Elérhetőség: Készleten

Román nacionalisták és a holocaust

Kitalált mentőakciók politikai kiaknázása
Cikkszám: 107671

2 500 Ft

Az erdélyi (dési) születésű Randolph L. Braham a New York-i City University professzora, a világ legismertebb holocaust-kutatóinak egyike. Legidőtállóbb munkája minden bizonnyal a Népirtás politikája, a Holocaust Magyarországon című 1997-ben megjelent (Belvárosi Kiadó) könyve. E művével párhuzamban Braham igen érdekes problémával kezdett foglalkozni: a holocaust recepciójával a posztkommunista államokban. Igen szerteágazó oknyomozó esettanulmányában Braham azt vizsgálja, a Ceauşescu-korszaktól kezdődően, majd a rendszerváltozás után is hogyan torzították el módszeresen a román holocaust tényeit, majd hogyan próbálták a magyarság ellen folytatott propaganda eszközévé tenni. A kötet első része a román antiszemitizmus történetével foglalkozik, és számba veszi a zsidóüldözés valóságos tényeit, áldozatait. A további részek főleg a holocaust emlékének metamorfózisát és manipulációs sémáit elemzik az elmúlt ötven év különböző korszakaiban – egészen napjainkig. A torzítás-hamisítás folyamatának leírása, konkrét tárgyán túl is jellemző aspektusában ragadja meg a kelet-európai rendszerváltozást. Ez az első munka, amely a pletykák, szóbeszédek, vádaskodások és ideológiai elvárások diktálta hamisítások mögé néz, s történelmünk e szeletét a tények szigorú felülvizsgálatával tárja elénk.

1 készleten

Kategória

Leírás

További információk

Tömeg 0,3 kg
Szerző

Kiadó

Kiadás helye

Kiadás éve

Fordító

Terjedelem

Nyelv

Kötés típusa

ISBN/ISSN

Állapot

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Román nacionalisták és a holocaust” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük