• A legnagyobb Titok

    0

    Azért nem fedeztük fel e titkot évezredeken keresztül, mert elmulasztottuk szemügyre venni, ami ott volt az orrunk előtt. Oly könnyen elterelik figyelmünket életünk problémái, a drámai feszültségek, a világ eseményeinek zajló áradata, hogy könnyen elsiklunk a leghatalmasabb felfedezés mellett, ami mindvégig a szemünk előtt volt – pedig egyszeriben kiránthatna minket a szenvedés mocsarából, s örök boldogságunk sarokkövévé válhatna. Minden kérdésedre megérkezik a válasz. Minden vágyad beteljesül. Soha többé nem kell félned. Ez lesz életed legnagyszerűbb felfedezése. Rhonda Byrne, az oly sokak által kedvelt sikerszerző globális méretű jelenséget indított el 2006-ban megjelent, A Titok című könyvével. E sorsfordító erejű mű feltárta az olvasók előtt a bennünk rejlő kiaknázatlan lehetőségeket. Ám Rhonda útja azóta sem ért véget: belső hangja arra késztette, hogy folytatnia kell kutatását a még feltáratlan rejtett bölcsesség után. Tizennégy éven át kutatott, mire rátalált arra az egyetemes igazságra, amit e könyv lapjain oszt meg olvasóival. A legnagyobb titok olyan kvantumugrás, amely az olvasót az anyagi világból a spirituális világba, a csodálatos lehetőségek mezejére kalauzolja. A kötetben fellelhető tanításokat a szerző könnyen elvégezhető gyakorlatokkal együtt adja át nekünk, melyek azonnal, élesben is bevethetőek, s olyan mély feleszméléseket nyújtanak, amelyek minden szorongásunkat és fájdalmunkat eloszlatják. „A Titokban bemutattam, hogyan lehetsz azzá, akivé lenni kívánsz, s miként tehetsz és szerezhetsz meg mindent, amire a szíved vágyik. Mindez továbbra is maradéktalanul érvényes – éppolyan igaz, mint eddig. E könyv viszont kiegészíti a korábbiakat a legnagyobb felfedezéssel, amit emberi lény tehet, és megmutatja Neked a kiutat, ami a negatív hozzáállás, a problémák és a nemkívánatos körülmények fogságából az örök boldogság eléréséhez vezet” – részlet a könyvből.

    4 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A Másik Ember

    0

    „Élni nem túl könnyű. A közfelfogás úgy tartja, hogy az ember „alapvetően jó”, csak gyarlóságai, önzése teszik rosszá. Ebben a könyvben ezzel szemben azt állítjuk, hogy a szeretet érvényesítéséhez nem kell feltétlenül lemondanunk természettől adott „önzésünkről”. Könyvünk többféleképpen is olvasható: interjúkötetként, esszégyűjteményként, de feladat- vagy példatárként is. Két alapvető témáról gondolkodunk, és kínálunk mellé gyakorlatokat: a „jó, értelmes, igényes”, de leginkább Érvényes Életről és a Másik Emberről, aki ennek az érvényes életnek az élményéhez juttat bennünket. Útközben megvizsgáljuk az Én és a Szerep, a Világ Világossága és Egy-sége, a Való Világossága, a Kapcsolat, Bizalom és Önbizalom, a Méltóság és Kegyelem mibenlétét. S végül eljutunk ahhoz, ami mindezekben Egy: ez a Szeretet…”

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A mindennapi élet mágiája – A fény mágiája

    0

    A mágia valójában erőt jelent, a képzelet önmagát megvalósító varázserejét””. S ha e varázserőt valaki megkérdőjelezné, az írónő az orvostudomány legújabb felismeréseire hivatkozik: „”amelyek szerint a legtöbb betegség pszichoszomatikus – idegi – eredetű, és többnyire valamely betegséget feltételező képzelgéssel, rettegéssel kezdődik””. A betegségbe menekülés „”teremtő képzeletünk”” kóros elburjánzásából adódik.Szepes Mária önfejlesztő gyakorlatai segítenek a kozmosz irányába szárnyat bontani, áttörni a „”beszűkült tér-idő káprázat ködfalait””. Velük – tapasztalni fogjuk – hatalmas gyógyító erő támad fel bennünk.Ne mellőzzük mindennapjainkban öngyógyító tanácsait sem, mert „”lábadozásunk örömét nagyobb aktivitás és fénylő egyensúly formájában nemsokára tapasztalni fogjuk””.Mindez összefügg A FÉNY MÁGIÁJÁval, amelyben a hermetikus filozófia titkos tanaival ismerkedhetünk, s általa erőnk (mágiánk) megszilárdul.

