-
Avantgarde kapcsolatok Prágától Bukarestig
08 000 FtPassuth Krisztina könyve – Magyarországon először – áttekintést ad azokról az avantgarde művészeti mozgalmakról, amelyek Prágában, Budapesten, Varsóban és Bukarestben bontakoztak ki 1907 és 1930 között. Az egyes országok egymást követő legfontosabb avantgarde csoportjait, folyóiratait, kiállításait, a térség kiemelkedő művész-személyiségeit a törekvések belső rokonságát fölfedezve, nemzetközi összefüggésben elemzi. A hagyományos műfajokon kívül (festészet, szobrászat, grafika) tárgyalja az olyan új műfajokat is, mint a fotó, a film vagy a tipográfia.íbr>A korszak utópiáit, újszerű kifejezésmódját, a korabeli szépirodalom és képzőművészet belső azonosságát a kötethez mellékelt egykorú cikkek, vesrek és írások dokumentálják.
-
ÁVH
01 800 FtA több nagysikerű könyv szerzőjeként ismertté vált Kiszely Gábor egyedülálló tényfeltáró munkájában jórészt még közzé nem tett dokumentumok alapján mutatja be a maga valóságában a Rákosi-rendszer erőszakszervezetét. Még be sem fejeződött a második világháború, Budán még dörögtek a fegyverek, amikor a Magyar Kommunista Párt – a diktatúra nem is oly távoli kiépítésének érdekében- már gondoskodott saját politikai rendőrségének felállításáról. Vezetőjének a jó előre kiszemelték Péter Gábor szabósegédet, aki minden képzeletet felülmúló módszerekkel igyekezett meghálálni a bizalmat, az ölébe hulló vezérőrnagyi rangot. A kronológiai sorrendben rendezett dokumentumokból sugárzik a kor szelleme, jól érzékelhető és érthető az a gyűlölet, amely ezt a terrorszervezetet a lakosság részéről körülvette. A tényfeltáró dokumentumok bemutatásával egyidejűleg a szerző átfogó képet ad a magyar nép fél évszázados megpróbáltatásairól: külön fejezet foglalkozik az egyházüldözéssel, a kommunista zsidóüldözéssel, a bűnszövetkezet megrendülésével, az ÁVH-nak az 1956-os forradalomban és az azt követő megtorlásban játszott szerepével. A szerző szemléletére jellemző a hitelesség, a tárgyszerűség, s az a törekvés, hogy emlékeztessen az emberi méltóságra s az élet értékeire.
Kiszely Gábor 1949-ben született Budapesten. Németországban politológiát, történelmet és színháztudományt tanult, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán teológiát végzett. Számos hazai és határon túli hetilapban és folyóiratban publikál, több német rádióállomás munkatársa. Eddig megjelent művei. Hallom, Izraél…(2006) -melyért megkapta a Szentföld fővárosának Pro Urbe-díját-, Mi, rómaiak(1997), A szabadkőművessé -história, titkok, szertartások(1999), A leleplezett szabadkőművesség(2000). -
Avilai Szent Teréz levelei I-II.
016 500 FtAvilai Teréz a levelei által egy „közösségi hálót” hozott létre. Ezzel megtanít minket arra, hogy a Krisztussal együtt élő ember nem lehet izolált, nem lehet elszigetelt, hanem arra hivatott, hogy másokkal való kommunikációban éljen. A levelekben a misztikust látjuk a hétköznapokban: nem a világtól elforduló, életidegen spiritualizmust, hanem az emberi, hétköznapi „normalitást”, az Istennel való kapcsolat egyszerűségében.
-
-
Az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc emlékhelyei I.
