A ​kötet átfogó képet ad a nyugat-európai festészet fejlődéséről Giottótól Cézanne-ig. Szerzője, Michael Levey, a londoni National Gallery tudományos munkatársa, gondosan kiválasztott példákkal jellemzi az egyes festők művészi tevékenységét és a festészet fejlődésben betöltött szerepét. Levey a hatalmas anyagot biztos tudással kezeli, s határozottan elválasztja az értékest a talmitól. Bár gyakran friss, egyéni meglátással, állásfoglalással fűszerezi mondanivalóját, mindig megőrzi tudományos tárgyilagosságát, és kiváló arányérzékről tesz tanúságot.

Ki, milyen alapon, honnan „számítja” a képzőművészeti modernizmust? Szabadi Judit minden témában megtalálja azt a pontot, ahonnan ő másként látja, és teszi mások számára is beláthatóvá a már ismert vagy eddig még ily módon fel nem tárt művészettörténeti tényeket. Alkotói életútjának legfontosabb darabjait tartalmazó, szépirodalomként is olvasható könyve a modernizmus sorskérdésit koherens egységben láttatja. Egyedi szemléletét esszéisztikus stílusban fogalmazza meg, s tanulmányai továbbgondolásra késztetnek minden olvasót, legyen az „laikus” avagy szakember. A magyar századelő és az európai modernizmus egybejátszatása, egymásra-montírozása a korszak izgalmas aszimmetriája ellenére is megteremti az egységet a tanulmánykötet két ciklusa között. A könyvet olvasva talán lehetőség nyílik majd arra is, hogy tovább töprengjünk a magyar és az egyetemes festészet korrelációjának máig megoldadan kérdésein. A kötet az 1969 és 2005 között keletkezett, e kiadás számára kiegészített, nem egy esetben újrafogalmazott írásai egy gazdag tudományos pálya ívét rajzolják meg. Egy tudományos pályáét, mely önmagában is tananyag lehetne.

Megmaradt festményeiből ítélve biztosra vehető, hogy Kádár Erzsébetből kiváló festő lett volna, ha nem kell föladnia. Izmos intellektusa, egyéni látása, lényeget megragadni és anyagát szintetizálni képes elbeszélő, ábrázoló tehetsége képein, és még inkább írásaiban vitathatatlan. Többek közt Csók és festék című novellája és Egy város modellt áll című, Szentendrére emlékező esszéje jól mutatja, hogy fiatal énje milyen komolyan vette, élete céljának tekintette a festészetet. Állandó rajzolással, firkálással folyamatosan nevelte magában a festőt. Nem egy novelláját úgy kezdi, mintha pár (ecset)vonással kijelölne egy területet, amelybe megírandó figuráit fogja állítani. Ők lesznek a modelljei. Létükben, testi-lelki mozgásukban őket fogja ábrázolni.