségeknek, például a nap- és holdfogyatkozásoknak az említése, ezek dátumának visszaszámolásából ugyanis hiteles adatokat kaphatunk néhány bibliai esemény időpontjára. Az érdekfeszítő elemzések egy része a szerző saját kutatásának eredménye, és nyomtatásban most jelenik meg először, ezért a szaktudósok és a jól képzett amatőrcsillagászok is találnak majd tudományos értékű érdekességeket és újdonságokat a könyvben. A szerző azonban tapasztalt ismeretterjesztőként ügyelt arra, hogy minden gondolatmenete nehézség nélkül érthető legyen a csillagászat és a kronológia terén járatlanok számára is. Az egész művet áthatja a szerzőnek a Biblia iránti mély tisztelete, így remélhető, hogy semmilyen felekezethez tartozó hívő érzékenységét nem sérti azzal, hogy a Bibliában leírt eseményeket és jelenségeket az egzakt tudományok módszereivel elemzi. Azokat pedig, akik eddig nem foglalkoztak behatóbban a Bibliával, arra serkentheti, hogy tanulmányozzák a Könyvek Könyvét, mely tagadhatatlanul megváltoztatta az egész emberiség gondolkodásmódját, és amely oly sok világi szakterület számára is szinte kimeríthetetlen kutatási fonásul szolgálhat.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Csillagok sercegése

    0

    Egy kisfiúnak, aki nemrégiben veszítette el az édesanyját, mostohája lesz, egy fiatalember Csehszlovákiáig is elmenne a szerelemért, a századelő Izlandján egy bohém lelkületű ingatlanügynök beleszeret egy kamaszlányba. Jón Kalman Stefánsson a tőle megszokott fanyar humorral átszőtt, szívmelengető, az emberi lélek legmélyéig hatoló, lírai prózában meséli el egy izlandi család három generációjának az emlékek és álmok elmosódott határvidékén játszódó történetét. Mi végre a szerelem? Az egymással töltött unalmas és viharos hétköznapok ellenére mégis, mi láncolja egymáshoz az embereket? Miféle véletleneken múlik egy ember élete? Érdemes-e tanyára költözni, aztán gyertyát tenni az ablakba? Milyen íze lehet a fókauszonynak és milyen a színe a halálnak? Mit jelent az, hogy fostalicska? És mit szólnak mindehhez az ólomkatonák?

    2 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Csillagpor. Versek (1925-1944)

    0

    Azt ​mondják, a materialista alig tud valamit az anyagról, a spiritiszta pedig alig tud valamit a szellemről. Kívülrekedt hallgatózóként feszül neki egyik is, másik is a számára makacsul zárt ajtót mutató dimenzióknak.
    A szellemi ember nem harcol, nem dönget bezárt kapukat. Egész létét, lényét kínálja fel a magasságoknak, s ami készséges csatornáján tisztán átcsorog, már engedi is tovább a várakozó világ felé.
    Amit így adni tud, az valóban Iható Arany, Aurum Potabile…
    Ez a kötet ilyen adomány.

    3 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Csillagzatok, csodafüvek

    0

    Mi köze a gyógynövényeknek az asztrológiához? – kérdezheti az olvasó a cím láttán. Leon Petuengro, a hírneves asztrológus szerint, ha valaki hisz abban, hogy az emberek életét a csillagok irányítják, akkor hogy is kételkedhetne abban, hogy a körülöttünk élő állatokra és növényekre ugyanezek a kozmikus erők hatnak. Leon Petulengro nem egyszerűen a gyógyító növényekről írt könyvet, hanem minden zodiákus jegy szülötteinek „saját használatú” gyógynövényeket ajánl, figyelembe véve az egyes jegyek természetét, egészségük gyenge pontjait. Az egyes növények leírásait szórakoztató anekdoták és különleges receptek tarkítják.

    650 Ft
    Kosárba teszem
  • Csinszka versei

    0

    Vészi József bevezető írásával.
    „Indítsd, Csinszkám, bízvást útjuknak dalaidat, én gyönyörködő illetődöttséggel olvastam mély tüzű, igazán poétalélekből fakadó ütemű, hol finom halkságú, hol őserővel felviharzó verseidet.
    A magyar irodalom gazdagszik velük, a magyar közönség pedig szerető érdeklődéssel fogja magához ölelni annak a költőasszonynak a lelkét, aki Ady Endre megvalósult álma, egyetlen tiszta szerelme, szertefoszlott mámorok után végre megtalált igaz boldogsága volt.”
    Vészi József

