Leírás
Makovecz Imre személye, építészeti alkotásai, közügyekben elfoglalt álláspontja évtizedek óta megkerülhetetlenek a szűkebb szakmai és szélesebb nagyközönség tagjai számára. Soha magyar építész ilyen mértékű és ilyen tartós nemzetközi érdeklődést nem váltott ki, és egyéni építészeti stílusának iskolateremtő hatása csak a legnagyobb mesterekéhez hasonlítható, közéleti kezdeményező szerepe pedig – legalábbis szakmabeliek közül – senkihez. Mindezek egyszerű tények, mint ahogy az is, hogy a róla alkotott kép mind szakmai, mind világnézeti területen – az előbbi inkább külföldön, az utóbbi inkább idehaza-előítéleteken, ismerethiányon, félreértéseken és félremagyarázásokon alapuló egyoldalú. Ennek a kötetnek nem az állásfoglalás vagy értelmezés a célja, hanem hogy a Makovecz Imre munkásságát dokumentáló, már ma is sok nehézséggel összegyűjtött adatok lehetőség szerint minél teljesebben és megbízhatóbban álljanak az érdeklődők rendelkezésére. Az eddig megjelent jelentős mennyiségű közlemény, katalógus sok pontatlan adatot tartalmaz, ugyanakkor a pontosság igényével készült két kötet, Komjáthy Attila és Frank János munkája régen nem hozzáférhető, kéziratuk egyébként is húsz éve készült.







Értékelések
Még nincsenek értékelések.