Leírás
„Nem is tudom pontosan, hányan ültünk az asztalnál. Fele az ebédlő világosságában ragyogott, fele elveszett a tornác homályában. Lehettünk vagy harmincan, mi Ernyeiek, mikor engem és Danit búcsúztattak. Én Enyeden érettségiztem, Dani Vásárhelyt. A családi tanács egész nyáron, pártokra oszolva, tárgyalta: mi legyen belőlünk. Mimagunk is eleget elmélkedtünk ezen. Egyikünk sem érzett határozott hajlamot a számbavehető életpályák iránt. Daniban az ősi Ernyei-ösztön viaskodott a család magasröptű terveivel. Legszívesebben otthonmaradt volna, a földnél. Éppen olyan bolondul szerette, mint apja s testvérei. De a familia nőtt, terebélyesedett, a föld pedig akkorácska maradt, amennyit még Dani nagyapja, az öreg Énok meg tudott állítani belőle. Különben is, ha benne magában nem, a többiekben annál inkább dolgozik az Ernyeiek másik, nyugtalanító ösztöne, hogy valami nagyot műveltessenek vele a világban. Szerencsétlenségére olyan ésszel tréfálta meg az Úristen, hogy minden csak úgy beleragad. Nem sok megerőltetésébe került, hogy a vásárhelyi Kollégyom első diákja legyen…”
Értékelések
Még nincsenek értékelések.