02 400 FtMerre néz Jellačić Zágráb főterén, miért dobta a hóba a keresztet Imre atya Branyiszkónál, hol sebesült meg Görgey Artúr, mi történt Nagyenyednél, hogyan kerültek elő a vízaknai csata holt honvédei a sóbányából? Megannyi érdekes ember és történet! Tizennégy éven át jelentkezett a Magyar Televízió képernyőjén „Ráday Mihály és Katona Tamás műsora” hogy megismertesse és megszerettesse 1848/49 történetét, hőseit, s arra buzdítson, hogy minél többen érezzék fontosnak a meglévő emlékhelyek, sírok jókarbantartását, gondozását határainkon innen és túl, beleértve olyan helyeket is, mint Szicília, Törökország, Anglia, vagy éppen az Egyesült Államok. A több könyvre tervezett mű – részben követve az egykor volt televíziós műsort, részben, amikor kell, eltérve attól – bemutatja az emlékhelyek sokaságát, továbbá a 48-as nemzedék katonai és diplomáciai tevékenységével, majd az emigrációval kapcsolatos helyszíneket is, a legnagyobbak élettörténetét, munkásságát is sorban, történetről történetre, szóról szóra, képről képre, kötetről kötetre. Íme az első…
Ráday Mihály -
-
Az 1947-es párizsi békeszerződés
02 400 FtAz 1947. február 10-én aláírt párizsi békeszerződés egyetlen apró eltéréssel visszaállította Magyarország 1938 előtti, az I. világháborút lezáró 1920-as trianoni békeszerződésben megállapított határait. A változás a Pozsonnyal szembeni szlovák-magyar határszakaszt érintette. Magyarországnak itt három újabb falut kellett átadnia Csehszlovákiának. A trianoni békeszerződés területi előírásainak visszaállítását több tényező idézte elő. Meghatározó szerepük – az I. világháború utáni helyzethez hasonlóan – ebben is a győztes nagyhatalmaknak volt. A döntésbe emellett azonban belejátszott Magyarország és riválisáinak II. világháborús szereplése, valamint háború utáni diplomáciájuk és propagandájuk is. A rendelkezésre álló magyar és külföldi szakirodalom felhasználásával, valamint új forráscsoportok bevonásával a szerző ezt a háború alatt kezdődött és 1947-re befejeződött döntéshozatali folyamatot követi nyomon.
-
-
-
-
Az Adeptus iskolája I.
05 000 FtSenki sem fogja többé a kezünket.
Ennek dacára tudjuk, hogy nem egyedül indulunk az egyetlen megmaradt ösvény irányába. Korszakok, civilizációk névtelenjei jártak már itt előttünk, azok akik az emberiség „láthatatlan” történelmét írják. A labirintus tehát minden mélységét, szögletét megmutatja már csak követnünk kell a Fény fonalát.íbr>Ahol azt hittük szörnyeteg vár, ott egy istenség lépett elénk. Ahol másra emeltük kardunkat, ott a sebből mi véreztünk el. Ahol azt hittük, kifelé haladunk, valójában létünk centrumába vitt az út. Ahol azt hittük magunkra hagytak, ott fogadott magába a világ.
Tulajdon lábnyomaink vezetnek, de egyedül az Elindulás a miénk… -
Az Aggtelek-Rudabányai-hegység földtana
06 000 FtA Magyar Állami Földtani Intézet (MÁFI) Észak-magyarországi Osztálya 1980-ban kapta feladatául, hogy dolgozza ki az Aggtelek-Rudabányai-hegység komplex földtani előkutatási programját, különös tekintettel a tájegység nyersanyagperspektíváira.
A Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet (ELGI) közvetlen közreműködésével készült és az Országos Érc- és Ásványbányákkal (OÉÁ) egyeztetett program szakmai részét a Központi Földtani Hivatal 1981-ben hagyta jóvá. A kivitelezés határidejét 1985. végére rögzítette úgy, hogy a ráfordítások összegét évről évre külön határozta meg.
