Leírás
A hajlíthatatlan szelídség költője volt Áprily Lajos; modern érzékenységű, nyugtalan idegzetű. Költője a csillapíthatatlan lázaknak, az égre rajzolódó hegycsúcsoknak, a kristályforrásoknak, a szabad lélegzetnek. Versei erős, hibátlanul tiszta hangon zengenek. Teljes világot alkotott, amelynek ege és földe van, igazi költészetet. Írt árnyéktalan, felhőtlenül kék egű verset a márciusról, a fekete tüzű rigóról, idilli pillanatokat idézett fel a fülemülecsattogással teljes éjszakákból, de költészete mégis, mindvégig nagy lélegzetű őszi monológ”. A halál jelenlétét, a sors jelzéseit mindig és mindenben felfokozottan érzékeli. De akiben illúziótlanul tudatosul, hogy az emberi sors elől egyre kevésbé térhet ki, találhat-e igazibb menedéket, mint amit az élet jelent? Az öregedő Áprily minél inkább érzi, hogy a végzet bekeríti, annál szívszorítóbb életszerelemmel nyújtózik minden fény és öröm felé. Tudom olvashatjuk egyik vallomásában, hogy a hetvenedik év, amelyet betöltöttem, nem tető. Kifutó hegy a mélység felé, ereszkedő, mély sötét völgyek felé mutat. De olyan magaslata van még, ahonnan átfoghatom életemet, megölelhetem a sok tetővel integető földet, melyen születtem, a nemzetet, amelyhez tartozom.”
Értékelések
Még nincsenek értékelések.