-
Gyógyítás drágakövekkel
0A drágakövek és félfrágakövek minden kor embereit elbűvölték szépségükkel, miközben gyógyító rezgési energiájuk elősegítette a kiegyensúlyozottság, az egészség és a jó közérzet megteremtését. A kötet az Egészséges életmód sorozat része.
-
Gyógyító növények
0A Gyógyító növények c. könyv 1974-ben megjelent negyedik kiadása az iránta megnyilvánult nagy érdeklődés következtében rövid idő alatt elfogyott. Ez a körülmény, valamint a fejlődés és az olvasók által támasztott igények szükségessé tették az ötödik, átdolgozott és bővített kiadás megjelentetését, amellyel a szerzők minden bizonnyal kielégítik az érdeklődőket.
A gyógynövények iránti érdeklődés világszerte, nálunk pedig különösen nagymértékben növekszik; szaporodik mind a gyógynövénygyűjtők, mind pedig a gyógyteákat fogyasztó közönség tábora. A gyógyszeripar is egyre gyakrabban fordul a gyógynövényvilág szinte kimeríthetetlen forrásaihoz.
Az új fejezetekkel kiegészített ötödik kiadásban a szerzők által közreadott anyag nagymértékben segítheti a gyógynövénygyűjtőket, valamint a gyógynövényáruk forgalmazásával és feldolgozásával foglalkozókat is munkájuk elvégzésében; nem utolsósorban pedig a gyógyteákat fogyasztó, vagy éppen fogyasztani kívánó közönségnek nyújt hasznos tanácsokat. -
Gyógyító talpmasszázs
0Ez a mű nem a szokványos lábmasszírozásról írott kézikönyv. Természetesen ismerteti annak technikáját, fogásait, ám ennél sokkal többről szól: közérthető programot ad egészségünk megőrzésére, életerőnk fokozására, így könyvünk energetikai és vitalitásfokozó segítség is az Ön számára, amelyből részletesen megismerheti energiaháztartásának működését és a talpmasszázs, a lábápolás, a gimnasztika kapcsolódási lehetőségeit.
-
Gyógynövények gyógyhatásai
0Növényi gyógyszerek
Hazai gyógynövényeink ismertetése, gyűjtésüknek módja és felhasználásuk a mindennapi életben az egészség szolgálatában -
Gyógynövényekkel az egészségért
0A könyv részletesen ismerteti a gyógynövények és drogok gyűjtésével és felhasználásával kapcsolatos alapvető tudnivalókat, vezető hatásuk szerinti csoportosításban. Az ismeretek könnyebb megértését a kiadványban szereplő 110 ábra, valamint a növényi drogok tudományos (latin) és magyar nyelvű mutatója segíti elő. A szakkönyv a szakemberek és szakmai érdeklődők széles skálájának érdeklődését felkeltheti (orvosok, gyógyszerészek, drogériakereskedők, természetgyógyászok stb.). A könyv külön értéke, hogy nagy hangsúlyt fektet a megelőzésre, a szemléletformálásra, valamint, hogy a növényi drogokat és készítményeket felhasználás-orientáltán tárgyalja. A szakkönyvet a Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Kft. felkérésére a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Gyógynövény és Drogismereti Intézetének munkatársai írták.
-
Halálos bizalom. Az egészség elveszett tudása
0Vajon miért döntöttek úgy az informatikusok, hogy a számítógépek helyett valami egészen másról kell könyvet írni? Nagy örömünkre szolgál bejelenteni, hogy elkészült az a könyv, ami… miről is szól? Rólad, a saját és családod egészségéről, jövőjéről? Az olvasottakkal tragédiák kerülhetőek el…
-
Homeopátia az mi?
0Több évtizedes kényszerű szünet után ismét hallhatunk Magyarországon a homeopátiáról.
Ezt a kétszáz éves – Samuel Hahnemann német orvos által rendszerbe foglalt – szelíd gyógymódot hazánkban 1949-ben betiltották. Ez a tiltás a világon egyedülálló volt.
A volt szocialista országokban ha nem is támogatták, de eltűrték a homeopátiás gyógymódot, míg Európa többi országában, Amerikában, Ázsia keleti és délkeleti részén, Ausztráliában, Afrika számos országában egyre népszerűbbé vált. A magyarországi tiltást 1991-ben oldotta fel az Egészségügyi Tudományos Tanács.