A kutatást elsősorban az indokolta, hogy előre látható volt a rudabányai, gazdaságosan kitermelhető vasérckészlet kimerülése, amely a helyi bányászati hagyomány átmentésének vagy más nyersanyagra való átirányításának jogos igényével együtt jelentkezett. -
Az agyagipar technológiája
08 000 FtAz agyagipari (keramiai) technológia azon ipari cikkek gyártásával foglalkozik, melyeknek fő alapanyagát égetett agyag képezi. A keramia technológiája azonban az agyagipari cikkek gyártási módján kívül az ezen cikkek készítéséhez szükséges nyers anyagok sajátságainak, valamint a szükséges segédgépek és égetőkemencék szerkezeteinek ismertetését is tárgyalja. Ha valamely égetett agyagból készült tárgyat jól szemügyre veszünk, azon rendesen 3 fő részt különböztethetünk meg és pedig: a) egy rendes likacsos, törési felületén nyelvhez tapadó vörös, sárga vagy fehér színű alaptestet, melynek a tárgy alakját köszöni és amit általában alaptestnek vagy cserépnek nevezünk; b) az alaptestet bevonó fényes, színtelen vagy színes üveges részt, mit máznak nevezünk s c) a díszítést, melyet majd a máz fölött, majd a máz alatt szoktak alkalmazni.
-
Az agyagművesség évezredei a Kárpát-medencében
03 600 Ft2001 októberében a számvetés jegyében megrendezett X. Kézművesipar-történeti szimpóziumon vetődött fel, hogy néprajzosok, történészek, levéltárosok, régészek és az ásványi nyersanyagok történetének kutatói részvételével időszerű volna közös tudományos tanácskozást rendezni egy-egy iparág múltjáról. A javaslatot támogató egyetértés fogadta, hiszen az ilyen alkalmak remek lehetőséget nyújthatnak az egyes tudományágak legújabb eredményeinek kölcsönös megismerésére, s erősíthetik az interdiszciplináris szemléletet. Ráadásul e szimpóziumok kötetbe rendezett anyaga nemcsak a szakemberek, hanem az érdeklődő nagyközönség igényes tájékoztatását is jól szolgálhatja.
E megfontolások alapján rendezte meg 2004. április 28-án és 29-én Budapesten, a Néprajzi Múzeum dísztermében a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottsága Kézművesipar-történeti Munkabizottsága az Archeometriai és Iparrégészeti Munkabizottsággal karöltve Az agyagművesség évezredei a Kárpát-medencében című első közös konferenciáját.
E tanácskozás írásos változata mozaikosságával együtt is hiánypótló kerámiatörténeti áttekintést nyújt a rézkortól egészen napjainkig a Kárpát-medence anyagi kultúrájának e jelentős szeletéről. -
-
Az Alföld népi kerámiaművészete
020 000 FtEgy egyedülállóan magyar, hihetetlenül gazdag forma- és színes motívumvilágot szándékozunk bemutatni, felölelvén a török hódoltság korától a XIX. század végéig terjedő időszakot. Miskolc, Debrecen, Mezőcsát, Tiszafüred, Hódmezővásárhely és további 15 település népi fazekasműhelyeinek legrangosabb munkáit kívánjuk az érdeklődők elé tárni, nagyobbrészt még soha ki nem állított és nem is publikált kerámiatárgyak fotóanyagából.
