• Beethoven és kilenc szimfóniája

    0

    Beethoven ​kilenc szimfóniája a hangverseny-látogatónak és hivatásos muzsikusnak egyaránt „mindennapi kenyere”. Épp ezért napvilágot látott már erről a monumentális zeneműtömbről seregnyi könnyebb-nehezebb ismertető és ugyanannyi dokumentum, tudományos elemző munka is. Bartha Dénes könyve mégis úttörő: úttörő abban, hogy összegyűjt mindent mindenkinek. Felderít történelmet, társadalmat, emberi jellemet, munkamódszert, zenei stílust. És mindezt úgy fogalmazza meg, hogy gondol azzal, mondandója kinek szól: „Akikre itt mint olvasókra elsősorban gondolok, azok a zenét tanuló ifjúság ezrei és a hangjegyolvasó zeneértők tábora. A kottát nem olvasó zenekedvelőknek pedig a bevezető fejezeteket és a szimfóniák részletes elemzése elébe adott keletkezéstörténeti adatokat, a tételek élén közölt általános tartalmi jellemzést, továbbá egy-egy szimfónia végén a mű történetéről és későbbi sorsáról közölt érdekes zeneirodalmi dokumentumokat ajánlom’ – írja előszavában.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Behálózva

    0

    „Kicsi a világ!”, szoktuk mondogatni, ha kiderül, hogy valamilyen módon közünk van egy ismeretlen emberhez. Valóban kicsi a világ, hiszen az emberiség hatmilliárd tagja közül alig pár lépésnyi kapcsolati távolságban mindenki mindenkit ismer! Az emberi társadalomban is, a világban is: minden mindennel összefügg. Ha így van, nyilvánvaló a kérdés: Miképpen béníthatja meg egy gimnazista a legnagyobb internetes cégek oldalait? Miként lehetséges, hogy az Egyesült Államok jól szervezett demokratikus társadalma látványosan felkészületlennek bizonyult a 2001. szeptember 11-én történt terrortámadás idején? Miben rejlik a terrorszervezetek ereje? Hogyan viselkednek és terjednek a vírusok? Milyen a legveszedelmesebb betegség, a rák igazi természete? A kulcsszó: HÁLÓZAT. Barabási Albert-László, az USA-ban élő, magyar származású fizikus rendkívül izgalmas és érdekfeszítő könyvében lebilincselő könnyedséggel világítja meg egy új, mostanában kibontakozó tudományág, a komplex hálózatok kutatásának…

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Bejgliköztársaság

    0

    Hogy kerül egy maffiózó mobiltelefonja Jézus lábához? Milyen krimi az, amiben egy gumimatrac a gyilkos? Mi a csuda az a böngyörkefesztivál? Nem mindegy? Legyen zene, legyen tánc! Önök láttak már repülő macskát onlájn oktatás keretében? Vajon megöli D. Judit budai lakos a férjét ötvenhárom késszúrással? Hogy lehet egy embert lehúzni a vécén? Hogy kerül revolver, motor és vaskerítés a Duna mélyére? És ki szedi elő onnan? Ismersz olyan embert, akinek egy szempillaszálon múlott az élete? Ki az, aki élőben jelentkezik be apja temetéséről, és még az outfitje is illik a koporsóhoz? Ki nyeri a nagy bejgli-világbajnokságot? Ilyen és ehhez hasonló kérdések. Élő, húsbavágó sorsok. Férfisorsok, női sorsok. Szerelmek, csalódások, mániák, fóbiák, paranoiák, esküvők, gyászmisék, keresztelők. Bejgli, kocsonya, kávéhab, bogyiszlói paprika vodkával. Karanténon, vakcinán, járványon innen és túl. Zajlik a lájf!

