Leírás
A művészet hazája, mondja Castelar, hasonló ama koponyákhoz, melyek a végtelenségben szárnyaló léleknek sulyját hordozták életükben s a halál után alig adhatnak lakást egy kis féregnek. Ezt a képet mutatja, évezredes nagy ürt éreztetve történetében, a régi Hellas. Sajátos faj: valamikor egy világnak szabott kánonokat, aztán pedig eltörpült és csendes álmodozó lett, mint korától elmaradt öreg, a ki bohó mesékkel egészíti ki múltját, hogy utoljára rege és való magának is összefoly tekintete előtt. A bámulat és megütközés vegyes érzelme tölt el a klasszikus földön. Végtelen sora az emlékeknek fogad: előbb Ithaka, hol Odysseust hűséges asszonya várja védőjével, Eumaeossal, a ki „disznópásztor ugyan, hanem emberségesen érez” ; lenn a misenumi hegyfok, hol isteneiktől megfosztott romok jajonganak; errébb Leukades sziklaárnyéka, mellyel Lesbos költőleánya, a szűzi Sappho, szerelmi bánatában ölelkezett; majd Piraeos hatalmas kikötője az estalkonyat varázsával, melyet kapzsi bárkások és hajósok – „a tenger hangyái” – zaja háborít s vele a törpe jelen, a sivár szárnyfalak, melyek közt mégis lehetetlen megindulás nélkül nézni a feltünedező királyi romot: Athén akropolisát.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.