-
A Pozsony – országhatárszéli helyiérdékű villamos vasút története
08 000 FtA XIX. század utolsó negyedében, és a XX. század elején, Magyarországon dinamikus vasútépítés bontakozott ki, az addigra már jórészt kiépült fővonali hálózat kiegészítése céljából, elsősorban a helyi érdekek kielégítése érdekében. Az akkori Magyarország területén az első világháború kezdetéig közel 200 helyiérdekű vasúttársaság alakult, összesen mintegy 13 ezer kilométer vonalhosszúsággal. Ennek a lendületnek köszönhető a Pozsonyt és Bécset összekötő villamos üzemű helyiérdekű vasút kiépítése is, amely Európa egyik első villamosított városközi (Interurbán), ráadásul nemzetközi forgalmú vasútja volt. A vasútvonal kiépítésének gondolatát az illetékesek közel két évtizedig érlelték, viták, változatok kidolgozása és értékelése közepette. A könyvben igen nagy alapossággal és színes képanyaggal bemutatásra kerülő Pozsony Országhatárszéli Helyiérdekű Vasút a két fővárost összekötő vasútvonalnak magyarországi szakasza, melynek különleges érdekessége, hogy a vonal Pozsony belvárosából villamosként indul, természetesen a városon kívüli szakaszokon is a városi egyenáramú villamosítási rendszert használva. A POHEV folytatása az osztrák szakaszon váltakozó áramú, egyfázisú nagyvasúti rendszerrel épült ki, a két rendszer átmenő forgalmát mozdonycserével bonyolították le. A gyors mozdonycsere lebonyolítására Köpcsény határállomáson egyedülálló villamos feszültség-átváltó rendszert építettek ki. Mivel a vonal a másik végén, Bécsben is városi villamosként funkcionált, ott ismét egyenáramú energiaellátással, a teljes vonal a ma egyre jobban terjedő tram-train rendszer egyik első kísérleteként is tekinthető. A könyv szerzője korábban megjelentette szlovák nyelven, – más Pozsony-környéki vonalak történetével együtt, – ezt a rendkívül érdekes, színesen illusztrált anyagot. Köszönjük, hogy a szerző, a magyar vasút kitűnő ismerője, egyben a felvidéki vasutak történetének alapos kutatója magyarul is elkészítette a P.O.H.É.V. történetét. Mindannyiunk örömére most közreadhatjuk a magyar vasúttörténet egy igen érdekes, különleges szakaszának pontos ismertetését.
-
Az én vasutam
018 000 FtNem az én gyermekkorom játékai közül maradt rám ez a vasúti kép, hanem Édesapámtól. Ő, aki 1901-ben született, még az első világháború előtt kapott egy „Laterna magica”-ának becézett vetítőgépet, mely a diapozitív vetítés ősének tekinthető. A keskeny üvegtáblákra festett, helyesebben matricával felhordott ábrákat lassan lehetett végigtolni a vetítő fénye előtt. És így a vásznon megannyi érdekesség elevenedett meg: mesék, hősök, állatok, idegen tájak, hajók és mint a fennmaradt példa mutatja a vasút is. Az ábrázolt vonat az 1874-ben született Nagyapám gyermekkorának vasútját eleveníti meg. Ezt a képet egy kisebb készletből sikerült egyedüliként megőriznem. Kopott, nekem mégis nagyon kedves gyermekkori emlékem. Mutatkozik rajta az emeletes állomásépület (jellege szerint német), és a régi kocsikból álló rövid személyvonat. A személykocsik közé sorolt, jól megrakott nyitott teherkocsi nem annyira vegyesvonatra, inkább a rajzoló naivitására utal. A mozdony még a 19. század közepének műszaki szintjét tükrözi, hiszen a mozdonyvezetőt még sátor (konyha) sem védi. Alagút természetesen hozzátartozik a kor vasúti fogalmához, csak úgy mint az őr egy szokatlan jelzőtárcsával. Két kutya is mutatkozik a képen, létük úgy tűnik, nemcsak Jókai Mór „Gazdag szegények” című regényében kötődött a vasúthoz.
-
El nem feledett kisvasutak – A máramarosszigeti keskeny nyomközű sóvasút és a hosszúmezei erdei vasút története
05 500 FtKönyvem a történelmi Máramaros megyében egykor működő Máramarosszigeti keskeny nyomközű Sóvasút és Hosszúmezei Erdei Vasút történetét mutatja be megépülésüktől kezdve egészen azok megszűnésükig. A mű elkészítésében lelkesedésemen és a mélyreható kutatáson túl fontos szerepet játszottak a mai napig fennálló rokoni szálak. Az említett okok már gyerekkorom óta arra sarkalltak, hogy készítsek egy alapos kutatást, majd a fennmaradt dokumentumok felhasználásával és részletes történelmi áttekintéssel a lehető leghitelesebben és legpontosabban összeállítsam e könyvet.
Ábry Szabolcs -
Földalatti-történet
03 000 FtA budapesti földalatti villamosvasút csaknem évszázados történetéről, a metróépítés heroikus és veszedelmes pillanatairól szól ez a könyv. Nem is annyira a legkorszerűbb tömegközlekedési eszközök egyikének műszaki, gazdasági, urbanisztikai vonatkozásaival ismerteti meg az olvasót, hanem tegnapi és mai önmagunk életet, az ötvenes évek társadalmának megannyi felemelő és szomorú pillanatát, az utóbbi harmincöt év Magyarországának sok küzdelmét és örömét állítja elénk.
-
-