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Békés szív, harcos szellem

    0

    Dan Millman könyvei és tanításai emberek milliói számára jelentenek iránymutató fényt. Most pedig elhozta olvasói számára a bölcsességen alapuló élet keresésének igaz történetét, nem más ez, mint az élethosszig tartó értelemkeresés története modern világunkban. Dan legújabb könyvében élénk részletességgel írja le a gyermekkori álmodozóból világklasszis sportolóvá válását, beleértve azokat az eseményeket, amelyek a Békés harcos útja című spirituális klasszikus megírásához vezették. Két évtizedet átölelő személyes felfedezőútja során Dant négy gyökeresen különböző mentor terelgette önmegismerő útján: a Professzor, egy tudós-misztikus; a Guru, egy karizmatikus spirituális mester; a Harcos-Pap, az elveszett lelkek megmentője; és a Bölcs, a valóság szolgája. Mindegyikük olyan tudattágító élményekkel gazdagította, amelyek felkészítették Dant a gyakorlati bölcsességet átadni képes, józan spirituális tanítói hivatására. Ez a bölcs, humoros és megindító memoár kétségkívül le fogja nyűgözni Dan régi rajongóit, és inspirálni fogja mindazon olvasók új generációit, akik békés szívvel és harcos lélekkel szeretnék élni életüket.
    „Szókratész még mindig él bennem, az ő hangja az enyém, mutatja az utat. A múzsám és a mentoraim révén, akikért örök hálát érzek, megtaláltam a módját annak, hogyan éljek úgy, hogy a fejem a felhőkben van, a lábam pedig a földön – békés szívvel és harcos lélekkel.” — Dan Millman

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Belső utazás

    0

    Ez a könyv összefoglalja azokat a vezetett meditációs módszereket, amelyeknek Nyugaton nagy hagyományuk van, és amelyeket a szerző tanfolyamain és a pszichoterápiában alkalmaz. Olvashatunk ellazító meditációkat, a mindennapi élet problémáit feldolgozó és gyógyító meditációkat, amelyek felhasználási lehetőségeit a könyv minden oldalról bemutatja. Külön foglalkozik a transz és a mély ellazulás hatásmechanizmusával. Az általános meditáció mellett találhatunk gyerekeknek szólókat is. Az egymásra épülő meditációkból álló ciklus segítségével megbékélhetünk testünk problémáival, annak lelki leképeződéseivel és helyrehozhatjuk a környezetünkkel való kapcsolatunkat.

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Ben Hur. Egy messiási történet

    0

    Miután gyermekkori barátja elárulja, a rómaiak pedig – hamisan – az új helytartó meggyilkolására tett kísérlettel vádolják, a gályarabságra ítélt zsidó nemes, Júda Ben Hur megfogadja, hogy bosszút áll a rómaiakon és volt barátján, Messalán. Egy názáreti áccsal történt véletlen találkozás azonban más úton indítja el. Minden idők egyik legkelendőbb története, Lew Wallace Ben Hur: Egy messiási történet című műve milliókat ejtett rabul és kápráztatott el világszerte – mind nyomtatásban, mind a filmvásznon. A klasszikus regény ódivatú prózáját Lew ükunokája keltette új életre a mai olvasók kedvéért.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Beneš

    0

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Bengáli tűz

    0

    Germanus Gyula, a világhírű keletkutató feleségével, Hajnóczy Rózsával a híres költő, Rabindranáth Tagore meghívására kerültek Indiába. A kötet az ott eltöltött izgalmas évekről szól. Regényes útirajz, kalandos beszámoló a távoli Kelet legszínesebb országáról, Indiáról. A Bengáli tűz a szórakoztató irodalom s az ismeretterjesztő útleírás szerencsés ötvözete. Mintegy húsz év után újra, nem sokkal a sikeres angol nyelvű kiadás után kerül a magyar olvasóhoz. Könyvünkben számos, eddig hozzáférhetetlen eredeti Germanus-fotó is szerepel.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Benső harang

