Leírás
Előszó
1932. januárjában kezdtem el papírra vetni Édesapám emlékiratát, amelyet ö nekem tollbamondott. Egy reggel aléltan találom Édesapámat ágya előtt. Hugómmal felemeljük és visszafektetjük ágyába. Azonnal háziorvosunkért küldünk. Az öreg orvos megnyugtatni igyekszik bennünket: »Magas korral járó múló rosszullét, egy-két napon belül felgyógyul.« Én nem nyugszom bele. Megmérem lázát: a hőmérő 38 fokot mutat. Telefonálok régi jóbarátunknak, dr. Kövesi Gézának, a híres belgyógyásznak. Azonnal jön, megvizsgálja a beteget, megállapítja a szomorú diagnózist: kétoldali szövődményes tüdőgyulladás. Azonnal el kell őt vitetni hozzá, a Szeretetházba. Én erre határozottan kijelentem: nem adom! Felelőssége tudatában rábeszélni igyekszik: a baj komoly, állandó orvosi felügyeletet és éjjelnappali ápolást kíván. Erre én csöndesen, szinte kérőén mondom: nem adom! A jó orvos latbaveti minden ékesszólását és próbál meggyőzni, de én most már a kétségbeesés hangján jelentem ki, hogy nem adom.
A betegség három hónapig tartott. A télből lassanként tavasz lett. Egy szép áprilisi reggel, éppen a születése napján, kart-karba öltve, kisétáltunk a ligetbe. Mentünk-mendegéltünk és megálltunk az ő színháza előtt. És ő akkor folytatta. Tovább mesélte szép, színes életének meséjét.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.