3 évvel ezelőtt néhány orvos kollégámmal együtt homeopátiás tanfolyamon vettünk részt. Az igazat megvallva eleinte nagyon is kételkedéssel hallgattuk a fantasztikusnak tűnő eredményeket. S elhinni igazán csak akkor kezdtünk, amikor saját betegeink körében is sikereket láttunk. -
Honfoglaló gének
0A gének elfoglalták méltó helyüket mindennapi gondolkodásunkban. Eljutottunk oda is, hogy őseink genetikájával érdemben foglalkozhatunk. Ezért a kettősen értelmezhető cím. A szerző felhívja az olvasó figyelmét arra, hogy elsősorban a gének honfoglalásáról lesz szó e kötetben és csak másodsorban honfoglalóink génjeiről. Ismerteti a populációk genetikai alapú geográfiai eredetvizsgálatának, jellemzésének mai lehetőségeit, valamint azt a kezdeti stádiumban lévő, de úttörő munkát, amit mi a honfoglaló magyarok eddig rendelkezésünkre álló genetikai jellemzői feltérképezésével végeztünk. Honnan jöttünk, honnan származunk? Mikor és hol alakult ki a modern ember? Miért hasonlítunk egymásra, és miért vagyunk mégis annyira különbözőek? Létezik-e tudományos magyarázat, a Homo sapiens, az emberiség, a különböző emberi populációk eredetének megfejtésére? Természetesen igen, és erre a választ számos tudományág, közöttük a modern genetika is keresi. Az talán mindenki számára ismert, hogy az örökítőanyag, a DNS határozza meg egy ember külső és belső tulajdonságait. Az azonban kevésbé köztudott, hogy ugyanez a molekula tartalmazza az emberiség eredetére, ill. akár az egyes népcsoportok eredetére és rokonsági viszonyaira vonatkozó információkat is. A DNS nemcsak saját egyéni életünk történetét, de az emberi faj egész históriáját is tükrözi. Ez a könyv a populációk jellemzésének genetikai vizsgálati lehetőségeiről szól, melyben a szerző a legmodernebb adatok alapján, lehetőség szerint közérthető nyelven igyekszik bemutatni az adatokat, hiszen célja, hogy a szakmában nem járatos, de a témában érdeklődő ember is érthető információkhoz juthasson.
-
Járványok kora
0A hagyományos felfogás szerint a daganatok a szívbetegségek és korunk egyéb halálos kórjainak legfőbb okait génjeinkben és életvitelünkben kell keresnünk. Paul W. Ewald szerint azonban e betegségek valamely krónikus fertőzés megnyilvánulásai. A rejtett fertőzések árnyékvilága mostanában kezd feltárulni előttünk.
A Járványok kora meggyőző adatai felforgatják eddigi szemléletünket: nem a gének, hanem a mikrobák formálják életünket és okozzák halálunkat. A gyomorfekély, a vetélések és a rosszindulatú daganatok újabban bizonyított fertőző eredetére támaszkodva a meglepő felfedezések egész gyűjteményét mutatja be, ami korunk legrombolóbb krónikus betegségeinek fertőző eredetét támasztja alá. -
-
Kismamák és kisbabák új egészségkönyve
0A gyermekvárás, szülés-születés, az anyák és apák életének csodálatos eseményei. A családtervezés idején a gyermek még csak szándék, vágyálom, a fogamzás bekövetkezte után már ígéret. Az első halvány jeltől a gyermek megpillantásáig hosszú az út…
A kötet szerzői és szaklektorai kivétel nélkül Magyarországon élő és praktizáló gyakorló orvosok. A Kismamák és kisbabák új egészségkönyvében az orvostudomány korszerű ismereteit foglalták össze a családtervezéstől a fogamzáson, a méhen belüli életen, a szülésen-születésen át az újszülött kisgyermekké cseperedéséig és az anya-apa-baba hármas valóságos családdá alakulásáig…
A tudományos igényű, szakmailag megbízható, közérthető és könnyen áttekinthető kötet a legkorszerűbb ismereteket nyújtja a leendő szülőknek a családtervezés gondolatától gyermekük hároméves koráig. -
-
-
-
Mellrákos a feleségem
0A Mellrákos a feleségem című könyv sokféle módon segítheti a férjeket, főként talán éppen azáltal, hogy tudatosítja bennük, amit én is csak akkor értettem meg, amikor láttam a házaspárokat együtt kezelésre járni. Azt, hogy a házastárs támogatása jelentősen javíthatja nemcsak a beteg esélyeit a rák elleni küzdelemben, de egész életminőségét is. (Mitch Stoller) A kötet első részében a diagnózis érzelmi feldolgozásáról, a másodikban a kezelésről esik szó, illetve arról, ami utána következik.
