Miért írunk? Mit akarunk az írással? Örök kérdések, amelyeket minden igazi író feltesz magának és válaszol is rá, ki így, ki úgy. Van, aki egyenesen tanulmányokban, van aki képzelt személyek mögé rejtőzködve, nagy könyvekben válaszol, de mindenki válaszol. Nem a világnak van szüksége az írás igazolására, hanem neki. Mi újat mondhatnék hát én erről a számtalanszor letárgyalt kérdésről?
Hát újat nemigen, de mást és másképpen mégis mondhatok. Már ősidők óta minden igazi írónak van mondanivalója az Írásról s ez így lesz a jövőben is. Vagy mint művészetről beszélünk róla, vagy mint tudományról, vagy mint társadalmi tettről.

Túl a hetvenedik évén, apám többször a hozzá lélekben közel álló, a szintén idős Szabó Pál szavaira emlékezett: „Lombhullás jön.” (…) „Az avarra gondoltam, fanyar, feledhetetlen illatára. Az avarra, mit Arany János járt, leveleit olvasta, majd avar lett ő is. Azzá válunk mindannyian, beletaposnak, beleszántanak a földbe, de a füvekben, virágokban, élőfákban ismét feljövünk, megint az égre nézünk, és a világnak üzenünk.” – Féja Endre
E kötet Féja Géza 1927 és 1977 között megírt, az egykor a sajtóban közölt, illetve a hagyatékában maradt, eddig még kiadatlan tanulmányait, feljegyzéseit, magnószalagra mondott gondolatait tartalmazza. Az irodalmi élet és az írói sors általános kérdései mellett a magyar irodalom múltjával, kezdeteivel, majd a 19. és a 20. század alkotóival és munkáikkal foglalkozik. Gondolatait fejti ki többek között Petőfi Sándor, Arany János, Ady Endre, Móricz Zsigmond, Illyés Gyula, Tömörkény István, Juhász Gyula, Krúdy Gyula, Hatvany Lajos, Szabó Pál, stb. munkásságáról. Az írások négy fő fejezetbe tagolódnak: a Magyar Hellász, mely Féja Géza régebbi írásait foglalja magába; a Vallomások a Nyugat-nemzedékről a reá egykor legnagyobb hatást tett alkotókról beszél; A Magyar író sorsa irodalompolitikai írásokat is tartalmaz, és a Lombhullás életének végén keletkezett írásait tartalmazza.