Elérhetőség: Készleten

Tászok-tetőtől a bosnyák piramisokig

Cikkszám: 106590

2 600 Ft

A számítógépek világában az ember hajlamos azt gondolni, hogy könyvekre egyre kevésbé van szükség, hiszen ma már az elektromos könyvtárak is meglátogathatók a világháló segítségével. Hogy ezek ellenére mégis kitartunk mellette, annak egyik oka az a felismerés, hogy a könyv nélküli lakás rideg, embertelen. Kérem a Tisztelt Olvasót, tegyen egy próbát és azonnal érezni fogja az ilyen otthon jeges fuvallatát. De ugyanilyen rideg, gyökértelen és magányos az életünk, ha nem vállaljuk fel elődeink ránk hagyott műveltségét, a rovásírást. A Forrai Sándor Rovásíró Kör célja ennek megfelelően, hogy minden magyar legalább a nevét le tudja írni ezekkel a betűkkel. Eközben nem feledkezhetünk meg Isten által kijelölt feladatunkról, a tudás továbbadásáról, lehetőleg a fiatalabb korosztály számára, hogy megfelelő ismeretekkel felvértezve ne lehessen játékszere a hamis prófétáknak, téveszméknek, amelyekről e kötetben is szó lesz. Tudatosítanunk kell a nemzeti szellemiség felvállalóiban, hogy a rovásírás ismerete és a hozzá kapcsolódó történelmi háttér nélkül szinte hiábavalónak tűnik minden küzdelem az Igazságért, hogy a magyarság megmaradása javarészt ettől a tudástól függ. Legalább ennyire fontos, hogy eljussunk a már ismert rovásemlékek színhelyére, ahol megérezhetjük a múlt és őseink üzenetét, de még izgalmasabb, ha magunk fedezünk fel új rovásemlékeket. Ettől a felemelő élménytől fosztja meg magát az, aki a felfedezések helyett dolgozószobájában csupán a régi könyvekben megjelent emlékek egy-egy betűjének (újra) értelmezésével tölti idejét. Pedig van mit felfedezni a Tászok-tetőtől a rovásjeles bosnyák piramisig. Erről tanúskodnak e könyv lapjai.

1 készleten

Leírás

További információk

Tömeg 0,4 kg
Szerző

Kiadó

Kiadás helye

Kiadás éve

Terjedelem

Nyelv

Kötés típusa

ISBN/ISSN

Állapot

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Tászok-tetőtől a bosnyák piramisokig” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük