• Asszonyi pompa

    0
    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Asszonyok

    0

    Valószínűleg ​nem túlozunk, ha azt állítjuk: máig nem hálás pálya a nőíróé. Hasonlóképpen nem túlzás kijelenteni: a múlt századfordulón már az is gyanúsnak számított, ha egy nőnek irodalmi ambíciói voltak. Csak mostanában fordul az érdeklődés e korszak gyakran tragikus sorsú nőírói felé, akik sokszor önmaguk sem hitték, hogy méltó versenytársai lehetnek „erősebb nemhez” tartozó kollégáiknak. Közéjük tartozott a szépséges hevesi leány, Rosenfeld Bella – írói nevén Fehér Judit –, akinek Bródy Sándor egyszerre lett férje és versenytársa. A „nap lovagja” mellett Rosenfeld Bella sok éven át a szó szoros értelmében el- illetve lefojtotta tehetségét. Csak akkor tért vissza az irodalomhoz – amint e könyvből kiderül, saját tehetsége iránt kétségekkel telve –, amikor cáfolhatatlanul bebizonyosodott, hogy házasságuk, annak ellenére, hogy öt gyermek született belőle, eleve elhibázott volt. Csupán néhány év jutott neki írásra: 1908-ban, harminckilenc évesen meghalt. Rövid alkotó korszakában született az e könyvben újraközölt, először 1906-ban megjelent Asszonyok című novellagyűjteménye és néhány más munkája.

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Asszonyok kritikus időszaka

    0

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Ásványhatározó [11. bővített kiad.]

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Ásványnévtár

    0

    Ez a könyv az első, a teljesség igényével készült magyar nyelvű ásványnévjegyzék. Tartalmazza az érvényes ásványfajok nevét, kémiai képletét, kristályrendszerét, esetleges jellemző színét és rendszertani besorolását. A közel 4000 érvényes ásványtani fajnév mellett további 9000 név található benne. Közöttük vannak rendszertani összefoglaló nevek, változatnevek, szinonimák; keverékek, álalakok nevei; ásványok és drágakövek kereskedelmi elnevezései; kőzet-, műtermék- és fosszílianevek, esetenként mindezek téves vagy idegen írásváltozatai. A Bevezetés ismerteti az ásványnévadás történetét, bemutatja az ásványnevek és a könyvben szereplő többi név fajtáit. A Függelékben olvasható egy egyszerűsített rendszertani táblázat is. A könyv a diákok, ásványgyűjtők és más érdeklődők mellett a kutatók számára is hasznos segédeszköz lehet az ásványnevekkel kapcsolatos formai (helyesírási) és tartalmi kérdések megválaszolásához.

    1 600 Ft
    Tovább olvasom
  • Ásványok és kőzetek képes enciklopédiája

    0

    Nem csupán szemünket gyönyörködtetik, fantáziánkat mozgatják meg a különféle ásványok és kőzetek, hanem történelmi és tudományos szempontból is érdekesek. Izgalmas világukban ez az enciklopédia részletes tájékoztatással, valamint több száz színes képpel segíti az eligazodást.
    Számtalan vonatkozásukról esik szó a következő oldalakon, beleértve keletkezésüket, lelőhelyeiket és kultúrtörténetüket éppúgy, mint művészeti és ipari felhasználásúkat. Ahol lehetőségünk volt rá, az eredeti szöveget magyar vonatkozású adatokkal egészítettük ki. Minden ásványnak ismertetjük az alapvető fizikai és kémiai tulajdonságait, továbbá közöljük egy kristály rajzát.
    Az Ásványok és kőzetek képes enciklopédiája teljes körű útmutató, amely hozzásegít a jelentősebb ásványok és kőzeték megismeréséhez, és olvasmányos leírásaival könnyű tájékozódást tesz lehetővé a kezdő és gyakorlott gyűjtő számára egyaránt.

    5 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Ásványtan

    0

    „Negyedik ujból írt kiadás”
    Kötetünk érdekességét az adja, hogy korábbi tulajdonosa Hörcher Ödön, majd Márton számos üres levelet köttetett a műbe, amelyeket egy részét sűrűn telejegyzetelte. Ezenkívül is számos kisebb jegyzetlap található a kötetben és a sorok között is ceruzás megjegyzések és aláhúzások találhatók.