-
Az Alföld parasztsága
08 000 FtEz az írás nem teljes, aminthogy nincs is teljesség, mert a folyton változó életnek mindig új arca van. A világ változik, benne az emberek, tehát a parasztok is. Épen ezért reménytelen kísérlet egyszersmindenkorra érvényes leírást adni bármely társadalmi rétegről. Külön’ben is a leírást úgy néprajzi, mint szociográfiai téren megcsinálták már mások. Ez a mű tehát nem azt akarja bemutatni, hogy milyen az alföldi parasztság, hanem azt, hogy miért olyan, amilyen. Szempontjaim épen ezért határozottan társadalmiak. Meggyőződésem ugyanis, hogy a kollektív népi tulajdonságokat csak társadalomtudományi szemszögből lehet igazán meglátni és értékelni. Ez ad értelmet az esetleg helyesen meglátott dolgoknak. De épen ezért bizonyos, hogy nem mindenütt hasonlít a képhez a mai — polgári — valóság. Az, amit én keresek és bemutatok, az a felszín alatti igazi paraszti valóság, amely azonban ma már a paraszti osztálytagozódás és polgári kapitalista álkultúra behatolása miatt csak itt-ott, kis, falusi, tanyai és parasztkülvárosi népszigetekben van meg. De az bizonyos, hogy csak ezek a kis népszigetek mutatják már ma meg, hogy mi volt az alföldi parasztság. Azok a tulajdonságok hát, amiket felsorolok, nem az egész parasztság, hanem az igazi parasztságot jelentő kisparasztság és földmunkásság — ahogy én nevezem: „rideg paraszt- 6 ság“ tulajdonságai. De mert ebből áll az alföldi parasztság nagy többsége s ennek a sorsa érdekel ma mindenkit, ezért nem túlzás, ha azt mondom, hogy amit felsorolok, azok nemcsak az alföldi parasztság társadalmi, hanem egyben faji jellegét is meghatározzák. És ha így, ezen az úton sikerül az eredeti felszín alatti néparcot megmutatni, akkor nem vesznek kárba még az osztály- vagy faji elfogultság esetleges túlzásai sem, mert igazi értékeik a megismerés útján tudatosulnak. Ez az útja uí^anis annak, hogy önmagunkat megismerjük s hogy azt, ami bennünket kifejez, ami a miénk, vállaljuk, és kiteljesítsük, ami pedig idegen, ránkragadt, helyesebben hamis, nem hozzánkillő, azt mint kultúrpelyvát, társadalmi szemetet átengedjük a történelem szelének. Csak így teremthetünk magunknak saját létet és ezt kifejező saját kultúrát.
-
-
Az alföldi páncéloscsata
04 500 FtMa már nem igényel különösebb bizonyítást, hogy a második világháború 1944–1945. évi magyarországi harcai elválaszthatatlan részét képezték a német–szovjet arcvonalon folyó, és a háború végső kimenetele szempontjából is döntő jelentőségű küzdelemnek. Ezen belül a Tiszántúlon tomboló, 1944. októberi ütközetek (szovjet szóhasználatban a „debreceni támadó hadművelet”) története különösen érdekes. Ebben a hadműveletben ugyanis a harcoló felek a döntés kierőszakolása érdekében főként páncélosokkal felszerelt alakulatokat vetettek be. A sokáig pontatlanul „debreceninek” nevezett alföldi páncéloscsata meglehetősen összetett és helyenként nehezen követhető manőverek sorozatából állt. Ám éppen ez az állandóan változó, sokszor a résztvevők számára is váratlan fordulatokat tartogató mozgóharc teszi olyan egyedivé és izgalmassá a tiszántúli összecsapásokat. Az 1944. októberi harcokat feldolgozó Az alföldi páncéloscsata első kiadása több mint 13 éve jelent meg. A jelenlegi kötet ennek jelentősen kibővített és átdolgozott kiadása. A téma ismételt feldolgozását az elmúlt évtizedben is tovább folytatódó kutatás és az ennek keretében fellelt újabb jelentős mennyiségű – főként elsődleges, azaz korabeli – forrásanyag indokolta. Különösen fontos ebben a vonatkozásban, hogy csak pár éve váltak nagyobb számban kutathatóvá az oroszországi levéltárakban őrzött anyagok. Az új forrásokból számtalan, eddig ismeretlen tény állapítható meg az egyes alakulatok harcértékével, részletes harctevékenységével, eredményeivel és veszteségeivel kapcsolatosan, amelyek a harcokról alkotott összképünket is módosítják. A harci események követését fényképmelléklet és térképvázlatok segítik.
-
-
Az alkimista-kódex
02 000 FtA krimi főszereplői, a geológus és a fiatal kutatónő egy tragikus barlangi balesetben találkoznak először.
