H. S. Landor elsőként írt a szélesebb olvasóközönségnek úti beszámolót a 19. századi Tibetről. Arról a világtól elzárt, rejtelmes himalájai országról, amelyről oly szívesen képzelődtek a hölgyek és urak a korabeli nyugati szalonokban. Képzelődtek, és hol rajongtak a titkokat őrző tibeti lámák kultúrájáért, hol pedig borzongtak tőle. De mindkét érzés édes volt, bódító, mert ellenállhatatlanul vonzotta őket a keleti misztika, még inkább a mágia.Landor könyvében először találkoztak helyszíni leírásokkal, olyan történetekkel, amelyek a képzeletüket is felülmúlták. Ez a könyv tette Landort világhírűvé és mérhetetlenül gazdaggá, ez az a könyv, amelyre Magyarországon is úgy emlékszik a háború előtti nemzedék, mint egyik legizgalmasabb, legmegrendítőbb olvasmányára. Pedig mindeddig az eredeti terjedelem bő egyharmadát ismertük csupán.

Guido Piovene 1907-ben született Vincenzában. A milánói egyetem bölcsészkarán végezte tanulmányait. A filozófiai doktorátus után az újságírásnak szentelte magát. 1941-ben nagy hatású irodalmi művel jelentkezett, az Egy apácanövendék levelei című regénnyel, melyben a lélekábrázolás mestereként nyilatkozott meg. A további sikeres művek ellenére sem hagyott fel a publicisztikával, Európával és Amerika sok országában tett látogatásairól jelentékeny útikönyvekben számolt be. Piovenét azonban egy 1958-ban megjelent könyv avatta világhírű szerzővé. A mű: Utazás Itáliában, mely csak hazájában 15 kiadásban jelent meg, lenyűgöző elemzőkészséggel és érzékeny írói megjelenítőerővel tárja az olvasó elé Olaszország tájait, embereit, műkincseit; ismerteti és szeretteti meg – súlyos gondokról sem hallgatva – Itáliát.