    8 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Asztrológia – A pogány vallások tévelygéséről

    0

    A 4. század első felében döntő fordulat következett be az európai kultúra történetében: az üldözött keresztényekből üldözők lettek.
    Ekkor élt Firmicus Maternus, aki a Római Birodalom értelmiségijének tipikus útját járta végig, amikor korának ideológiái között a magának legmegfelelőbbet kereste. Élete első felében még pogány, azonban az istenekkel zsúfolt római államvallás már mit sem mond neki. Tanúsítja ezt az Asztrológia című nagyszabású műve, melyben kifejti: a csillagok állásától függ az, hogy ki milyen, miként viselkedik és cselekszik, ugyanis az égi konstellációk határozzák meg a nemzés-fogamzás, majd pedig a születés pillanatában az egyén sorsát. Az asztrológiai alapfogalmakat tisztázó fejezet után kötetünk közli a mű egyik legérdekesebb részletét, egy ún. helyzethoroszkópot (A Venus hatása az emberi sorsra), ám közli a kereszténnyé lett Firmicus Maternus rendkívül jelentős művét, A pogány vallások tévelygéséről szóló, páratlanul értékes forrásmunkát is. A szenvedélyes hangú írás sorra veszi azokat a vallásokat, amelyek a szerző szerint az ördög sugalmazására az egyes elemeket, a vizet, a földet, a levegőt vagy a tüzet emelték isteni rangra. Веmutatja a kultuszokat, melyekben hajdan élt embereket tettek istenné és részesítettek vallásos tiszteletben, majd leírja és értelmezi a misztériumvallások titkos, mindaddig csak a beavatottak számára érthető szertartásait, jelképeit és jelmondatait.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Átkelés

    0

    A kiadó Tagore-sorozata, díszkiadásban (12 cm)

    1 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Atlantisz

    0

    A legenda szerint ezer évvel az írott történelem kezdete előtt egy hatalmas birodalom virágzott az Atlanti-óceánon. A szigetkontinens lakói gyönyörű palotákat építettek, kiváló hajósok voltak és eljutottak a világ távoli részeire is. A birodalom végzetét – természeti? háborús? – katasztrófa okozta, így tűnt el Atlantisz. Charles Berlitz, a neves szerző a tengeralatti kutatások alapján bizonyítottnak véli, hogy Atlantisz nem csak legenda, hanem valóban létezett. Platón igazat írt, s a történelem előtti korok romos kőemlékei a földön és a víz alatt egy elveszett civlizáció nyomai lehetnek. De a kérdés még nyitott, a rejtély megoldatlan: Berlitz tételeinek segítségével az olvasó is bekapcsolódhat a titkok kiderítésébe, az eltűnt Atlantisz nyomainak felkutatásába. Platón szerint az erős atlantiszi birodalom hirtelen ért véget, amikor egy háború kellős közepén a központi sziget egy iszonyú éjszaka és nappal során az óceánba süllyedt, abba az óceánba amely ma is a nevét viseli. Atlantisz 11.500 éve fekszik a mélyben elárasztva, elveszve és csaknem egészen el is feledve. De elfelejtette-e valóban Atlantiszt a világ? Mi az igazság a tengerbe süllyedt legendás civilizáció körül? E sok-sok rejtély nyitja egyetlen könyvben. Atlantisz.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Atlantisz harangoz

    0
    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Atlantisz öröksége

    0

    Földünk felszínének jelentős részén találhatunk olyan meghatározhatatlan korú, ősi építmény- és útmaradványokat, amelyek közös vonásai arra engednek következtetni, hogy egyetlen rendszer részei. Ilyen ősrégi maradványok azok a nyílegyenes ösvények is – a ley-vonalak –, amelyek különböző szent helyeket kötnek össze szerte a világon, Kínától Ausztráliáig. A jeles szerző, John Michell nem kevesebbet állít, mint hogy a ley-vonalak egy hihetetlenül régi és igen fejlett, egyetemes civilizáció elfelejtett tudományának maradványai.

    1 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Atlas Hungaricus I-II.

