Az első világháborút követő forradalmak után, 1920 elejétől Magyarországon kizárólag a nemzetgyűlés gyakorolta a törvényhozó hatalmat, ami ekkor Európában – ha nem is példa nélküli, de mindenképpen – kivételes jelenség. A felsőház részint történelmi hagyományok alapján működött, részint az intézményes hatalommegosztás biztosítékának tekintették, részint pedig regionális érdekeket képviselt. Hasonló okokból és céllal jött létre az 1927-ben nem utolsósorban társadalmi nyomásra újjáalakult magyar második kamara is. Politikai szempontból fontos feladatának szánták, hogy a szélsőséges irányzatokkal szemben, a társadalmi közhangulat változásaitól függetlenül a rendszer stabilizátoraként működjön.
A kötet, amely a felsőház történetének első átfogó feldolgozása, négy fő témakörre összpontosít, mint a második kamara felállítása és alkotmányjogi helyzete; tevékenysége; tagjainak társadalmi összetétele, tagozódása; belső működése. A politikai küzdelmek tárgyalása közben a felsőházi törvényhozók személyisége, egymáshoz fűződő kapcsolataik is kirajzolódnak. Igaz, a – nem pártpolitikai hovatartozás alapján felépülő – második kamara jogköre, súlya elmaradt a képviselőházétól, ennek ellenére többféle, komoly feladatot ellátó, nagy presztízsű intézmény volt.
E monográfiát mindazok figyelmébe ajánljuk, akik szeretnék alaposabban megismerni mind a Horthy-korszak törvényhozásának mechanizmusát, mind politikai elitjét.