A rejtélyes balesetben életét veszti a kutatónő régészprofesszor édesapja is, aki egész életében elveszett történelmi ereklyék után nyomozott. Kutatásai során összefüggéseket fedezett fel a középkori misztika és a Szent Korona története között. Talált egy alkimista kódexet, mellyel lánya és segítője misztikus utazásra indul a középkorba. Kalandjaik során kénytelenek felfedezni, hogy saját múltjuk és a magyar királyok, különösképpen Mátyás és Zsigmond rég elfeledett szellemisége a távolból is hatással van a ma eseményeire… -
-
Az általános pszichológia alapjai II.
01 000 FtA kiváló szovjet pszichológus munkája az általános pszichológia valamennyi problémakörét felöleli: foglalkozik a pszichológia tárgyával, módszereivel és történetével; a viselkedés és a pszichikum fejlődésével; az érzékeléssel és az észleléssel, az emlékezettel, a képzelettel, a gondolkodással, a beszéddel, a figyelemmel, az érzelmekkel és az akarattal; a cselekvéssel és a tevékenységgel; a személyiség kialakulásával, a képességekkel, a temperamentummal és a jellemmel, valamint a személyiség öntudatával. A mű összegezi és a dialektikus materializmus filozófiai alapján általánosítja a pszichológia fejlődése során elért eredményeket.
-
-
-
-
-
-
Az Antikrisztus és a pásztorok
04 500 FtAz emigrációban angol nyelven írt, főleg az Erdélyben a magyarokkal együtt élő népek szokásvilágát megörökítő magvas novella-ciklus, amelyet Gálfalvi Ágnes fordított magyarra.
-
Az Apokalipszis keresztje?
0900 FtA szerzők részletesen kifejtik véleményüket az 1999. évi napfogyatkozásról, és megpróbálják prognosztizálni hazánkban és a világban a napfogyatkozás hatására bekövetkező eseményeket. — Balogh Endre, Bán Tamás, Frankné Jordán Eszter, Jakab Zoltán Csaba, Mireisz László, Szatmári Zoltán, Szendrei Jutka, Szepesi János, Trentai Gábor
-
Az arab irodalom története
01 000 FtA könyv többet ad, mint amit a címe ígér: nemcsak a képekben tobzódó arab szépirodalom legjelentősebb alkotóival, legjelentősebb műveivel ismerteti meg az olvasót kiváló orientalistánk, hanem az egész arab művelődés történetét reális színekkel vázolja fel. Részletesen tárgyalja az európai tudományosság történetében oly nagy szerepet játszó arab tudományok fejlődését is, mindig a kor politikai és gazdasági történetének talaján, a sajátos keleti társadalomfejlődés törvényszerűségeit is feltárva. Germanus Gyula tudományos eredményben gazdag munkásságának mintegy summája ez a könyv, az arab irodalom és a művelődés első kézikönyve, amelyet magyar szerző írt. Két íves képanyaga, bő tudományos apparátusa, szakemberek és érdeklődő olvasók számára egyaránt megkönnyíti tanulmányozását.
-
Az arabok története
02 000 FtA világ legnagyobb félszigete Arábia egyike a Föld leggyérebben lakott területeinek: napjainkban 20 milliónál kevesebb ember él rajta. Ez a hatalmas, méreteihez képest alig lakott térség bocsátotta ki magából, mostoha pusztáiból azokat a különböző szemita nyelveken beszélő embercsoportokat, amelyek a világtörténelem legcsodálatosabb civilizációit hozták létre. Az első, mintegy 5500 évvel ezelőtti migráció kétirányú volt: az északnyugati irányban indulók létrehozták a történelmi Egyiptomot, míg az észak fele előretörők ˝felépítették˝ az emberi civilizáció másik csodálatos bölcsőjét, Mezopotámiát. Egy évezreddel később ugyanez a száraz, meleg térség lökte ki azokat a csoportokat, amelyek a Termékeny Félhold nyugati részében a kánaáni civilizációt teremtették meg, melyeknek egyik népe az emberiség talán legnagyobb találmányát fedezte fel: az alfabetikus írást…