    0

    A térkép alkotás, nemcsak műszaki, technikai valósághű megszerkesztésben, de művészi, esztétikai megformálásában is. A legrégibb kínai, egyiptomi térképeknek még misztikus tartalmuk is volt, és a különböző istenhitek motívumai sem maradhattak le a lapokról. A térképek készítői az ország, város ábrázolásánál művészi hatásra is törekedtek, sokszor talán csak önmaguk gyönyörűségére, s még többször a kelendőség érdekében. A régi térképek rajzolói közt olyan művészeket találunk, mint Leonardo da Vinci. Az esztétikum azonban másodlagos, bár nem elhanyagolható szempont a kartográfia történetében. A térképet az emberi megismerés vágya, a tájékozódás igénye hozta létre, hogy aztán szinte munkaeszközzé váljon az utazók, a kereskedők, a kincskeresők és a katonák kezében. A nyomtatás feltalálásával terjedtek el a különböző atlaszok, ország- és várostérképek, segítve az utazót, de az otthon ülő lapozgatót is, akit elsősorban a látvány szépsége ragadott meg. A kor és a technika előrehaladtával a térképek is egyre pontosabbak lettek, s megbízhatóbb forrásai a tájékozódásnak. A térképrajzolók, -szerkesztők alkotását eleinte rézbe vésték, vagy fába, mint pl. Lázár deák (Lazarus) térképét, s ezek a technikák igen hosszú ideig szinte kizárólagosak voltak az egyes lapok, atlaszok kivitelezésében. A munkához mívesség kellett, türelem, pontosság, érzék és technikai tudás.

    90 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Átoksori kísértetek

    0

    Az átok-sorából született új eszme, embertől, Istentől idegen, mert természetellenes, bejárja, felbolygatja a világot, fertőz, mert csábít, hatalomra juttatja a lustákat, a gyávákat, akik a hatalom eszközeivel uralkodnak. A vége – a romlás, amely elkerülhetetlen.

    4 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Átoksori kísértetek

    0

    Az Átoksori kísértetek Amerikában született főhőse – nagyapjához megtérve – húsz évet tölt Erdélyben. 1936–1956 között. Az archaikus élet ifjúkori emlékei… és megszállások, megaláztatások, börtön, forradalmi remények, félájult emigrálás….
    Fájdalmak, kiábrándultság, helytállás, a remény fel nem adása jellemzi Wass Albert különböző idősíkokat felidéző regényét. Turcsány Péter

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Átölel a Fény

    0

    Hihetetlen beszámoló egy asszony halálközeli élményéről. Harmincegy éves korában Betty Eadie egy műtét közben meghalt a kórházban. Mindazt, amit ezalatt átélt, a valaha is megtapasztalt legalaposabb halálközeli élménynek nevezhetjük.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Attentat auf Elisabeth, Königin von Ungarn

    0

    Die ​Ermordung der Kaiserin und Königin Elisabeth durch einen Anarchisten 1898 in Genf erregte riesiges Aufsehen und wird uns durch die heutigen terroristischen Anschläge immer wieder in Errinerung gebracht.
    Der Historiker Emil Niederhauser, korrespondierendes Mitglied der Ungarischen Akademie der Wissenschaft, berichtet über die Ereignisse und deren Hintergrund, indem er den Fachkollegen und den historisch interessierten Leser gleichermassen anspricht. Im ersten Teil seines Buches berichtet er vom Attentat und gibt abschliessend eine kurze Skizze des Lebens der Königen, dieser „ersten modernen Frau”, wie sie Brigitte Haman, ihre Biographin, nennt. Liberal, aufgeschlossen gegenüber neuen Ideen, selbst eine Dichterin, die in Heine ihren Abgott sah, konnte sie sich in dem steifen Zeremoniell des Wiener Hofes nur fremd und unglücklich fühlen. Aus ihrem Widerwillen gegen diesen Hof entstand ihr Interesse für Ungarn und die Magyaren, die ihr lieb sein mussten, da sie jedermann am Hofe hasste, Daher ihr politisches Engagement zugunsten der Ungarn in den Verhandlungen um den österreich-ungarischen Ausgleich. In den letzten Jahren des Jahrhunderts war sie aber nur mehr ein seltener Gast am Wiener Hof, von Familientragödien und Krankheit geplagt irrte sie ruhelos in ganz Europa umher.
    Das zweite Teil stellt die Fahndung nach dem vermeintlichen Komplizen des Attentäters, Luigi Lucheni, dar, wobei auch sein unglückliches Schicksal, das ihn zu den Anarchisten führte, nachgezeichnet wird. Der Verfasser skizziert auch die Herkunft der anarchistischen Ideen und den organisatorischen Wandel der Bewegung, natürlich nur bis zum Augenblick des Attentats. Zu jener Zeit wurde eine Reihe von Attentaten verübt, nicht nur auf Staatoberhäupter und Politiker, sondern auch auf einfache Menschen. Parallelen zur Gegenwart werden nicht gezogen, aber das erübrigt sich aufgrund des Erzählten.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Attila élete