-
Miért beteg az ember?
0A szerzők tudományos igényességgel, de teljesen közérthetően, egy vadonatúj megközelítésben válaszolnak a kérdésre. Érintik az elsavasodás, a szabad gyökök, a pozitív ionok túlsúlya okozta problémákat, a naptevékenység következményeit, a Föld mágnesességének hiányából fakadó károsodásokat, egyetlen láncra fűzve fel mindezt, és a megoldás irányát is megmutatva. Közben külföldi és magyar emberi történetek, sztorik illusztrálják és támasztják alá a leírtakat. A könyvet élvezetes stílusa könnyen fogyaszthatóvá teszi, míg tudományos helytállóságáért a szerzők tanácsadója – Dr. Hegyi Gabriella MD.PhD tanszékvezető egyetemi tanár – és szaklektorai kezeskednek.
-
Népbetegségek megelőzése és szelíd gyógymódjai I.
0Nyugati társadalmakban a civilizációs életmód révén számtalan olyan betegség jelent meg, melyek terjedésének egyelőre az egyébként hatalmas tempóban fejlödő orvostudomány sem tud gátat szabni. Ezen betegségek nagy része a természeti népeknél ugyanakkor szinte ismeretlen. A legfőbb gond az, hogy elvesztettük az összhangot a természettel, embertársainkkal és önmagunkkal. A kötet célja, hogy az ember- és természetközpontú holisztikus gyógyászat fényében teljeskörű gyakorlati tanácsokat adjon a következő betegségek megelőzésében és gyógyításában: fejfájás, allergiák, csontritkulás, látásromlás, gerincpanaszok, rák.
Külön fejezet foglalkozik az immunrendszer természetes módszerekkel történő erősítésével. A könyv érdekessége, hogy minden egyes problématerület kapcsán kitér a lelki-pszichoszomatikus összefüggésekre is, megkönnyítve ezáltal a gyógyulás útján való elindulást, és annak tudatos végigjárását.
Várady Tibor -
Normális vagy. Trauma, betegség,
0A test lázadása világhírű szerzője eddigi legátfogóbb és legteljesebb könyvében a betegségek valódi okait kutatja, miközben éles kritikát fogalmaz meg a minket körülvevő mérgező világról, valamint utat mutat az egészség és a gyógyulás felé.
Máté Gábor, magyar származású, Kanadában élő orvos forradalmi könyvében feltárja, hogy miközben a nyugati világ büszkén tekint az egészségügyi szolgáltatásaira, egyre több a krónikus beteg, és romlik a népesség általános egészségi állapota. Az Egyesült Államok lakosságának majd hetven százaléka szed legalább egy, több mint a fele pedig két, receptre kapható gyógyszert. Kanadában az emberek húsz százalékának magas a vérnyomása, Európában ez a szám már meghaladja a harminc százalékot. A kamaszok között szédítő tempóban terjednek a lelki betegségek. Beteg a társadalmunk, vagy talán ez így normális?
Máté Gábor több mint negyvenéves orvosi praxisa során ébredt rá, hogy amit normálisnak gondolunk, az korántsem az. Figyelmen kívül hagyjuk a traumák és a stressz ártalmas hatásait, illetve a modern élettel járó összes olyan feszültséget, amely rátelepszik a testünkre és a lelkünkre, illetve az egészségünket károsítja. A rendelkezésünkre álló számtalan jól képzett szakember és különleges, modern eszköz sem segít rajtunk. A nyugati orvoslás nem a teljes embert vizsgálja, nem törődik azzal, mit művel a stressz a szervezetünkkel, az immunrendszerünkkel és az érzelmi egyensúlyunkkal.