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Csobánka története

    0

    Nincs két egyforma falu a kerek világon, mint ahogy két egyforma ember sem létezik. A települések eredetüket, történetüket, szerkezetüket, látképüket, tájban elfoglalt helyüket stb. tekintve tehát egyediek. Miközben osztoznak a városok, falvak hazájuk sorsában, aközben sajátságos életet élnek. Bevallott elfogultsággal kimondom, hogy az lenne a legjobb, ha minden településünk monográfiája elkészülhetne. Különös tekintettel 1100 éves honfoglalásunkra (896-1996), 1000 éves keresztény államalapításunkra (1000- 2000) és egyáltalán Európa harmadik évezredének az időküszöbére.
    Mindezekkel együtt állíthatom, hogy nagyon meggondoltam, amikor elvállaltam Csobánka történetének megírását. Megtisztelő volt számomra Sánta Ferenc író és Kajtor János csobánkai polgármester (1990-1994) ajánlata, hogy rám bíznák ezt a nehéz és felelősségteljes munkát. Nem volt ismeretlen előttem a község története és az a táj, amelyben helyet foglal, hiszen ekkor már húsz éve foglalkoztam Pest megye történetével és meglehetősen hatalmas anyagot gyűjtöttem össze, illetve ismertem meg a Pest Megyei Levéltárban és másutt.

    1 200 Ft
    Tovább olvasom
  • Csoda vagy csodálatos?

    0

    „Ismerd meg önmagad” – tanácsolja a felirat évezredek óta a delphoi jóshely templomán. Aki elolvassa ezt a könyvet – a jósda tanácsa szerint cselekszi: rá fog döbbenni énjének legrejtettebb képességeire, tulajdonságaira, szellemének hatalmas erejére. Mert sokkal több dologra vagyunk képesek, mint hisszük: képesek vagyunk arra, hogy meggyógyítsuk önmagunkat, hogy lángoló parázson járjunk, hogy hatalmas súlyokat könnyedén fölemeljünk, hogy kapcsolatot teremtsünk meghalt szeretteinkkel, hogy bepillantsunk a jövőnkbe. Sok dolog, amit eddig „természetfölötti”-nek tartottunk, a tudomány fejlődése során tudományos magyarázatra lelt, semmi se zárja ki tehát annak a lehetőségét, hogy a többi is mind beleillik egy kitágultabb létezés képébe. Sok titokzatos jelenség megértéséhez segít hozzá ez a könyv, illetve a szerző, aki hazájában neves televíziós személyiség: a varázsvessző sikeres használatától a reinkarnáción (ujjászületés) át az ufókig sorakoznak a rendkívüli jelenségek, amelyek mindegyikéről kiderül, csak annyira csoda, amennyire minden létezés az. Mert a fantasztikus jelenségek nem csodák, nem a természettel állnak ellentétben, hanem csak azzal, amit a természetről tudunk.

    1 300 Ft
    Tovább olvasom
  • Csodavíz 2 - Vizek csodái, csodák vizei

    Csodavíz 2 – Vizek csodái, csodák vizei

    0

    A fürdés, a wellness, a gyógyvizek szerelmeseinek útmutatója, kalauza

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Csók és festék

    0

    Megmaradt festményeiből ítélve biztosra vehető, hogy Kádár Erzsébetből kiváló festő lett volna, ha nem kell föladnia. Izmos intellektusa, egyéni látása, lényeget megragadni és anyagát szintetizálni képes elbeszélő, ábrázoló tehetsége képein, és még inkább írásaiban vitathatatlan. Többek közt Csók és festék című novellája és Egy város modellt áll című, Szentendrére emlékező esszéje jól mutatja, hogy fiatal énje milyen komolyan vette, élete céljának tekintette a festészetet. Állandó rajzolással, firkálással folyamatosan nevelte magában a festőt. Nem egy novelláját úgy kezdi, mintha pár (ecset)vonással kijelölne egy területet, amelybe megírandó figuráit fogja állítani. Ők lesznek a modelljei. Létükben, testi-lelki mozgásukban őket fogja ábrázolni.