    0

    Részlet: Bár a varázslók és a jövendőmondók jóslatai megnyugtatón hangzottak, a római nép aggódva nézett az ütközet elé, amelyet 405 tavaszának első napjaiban Radagais hadaival kellett megvívni. Radagais, aki négy év előtt mint Alarik helyettese jött Itáliába, most, szlávokból és germánokból álló nagy sereg élén, a maga számlájára tört be oda. A birodalom, lévén hogy, Stilichonak, Honorius miniszterének minden ügyessége és bátorsága ellenére is, összes határait barbár hordák ostromolták, amelyektől, ha még oly megvetéssel nézett is reájuk, méltán volt oka rettegni, ide-oda ingadozott ellenségek és szövetségesek között, kik mindketten egyaránt veszedelmesek voltak.

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Attila és a hunok

    0

    Atilla és a hunok szerepe az emberiség történelmében a modern kultúra talán legnagyobb fehér foltja. Ebben a könyvben feltárul ez a köztudatból mesterségesen kirekesztett történelmi valóság a maga eredeti összefüggés-rendszerében. Atilla és a hunok kulcsszerepet játszanak az emberiség mai alapkérdéseiben is: Hogyan találhatják meg az őstörténelmüktől megfosztott eurázsiai népek eredeti önazonosságukat? Létezik-e a lezüllesztő történelmi erőkön kívül felemelő történelmi erő is? Hogyan lehet a felemelő történelmi erőket bekapcsolni életünkbe? (GRANDPIERRE ATTILA)

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Attila és hunjai

    0

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Attila urunk I-III.

    0

    A függönyajtók, miknek Atilla nevezte a szláv népeket, szétnyíltak a turániak előtt, félrehúzódva északra a Kárpátok közé, délre a Balkánra, s lengve, hajlongva fogadták a keletről omló nyilas, lovas népeket s a nyomukban döcögő kákaernyős, bronzkerekü lakóház-szekereket az asszony- és gyermeknéppel. A római birodalom dereka, szive felé nyomuló főáradat azonban északnyugat felé is szétcsapkodta hullámait, fodrát s az óriási Szármát pusztaság néptengeréből hatalmas hullám omlott neki a Balti-tenger keleti partvidékeinek is. Azon a nyilason tehát, mit a szlávok nyitottak a turániaknak, a Fekete tenger északi oldalán, mint ollónak az egyik szára, nyúlt be a Duna alsó völgyébe, míg a másik fenn Finnország felé nyújtotta a szárát, mint az öntudatlannak, elementárisnak hitt népvándorlásból kialakuló rendszeres, mesteri szerkezete egy nagykoncepcióju birodalomalkotásnak. Mintha Finnország nyugati partjain a szigetek ezrei elkezdettek volna úszni, úgy menekült a sárgahajú gótság óriási fenyőtörzsekből vájt halászcsónakjain Skandinávia felé. Ám az ottlakó germán atyafiak sem várták be a part felé igyekvőket, hanem maguk is megbolydúltak nyugat és dél felé.

    9 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Átvilágítás

    0

    „Könyvemben – amely a hidegháborús évtizedek krónikája is – ablakot nyitok egy másik világra: betekinthetünk magyar és külföldi (szovjet, NDK, román, illetve brit, amerikai és svájci) titkosszolgálatok történetébe, tevékenységébe, ügyeibe, játszmáiba, melléfogásaiba. A levéltári dokumentumokból titkosszolgák és besúgók pályafutását, a hatalom célkeresztjébe került áldozatok sorsát rekonstruálom. Megidéződik a XX. századi diktatúrák brutalitása, s a hidegháborús időszak paranoiás, nyomasztó légköre, de a hétköznapok valósága is: képet kaphatunk az emberek kiszolgáltatottságáról, félelmeiről, vágyairól. Megrajzolom néhány áruló mesterkém portréját is, elemzem a KGB, Stasi és a Securitate egy-egy vezetőjének memoárját, a kémregényíró-klasszikus, John le Carré munkásságát, s végigkísérem Friedrich Dürrenmatt több évtizedes megfigyelésének folyamatát. A levéltári dokumentumok mellett korabeli napi-, és hetilapokat, memoárokat, életrajzokat, naplókat, levelezéseket, történelmi munkákat, s az oral historyt is felhasználtam, s a sokféle anyagot igyekeztem szépirodalmi eszközökkel megformálni. Történeteket akartam elmesélni.”