    0

    A mantra egyszerű spirituális gyakorlat elnevezése, amelynek lényege, hogy egy kiválasztott kifejezés ismételgetésével változást idézünk elő a tudatunkban. A módszer révén „hozzáférhetünk mérhetetlen belső erőforrásainkhoz, kialakíthatjuk személyiségünk egységét és kivehetjük részünket az életből”. A kötet bemutatja a spirituális technika alkalmazási lehetőségeit, a fontosabb mantrákat és jelentésüket; a szerző tájékoztat mindennapi használatukról. – Az önfejlesztés misztikus útjaira kíváncsi olvasókat érdekelheti az inkább magánhasználatra szánt kiadvány.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Benvenuto Cellini élete és művei

    0

    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Benyovszky Móric emlékiratai

    0

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Beograd

    0

    Map for Businessmen & Tourists
    Street map
    With index and places of interest

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Berlin

    0

    A Brandenburgi kaputól Schinkel világáig, a Bauhaustól Fosterig, Libeskindig, Perrault-ig és Peiig: az egykori választófejedelmi központból Németország fővárosává előlépett Berlin nemcsak politikai lázongások helyszíne volt, hanem kiváló építészek munkahelye is, akiknek szellemiségét félreérthetetlenül magában hordozza a metropolis. Múltját nemcsak építészete őrzi, hanem az a százötven múzeum is, amely közül sok központi szerepet tölt be a nemzetközi művészeti életben. Berlin mindig is izgalmas város volt; és ma, amikor egyszerre új és régi főváros, még vonzóbb az utazók számára.

    4 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Berlin

    0

    A Brandenburgi kaputól Schinkel világáig, a Bauhaustól Fosterig, Libeskindig, Perrault-ig és Peiig: az egykori választófejedelmi központból Németország fővárosává előlépett Berlin nemcsak politikai lázongások helyszíne volt, hanem kiváló építészek munkahelye is, akiknek szellemiségét félreérthetetlenül magában hordozza a metropolis. Múltját nemcsak építészete őrzi, hanem az a százötven múzeum is, amely közül sok központi szerepet tölt be a nemzetközi művészeti életben. Berlin mindig is izgalmas város volt; és ma, amikor egyszerre új és régi főváros, még vonzóbb az utazók számára.

    4 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Berlin, ​1945 – Az összeomlás

    0

    A VÖRÖS HADSEREGNEK volt miért bosszúra készülnie, amikor katonái 1945 januárjában elérték a birodalom határait. A politikai tisztek a hátországban megállás nélkül sulykolták a Wehrmacht és az SS kegyetlenkedéseiről szóló híreket. Az eredmény önmagáért beszélt, a szovjet katonák tűzzel-vassal irtották az ellenséget: harckocsival hajtottak a menekültekből álló menetoszlopokba, tömegesen erőszakolták meg a német nőket, fosztogattak és pusztítottak. A félőrült Führer bunkerében esztelen parancsokat osztogatott. Uralma végén, mintegy a végzetét beteljesítő istenek alkonyaként, még látni akarta a birodalom fővárosá¬nak pusztulását. Mindeközben Sztálin összes katonája életét kész volt kockára tenni azért, hogy még az amerikaiak megérkezése előtt elfoglalhassa Berlint. Az orosz levéltárakból napjainkban előkerült archív anyagokból most először derül ki egyértel¬műen, hogy a szovjet vezetőnek különösen jó oka volt a sietségre. A szovjet, német, amerikai, brit, francia és svéd archívumokból származó megdöbbentő bizonyítékokat felhasználva Antony Beevor rekonstruálja a Harmadik Birodalom végső bukását átélni kényszerült milliók mindennapjait. A Berlin, 1945 – Az összeomlás egyszerre a büszkeség, az emberi butaság, a fanatizmus, a bosszú és a kegyetlenség rettenetes története, és a hihetetlen kitartás, az önfeláldozás és a minden retteneten felülkerekedő élni akarás emlékműve.

