A ​XX. század egyik legnagyobb hatású gondolkodójától mind ez idáig magyarul csak egyetlen – első – műve, a Logikai-filozófiai értekezés jelent meg. Most, a könyvkiadás sajátos fintoraként, Wittgenstein utolsó sorait tartja a kezében a magyar olvasó. A két mű egyúttal a filozófus két korszakát képviseli. Az Értekezés-ben – melyet Wittgenstein a Monarchia katonájaként az első világháború lövészárkaiaban írt – a Bécsi Kör filozófusai ismertek eszméik letisztult megfogalmazására. Ám e szellemi rokonság hangoztatása Wittgensteinból csak idegenkedést váltott ki. A bizonyosságról című mű pedig a filozófus „cambridge-i korszakának” szülötte, mely korszak gondolatvilágát többek közt az analitikus filozófusok, illetve a „mindennapi nyelv filozófusai” érezték a magukéhoz közelállónak. Ám ők is Wittgenstein elutasításával találkoztak. A Wittgenstein-műveknek ez a sajátosan ellentmondásos befogadása – a hatástörténet megszokott megértési-félreértési jelenségein túl – maguknak a szövegeknek a megszokottat meghaladó rejtélyességével magyarázható. Az Értekezés, száraz logikai formulái egy kimondatlan és kimondhatatlan – misztikus – etikai tanításra utalnak. A késői művek nyelve – filozófiai szövegeknél meglehetősen szokatlan módon – a mindannyiunk által beszélt mindennapi nyelv, melyet Wittgenstein a filozófiai érvelés egyedül értelmes közegeként ismer el. Ám e késői szövegek fő érve is az életünkre, nyelvünkre való rámutatás, melyben egy minden racionális, rendszerszerűségre törekvő érvelés előtti igazság mutatkozik meg, nem kevés értelmezési nehézség elé állítva az olvasót.

Sir Roger Scruton (1944) a kortárs angolszász esztétíkai gondolkodás meghatározó alakja. A Cambridge-ben doktorált termékeny filozófus Londonban tanított esztétikát. A brit hagyományelvűek követőjeként a vasfüggöny leomlása előtt részt vett a kelet-európai értelmiség földalatti képzésében. Filozófiát oktatott Oxfordban, a Saint Andrews-i Egyetemen, valamint Bostonban és a Buckingham Egyetemen is, de az utóbbi időben saját farmján él családjával. Amikor e könyvének megjelentetését javasoltam a kiadónak, az a meggyőződés vezetett, hogy nála jobb kalauzt nem választhatunk művészet-elméleti kérdésekben. Amellett, hogy maga is gyakorló művész – író és zeneszerző ís, elméleti igénnyel írt zenéről, építészetről, a kultúráról általában, beleértve a szexualitást és a borkultúrát is. A brit konzervatív hagyományban ez így természetes gondoljunk Burke, Eliot vagy Oake-shott esztétikai írásaíra: jól működő politikai rend csak a kultúra biztos alapjaira építhető.
Horkay Hörcher Ferenc

„Itt az írás,a tankönyv,a szerény bevezetés a bölcsesség szeretetébe…”