Bornemisza Péter kísértései

Leírás

„…egyfelől féltem, másfelől égett a szívem, és talán az oldalamon is kifakadt volna, ha az számot fel nem tátottam volna” – a magyar irodalom egyik legszebb írói vallomását Bornemisza Péter 1577-ben, az Ördögi kísírtetek megírása évében fogalmazta meg. A lelkipásztor, aki ötkötetes, majd egykötetes prédikációskönyvében az ünnepekre íródott beszédekben a bibliai történetek fölidézésével remekbe szabott novellák sorát alkotta meg, aki a mélylélektan minden eszközét fölhasználva kora emberét a középpontba állítva az élet, az emberi természet megannyi bonyolult szálát követve nyomoz érzelmek és cselekedetek indítóokai után, aki írásaiban az uralkodót sérti, megjárja a börtönt, akinek magas pártfogók egyengetik útját, aki az Elektrá -t úgy magyarítja, hogy korára és hazájára aktualizálja, akinek pályája világ versekkel indul – korának európai méretű prózaírója volt. Életének regényes fordulatai – megalázottságok, családi életének veszteségekkel terhes eseményei – nem térítik le arról az útról, amelyet önmagának kijelölt. Barátai és a hozzá betérő ismerősei nyitott ajtókra és érdeklődő figyelemre számíthattak, mások gndjait éppúgy megörökítette műveiben, mint önmaga keserűségeit, önmagával való viaskodásait. Nemre és rangra való tekintet nélkül került mindenki a tollára. Hogy mi volt az a belső indíték, ami Bornemiszát írásra késztette, pontosan megfogalmazza: „Hogy penig níhol ki is neveztem az szömélyökben, nagy urakban, asszonyokban, nemesekben, bölcsekben, nagyokban, kicsinyekben, azért míeltem: hogy ne vélné valaki, hogy ez utálatosságokra a sátán csak ez világnak az gazzát vinné, és magát senki nem vélné jobbnak másnál: hanem meggondolná, hogy ő is ember…” Nemeskürty István új Bornemisza-könyve oknyomozó kutatás. Mint egy regény, úgy olvasható ez a tanulmány, amely a Bornemisza-sorok mögé akar látni és láttatni. A kor mindennapjainak fölfedése, a korszak politikai helyzetképe, az európai irodalmi párhuzamok, Bornemisza magánéletének fordulatai ott rejlenek a több kötetes életműben. Nemeskürty István arra vállalkozott, hogy ezeket a rejtett vonatkozásokat napfényre hozza, és ezzel ne csak Bornemisza Péter életrajzát, ne csak a korszak társadalmi, politikai vetületét, hanem a magyar próza kezdetét is megvilágítsa. És mindezzel azt bizonyítsa, hogy ekkora, a magyar próza születésekor, Bornemisza, akit első prózaírónk egyikének tekinthetünk, a kor legjelentősebb gondolkodó íróival egy szinten írt és gondolkodott. Ugyanazok a kétségek gyötörték, nyugtalanították, mint Avilai Szent Teréziát; a Giordano Bruno műveiből vett idézetek meghökkentve rácsengnek Bornemisza soraira; és nyomon követhetjük Szent Ágoston hatását is. Nemeskürty István Bornemisza Péter születésének négyszázötvenedik (1985), halálának négyszázadik (1984) évfordulójára írott tanulmánya korunk olvasójához hozza közel a reneszánsz próza magyar mesterét.