Elérhetőség: Készleten

Az én, a szabadság és a szellem

A Tarot nagy arkánumai mint az én-beavatás fokozatai
Szerző: Szabó Attila
Cikkszám: 107123

2 800 Ft

E könyv az ezoterika területére merészkedik el, ahol egyik legfőbb célja egy új emberfogalom keresése, amely méltó lehet magához az emberlényhez és amely kifejezi saját megváltozott korunkat is, annak új szükségletét, öntudatát. Mert sem a tudományos, sem a hagyományos vallási világkép nem ad igazi emberfogalmat, az ember lényének egy olyan leírását és értelmezését, amely alapul szolgálhatna egy valóban emberi világ megteremtéséhez. Úgy tűnik számomra, hogy ehhez a modern ezoterikának is hozzá kell járulnia, amely racionális, világosságra törekvő gondolkodása mellett az ember szellemi lényét is hangsúlyozza, így egy újabb, egy harmadik utat villant fel a tudomány és a vallás között állva, hogy az ember mivoltát, létezése értelmét érthetően megfogalmazza. Ebből a nézőpontból és e témát kutatva igyekeztem egy összefüggő képet felvázolni az Emberről mint szellemi (kozmikus) és földi lényről.

1 készleten

Kategória

Leírás

További információk

Tömeg 0,5 kg
Szerző

Kiadó

Kiadás helye

Kiadás éve

Terjedelem

Nyelv

Kötés típusa

ISBN/ISSN

Állapot

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Az én, a szabadság és a szellem” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük