Szíves készséggel teszek eleget György Endre szerkesztő úr azon kérésének, hogy ,,Amíg városatya lettem…” című művének új kiadásához előszót írjak. Nagy élvezettel olvasgattam az első kiadás lapjait s a törvényhatósági bizottság tagjainak önéletrajzait. Minden egyes önéletrajz egy-egy érdekes fejezet Budapest történelméből, egy-egy arckép a magyar székesfőváros vezető egyéniségeiről. Értékes munkát végzett György Endre szerkesztő úr, amikor fáradságos munkájával ezeket az önéletrajzokat összeállította, megörökítve ezzel a jövő nemzedékek számára Budapest történetének egy fejezetét, s e fejezetnek közéleti szereplőit. Az első kiadás szép sikere után bízom abban, hogy az új kiadás is megtalálja az utat mindazoknak a szívéhez, akiket ennek a sokat szenvedett, gyönyörű fővárosnak a sorsa érdekel. Élvezettel olvashatják a törvényhatósági bizottság tagjai, a főváros tisztviselői, de kétségtelenül érdeklődéssel fogadja a főváros polgársága is, amelynek bizalmából a könyv szereplői megtisztelő megbízatásukat betöltik. Adja a Gondviselés, hogy azok a közéleti szereplők, akik életrajzukat e mű részére rendelkezésre bocsátották, boldogabb fejezetét nyissák meg a székesfőváros történetének.

Budapest utcaneveiből kiindulva a szerzők elhatározták, hogy feltérképezik az egész Kárpát-medence település neveit, Budapest közterület nevei által megismertetik az arra kiváncsiakkal Erdély, Délvidék, Felvidék, Kárpátalja és Burgeland azon névadó helyiségeinek földrajzi, gazdasági jellegzetességeit, rövid történelmét, amelyek az egykori történelmi Magyarország szerves részei voltak, és az ország vérkeringésének elemeit képezték. Hiánypótló a szerzők e munkája, hiszen egyetlen könyvből, könyvtárakat és világhálót mellőzve olvashat az érdeklődő az egykori települések történetéről a kezdetektől 1920-ig.

A ​Fiumei úti sírkert Budapest, és egyben Magyarország egyik legfontosabb temetője. Csodás, árnyas fái alatt sétálva szebbnél szebb síremlékeket, emlékhelyeket találhatunk, s látogatóként felébred bennünk a vágy, bár mesélni tudnának az ódon kövek!
Sal Endre, a nagy sikerű Mi, magyarok, Mi, magyarok a századelőn és Mi, magyarok a színpadon szerzője képes szóra bírni az évszázados sírhelyeket, és elénk tudja varázsolni a sokszor megrendítő, felemelő vagy éppen kalandos és nagyon is emberi sorsokat, amelyek e nyughelyek mögött rejtőznek. A tőle megszokott izgalmas látásmódjával olyan emberek történetét meséli el többek között, mint a labdarúgás magyarországi úttörője, Iszer Károly, a testvére emlékét egész életében ápoló Petőfi István, a több száz Titanic-utas életét megmentő hajóorvos, Lengyel Árpád, vagy a csodás könyvritkaságokat gyűjtő Todoreszku Gyula. A Hősök és kalandorok révén újra felfedezhetjük múltunk kiválóságait, és tisztelettel adózhatunk emléküknek.

A Margit-sziget nemcsak természeti szépségével, parkjaival, fürdőivel vonzza látogatóit, hanem értékes történelmi emlékeivel is. Így volt ez már a múlt században is, akkor azonban még csak keveseknek válhatott mindez személyes élményévé. 1872-ben jelent meg Törs Kálmánnak, a kor jeles hírlapírójának műve a sziget múltjáról, nevezetességeiről. Az akkori kutatások eredményeit összefoglaló munka ma becses tudománytörténeti emlék, amely kellemes stílusával, metszeteivel és ismeretanyaga jelentős részének maradandó értékeivel együtt napjaink emberének is vonzó olvasmánya.

A magyar multban Budavára olyan szerepet játszott, mint egykor Róma a rómaiak történetében. A római birodalom sorsa úgy a konzulok, mint a császárok idejében a főváros sorsától függött. Róma város hatalma és nagysága a birodalom hatalmát és nagyságát jelentette. Mikor a római főváros hanyatlott és barbár hódítók kezére jutott, vele a római birodalom is összeomlott. A magyar nép élete, történelmi fejlődése is így forrott össze Budavára sorsával. A budai vár volt minden időben a védő bástya és az életfeltétel a nemzet számára. Ez a sorsdöntő körülmény magyarázza meg, hogy miért jelentett nemzeti katasztrófát, százados bukást Budavára elfoglalása 1541-ben. Ez a csapás tetőzte be és tette végzetessé a mohácsi szerencsétlenséget. Budavára elfoglalásával biztosította az oszmán hatalom a maga uralmát Magyarország nagyrésze felett. A budai vár elestével elveszett, megsemmisült a Hunyadiak minden alkotása. A Budavárára támaszkodó török hódoltság azután másfél századig tartotta kezében a négy folyó között elterülő magyar földet.