    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Berlini kalauz (dedikált)

    0
    8 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Berzsenyi Dániel munkái

    0

    Magyar művészek rajzaival.
    Sajtó alá rendezte Bánóczi József
    Bevezetéssel ellátta Váczy János

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Beszédes testek

    0

    A közhiedelemmel ellentétben az arc árulkodik legkevésbé az emberek valódi érzelmeiről. Az ujjaink, a lábujjaink vagy a szemöldökünk mozgása ellenben meglepően sokat elárul rólunk. Ahhoz, hogy megtanuljuk értelmezni a testbeszédet, a legkevésbé irányítható reakciókat kell kiismernünk, amit a különböző érzések kiválthatnak belőlünk! Joe Navarro, az egykori FBI-ügynök, a viselkedéselemzés nemzetközileg elismert szakértője könyvéből mindezek mellett azt is megtudhatod, hogyan használd tudatosan a testbeszédet arra, hogy a főnököd, a családtagjaid, a barátaid vagy akár egy idegen pozitív benyomást szerezzen rólad!

    3 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Beszél az írás – Kézírásunk rejtett üzenetei

    0

    A grafológiai gyakorlatban az aláírás gyakran az egész életutat felvillantja, különösen művészek és nagyon kreatív emberek esetében, amikor nem az olvashatóság, hanem az önkifejezés hangsúlyozódik, s a tudattalan képszerűen, pecsétszerűen formálja meg azt. József Attila aláírásai korszakonként változtak, ebben az életszakaszban elámulhatunk egy igen különös formán. A párhuzamos vonalak közé szerkesztett aláírás alapján sínekre asszociálhatunk, annál is inkább, mivel tudjuk, hogy egész életét végigkísérte a vasúttal való kapcsolat, verseiben is gyakori motívum a sín, a vonat, a pályaudvar. Egyik gyermekkori játéka és élménye volt a vonatok alatti bújócska. A makói diákévek alatt ráfeküdt a sínekre, a sorsszerű véletlen mentette meg az életét. A születésétől a haláláig tartó kapcsolata a vasúttal, mintha anyagi-fizikai síkon megjelenítené egész életének megoldandó feladatát: „sínen lenni”, saját – Isten által kijelölt – pályán haladni akkor is, ha mások el akarják téríteni. (Részlet a Hétszer született költő – József Attila grafológus szemmel című tanulmányból)

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Beszélgetések

    0

    Mi a különbség a francia, német és olasz fogadók közt a XVI. században? Miért oly ostobák az apát urak és valóban baj-e, ha a nők olvasnak? Mi az aranycsinálás titka? Valóban tolvaj-e minden kolduló barát? – Rotterdami Erasmus, a nagy holland humanista „beszélgetései” ezekre és más hasonló kérdésekre keresnek és adnak választ. Két-három-négy vagy még több szereplő vitatkozik, élcelődik ezekben az anekdotaszerű írásokban, melyeket meghitt hangulattal tölt meg a párbeszédes forma. A világirodalom – és az európai filozófia – remeke ez a gyűjtemény, amelynek tizenhat gyöngyszemét kapja most kezébe a magyar olvasó.

    1 800 Ft
    Tovább olvasom
  • Beszélgetések a hitvallásról és a tízparancsolatról

    0

    A kötetnek, amit az olvasó a kezében tart, az a négy nagy témát érintő beszélgetéssorozat az alapja, amit Erdő Péter bíboros úr a Mária Rádióban folytatott 2018 és 2020 között. A Miatyánkról és a szentségekről szóló kötet 2021 májusában jelent meg. Most pedig – a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra ütemezve, azt üdvözölve – a Hiszekegy és a tízparancsolat rádiós anyagainak szerkesztett változata öltött könyv formát. De mi is a jelentősége annak, hogy a tudós főpásztor ma összefoglaló tanítást ad a katolikus gondolkodás és világkép legfontosabb alapjairól? Mi a jelentősége, amikor eszmék és ideák egyre gyorsuló és egyre erőteljesebb versenye zajlik az emberek figyelme, szíve, lelke megnyeréséért?