    1 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Académia Occulta

    0

    Az Académia Occulta szintetizáló mű, egyszer elolvasni nem elegendő. Aki azonban újra és újra alámerül lelki és szellemi mélységeibe, olyan kulcsokhoz jut általa, amelyek önmaga és a világ értelmének felismeréséhez vezetik.
    Szepes Mária

    6 000 Ft
    Tovább olvasom
  • AkiRema

    0

    The name America is a palindromic one. Reading from the right to the left, the name AMERICA reads ACIREMA. ACI-RE-MA in tatos language means ‘The One Who is the Sun God of Today’ The ‘tatos language’ is the world’s missing secret clerical and esoteric language. This language was very well certain, from the moment of naming her, that America was going to shape the next world cycle on Earth, by possessing the power of the Sun God. The question is how she is going to shape the world … And whether she is going to have enough time to finish her artwork. The reason for the ‘tatos’ have been existing on earth is to share the divine knowledge with the rising civilizations, to ignate the evolution, and then step aside letting the certain civilization to develop in its own unique way. However there are instances when the tatos are compelled to speak…

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Az Adeptus iskolája I.

    0

    Senki sem fogja többé a kezünket.
    Ennek dacára tudjuk, hogy nem egyedül indulunk az egyetlen megmaradt ösvény irányába. Korszakok, civilizációk névtelenjei jártak már itt előttünk, azok akik az emberiség „láthatatlan” történelmét írják. A labirintus tehát minden mélységét, szögletét megmutatja már csak követnünk kell a Fény fonalát.íbr>Ahol azt hittük szörnyeteg vár, ott egy istenség lépett elénk. Ahol másra emeltük kardunkat, ott a sebből mi véreztünk el. Ahol azt hittük, kifelé haladunk, valójában létünk centrumába vitt az út. Ahol azt hittük magunkra hagytak, ott fogadott magába a világ.
    Tulajdon lábnyomaink vezetnek, de egyedül az Elindulás a miénk…

    5 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Camino

    0

    Shirley MacLaine csaknem három évtizede kezdett merész vállalkozásába, hogy megossza olvasóival a világ spirituális értelmezése terén szerzett tapasztalatait. Mondanivalójának elevenségét és érdekességét bizonyítja, hogy sikerkönyvei – Találd meg önmagad, Játék az élet, Benső útjaimon – a mai napig számtalan olvasót vonzanak. Legújabb könyve, a Camino minden eddiginél különlegesebb. Egy utazás történetét mondja el: két névtelen, kézírásos levéllel kezdődött, melyek arra ösztönözték Shirley-t, hogy járja végig a Santiago de Compostela-i zarándokutat. A történelem során számtalan híres zarándok érkezett ide egész Európából. Ez egy ősi – és a hagyomány szerint varázslatos – zarándokút. Assisi Szent Ferenctől és Nagy Károlytól kezdve Ferdinánd királyon és Izabella királynőn át Dantéig és Chaucer-ig sokan vállalkoztak a csaknem 500 mérföldes út megtételére. Shirley számára a Camino nem csak szellemi, de fizikai kihívást is jelentett. Valóban rendkívüli teljesítmény egy hatvanas éveiben járó nő részéről, hogy napi húsz mérföldet gyalogolva harminc nap alatt teljesíti az erőt próbáló feladatot. Ám még ennél is meghökkentőbb a szellemben és lélekben megtett út, amely évezredekkel korábbra, elmúlt életeken át nyúlik vissza egészen az univerzum keletkezéséig. A rendkívüli intelligenciával, kíváncsisággal és melegséggel megáldott, s az önnön tapasztalati körén kívül eső emberek és helyek iránt kivételesen nyitott Shirley MacLaine írása az elme és a szív páratlan képességeit tükrözi. A Camino titokzatos energiája révén megmutatkozó felismerések mérlegelése és boncolgatása közepette végigjárja a Compostelába vezető utat, amely fokozatosan egyetemes úttá, a lélek utazásává alakul. Lélegzetelállító látomások és felismerések segítségével Shirley megérti a világegyetem jelentését, benne Atlantisz és Lemúria ősi civilizációjának titkait, bepillantást nyer az emberi genezisbe, a nemi különbségek és a szexualitás lényegébe, meglátja a magasabb szintű szeretet ösvényét.

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • ChiFutás

    0

    „Az ​évtized legizgalmasabb könyve a futók népes társadalma számára, ami forradalmasíthatja kedvelt testedzési módszerüket.” Toby Tanser, a Train Hard, Win Easy (Eddz keményen, nyerj könnyedén) című könyv szerzője. Kövesse azt a több százezer embert, akik immár sérülés vagy fájdalom nélkül, könnyedén futnak a ChiFutás módszerének alkalmazásával. Az átdolgozott új kiadás friss felismerésekkel és innovatív edzési technikákkal bővült. A sportág egyik vezető hangja, Danny Dreyer megtanít, hogyan gyógyítsuk és előzzük meg a sérüléseket, és hogyan fussunk gyorsabban, messzebbre és sokkal-sokkal kisebb erőlködéssel – kortól és képességektől függetlenül. Ez az alapjaitól kezdve újszerű program biztonságossá és szórakoztatóvá teszi a futást a kezdők és a kikapcsolódási céllal futók számára, míg a versenyzők megtalálhatják benne azt a többletet, ami számos helyezést jelenthet a dobogó irányában. A ChiFutás a vázizomzatban rejlő jelentős tartalékokat aknázza ki, mint amire például a jóga, a Pilates vagy – mint esetünkben – a Taichi alapul.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Csillagpor. Versek (1925-1944)