    2 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Csokoládé

    Csokoládé

    0

    A ​regényben szereplő per, amelynek eredményeként a főhőst kivégzik, mai szemmel nézve, de részben már az 1920-as évek polgárháborús etikai normái szerint is prekoncepcióra épülő, konstruált per. A hatalom birtokosainak belső köréhez tartozó szerző azonban, akaratlanul, önmaga számára is szinte észrevétlenül feltárja azt a sátáni mechanizmust, amely arra kényszeríti az illegalitás körülményei között, a cári börtönökben és száműzetésben megedződött tipikus bolsevikot, hogy alávesse magát az igazságtalan, de állítólag a közösség javát szolgáló halálos ítéletnek – amelyről ma már tudjuk, hogy semmivel sem igazolható. Zugyin, egy Kormányzósági Cseka elnökeként nemrég még élet-halál ura, azzal a döntésével, hogy együttműködik a hóhéraival, alighanem a konstruált perekről szóló orosz irodalom legelső hőse.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Csorba Győző

    0

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Csukjátok le Tévémacit!

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Csupa napfény a szivem

    0

    A rendkívül rokonszenves francia előadóművész chansonjai szinte varázsütésre arattak sikert hazánkban, és ma már mindenki ismeri és dúdolja őket, aki csak szereti a hangulatos muzsikát, a szívhez szóló éneket. Voltaképpen mi is a sikerének titka? Yves Montand elhatározza, elmondja életét: hogyan vált egyszerű ifjúmunkásból a „könnyű műfaj” egyik legnagyobb csillagává. A történetet magnetofon-szalagra diktálta, és ebből az anyagból Jean Denys újságíró szerkesztett könyvet. Montand visszaemlékezéseiben színesen, elevenen, sok apró anekdotával tarkítva meséli el ifjúságát, a család izgalmas menekülését. Olaszországból Franciaországba, serdülő éveit, amelyekben a küzdelmes munka egyhangú zaja mellett már ott csengett a dal, a kacagás, ott ragyogott a napfény. Élete úgy indult, mint a legtöbb szegény családból származó fiúé: álmokat szövögetett nagyszerű hőstettekről, hajmeresztő kalandokról, csodálatos sikerekről. És amikor atyai jó barátja tanácsára először lépett fel egy ütött-kopott színpadon s először hallotta a közönség tapsát, azt hitte, immáron ölébe hullott a megálmodott siker. Holott csak akkor kezdődött el a viszontagságok hosszú sora: kitört a háború, a német megszállók elől bujdokolt, és rádöbbent, hogy szívós tanulás nélkül nem viszi semmire a fővárosi nagy varieték fényszóróinak kereszttüzében. Mozgásművészettel, akrobatikával foglalkozott, tanulmányozta közönségét, és igyekezett szellemes, ötletes és mindig közvetlenül emberi játékkal meghódítani a hallgatóságot. A szorgalom, a munka meghozta gyümölcsét. Már nemcsak önálló előadóesteken villogtatja tudását, hanem világhírű filmekben, mint például A félelem bére főszerepében is kibontakozik tehetsége.

    600 Ft
    Tovább olvasom
  • Csutora Jancsi kalandozásai a levegőben

    0

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Cuháré – Szeredás

    0

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Cyrano de Bergerac

    0

    Mikor Edmond Rostand a múlt század végén megírta a nagyorrú és nagylelkű szerelmes megindító drámáját, egy kicsit divatjamúltan elegáns, mutatványos rímekkel, káprázatosan kizengetett, szikrázóan szellemes verssorokban, egészen másféle színdaraboknak tapsolt a közönség, s még inkább a kritika. De ez a nemesen érzelmes, mindig a szívet célba vevő tragédia hihetetlen sikert hozott. S nem is rövid életűt: azóta is világszerte játsszák, nézők és színészek nem múló gyönyörűségére.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Czigány Dezső

    0

    1 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Czigányzenészek albuma

    0

    Markó Miklós (1865-1933), a Rozsnyón született zenekritikus és újságíró 1896-ban megjelent művének hasonmás kiadását nyújtja át a Kiadó az Olvasónak. A cigányzenészek a „Gothai Alamanchjának” is tekinthető e kiadvány, melyben a nagy zenészdinasztiák pontos adatokkal ellátott, olvasmányosan megírt történetei olvashatók. Ez a zene-, csaád- és kultúrtörténeti mű remélhetőleg minden érdeklődőhöz és érdekelthez eljut, így szolgálván a sokszínű, sokrétegű magyar kultúra ügyét.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Czóbel Béla

    0

    Körülbelül negyedszázada annak, hogy Czóbel Béla munkássága a magyar művészeti életből kikapcsolódva, nyugaton keresett és talált éltető környezetet a maga számára. Művészetét azonban ez a hosszú, mindössze néhány vendégszereplés által megszakított távollét sem tudta elidegeníteni tőlünk. Lényegében mindmáig megmaradt az magyarnak.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Daktiloszkópia