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Beszélgetések a népzenéről

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Beszélgetések Luigi Dallapiccolával

    0

    E kötetnek nem is rejtett célja, hogy hozzájáruljon a magyar zenei élet egy nagy mulasztásának helyrehozatalához. Luigi Dallapiccola korunk egyik legjelentősebb zeneszerzője volt, de műveit – melyek ma már a világ minden részén a repertoár állandó tartozékai – alig ismerik Magyarországon. Dallapiccola egyaránt jelentős mestere volt a vokális és a hangszeres műfajoknak. Operák (köztük A fogoly, valamint a nálunk is televíziós filmre felvett Éjszakai repülés), oratorikus művek, különböző hangszeregyüttesekkel kísért dalciklusok, zenekari, kamara- és szólóművek jelzik alkotói útját és egyben sikerét. Dallapiccola a schönbergi dodekafónia alapján állt, de ezt a kompozíciós módszert mindig össze tudta egyeztetni az olaszságra jellemző széles dallamossággal. Nem véletlen, hogy egyik példaképe – akiről több kitűnő tanulmányt is írt – Giuseppe Verdi volt. Az 1974 tavaszán lefolytatott beszélgetésekben Várnai Péter Dallapiccola alkotóművészi és emberi arcképét igyekezett megragadni. A sors tragikuma úgy hozta magával, hogy ez a mintegy tíz órányi, magnetofonra felvett anyag lett Dallapiccola utolsó művészi önvallomása.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Beszélgetések nem csak szexről

    0

    Révai Gábor legújabb beszélgetős könyvében két ismert és elismert pszichológussal, Lux Elvírával és Mohás Líviával, valamint fiatalokkal beszélget nemiségről, szexualitásról, szerelemről, párkapcsolatokról.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Béta

    0

    1 200 Ft
    Tovább olvasom
  • Bethlen Gábor – Az átértékelt Bethlen Gábor

    0

    „A mohácsi vész után két, majd három részre bomlott Magyarország sorsát napjaink szenvedése alatt érthetjük meg; Erdély fejedelmeinek buzgólkodását a bomlott egység helyreállítására ma értékelhetjük legjobban. A letűnt idők tanuságára, reményre szomjúhozó lelkünk ma jobban megérti azon őseink szerepét, akikről eddig csak azt állapították meg, hogy pártot változtattak, fondorkodtak, vagy hősiesen elvérzettek a hazáért.”

    1 600 Ft
    Tovább olvasom
  • Bethlen Gábor fejedelem kiadatlan politikai levelei

    0

    15 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Bethlen István Gróf

    0
    8 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Bethlen István. Politikai életrajz

    0

    A kötet a szerző 1991-ben megjelent, nagy sikerű Bethlen-életrajzának második, átdolgozott kiadása, mely öt nagy, kronologikus egységben mutatja be a modern kori magyar történelem e nagy alakjának életét és politikáját. Az 1991-es magyar és az 1995-ös angol nyelvű kiadáshoz képest az első négy fejezeten a szerző alig változtatott, viszont az 1993-ban előkerült szovjet levéltári dokumentumok alapján teljesen újraírta az Epilógus: a Szovjetunióban című zárófejezetet. A könyv 1991-es első kiadását Borbándi Gyula „mesteri biográfiaként” méltatta, John Lukács pedig a Századokban ekként vélekedett: „Romsics életrajza sok szempontból példás. (…) Megállapításai, ítéletei kiegyensúlyozottak; írásmódjának stílusa és hangneme pedig szinte mintaképe az olyan történetírói prózának, ami nemcsak könnyen olvasható, hanem egyben józan és mértéktartó.”

    2 000 Ft
    Kosárba teszem