A világhírű orvos Dániel fiával együtt tárja fel, mi tesz minket igazából beteggé, felfedi az egyén és a közösség hanyatló állapota közötti összefüggéseket, és együttérzéssel vezeti olvasóit az egészség és gyógyulás labirintusában. -
Nyugodt baba – Segít a természet
0A babák sok figyelmet és törődést igényelnek, némelyikük az átlagosnál is többet. Még a legcsendesebb piciknek is lehetnek sírós időszakaik, s gyakran nehéz rájönni, mit is kellene tennünk. Ez a hasznos könyvecske arra bíztat minden szülőt, bátran használja a jól bevált, természetes módszereket, hogy olyan csitító-nyugtató szertartásokat alakíthasson ki, amelyek garantálják a kicsi nyugodt éjszakai pihenését. Elsajátíthatja a könyvből a testmasszázs és a reflexológia fogásait, amelyekkel megnyugtathatja a babát. Alternatív gyógymódok, olyan tünetek enyhítésében, mint a pelenkakiütés vagy a bélgörcs.
-
-
Orvostörténeti közlemények 234-237
0Írták: Botlik Richárd, Nemes István, Tolvaj Balázs, Kapronczay Károly, Benkéné Jenőffy Zsuzsanna, Benke Tibor, Kührner Éva, Erdős Kristóf, Perjámosi Sándor, Müller Miklós, Elek Gábor, Kovács I. Gábor, Petneházy Dezső, Jurij Fatula, Kicsi Sándor András, Bitter István, Fischer János, Baran Brigitta, Katalina Pekarová, Kiss László, Tóth Mária
-
Psychopathia sexualis különös tekintettel a rendellenes nemi érzésre
0XIII. bővített és javított kiadás után magyarra fordította Dr. S. K. M. (gyakorló orvos Budapesten)
-
Rákterápia – Ötven eset eredménye
0Dr. Max Gerson 1881 október 18-án született a németországi Wongrowitz-ban. Egyetemi tanulmányait Bresslauban. Würzburgban és Berlinben folytatta, diplomát a Freiburgi Egyetemen szerzett. Dr. Gersen, aki súlyos migrénektől szenvedett, felfedezte, hogy étrendi változtatásokkal meg tudta előzni ezeket a bénító fejfájásokat.
A II. Világháború előtt dr. Gerson és családja az Egyesült Államokba vándorolt. 1938-ban letette az egészségügyi tanács előtt a vizsgáit, és megkapta az orvosi hivatás gyakorlásához szükséges engedélyt New York államra. Húsz éven keresztül olyan rákos betegek százait kezelte, akiről az összes hagyományos kezelési mód sikertelensége után lemondtak az orvosok. Bár csupán néhány lektorált szaklap volt hajlandó elfogadni a táplálkozás „radikális” gondolatát a betegség kezelésében és megelőzésében, dr. Gerson továbbra is publikálta a terápiáról szóló cikkeit Európában. 1958-ban, 30 éves szakmai tapasztalatára alapozva, Gerson doktor ebben az orvosi monográfiában (Rákterápia – Öven eset eredménye címmel) írta meg a terápia elméletét, a kezelési tervet és az esettanulmányokat. -
Spock doktor csecsemő- és gyermekgondozása
0Dr. Spock könyve az időtálló bestseller, amely már eddig is szülők generációinak nyújtott hathatós segítséget. Vitathatatlanul alapmű ez, a legtöbbet forgatott és leghasznosabb útikalauz, ami gyermekeink gondozásáról valaha megjelent. Dr. Steven J. Parkerrel együttműködve Dr. Spock átdolgozta és naprakész ismeretekkel töltötte fel könyvét, hogy az megfeleljen a XXI. században a megváltozott életkörülményeknek. Dr. Spock könyvének megújított, például a pubertásról szóló részeket tartalmazó változata könnyen és gyorsan juttat minden gyermeknevelő embert a megfelelő ismeretekhez, és nyújt segítséget olyan témakörökben, mint például a: Ś szoptatással kapcsolatos legújabb eredmények, biztos módszerek dolgozó anyák számára; Ś a szükséges védőoltások sorrendje, vitaminadás és étkezési javaslatok; Ś gyakran felvetődő orvosi kérdések és válaszok, például a szamárköhögés elleni védőoltásról, a pelenkakiütésről, csecsemőkori hasmenésről, gerincferdülésről és az aknéról; Ś munka és gyermeknevelés, a dolgozó szülők; Ś gyermekeink felvilágosítása a szexről, fogamzásgátlásról, homoszexualitásról, a dohányzásról, az alkohol- és a drogfüggőségről, valamint az AlDS-ről; Ś az iskola és a tanulási nehézségek; Ś fogyatékos gyermekek; Ś a gyermekek fogászati védelme; Ś az agresszivitás leküzdése: szelíd gyermekek nevelése; Ś homoszexuális szülők; Ś elsősegélynyújtás, balesetmegelőzés – beleértve a sport- és a szabadidős tevékenységeket. Dr. Spock felbecsülhetetlen értékű könyvében található tanácsok amellett, hogy már kiállták az idő próbáját, figyelembe veszik a legmodernebb orvosi és gyermeknevelési eredményeket. Erre a könyvre napjainkban talán még inkább szüksége van a gyakorló szülőknek, mint eddig bármikor, hogy örömmel és bátran vállalhassák azt a felelősséget, amivel a legszebb feladat, a gyermeknevelés jár.