    0

    Részlet a könyvből:
    Személyazonosítás a múltban és ma
    A SZEMÉLYAZONOSÍTÁS KÉRDÉSE hosszú évszázadok óta foglalkoztatta a rendészeti szerveket. E kérdés megoldására a kutatás olyan egyéni, meg nem változtatható sajátosságok felismerésére irányult, melyeknek alapján kétségtelenné válik a személyek pontos azonosítása. Mielőtt az ujj nyomatokat és a személyazonosítás ma használt egyéb módjait (fényképezés, testmérés, személyleírás) személyazonosításra felhasználták volna, a homlokra, vállra, s a test különböző részére sütött bélyegek, különböző testcsonkítások, hajlevágás, tetoválások, végtagcsonkolások, a nyakra kovácsolt fémgyűrűk szolgálták a felismerést. A személyazonosításnak ezeket a minden emberiességet nélkülöző, kegyetlen eszközeit az osztálytársadalomban az elnyomás és kizsákmányolás, az osztályharc egyik eszközeként használták fel az uralkodó osztályok.

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Dalí közelről

    0

    Kötetünk ​Salvador Dalí rajzaiból és a 20. század olyan művészeinek írásaiból kínál válogatást, akik viszonylag szoros kapcsolatban álltak Dalíval. Célunk az, hogy újjáélesszük a „cadavre exquis” szellemét, a művészi játékot, melyet a szürrealisták űztek egymás között: többük részvételével, „vakon” jöttek így létre szövegek vagy rajzok, illetve találomra, véletlenszerűen váltogatta egymást rajz és szöveg. A műveket rendszerezve, négy tematikus sorozatba helyezve mutatjuk be: a tanulóévek és az avantgárd; Gala avagy az örök nőiség; a szürrealizmus esztendői, és végül a kései korszak rajzos alkotásai. Ez a könyv elkalauzol bennünket abba a titokzatos, varázslatos világba, amely így újrateremtve is új és egyedi; ezzel kívánunk tisztelegni születésének századik évfordulóján Dalí előtt, ám egyszersmind a kiemelkedő egyéniségekkel benépesített világa előtt. A könyvet az teszi még érdekesebbé, hogy Dalí rajzainak és a kísérő szövegeknek java része eddig még nem látott, kevésbé ismert, és meglepően sokatmondó alkotás.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Dalmácia déli része

    0

    1 200 Ft
    Tovább olvasom
  • Dalmatia – Istria / Croatia – Montenegro – Slovenia

    0

    Coast and Islands
    Geographical map
    With index
    Relief with elevation tints

    4 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Dante ezoterizmusa

    0

    5 200 Ft
    Tovább olvasom
  • Helytartó

    Dante.

    0
    Ft
    Tovább olvasom
  • De szép vasárnap!

    0

    „Jorge ​Semprun újabb műve voltaképpen világhírű művének, A nagy utazás-nak tizenhét évvel később írt folytatása. Nemcsak azért, mert az író immár a „cél állomás”, a buchenwaldi tábor egy napját – egy téli vasárnapját – választja kerettörténetül, hanem azért is, mert újragondolja és átértékeli hajdani élményeit és hajdani hitvallását. Hiszen 1980-ban, a könyv születésekor az ártatlanság hite régen és végérvényesen szertefoszlott Semprun számára, s A nagy utazás igazsága már hazugsággá vált a szemében.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Debrecen multjából. 1-2.

    0
    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Delacroix-tól a neoimpresszionizmusig