    2 400 Ft
    Tovább olvasom
  • Audrey Hepburn világa

    0

    A képekkel gazdagon illusztrált kötet sokkal inkább életfilozófia, mint életrajz. A szerző számos, az évek során készült interjúiból idéz, és ezáltal közvetlenül Audrey-tól „hallhatjuk”, hogyan is gondolkodott több, a világ hölgytársadalmát különösképp érintő olyan problémával kapcsolatban, mint a karrier, a szerelem, az anyaság vagy az emberi kapcsolatok. Melissa Hellstern munkájában eddig ritkán közzétett fényképeket és Audrey közeli barátainak vallomásait is segítségül hívja, hogy megrajzolja nekünk az ünnepelt filmcsillag igazi arcát.

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Augusztus fénye

    0

    Faulkner 1932-ben megjelent művét a legjobb regényeként tartják számon. Egy egyszerű parasztlány, Lena Grove utazásának története, aki terhességének utolsó heteiben útra kel, hogy felkutassa születendő gyermeke apját. Az ő tekintetén át tárul elénk a Mississippi menti világ, és töri össze a főhős remélt boldogságát, ez szabja meg újszülött gyermekének sorsát is.

    1 200 Ft
    Tovább olvasom
  • Augusztus gyermekei

    0

    Lebegyev hőse a kilencvenes évek Oroszországban meggazdagodhatna, mint sokan mások – de őt nem a biznisz érdekli, hanem családjának múltja. Fáradságos kutatómunkával kideríti, mit hallgatott el a naplójában a nagynénje saját regényes életéből – s miközben egyre mélyebbre merül a sztálini múlt titkaiban, kiderül, hogy ez is lehet üzlet. Nem óriási üzlet ugyan, de vannak emberek, akik készek elég sok pénzt fizetni azért, hogy valaki utánajárjon: mi történt a szüleikkel, nagyszüleikkel. Így lesz a regény hőséből „kereső” – lassacskán terjed a híre, és egyre több olyan ember találja meg, aki az igazat akarja megtudni, miközben a nagy többség szeretné elfelejteni, hogy az ő családjának is köze lehetett a XX. század oroszországi tragédiáihoz, vagy egyáltalán – hogy ők egy gyilkos rendszernek és kornak az örökösei.

    2 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Aurora

    0

    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Aurora Borealis – Északi fény

    0

    Hogy ​mi is ez a könyv? Ellesett pillanatképek sora, átdolgozott reggelek és délutánok alatt felcsipegetett emlékmorzsák az Aurora Borealis című film forgatása közben.
    Két fantasztikus nő, a színész és a rendező – miközben forgat, játszik, rendez – az életéről beszélget. Azt mondják, ők már többet nem filmeznek – de mi reméljük, hogy még igen. Két művész a felvillanó északi fényben, túl a nyolcvanon: Törőcsik Mari és Mészáros Márta. A pályáról, a színház- és filmművészet múltjáról, jelenéről, halhatatlan emlékű pályatársakról, kalandokról csevegnek felszabadultan; aztán jóval szomorkásabban a súlyosabb és örök érvényű dolgokról: női sorsokról, háborúról, túlélésről.
    Tehát mi is ez a könyv voltaképpen? Művészi hitvallás, tudástár, pletyka, rezignált életbölcsesség – s mindez a közös alkotás folyamatát, az Aurora Borealis születését kíséri. A filmét, amely a valóban megélt női sorsok és élettragédiák tablója – az utolsó szemtanúk vallomása a háborús idők borzalmairól, de leginkább mégis emberségről és szépségről. A két kimagasló alkotót hallgatva pedig csak bámulhatunk, hogyan férhet bele az életbe ennyi minden. Ott ülnek a sziporkázó, ám egyre halványuló északi fényben, és csak mesélnek nekünk.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Ausztria

    0

    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Ausztria és Magyarország

    0

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Ausztria gyógy és fürdőhelyei az egészséges és beteg emberiség természetes eröforrásai. Hatalmas hegycsoportok, kies fekvésü tavak és ózondus fenyves erdők festői szépségü tájakat varázsolnak elénk

    0

    Ausztria, Europa csodakertje és ennek természetes gyógyintézetei, az osztrák gyógy- és fürdőhelyek visszaadják a beteg emberiségnek az élet legnagyobb adományát, az egészséget.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Ausztria. Képekkel és térképekkel.

    0

    3 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Autoatlas – Česká republika, Slovenská republika

    0

    2 400 Ft
    Kosárba teszem