-
Szívparafrázisok
0SZÍV (latinul cor): a mellkas üregében, a szívburokba zárva… foglal helyet… A természet akként rendezte be a szívet, mint a gépész szivattyúzó műszereit, hogy billentyűket s azok elé olyan nyílásokat is adott a szívben, amelyeken, ha kell, elillanhat a vér… A szívnek még rezgő húrjai is vannak, amint a poéták is annyiszor megénekelték. Ez igazán rezgő húroknak nagy szerepök van a szív működésében; ha betegség következtében el vannak kérgesedve (meszesedve), vagy meg vannak szakadva, habár nem is az érzelmek súlya alatt, noha voltak már erre is esetek, hogy nemcsak e húrok, hanem a szív húsa is megszakadt a nagy bánattól, nem működhetnek… (Pallas Nagylexikon). PARA (latin): összetett szavakban az utótag valamihez való hasonlóságát vagy valami ellen való felhasználását jelöli (Bakos Ferenc: Idegen szavak szótára). 2. para: Ma már valóban csak a másvilágon létező jugoszláv váltópénz (Juhani Nagy János: Nevető lexikon), 3. parázik: aggódik, beijed, sír a szája (modern nyelvújítás kori szólelemény). FRÁZIS (ógörög): eredetileg a mondat, melyben egy gondolatot fejezünk ki. Ma tartalmatlan, elcsépelt beszédet értünk rajta… Zenében a zenei gondolatnak, a mondatnak megfelelő, önálló része, amelyet frazeálás segítségével emelünk ki (Pallas Nagylexikon). PARAFRÁZIS: körülírás, átírás; valamely tömör vagy nehéz szerkezetű szövegnek, fogalomnak más szavakkal bővebben, magyarázatosabban vagy népszerűbben való előadása… mely az érthetőséget tartja céljául. A zenében parafrázisnak hívják egyes dalok, operamelódiák fantasztikus átírását és kicifrázását (Pallas Nagylexikon). SZÍVPARAFRÁZIS: kultúrtörténeti elmélkedés arról, hogy mit jelentett az embernek a szív az évezredek során és mi a mondanivalója ma…
-
Szülészet-nőgyógyászati ultrahang-diagnosztika
0Az ultrahang-diagnosztika az elmúlt néhány évtizedben forradalmasította a szülészet-nőgyógyászati vizsgálatokat, megváltoztatta a klinikai szemléletet és gyakorlatot, s a betegellátás, valamint a szülészet-nőgyógyászat, ill. a radiológia szakképesítésének részévé vált. A módszer nemzetközi térhódításával egyidejűleg hazánkban is bevezetésre került, és a szülészet-nőgyógyászati osztályokon, ill, rendelőkben általánossá vált. A több mint 500 oldalas kézikönyv a szülészet-nőgyógyászati ultrahang-diagnosztika valamennyi területét felöleli pótolhatatlan segítséget nyújtva a téma megismeréséhez és elsajátításához. A magyar szerzőgárda által összeállított fejezetek és a gazdag képanyag jól illusztrálja a hazai ultrahang-laboratóriumok nemzetközi szintű felkészültségét, feledtetve a hazai ultrahangkészülék-park szűkösségéből fakadó hátrányokat.
A könyv szülész-nőgyógyászok, radiológusok és szonográfusok részére ajánlható.