    0

    Azt ​mondják, a materialista alig tud valamit az anyagról, a spiritiszta pedig alig tud valamit a szellemről. Kívülrekedt hallgatózóként feszül neki egyik is, másik is a számára makacsul zárt ajtót mutató dimenzióknak.
    A szellemi ember nem harcol, nem dönget bezárt kapukat. Egész létét, lényét kínálja fel a magasságoknak, s ami készséges csatornáján tisztán átcsorog, már engedi is tovább a várakozó világ felé.
    Amit így adni tud, az valóban Iható Arany, Aurum Potabile…
    Ez a kötet ilyen adomány.

    3 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Emberek és jelmezek. Emlékek polifóniája

    0

    E könyv eseményeit magam éltem át korai eszmélésem óta sajátos, fotografikus szemlélettel, amely nyilván elfogult néha, mégis őszinte, s számomra így igaz. Lehet, hogy néhányan az olvasók közül – nem sokan lehetnek már – másképp látták a múlt sűrűn torlódó tragédiáit, komédiáit, de ez bizonyosan megbocsátható egy olyan műnél, amely nem törekedett teljességre, egyéni szemszögből vetítettem ki élményeimet. A világ, amelyről írok, nagyrészt elsüllyedt már a felejtés vizében. Bizonyos elemei valószínűleg csak bennem maradtak meg. E mélybe merült Atlantisz néhány eleven részletét próbáltam kiemelni az idő oceanikus iszaprétege alól. Talán nem lesz érdektelen azoknak, akik átélték történéseit, de a fiataloknak sem, akik egyáltalában nem tudtak róla eddig.
    Szepes Mária

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Napúton

    0

    „Csontváry és a magyar nemzet élete között számtalan átfedés, párhuzam található. A festő égi sugallatot, spirituális fényt kap „fentről”. A magyar nemzet az árpádok alatt szinte folyamatos látomást kap a szakrális világról. Történelmi mércével mérve nagyon rövid idő alatt annyi szentet ad a hazának és vele a világnak, amennyivel egyetlen uralkodóház sem rendelkezik a mai napig sem…”

    8 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Pogány Biblia – Koppány hagyatéka

    0

    Gönczi Tamás új könyve A Pogány Biblia (alcíme: Koppány hagyatéka – A magyar pogányság szakrális öröksége) egy régen várt, hiánypótló kötet, mely a szerző elmúlt 10 évének szellemi gyümölcse.
    A könyvet az írótól már megszokott alaposság, közvetlen stílus és információ-gazdag tartalom jellemzi. Külön értéke, hogy a régi magyar táltosok látásmódját, vallásuk hitelveit olyan autentikus személyek élő beszédjéből veszi és hozza az olvasóhoz, akikről a környezetük is úgy tartotta, hogy ők pogány-papok, táltosok, erdei emberek, igricek és mondó-emberek egy személyben.

    12 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Pszichografológia

    0

    A csillagokban lenne a hiba talán, ha két, egy helyen és egy időben született ember – bár horoszkópjuk azonos – meghökkentően különbözik egymástól? Vagy nem mondanak igazat a csillagok? Nem így van. Mert az ebben az életben egyszerre született két ember egyáltalán nem biztos, hogy valóban egyidős… A kiváló írónő ahhoz nyújt segítséget olvasójának, hogy az emberről oly sokat eláruló írás segítségével meghatározza, valójában kivel áll szemben: őszinte, értékes, érett társsal vagy hibáit, gonosz szándékait, lelki torzulásait rejtegető tettetővel. S a kézírásban megmutatkozó személyiség fejlettsége – vagy fejletlensége – ad magyarázatot a csillagok eltérő befolyására is.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Reiki

    0

    A reiki egyetemes életenergia, isteni erő, amely éltet minket. A reikivel való gyógyítás feledésbe merült művészetét Dr. Mikao Usui japán teológus tette újból ismertté. A reikit a beavatás folyamata különbözteti meg minden egyéb kézrátétes vagy érintéses gyógymódtól.
    E könyv nem pótolhatja a beavatást, ám annak megtörténte után kézikönyvként használhatja a reiki gyakorlója és tanára. A nyugati világ gyógyítói számára ez az első olyan mű, amely korszerűen, írott formában tartalmazza a teljes reiki tanítást. Régóta várt alapművet nyújtunk át az Olvasónak.

    3 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Varázskő

    0

    „Müller Péter nem „olvasóknak”, hanem lelki társainak ír, akik tovább élik és szövik a gondolatait. Derűsen, bölcsen, élvezetesen mesél. Akik olvasták írásait a Nők Lapjában, tudják, hogy mindegyik meséjében titkot rejt el. Olyan magot, mely fává növekedhet. Varázsszavakat tud, melyek élni segítenek.”

    2 400 Ft
    Tovább olvasom