    0

    Az impresszionisták 1886-ban rendezték nyolcadik csoportos kiállításukat. Ez a művészeti esemény tulajdonképpen már az impresszionizmus záróakkordja volt; az „öreg” impresszionisták közül néhányan már nem vettek részt rajta, míg az új nemzedék tagjai, a fiatal „neósok” éppen ekkor léptek első ízben a nyilvánosság elé. Ebből az új nemzedékből kerültek ki azok a művészek – elsősorban Georges Seurat és Paul Signac -, akiket pointillisták, divizionisták, illetve neoimpresszionisták néven tart számon a művészettörténelem. Míg az irányzat megalapítója Seurat volt, akinek az azóta világhírűvé vált „Nyári vasárnap a Grande-Jatte szigetén” című festménye, valamint aktjai, cirkuszképei és tájképei a következetesen alkalmazott pointillista technika zseniális megvalósításai, az új festői látásmód teoretikusa Paul Signac. „Delacroix-tól a neoimpresszionizmusig” című könyvének megírásában kettős törekvés vezette: egyrészt az irányzat művészettörténeti előzményeit kutatta, másrészt a neoimpresszionizmus keletkezésének körülményeit, célkitűzéseit, technikáját igyekezett tudományos alapossággal leírni. Csorda Géza, a kötet fordítója a tárgykörbe vágó több más tanulmánnyal egészítette ki a Signac-kötetet. A könyvet 59 fekete-fehér és 15 színes tábla illusztrálja. Az iparművészeti tárgy használati tárgy. A bögre arra való, hogy igyunk belőle; a kanál, hogy együnk vele: a törököző, hogy testünket szárazra törüljük. Az esztétikum – ma inkább, mint bármikor korábban – járulékos elem. Mégis – ma inkább mint valaha – nagyobb igényünk van arra, hogy a tárgyakkal ne csak használati funkciót lássunk el. Iparművészetünk hatni akar. A társadalmi hierarchiát tükröző régi művészettel szemben, korunk formatervezése – legalábbis nálunk – életformát szab… Századunkban építészetté vált az iparművészet, kellemes szférája háttérbe szorult és az életforma részeként egyre jobban megközelíti az elsődleges valóságot. Lukács kettős miméziselmélete tehát alkalmazhatónak bizonyul a formatervezés karakterének feltárásában is. Lukács így írja le az építészet mint technológia és az építészet mint művészet viszonyát: „A mű technikai konstrukciója tartalmilag és formailag egyaránt félreérthetetlen előre kialakítja azoknak a konstruktív meghatározásoknak a rendszerét és dialektikáját, amelyek valamilyen építmény esztétikai lényegét alkotják.” Magyarán: a felhasználandó anyag, a rendelkezésre álló technológia és a kielégítendő funkciók formai megoldások sokaságát vetik el, e változatok közül az tekinthető a legjobbnak, amely megjelenésében tükrözi előállításának körülményeit és feltételeit. Az esztétikai alakítást funkció és forma Lukács által megvilágított eltérése indokolja. Az a tény, hogy egy szomjunkat oltó poharat és képesek vagyunk csúnyának látni, azt jelzi: szükség van iparművészetre… A törzsi harcos kunyhóját nem formatervezők alakították ki, és az ősi eredetű parasztházakat sem iparművészek tervezték. Hogy még egyértelműbb legyen az esztétikai paradoxon, tegyük hozzá: sem a kunyhó, sem a ház nem szép (és nem csúnya) akart lenni, mégis szépnek látjuk azokat. (Az indián vagy a földműves persze egyszerűen csak kunyhónak és háznak tekinti otthonát.) Ma viszont a hivatásos építészek is gyakran építenek csúnya házakat.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Délvidéki Magyar Képzőművészeti Lexikon

    0

    A lexikon a XX. Századi délvidéki magyar képzőművészetet összegzi. Délvidéki, azaz történelmi Magyarország első világháború után leválasztott déli részein, majd a volt Jugoszlávia, később Szerbia, főképp a Vajdaság, Horvátország és Szlovénia területén született, élt vagy ma is ott élő, illetve onnan származó és pályájukat külföldön folytató magyar képzőművészek (festőművészek, grafikusok, szobrászok, keramikusok, iparművészek, grafikai formatervezők, díszlet- és jelmeztervezők, divattervezők, fotográfusok, stb.) életét és pályáját, valamint a délvidéki magyar képzőművészettel foglalkozó művészettörténészeket, művészeti írókat, képzvőművészeti filmek rendezőit mutatja be, 402 részletes szócikkben. A kötetet Tolnai Ottó esszéje vezeti be

    5 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Demian

    0

    Az ember élete lehetôség, hogy megtalálja a sorsához elvezetô utat. De rábízhatjuk-e magunkat a sorsra? És ha ez a sors bűnökre csábít, ha eltávolít a tiszta és fényes világtól? Bűn-e a bűn? És jó-e a jó? Van-e szabad akaratunk? Létezik-e Isten? Mi az igazi szeretet? Amikor lelkünk mélyére nézünk, rájövünk, hogy hasonló kérdésekkel vívódunk mi is. „Minden ember élete kísérlet, hogy eljusson önmagához. Minden ember élete egy ösvény sejtése. Senki sem volt még teljesen és maradéktalanul önmaga, mégis mindenki igyekszik önmaga lenni: ki tapogatózva, ki ahogy éppen tud.” Ezek a gondolatok szövik át Hesse fiatalkori regényét, amelyet álnéven adott ki. Megjelenése óta a Demian méltán foglalja el helyét a virágirodalom gyöngyszemei között.

    1 600 Ft
    Kosárba teszem